Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 10. sz.
 
 
 

ARANYI LÁSZLÓ

 

A Maskarák legendáriumából

Jegyzet James Ensor festménye alá 

Görcs ágon tekeredő ipszilon-nyelv kutat
a széteső éj különös nedvei után.
(Csiga-obulusok, hárfahúr a pókfonál.)
Frater Ambrosius hurkot illeszt
a szakadár nyakára, nyála fröccsen:
„na gyerünk, pöcsös!”
A Kiválasztott álnéven bujkál Brüsszelben,
a járókelők vicsorító viaszpofák,
őrök, de őket is őrzik;
íme a cselekvő és szenvedő szerkezetek
démoni dialektikája...
(Rabláncon vonaglik a test. Kötél végén kalimpál.)
Újra lát és látszik, szólni kíván, ki visszatért,
de mondandója már senkit sem érdekel.

 

 

 

Főpap

 

Vérét issza, húsából eszik, a „Nem”
     ígér „Igen”-t; ami tört, roncs, egésszé
formálódik. A tanítvány felkészült

     figyelme háló, zsákja zsákmány-menedék.
Ocsmány Ubu-pöfeteg gyötört, a tanítót

     ellenségnek látni tanított.
Maradtam magányos kereső. Felfedezett

     földrész minden mondat, amit leírok,
          hátrál a gyarló, a profán, az alantas.

     Embertelenné tisztul hatalmam.

 

 

 

Szeretők 

 

     Ágyunk oltár. Istenünk elfajult eksztázis,
     eggyé vált Kettő meztelen Hold alatt.
          Androgün-tükör: az „Én” ősi rejtélyei

     a másik gyönyörében feltárulnak. 

Lebeg és merül ami megnyilvánul.
Mohó a Nász-óceán. Nincs hab. Sem üledék.
     Túl tört egyensúlyon, túl az érzékelhetőn
          egymáshoz bújik két szökevény.

     Zár zokog... Enged... Nyársra húzva rúgkapál. 

          Kopoltyú az ajtó. Búvárharang a ház.

 

 

 

Diadalszekér 

 

     Az illeszkedés kísérlete elárul.
Kiközösít a nyáj. A különb kérge küszöb,

     s a kint-bent ugyanúgy sehol. Tűnő káprázat,
          ha élősdi fény sziszeg kígyó-fürtökön;
küllőitől megfosztott kerék az Örök

     Körforgás. Nem ural érdek, düh, szánalom,
átmeneti formák az élők, a lét

     szüntelen vágta hulla-halmokon.
A röfögve négykézlábra ereszkedők
kényszerítik harcra a felegyenesedőt.