Megcsikordul a hajnali fény
redőny résein a szobába hatoló
apró körmök koccannak üvegen
nézve át homályon felejtve
szemeit szájon át lélegezve
aludt levegőt magában
felejtve rosszat remélve jót
akarva mindent
szeretve tengert álmodva
parton elveszni szemben
tenyérnyi arcot tapintva
semmit érezni párnán
gyúrva testet üveggel
telítve fénnyel mire
mindenütt reggel.
Elnyomottan
Összeszorított
fogaim között is át-
meg áthallatszom.
Mindig
Ahogy az idő
megáll észrevétlenül.
Pont úgy szeretlek.