Tündérszemed
fűti a tájat
Anikónak
ha
tél járja át a szöveget
a gyönge hó fehér köpenyed
felingerelt fagy a képzelet
mely őrzi e hót s a köpenyed
december jéghegyei között
csönd-bokorból lélekké növök
bár pompával nyílnak a dalok
számodra csak jégvirág vagyok
mikor az öröm nagy hiánycikk
elvonszolom magam a számig
s álmok szárnytövébe beadja
dupla dózisát a ha-ha-ha
de ha látlak az élet áthat
tündérszemed fűti a tájat
a versben levetem kabátom
szívemnek te vagy a karácsony
A
bódulat hőfoka
nem
az vagyok mindig kinek látszok
akár a legyek dongnak a ráncok
vajon a remény két centit nő-e
csillagok hullnak éjesernyőmre
parányi emlék evez egy lomban
érben az inger vad tüze lobban
a semmi-nők homlokomra ülnek
két magány közt szédülés az ünnep
amíg szívemmel a hiány hetyeg
némán bámulnak a témahegyek
ha mi lehetne arról beszélek
géntűmbe férfihőt fűz az élet
amikor elég erős a szándék
lelki ingem az örömre ráég
s csak úgy befelé kérdezem halkan
hány fok van egy teljes bódulatban