Vádirat
az
elmúlt félév halottaiért
Miféle
őrült kaszaél,
milyen pokoli horda
suhint, nyomában visszatér
a porból lett a porba.
Zilált szavakból vad sorok.
A lélek rendezetlen.
Vakokként istent vádolok,
angyallal állok perben.
Az akheroni úr foga
a legjava húsába váj.
Kövön bicsaklik szó-boka,
s a sor jajongva talpra áll.
Lyukas tüdejű orgonán
szárazra szikkadt kéz matat.
A fújtató, mint kormorán,
ha olaj szennye rátapadt.
A tengeröblök foglyai
vagyunk a sziklaparton.
Hányódót halász fogja ki.
Rákként ránk nő az alkony.
2007
januárja
Majd
In
memoriam Lázár Ervin
Miről
mesélünk egymásnak, ha majd
találkozunk a vége-nincs mezőkön?
Szavunk megáll más, ugyanolyan ősön,
ki csálé-t zengett, s kurtább-forma csajszt.
Rágunk majd együtt kesernyés parajt,
papsajt-pogácsát? Szűk lesz-e a ködmön?
Miféle virág nő a birkabőrön?
A szegélyszélről mely égtájra hajt?
Pipára gyújtunk, csibukra talán,
míg számláljuk az unokák sorát:
mennyi az ember, és mennyi a lány,
s küldünk-e nékik fehér orgonát?
Kortyolgatunk. Az idő lent parány,
és fenyegetőbb, mint egy porkoláb.