|
JÁSZ
ATTILA
Magamhozöleltem
Li Taj-po
utolsó utáni verse
|
Egy nap.
Egy nap, mikor
már elég öreg voltam hozzá, hogy
ne csak a verseimből, az életemből is
papírhajót hajtogassak,
kék
hegyek közt,
borgőzösen
magamhoz öleltem a Holdat.
A folyó ezüst tükrében.
Egynémaés
Mint
Tao Jüan-ming már csak ülök a fűben
és hallgatok. Hallgatok.
Húr nélküli lantom ölelgetem, simogatom, szívem kemény.
Szívem kemény
acélhúrjai sem rezdülnek, mégis szól,
szól valami bennem. Talán
egy halálom utáni, néma és végtelenített szám
az empéhármon.
a
fák alatt. Friedrich Hölderlin kertjében
( i )
Verssorait
fölszedheti bárki. Tottyadt,
túlérett gyümölcsként a fák alól. Vagy
kőkeményen a jeges, későőszi pocsolyákból.
Zamata
változatlan.
(
ii )
Rothadó
körteként zörgő, sárga fűben.
Megsebzett már a digitalizált kor
szélkakasának
rozsdátlan körme.
Nemél
Nádas Péter
saját halál(ár)a,
avagy
figyelmeztetés Triznya Péternek
|
Valaki
nyitja és csukja, csukja és nyitja a tükörben az ablakot,
üres a lakás. Már nem él,
csoszog, köhög és remél. De a szobák még emlékeznek.
Még emlékeznek rá, hogy valaki ott lakott.
|
|