Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 8. sz.
 
 
 

JÁSZ ATTILA

 

Magamhozöleltem 


Li Taj-po utolsó utáni verse 

Egy nap. Egy nap, mikor
már elég öreg voltam hozzá, hogy
ne csak a verseimből, az életemből is
papírhajót hajtogassak,


kék hegyek közt,
borgőzösen
magamhoz öleltem a Holdat.
A folyó ezüst tükrében.

 



Egynémaés 


Mint Tao Jüan-ming már csak ülök a fűben
és hallgatok. Hallgatok.
Húr nélküli lantom ölelgetem, simogatom, szívem kemény.
Szívem kemény

acélhúrjai sem rezdülnek, mégis szól,
szól valami bennem. Talán
egy halálom utáni, néma és végtelenített szám
az empéhármon.
 



a fák alatt. Friedrich Hölderlin kertjében 

az élet túlfelén

( i ) 


Verssorait fölszedheti bárki. Tottyadt,
túlérett gyümölcsként a fák alól. Vagy
kőkeményen a jeges, későőszi pocsolyákból.

Zamata változatlan. 


( ii ) 


Rothadó körteként zörgő, sárga fűben.
Megsebzett már a digitalizált kor
szélkakasának
rozsdátlan körme.

 



Nemél 

Nádas Péter saját halál(ár)a,
avagy figyelmeztetés Triznya Péternek 

Valaki nyitja és csukja, csukja és nyitja a tükörben az ablakot,
üres a lakás. Már nem él,
csoszog, köhög és remél. De a szobák még emlékeznek.
Még emlékeznek rá, hogy valaki ott lakott.