Kísérletezés
szárnyakkal
(Pénzes
Ottónak)
Gyalult
gerendák, pácolt délutánok.
Csúszós tetőkön, ne tuszkolj, s nem hibázok.
Dér a hajadon, bent húszfokos a szoba.
Zöld a lámpa fénye, indulnunk sincs hova.
Szűk járdák az utak. Bokrok, mint az ujjbegy.
Rugaszkodnunk kéne. Tél van. Ez sem úgy megy –
Ránts le most magadról pulóvert, kabátot!
Gúzsba tarthat pulcsi, híved vagy barátod.
Meglehet, nagy ritkán lezuhan egy angyal.
Jó-jó repülhetünk, de ne túl nagy robajjal.
Vizslaszerelem
Kutyám: Pipacs. Azt képzeli, mindenben illetékes.
Cipőm, könyvem úgy tépi szét, mint aki farkaséhes.
Komoly házőrző! Rettegek! Attól, hogy majd ellopják.
Gumicsirkéjével zaklat kukásokat, meg postást.
Úgy képzeli övé a ház, cseléd vagyok, nem gazda.
Hangról tudja, Renault fordul, Wolkswagen Golf vagy Mazda.
Családtag jön vagy idegen, persze neki sem mindegy.
Ugrál, becsókol comb közé, barátot ennyi illet.
De anyósommal más a tét: szerelem, örök hűség.
Nem tántorítja frizura, kosztüm, rekkenő hőség.
Felszántja a pázsitfüvet, halat ment kerti tóból.
Nemes lény, vizsla, nem vakarcs, ő szenvedéllyel hódol.
Járókelők, ha kérdezik: „Pipacs? Virágnév? Nem kan?”
Anyósom védelmére kell: „Hímvirág! Olvass növénytant!”
Kutyám meg, nyilvánvalóan, érti a metanyelvet.
És jelét adja szótlanul, hogy megvet minden elvet.