Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 10. sz.
 
 
 

WEHNER TIBOR

 

Értékek és kordokumentumok elvesztése –

avagy hogyan tüntessünk el egy szobrot?

 

 

A címben megfogalmazott kérdésre számos válaszunk lehet: a szoboreltüntetési indítékok és metódusok rendkívül változatosak és kifinomultak. Szobor eltüntethető intézményes keretek között és magánkezdeményezésre, önkényesen, előre megfontolt szándékkal és hirtelen felindulásból, hivatalos határozattal és pillanatnyi szeszélynek engedelmeskedve, politikai rítus lezajlása során, csoportok, tömegek és magányos harcosok közreműködésével és tevékenységének eredményeként, erőszakosan és roppant elővigyázatosan, higgadt szakértői vélemények alapján, ostoba tévedésből, nemtörődömségből vagy a szobor szándékos sorsára hagyásával, nyilvánosan, demonstratív akció keretében, nagy médiakísérettel és titokban, alattomban, az éj leple alatt. Puszta kézzel, drótkötéllel, lángvágóval, kéziszerszámokkal, modern gépekkel, robbanószerekkel és -szerkezetekkel, valamint a természet erőinek való kiszolgáltatással.

 

Előzmény; az egyik legkorábbi szoboreltüntetés 

A budai Vár egykori Hentzi-emlékműve kétszeres áldozat: egy 19. századi intézményes, hivatalos bontás és egy 20. századi szétveretés elszenvedője. „A történelem törvényszerűsége és a sors keserű fintora, hogy az első elkészült emlékszobor nem a forradalom és szabadságharc eszményeit, hanem éppenséggel a forradalmi Pestet lövető osztrák csapatok parancsnokát, Hentzi tábornokot dicsőítő monumentum volt.” – írta Kovalovszky Márta művészettörténész az Emlékműszobrászat című tanulmányában.1 Az emlékmű 1852 és 1899 között a budai Várban hirdette az 1849-ben Pestet lövető császári generális emlékét, s vált a kortársak szemében az önkényuralom szimbólumává. Az 1899-ben eredeti helyéről eltávolított monumentumot az 1918-as őszirózsás forradalom alatt, az események hevében szétverték a budai hadapródiskolában. Néhány hónappal később, a Tanácsköztársaság napjaiban a forradalmárok sikerrel vívták meg harcukat Ferenc József szobra ellen  is. Ekkor emelték le az arisztokratáknak minősített uralkodók szobrait a Millenniumi emlékműről, amelynek átalakítási manővereihez majd 1945 után térnek vissza: ekkor már tágabb lehetőségeket teremt az idő, és lebonyolíthatók a cserék is. Az egykori, időközben feleslegessé vált királyszobrok ma is kényelmetlen rekvizitumokként kallódnak Budapesten. A politikai, történelmi indíttatású szobordöntéseknek nagy hagyománya van világszerte és Magyarországon is. Az aktus történelmi változások szimbolikus jelentésű, jelzésszerű előjátékaként, illetve forradalmi események csúcspontjaként zajlik: az 1945 utáni kelet-európai forradalmakat és történelmi változásokat minden esetben szoborrongálások és szobordöntések jelzik és kísérik. Hazánkban a szobordöntések és szoboreltávolítások 1919, 1945, 1956 és 1989-1990 fordulatainak fontos kísérő- és követő jelenségei. A kitüntetett jelentőségű objektumok Magyarországon: a Millenniumi emlékmű, a Sztálin-szobor, a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű, a Lenin-szobrok, a Münnich Ferenc-szo-bor. A szobordöntések elméleti-történeti összegzését az 1989-1990-es rendszerváltást kísérő eseményekkel párhuzamosan Sinkó Katalin művészettörténész adta közre A politika rítusai: emlékműállítás, szobordöntés című tanulmányában.2

 

Emlékműbontások és -rombolások a földrajzi-társadalmi környezet, illetve a közeg, a határok megváltozása miatt 

Az e változások indukálta szoboreltüntetési hullám elszenvedői a Magyarország egykori határain az 1896. évi VIII. törvénycikk szellemében felállított millenniumi emlékművek: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor-hegyen, a dévényi várhegyen, a zimonyi várhegyen, és a brassói Czenk-hegyen emelt monumentális emlékek. A Jankovits Gyula, Kallós Ede, Bezerédi Gyula és Róna József műhelyében készült emlékműveket már a 1910-es években, vagy közvetlenül az első világháború lezárulása, illetve néhány évvel a trianoni döntés után porig rombolták, vagy lebontották és a plasztikai részeket raktárakba száműzték. Érdekes módon 2008-ban a munkácsi emlékművet visszaállították helyére.3 

 

A legbiztosabb és leghatékonyabb szoboreltüntetési módszer egy nagy szoboreltakarító rendszer előhírnökeként 

A II. világháborús bombázásoktól szenvedő Budapesten, amikor a szovjet hadsereg 2. Ukrán Frontja megkezdte a Tiszántúlon az előrenyomulást, 1944. október 6-án az I. kerületi Döbrentei téren a kommunista partizánok Marót-csoportja felrobbantotta a Pásztor János alkotásaként megvalósult, márványba faragott Gömbös Gyula-szobrot.4

 

Rejtélyes, vélhetően politikai indítékú szobordöntés 

Mindmáig homályban maradtak a budapesti Wallenberg-szobor furcsa keletkezéstörténetét meghatározó, felállítását évtizedekre elodázó események. A magas mészkőtalapzatra állított, csaknem három méter magas, Pátzay Pál által megformált, egy kígyóval harcoló férfit megjelenítő emlékmű elkészítésére 1945-ben adott megbízást a főváros, de a felavatása előtti éjszaka, 1949. április 1-jén „ismeretlenek” ledöntötték és a Fővárosi Képtárba szállították. Egyes feltételezések szerint a szobor bontásáról intézkedő utasítás Moszkvából érkezett. Érdekes, hogy a művet három évvel később a debreceni Biogal Gyógyszergyár előtt, gyógyszergyári jelkép gyanánt, és 1974-ben egy másik példányát a budapesti Radiológiai Klinika bejáratánál helyezték el, majd évtizedek múltán, az eredeti koncepció szellemében az ezredfordulón Budapesten, az eredetileg tervezett helyszínen is felállíthatták Pátzay Pál alkotását.5

 

A gyors szoborcsere metódusa 

Egy szobor, egy emlékmű eltüntetésének legegyszerűbb, és az eredeti állapot visszaállítását megnehezítő vagy megakadályozó módja, ha a régi helyére gyorsan egy újat állítanak. Ilyen módszerrel történt 1945-ben a budapesti Szabadság téri Szovjet hősi emlékmű felállítása, amely egyszerre öt köztéri objektum eltávolítását eredményezte: az Ereklyés Országzászlóét és kis késleltetéssel a négy irredenta szoborét.6 A rendszerváltás után újra meg újraéled az eredeti Szabadság téri művek visz-szaállításának, egyszersmind a szovjet emlékmű eltávolításának igénye. A szovjet emlékművet az 1990-es évektől több támadás, romboló akció érte, ezért hosszú évek óta alapvető funkcióival ellentétben, abszurd módon – zavartalan megtekintését is akadályozva –, magas fémkordonnal vették körül. 

A demonstratív szobordöntés és szoborbontás 

1945 tavaszán és őszén a budapesti Kossuth Lajos téri Gróf Tisza István-emlékműnek és a Nemzeti vértanúk emlékművének, a Kígyó téri Werbőczy-szobornak, 1947-ben Prohászka Ottokár Károlyi-kertben álló szobrának szélsőséges kommunisták általi lerombolása, a világháborús sérülésekre hivatkozva és a környezeti akadályoztatásra való hivatkozással a Kossuth Lajos téri Gróf Andrássy Gyula-szobor eltávolítása politikai ítélet kinyilatkoztatása volt. „Az emlékművek lebontása ugyanis az esetek túlnyomó többségében egyértelmű politikai gesztus, az eltávolítást zömmel politikai-ideológiai okok idézik elő.” – írta Pótó János a magyar politikai emlékművek történetét áttekintő könyvében.7

 

Forradalmi, szimbolikus érvényű szobordöntés 

A budapesti Sztálin-emlékmű 1956-os ledöntése nem egy történelmi esemény kísérőjelensége, hanem a forradalmi változások szimbolikus kifejezése, lényegi történeti mozzanata volt. Az emlékmű bukása egy rendszer bukásának jelképévé szintetizálódott, az emlékmű bronzmaradványai a forradalom rekvizitumainak legértékesebb darabjaivá váltak. A lángvágóval, traktorokkal és drótkötéllel ledöntött szobortestet 1956. október 23-án késő este a Dózsa György útról az egyik traktor bevontatta a Nemzeti Színház épülete elé. A korabeli sajtó tudósítása szerint: „Kalapáccsal, vésővel, fémfűrésszel darabolják. [...] Ledőlt a bálvány – egy-egy darabot akar mindenki emlékbe elvinni magának az októberi hősi napok emlékeként. Apák mutatják majd fiaiknak, nagyapák az unokáknak: ezt a szobrot akkor törtük szét, amikor a sztálinizmus béklyóit.”8

 

Hatósági szoborbontás esztétikai aspektusok szellemében 

Hatósági határozattal bontottak le egy munkás-szobrot az 1970-es években Dombóváron. A Láng Gépgyár parkjában engedélyezési eljárás nélkül 1975-ben állították fel Csikós Nagy Márton munkásalakot megjelenítő faszobrát, amelyet a Képző- és Iparművészeti Lektorátus esztétikai szempontokra hivatkozva eltávolíttatott. Helyére 1978-ban Radó Károly bronzból készült Hegesztő-szobrát állították.9 A dombóvári Munkás-Hegesztő egyben a szoborcsere egyik olyan példája is, amikor egy régit úgy tüntetnek el, hogy helyére újat állítanak, de bizonyos esetekben – más helyszínen, más környezetben, más funkcióval – a régit is hasznosítják. Ilyen volt a budapesti Kossuth Lajos téren egykor állt, Horvay János-féle Kossuth Lajos-emlékmű lecserélése, amelyet a ma álló monumentum 1952-es felavatása után Dombóváron helyeztek köztérre.10 És ilyen volt a ceglédi Somogyi József-alkotta Dózsa-szobor cseréje: a korai, 1958-ban állított, majd 1971-ben lebontott Dózsa-változatot Kiskunfélegyházára helyezték át.11 Ennek a metódusnak történelmi fordulatokkal és politikai aspektusokkal árnyalt variációja a vecsési parlamenter-szobor: az 1956-ban ledöntött eredeti helyére ugyanazon művész, Mikus Sándor készített egy teljesen új, modernizált kompozíciót. Hasonló másolat, illetve rekonstrukció volt 1956 után a Kerényi Jenő által másodszor is megformált Osztyapenko-emlékmű és a Kisfaludi Strobl Zsigmond munkásságához fűződő Gellért-hegyi Felszabadulási emlékmű szovjet katona-alakja is.12

 

Hatósági szoborbontás ideológiai-kultúrpolitikai aspektusok szellemében 

Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő című munkája 1978-ban készült el a nagyatádi Faszobrászati Alkotótelep szoborparkjában, de néhány nappal a felállítás után lebontották, majd eltüntették a mű megsemmisítésével kapcsolatos dokumentumokat is (ez a megsemmisítés megsemmisítése). Az 1978. október 10-e körül elkészült, és néhány, véletlenül fennmaradt fotó tanúsága szerint felállított, különös feliratokat hordozó táblákból álló kompozíciót 1978. október 20-án távolították el a Városi Tanács művelődési osztálya utasítására. „1978. október 20-án, a városi tanács művelődési osztálya is táviratot kapott Kiss Istvántól [a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége akkori MSZMP KB-tag elnökétől – W. T.], aki most már közvetlenül tőlük kérte a mű lebontását és raktári elhelyezését. A lebontás még aznap megtörtént, az alábbi, csak később megfogalmazott ideológiai summázattal: ’Művelődéspolitikánk jelentős alapfeltétele az, hogy olyan művészeti alkotások kerüljenek állami pénzeszközök segítségével köztulajdonba, amelyek társadalmilag  elfogadhatók.’”13

 

Manipulált szoboreltávolítás 

Megszabadulhat egy város emlékművétől – történelmi változások előestéjén, a csillagok szerencsés együttállása idején – halogatott rekonstrukcióval is: a budapesti Lenin-szobor felújítása közvetlenül a rendszerváltást megelőző időszakban, az 1980-as évek második felében zajlott. A munkálatok késleltetésével a Budapest Galéria mintegy kivárta a kedvező történelmi változásokat, hogy az emlékműalakot ne kelljen visszaállítani a helyére, így a bronzalakot a Dózsa György út helyett már a budatétényi szoborparkba szállították.14

 

A klasszikus szobordöntési módszer jelenkori alkalmazása 

1990. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának emléknapján, egyben négy nappal a rendszerváltást realizáló első szabad választások előtt nyilvános, szervezett szobordöntés zajlott Debrecenben és Budapesten. Debrecenben Kiss István Tanácsköztársasági emlékművé-nek gépfegyveres alakját darus kocsival és drótkötéllel rántották le talapzatáról: az eseményről a Magyar Televízió Híradó című műsora tudósított. Budapesten, a Néphadsereg téren a Krassó György vezette Magyar Október Párt tagjai öntötték le vörös festékkel és fűrészelték el térdben – mint harmincnégy évvel korábban a Sztálin-szoborét – a Kiss István-alkotta, alig néhány esztendeig helyén állt, Münnich Ferencet ábrázoló bronzszobrot. A debreceni egykori emlékműalak lappang, a Münnich Ferenc-portréemlékmű ma is térdben megcsonkítva áll új talapzatán a budatétényi szoborparkban.15 1992. július 27-én hajnalban Csillaghegyen hurkoltak drótkötelet ifj. Szabó István Felszabadulási emlékmű-alakjának nyakába helyi MDF-es és SZDSZ-es képviselők, akiket a helyi televízió felvétele is megörökített szorgos ténykedésük közben, de ennek ellenére a rendőrség nem találta meg az „ismeretlen tetteseket".16

 

Történelmi kényszer következtében érvényesített általános köztéri takarítás 

Az előző rendszer politikailag-ideológiailag tarthatatlannak ítélt köztéri objektumainak szervezett, hivatalosan irányított eltávolítására 1945-ben és az 1990-es évet követően került sor Magyarországon. Mindkét esetben hivatalos állásfoglalások és határozatok születnek: mit, mikor kell eltávolítani, illetve bizonyos esetekben megjelölik azt is, hogy mit kell az eltávolított objektum helyére állítani. 1949-ben Pogány Ö. Gábor, a Fővárosi Múzeumok igazgatója deklarálja: „Elsősorban a politikailag kirívó, ellenforradalmi s egyéb reakciós szellemet hordozó emlékeket távolítjuk el. Ezeket a szobrokat külön e célra létesített kő-, illetve bronztelepen helyezzük el. Így válnak a halhatatlanságnak szánt álnagyságok nyersanyaggá! A főváros kultúrpolitikai osztálya mindent elkövet, hogy a főváros területén lévő ízléstelen és ideológiai ártalmas emlékeket kiváló minőségű és a népi demokrácia eszméit hirdető műalkotásokkal helyettesítse.”17 A határozatok kiadásának illetve végrehajtásának késlekedése miatt megkezdődő spontán és szervezett szobordöntések 1945 és 1989-1990 után is határozottabb lépésekre kényszerítik a hivatalokat: 1991-ben Budapesten a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága jegyzéket állított össze a politikai tartalmú emlékművek, emléktáblák közterületről történő eltávolításáról, és 1992-ben belügyminiszteri utasításra végrehajtották a bontási programot. A művek zöme Budapesten a budatétényi szoborparkba került.18 Az intézményes (tanácsi, önkormányzati) határozattal lebonyolított bontást követően a vidéki településeken a műveket raktárban helyezték el (általában a városgazdálkodási üzemek telephelyein), jobb esetben, mint például Dunaújvárosban a Lenin-szobor esetében, a városi múzeumban, illetve nagyobb tömegű szoborkontingens esetében - mint Salgótarjánban - szoborparkban. Számos esetben próbálkoztak üzleti tranzakcióval: amerikai és nyugati szocreál-gyűjtők jelentkeztek az egykor állt emlékművekért (Vác és Tatabánya városa folytatott előrehaladott tárgyalásokat egykori Leninszobrának áruba bocsátásáról). (Kerényi Jenő Hárfás nő című, egykor a budapesti EMKE étterem és presszó belső terét díszítő egészalakos alumínium kompozíciója 2005 óta - a vendéglátóipari egység privatizációját, majd felszámolását követően - egy kaliforniai milliomos kerti szobraként funkcionál.)

 

Intézményesített eltüntetés titokzatos, felderíthetetlen formája 

A gondos 1991-1992-es szoboreltávolítási program-összeállítás és -végrehajtás ellenére néhány köztéri objektum nyomtalanul tűnt el. Ilyen, maga után nagy és fájdalmas űrt hagyó mű az egykori Szabad Nép-, majd Népszabadság-székház József körúti homlokzatát díszítő, a kor monumentális szobrászatának emblematikus kompozíciójaként 1952-ben megvalósult dombormű, a Beck András-Kerényi Jenő-Mikus Sándor alkotóhármas által készített Felszabadítás és újjáépítés című munka.19 Pontos információk nem állnak rendelkezésünkre az alkotás bontásáról, de a mű a rendszerváltás óta nincs a helyén és fellelhetetlen: egyes feltételezések szerint a domborművet még 1990-ben levésték a homlokzatról és bontási törmelékként szállították ismeretlen helyre.

 

Az intézményesített eltüntetés egyik speciális formája: az átalakítás 

A fentebb már említett csillaghegyi Felszabadulási emlékmű átalakított, ötágú csillagtól megfosztott nőalakja Flóra címmel az 1990-es években kapott új környezetben közteret: Bátonyterenye egykori Lenin-szobrá-nak időközben megüresedett talapzatán.20 Így itt most már a felszabadulás, a proletárforradalom vezére, Lenin és egy antik istennő által hordozott tartalmak és jelentések egyesülnek egyetlen műben és közös térben. Hasonlóképpen bonyolulttá, kusza jelentéstartalmakkal vegyítetté vált a budapesti, a Gellért-hegyi Felszabadulási emlékmű, amelynek átalakítói – bár felmerül a kérdés, hogy Kisfaludi Strobl Zsigmond szerzői jogainak megsértésével milyen alapon nyúlnak egy jogállamban a közhivatalok utasítására a közintézmények egy műalkotásként nyilvántartott objektumhoz? – a rendszerváltás után barbár módon, kalapáccsal verték le a talapzat-építmény feliratait és domborműveit, és vitték szoborparkba a főposztamens előtt álló mellékalak bronzfiguráját. Az alkotó beleegyezésével történt viszont a kaposvári-siófoki szoborbábjáték: Varga Imre 1985-ben a somogyi megyeszékhelyen felállított Lenin-emlékművének egyik lebontott, és az elkallódástól valamiképpen megmenekült mellékalakja 2005-ben a siófoki Millenniumi Park Mártíremlékművének egyik alkotóelemévé válhatott.21 A furcsa változások és átminősítések arra intenek, hogy gyanúperrel éljünk a magyarországi Niké-szobrokkal, tavasz-, és szabadság-emlékművekkel való találkozáskor.

 

Egyszerű, szokványos lopások 

A rendszerváltás óta egyre erősebb, a megélhetési bűnözéssel ösz-szefüggő tendencia: fémhulladékgyűjtők megrongálják vagy teljes egészében eltulajdonítják a köz terén álló szobrokat. A nagyobbakat általában megcsonkítják, míg a kisebbeket egészben viszik el, majd feldarabolva, nyersanyagként értékesítik. Igen kedveltek a mellszobrok. A rekvizitumgyűjtők a szobor egy-egy darabját tulajdonítják el: a várbéli Pallasz Athéné-szobor lándzsáját, a szolnoki Kossuth Lajos-szobor kardját, a margitszigeti Madách-szobor lefűrészelt karjait, egy-egy, a szoborhoz kapcsolódó tárgyat. A hódmezővásárhelyi Szent István lovas szoborra egy hajléktalan mászott fel 2008-ban, és letörte a magasba emelt feszületet.22 2007-ben a budapesti Gellért-hegy víztározója fölött álló, Wagner Nándor szobrászművész által alkotott Filozófiai kert című szoboregyüttesnek három, háromnegyedes életnagyságú figuráját emelték le a talapzatról és tüntették el ismeretlen tettesek.23 2008-ban a nagykállói II. Rákóczi Ferenc és a nyíregyházi Vécsey Károly-mellszobor tűnt el. A Nyírségben a szobortolvajok rendőrkézre kerültek, a szobrok feldarabolva kerültek elő.24 2008-ban Kiskunhalasról tűnt el a Galambos lány című bronzkompozíció, az ügyben gyanúsítottakat állítottak elő. A szobor később egy csatornából került napvilágra, fel-darabolva.25 A pontosan felderítetlen indítékú szoborrongálások körébe utalható, hogy a közelmúltban a miskolci Antall József-szobrot garázda fiatalok döntötték le, míg ugyanitt a Jószay Sándor által kőbe faragott Szent István-szobor körmeit valaki feketére festette(!), míg a kézben tartott keresztet valaki letörte.26

 

Koncepcionális lopás 

A Kiss István által megformált, 1988-ban elhelyezett Lukács György mellszobor máig tisztázatlan körülmények között tűnt el 1989-ben a budapesti Politikai Főiskola Ajtósi Dürer sorra nyíló kertjéből. A tettes és a szobor sorsa is ismeretlen.

 

Meghiúsított lopás, amely azonban a szobor történetének végét jelenti 

2000 decemberében színesfémgyűjtők ellopták és feldarabolták a kecskeméti Fő téren 1975 óta állt, a szobrász Melocco Miklós és az építész Kerényi József építész műhelyében készült Kodály Zoltán-emlék bronzalakjait, de a sikeres nyomozás eredményeként a tettesek kézre-, az emlékműdarabok előkerültek. A helyreállítás, a rekonstrukció lehetséges lett volna.27 Néhány hónappal később a helyi lap mégis azt adta hírül az emlékmű maradványai körül tüsténkedő építőmunkásokat ábrázoló fotó kíséretében, hogy 1956-os emlékmű épül a Fő téren: „A kecskeméti református Újkollégium épülete előtt, az 1975-ben emelt Kodály-emlékmű azon részeinek felhasználásával, amelyeket vandál kezek az elmúlt évtizedben nem tettek tönkre, 1956-os emlékművet állítanak a következő napokban. A munkálatok már el is kezdődtek (felvételünkön). Az alkotást Kerényi József építész és Fekete Tamás szobrászművész tervezték. Az eredeti emlékműből megmaradó falat 23, egyenként 1956 milliméter magas, gránitlapokkal fedett mészkő emlékoszlop veszi majd körül, melyek belső felén ülésre alkalmas kőkockákat helyeznek el. A fal belső ívének síkján krómacél szögekből lesz kirakva az ’1956’ felirat. Az emlékfal túloldalán egy négy méter magas, élő tölgyfa idézi majd az egykor ott állt krómacél életfa emlékét. A művet a tervek szerint október 23-án avatják fel.”28 Kerényi József az egykori monumentum központi, cseréppel fedett „bajuszfal”-át megőrizte, és két félkörívre illesztett, befelé forduló mészkő pillérsorral vette körül. Vagyis visszatért a Kodály Zoltán-emlék eredeti, zárt rendszeréhez, illetve megőrizte, újraalkotta a centrális, középpontra szerkesztett, befelé forduló kompozíciót. A falra fémtüskékből kirakva az 1956-os évszámot írta, alá rusztikus oltárkövet állított. A mészkő pillérsor metszett – kopjafa-asszociációkat keltő – fejezetein dátumtok olvashatók: a forradalom kitörésének napjától, október 23-tól november 14-ig minden nap egy újabb stáció. Konkretizálva a történéseket: egy szoborlopás által teremtett kedvező szituációt kihasználva a város szülöttének, a magyar kultúra, a 20. századi zeneművészet egyedülállóan kimagasló jelentőségű alakjának emlékművét történeti-politikai mementóra cserélték Kecskemét főterén, úgy, hogy a fő emlékműelemet változatlanul hagyták, mintegy sokszor használatos emlékmű-sablonként alkalmazták. Az eredeti szobor darabjai ma is egy külvárosi iskola raktárában hevernek, az autentikus rekonstrukció reménye nélkül.

 

A tulajdonos önkényes szoboreltüntetési akciója 

Paizs László és Szkok Iván murális kompozíciója a kecskeméti központi postaépület Villám utcai homlokzatára 1981-ben készült. A mintegy 30 méter magas, poliészterből megformált szimbolikus megfogalmazású, dekoratív épületdíszítő művet az épület új tulajdonosa 2001-ben – a művészek és a művet gondozó szakmai szervezetek értesítése, beleegyezése nélkül – lebontotta, majd veszélyes hulladékként megsemmisítette. Valószínűleg ez az első olyan eset Magyarországon, amikor egy műalkotás a környezetbarát hulladékfeldolgozás áldozatává vált. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2007-ben – a művészek által kért szakértői eljárás során – szerzői jogsértést és 150 millió forint eszmei kárt állapított meg. Az érintettek az állásfoglalás megszületése óta próbálnak megegyezni egymással – az ügy lezárására valószínűleg hosszú pereskedések után kerülhet majd sor.29 A mű visszaállítására nincs esély. 

 

A hely változó szelleme, proflváltás 

Az Andrássy úti MÁV-jegyiroda ezredforduló körüli megszűnésével, kereskedelmi egységgé, női fehérneműket árusító üzletté alakításával észrevétlenül nyoma veszett a korábban az utcáról is jól látható alkotásnak, Csiky Tibor 1974-ben elhelyezett nagyszabású mahagóniból faragott domborművének. Bizonytalan a sorsa a másik Csiky-műnek, az újpesti, régen bezárt, kihasználatlanul álló Alkotmány Mozi dom-borművének is.30 A hely, a befogadó tér átalakítása már korábban is konfliktusokat okozott, elsősorban a vendéglátóipari egységek frontján: a budapesti Intercontinental Szállóban felújítás címen bontottak le a nyolcvanas években belső teret díszítő muráliákat, és korábban hasonló sorsa jutott Schrammel Imre a Budapesti Történeti Múzeumban készült kerámia-fala is.

 

Az idő, a természet öntörvényű beavatkozása 

A bokrok és a fák terebélyesedésével fokozatosan tűnt el és vált észrevétlenné a budapesti Budaörsi úti egyetemi kollégium kertjéből, illetve az utcafrontra néző kertrészéből Varga Imre 1972-ben állított Zeusz című, monumentális, kilenc méter magas kőszobra.

 

A természet erőinek való kiszolgáltatás; önpusztulás 

Az időjárás viszontagságainak következtében, illetve a folyamatos állagmegóvás elmaradása miatt sorozatban pusztulnak a nagyatádi Faszobrászati Alkotótelep szoborparkjának faszobrai: számos újabb keletkezésű és néhány régebben elhelyezett, az idővel dacoló, még sértetlenül álló, és néhány rekonstruált mű mellett Berczeller Rezső, Vilt Tibor, Martyn Ferenc műveit ma már csak a dokumentáció őrzi.31

 

A művészet ideiglenes de maradandó nyomokat hagyó beavatkozása 

A Kis Varsó 2004-ben ideiglenesen lebontotta a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János-szobrot és az Emlékmű kontra katedrális-projektben kiállítótermi közegben, az amszterdami Stedelijk Múzeumban mutatta be Somogyi József 1965 óta köztéren álló portréemlékművét. A kölcsönzési akció éles szakmai vitákat robbantott ki – bár fel sem merült, hogy egy köztéri célzatú, szabad térbe komponált kompozíció mit keres egy zárt kiállítótermi térben, eredeti állandó közegétől több száz kilométerre –, és bár a mű a bemutató után visszakerült eredeti helyére, azóta érdekes módon felmerült hódmezővásárhelyi köztéri áthelyezésének gondolata.32

 

Metaforikus befejezés 

A felavatás és a bontás rítusa: más és más jellegű akció. Bár esetenként a bontásoknál is vannak meghatott vagy fellelkesült résztvevők, nézelődők, esetenként protestálók, azért az avatások szervezettebb és fellengzősebb események. Azonban amiként a felállítás során, az eltüntetés folyamatában is sokadrangúak, számos esetben fel sem merülnek az esztétikai aspektusok. Ha egy szoborállítás egy kultusz térbeli, köztéri kisajátítása, akkor egy szoboreltüntetés a térnek a kultusztól való tudatos vagy öntudatlan megtisztítása. De a megtisztítás is egy kultusz érdekében történik, amely nemcsak takarít, hanem hamarosan saját céljait szentesítve birtokba is veszi a megtisztított teret.

 

Jegyzetek

1
Kovalovszky Márta: Emlékműszobrászat. In. Művészet Magyarországon 1830-1870. Katalógus. Budapest, 1981. MTA Művészettörténeti Kutató Csoport. 37-46. p.
2
Sinkó Katalin: A politikai rítusai: emlékműállítás, szobordöntés. In. György Péter-Turai Hedvig (szerk.): A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra. Budapest, 1992. Corvina Kiadó. 67-79. p. 
3
Elbe István: Hét vidéki emlékmű – a külhoni Turul-szobrokról. Polisz 2008. július-augusztus. 19-21. p. 
4
Magyarország történeti kronológiája III. 1884-1944. Budapest, 1982. Akadémiai Kiadó. 996. p.
5
Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. Osiris Kiadó. 144-154. p.
6
 I. m. 52-56., 60-64. p.
7
I. m. 50. p. 
8
Pintér István: Pesti pillanatképek. Szabad Ifjúság 1956. október 30.
9
Szőke Sándorné: Dombóvár köztéri szobrai és emlékművei. In. Dombóvár. Dombóvár, 1996. 347. p.
10
Wehner Tibor: „A leleplezés napján ... együtt volt az egész nemzet...” A Parlament körüli szobordísz változásai. In. A hazugság és a hiány emlékművei. Előadások, tanulmányok, cikkek, röpiratok, feljegyzések a magyar szobrászatról 1986-1999. Budapest, 2001. Új Művészet Kiadó. 13-20. p.
11
In memoriam Somogyi József. Budapest, 2001. Négyes Bt.
12
Hadházy Levente-Szilágyi András-Szöllőssy Ágnes (szerk.): Negyven év köztéri szobrai Budapesten 1945-1985. Budapest, 1985. Budapest Galéria.
13
Sasvári Edit: „Éljen a Tüntetőtábla-erdő”. In. Szőke Annamária (szerk.): Pauer Budapest, 2005. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet. 151-153. p./14. Beke László: A budapesti Sztálin-szobor ledöntése. Belvedere 1989. 3. sz. 3-6. p.
14
Beke László: A budapesti Sztálin-szobor ledöntése. Belvedere 1989. 3. sz. 3-6. p.
15
Pótó János: A szobordöntés hagyományai. Atelier 2008. 1. sz. 8. p.
16
Boros Géza: Szobor - second hand. In. Emlék/mű. Budapest, 2001. Enciklopédia Kiadó. 61-66. p.
17
Boros Géza: A Lenin-kertektől a Tanú térig. Kritika 1993. 8. sz. 11-13. p.
18
Eleőd Ákos: A szoborpark. (Műleírás.) 2000 1993. 7. sz. 60-61. p.
19
Aradi Nóra: Munkásábrázolás a magyar képzőművészetben. Budapest, 1976. Kossuth Könyvkiadó. 176-177. p.
20
Boros Géza: Szobor-second hand. In. Emlék/mű. Budapest, 2001. Enciklopédia Kiadó. 61-66. p.
21
Wehner Tibor: Szövetség. 249 szobrász. Budapest, 2006. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szobrász Szakosztálya. 449-459. p.
22
Korom András: Bűnre csábít a köztéri bronz. Délvilág 2008. április 14.
23
Lampé Ágnes: Szobordöntők. 168 Óra 2008. március 27. 
24
Rendőrkézen a lelkiismeretlen szobortolvajok. Kelet-Magyarország 2008. június 16. 
25
Pozsgai Ákos: Tagadják a szoborlopást, de előzetesbe kerültek. Petőf Népe 2008. március 22. 
26
Szoborrongálók ellen nincs orvosság. Észak-Magyarország 2008. február 27.
27
Wehner Tibor: Melocco Miklós. Budapest, 2005. Helikon Kiadó. 47-53. p.
28
1956-os emlékmű épül a Fő téren. Kecskeméti Lapok 2001. szeptember 13.
29
P. Szabó Ernő: A megsemmisített üzenet. Atelier 2008. 1. sz. 19. p.
30
Százados László (szerk.):  Csiky Tibor 1932-1989. Budapest,   1994. Magyar Nemzeti Galéria. (Katalógus) 
31
Wehner Tibor: A szobrászati szimpozionok, alkotótelepek gyűjteményei. In. A hazugság és a hiány emlékművei. Előadások, tanulmányok, cikkek, röpiratok, feljegyzések a magyar szobrászatról 1986-1999. Budapest, 2001. Új Művészet Kiadó. 57-59. p.
32
Mélyi József: A Szántó Kovács János-ügy. Élet és Irodalom 2005. január 21.