Majd

az elhagyatott  árvaházak  nehezen  hunyják
le  szemüket  esténként  félnek önnön  kongó
sötétjüktől

a fekete fátylak és drapériák mind ritkábban
kerülnek   elő    a   szekrények   zugából   két
szertartás   között  csaknem   halálra   únják
magukat

egy esők után felfénylő  koranyári  reggelen
violaszín zöld és narancssárga lepkék rajait
eregetik  Föld-szerte  a magasba  a viszont-
vizitre   érkező   orioni   lények   űrhajóinak
üdvözlésére 

 

Találkozás  az  elődökkel 

Homályos üvegfal közöttünk
arcukat alig
csak alakjukat látom
fürkésznek engem ők is
tolongnak felém
tenyerük párás lenyomata
átdereng a homályon

és kutatom
testük melegét a falon
de semmit sem érzek
figyelem
köd-ülte hal-szájuk
s nem értem mit beszélnek

aztán homlokunk innen is
onnan is nekifeszítjük
szomorúan az üvegnek
s csak nézzük egymást
külön létű lélek-egyek