DARVASI LÁSZLÓ

Virágzabálók

(regényrészlet)

A városban sok helyütt gázlámpa ad biztonságot, s már legalább harminc utcán kőburkolat gondoskodik a közlekedés zavartalanságáról. S ha régen cuppogott a lépés, ha nyikorgott a sárfölé fektetett fapalló, már inkább kopognak a csizmasarkak.
      Bosznia okkupációja után egyre-másra térnek haza a magyar katonák, bakancsukon fehérlik a bosnyák sár, pokrócukban tetvek nyüzsögnek. Szótlanok, a kezükön nehezen gyógyuló sebek, s a hajukból nem lehet kifésülni a bogáncsot, kopaszra kell őket borotválni.
      A városban régen állandó hidat szeretnének, különböző impozáns tervek fölött vitáznak a honatyák.
      1878. december 24-én, a Szenteste napján a szegedi korcsolyázók díszgyakorlatot tartanak a jégpályán. Siklásuk pontos és finom, tetszést arat a nézők körében, a sportemberek jutalma többször felcsattanó taps és elismerő kiáltozás, ám egy figyelmetlenebb kislány elvéti a kör ívét, és elesik, később kiderül, a csuklóját töri. Schütz bácsi, kit nyomban hozzávezettek, mert az öreg felettébb szeretett az ilyesfajta szórakozásokon bámészkodni, lenyűgözi a látvány. Szerencsére Schütz bácsi éppen lát. A kislány arca rózsás, a bőre olyan fehér, mint a pergamen, szinte átütik az erek.
      Hogy hívnak, gyermekem?, kérdezi a doktor, és a kezecskét tapogatja.
      Dáni Katikának, szisszen a kislány, szemébe könny gyűl, de tartja magát.
      Ismerem apádat és anyádat, bólint az öregember. Ez bizony eltört, gyermekem, morogja a csuklót tapogatva.
      A kislány nevetve mutatja, balkézzel is tud írni, és a doktor, ekkor látja meg, hogy erősen bandzsít.
      S míg a Tiszán Karácsony másnapján megindul a jégzajlás,  és a torlaszok „szokatlan magasságban” hömpölyögnek, a tisztviselők Társalgó Köre a villamosságból hallgat előadást. Január elejétől az érdeklődők a Hungária szálloda ötödik szobájában megtekinthetik az Edison-féle Phonográph-ot. A fonográf, másként szólva a hangíró lényege abban áll, hogy az emberi, zenei hangokat megörökítse, s bármikor és akárhányszor visszajátssza.
      Egy korosabb hölgy, bizonyos Frei Teréz a fonográf megtekintése után lejegyez egy mondatot, amely szerint, ha a hang fontosabbá válhat szájnál, akkor bárki garázdálkodhat a jelentéssel, kénye és kedve szerint forgatva a szavak és a dallamok súlyát, majd eltipeg a belvárosi plébániáig. A hátsó, kevésbé szem előtt lévő bejáraton kopogtat, furcsa mód, az ajtónak fenyő illata van, s amikor az nyílik, s a résben megjelenik a plébános meglepett arca, Frei Teréz fojtott hangon, poros illatokat lehelve a gonosz művéről kezd beszélni. A plébános hallgatja, nagyobbra tárja az ajtót, majd szomorú fénnyel a szemében azt mondja, igen, igen, kedves Terézia, de képzelje csak el, Sopronban a bánya mélyében már használják a telephont is.
      Nahát, telephont?!
      Igen, Terézia, a szén miatt, ami évmilliók óta alszik a mélyben!
      Telefonálnak a pokolba?, szörnyülködik a kalapszakértő vénkisaszszony.
      Attól félek, Terézia, egyszer ránk szakad egy olyan kor, amikor a gyónást is a telephon által végzik majd az emberek, dünnyögi kedvetlenül a plébános.
      Melyik volt a legszebb gyónása, plébános úr?, kérdezi váratlanul a matróna, és az ujjai, mintha véletlenül lenne, érintik a reverendát. A plébános sípolva lélegzik, érződik a leheletén, hogy nem régen mentalevelet rághatott, a kérdés meglepi, majd főként elcsodálkozik azon, hogy mennyire a kedvére esik a válaszadás.
      Egy alkalommal, kedves Terézia, a Szép Péter nevű ostoba kölyköt hallgattam végig, hiszen jól ismeri a hústorony kalandort. A bátyja feleségéről fecsegett, őszintén szólva nem is értettem mindent, illetve nem akartam mindent érteni. Egy határon túl az értelem is a bűn szolgája. Ám amíg gyónt, három pohárka rózsalikőrt dugott át nekem a rácsok közt.
      Mit mondott az a szegény fiú?, a plébános érzi, hogy az öreg hölgy hangja megremeg.
      Azt mondta, igyam meg a Szűzanya egészségére.
      Maga mit tett, atyám?, kérdezi Frei Teréz, aki soha ismerte meg a házasság igáját.
      Ha bűnös testvérünk gyón, az ember nem vitatkozik, gyermekem, szól a plébános, és lassan behúzza az ajtót.
      Az év utolsó napjaiban Jankievics Izidor helybeli szerb tanító fia, ki Boszniából érkezik haza, végez magával. Apja talál rá, kezében a gőzölgő, fiának szánt kávé, napok óta nem léphetett a fiú szobájába. Most megtette. A fiú arca sárga, szája tátva, ágya mellett száznál több szög áll ki a padlóból, miattuk volt hát a titokzatos éjjeli kopogás, amit a szomszédok azóta hallottak, amióta a fiatalember hazaérkezett. Az utolsó szöget a szívébe verte.
      Camille Flaumaion francia csillagász szerint a Holdnak éppúgy lakói vannak, mint a Földnek. Hát nem erről fecsegettt évekkel ezelőtt Kigl Jenő, városképi lapszerkesztő, akit Bishoph felügyelő kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítottak, ám aki úgy tűnt el a bűneset után, mintha a föld nyelte volna el? De bizony, erről fecsegett, de nem kell elszomorodni, ha rajta kívül már senki sem emlékszik rá.
      Január elején a Fekete sas utcában az Újvilág vendéglő előtti járdakövezet megrongálódik, mintha a város alatti világot is, titkos, ellenséges erők szorítanák. Pedig csak arról lehet szó, hogy már akkor is spóroltak bizonyos alapanyagokkal. Nem de úgy van, hogy Istenen kívül mindig abból lehet jobban lopni, ami látszik. A bajt egy fürtös zsidó kisfiú veszi észre, ki abból a házból fut ki, hol egykor Szép Imre és a felesége élt, mert mára egy népes zsidó család él a falak között. S bizony az sem kedvező jel, hogy ekkorra a Tiszán jégtorlasz keletkezik, óriási táblák tolakodnak egymásra. Egy német festő, Friedrich festett ilyen képeket a Jeges-tengerről, magyarázza az egyik Schaeffer-gyereknek az apja, a gazdag és tanult sváb Schaffer, a gyönyörű házuk a halpiac szomszédságában terpeszkedik. A kisfiú unottan bólint, az orra vörös, a minap, korcsolyázás közben megfázott, és most tüsszög, csak tüsszög, láza is van talán, és a csudába kívánja a jégtorlaszok látványát. Inkább a sivatagi tevékről mesélne az apja!
      A Tisza vízállása rohamosan emelkedik, e baljós hírt január 15-én jelentik. Egy szerencsétlen szegedi katona Boszniában hídépítés közben a Magláj folyóba esik, és szörnyethal.
      Az viszont örömteli fejlemény, hogy szépen gyarapodnak a szegedi nazarénusok. Az ágoston hitvallású evangélikusok istentisztelete után az imaházban a lelkész évi jelentést ad. Február másodikán tolvajt fognak az izraelita imaházban, azt bizonygatja, hogy izraelita vallású, de persze fogalma sincsen.
      Január végén az új Zsótér-ház hófedte kéménye lángra kap, s a tűz olyan, mintha óriás tulipánvirágot tűztek volna a tetőre.  A bámészkodók között egy fiatal nő furcsa rohamot kap, érdekes mód nem szánják a bámészkodók, inkább irigylik.
      Azt a virágot tűzze, Ignác a hajamba, azt, mutogat a lángnyelvek felé a lány, és a nevetése aztán nem sokára a városi tébolyda folyosójáról gurgulázik.
      Lábbelit pedig Weisz Gusztávnál érdemes venni, a Fekete sas utcában, érdemes erősen megnyomni a kilincset, az ajtó enyhén szorul, viszont, ezt maga Schütz doktor is bizonyíthatja, Weisz mester a legdurvább bütyök után is varrat lábbelit.
      Január 25-én a polgári dalárda táncvigalmi estélyét tartják. Mennyi suhanás, mennyi finom mozdulat! A polgár urak meg arról beszélnek, hogy Paget Ede bécsi mérnök megbízottja, Löw úr tudatja, hogy a városban építendő lóvontatású vaspálya az Alföldi vasút pályaudvarról indul, átszeli a Juhász utcát, a budai országutat, a Széchenyi teret, a Kárász utcát és a Búzapiacot, majd a Boldogasszony, illetve a Gyár utcán át elér az Osztrák Államvasút személyi pályaudvaráig.
      Óvgumit az igényesebb urak általában Bécsből, a Máriahilfer utcából hozatnak, a szállító egy félszemű fiatalember, bizonyos Schneider Ignác, diszkréten jegyzi meg, ő, a konkurenciával ellentétben kizárólag olyan portékát ajánl, melynek minőségéről személyesen kezeskedik. Tud ajánlani halhólyagból készített kotont, elszakíthatatlan önzárós, szivar alakú, mogyoró, dió, illetve finom francia kotont is.
      Sajnos terjed a roncsoló toroklob, a minap egy szőke kislány holteste fölött vesztette eszét az anyja a városi kórházban, a folyosó végén, a baloldali teremben, egy szélütött asszony és egy hasgörcsökben fetrengő cselédlány között, aki nyilvánvalóan a Kárász-házban tartott névnapi mulatság után lett rosszul, a maradékból torkoskodott.
      Az olvasó-egylet szerdai álarcosbáljára olyan nagy az érdeklődés, hogy limitálni kell a résztvevők számát, különös tekintettel arra, hogy sok arra illetéktelen úrfi is részt venne az impozáns ünnepségen.
      Február ötödikén Guadi Ferenc lókupec és kártyaspíler sikkasztási bűnügyét tárgyalják a királyi törvényszéken. Guadi sír, fogadkozik, a legjámborabb ábrázatát veszi fel, de a károsultak közül többen morognak rá, ezt a színjátékot már jól ismerik. Dolli Sándor, az Oroszlán Kávéház teke-őre, akivel az első tekeasztal biliárdosai sokat pereltek a helytelen számbeírások miatt, hetvenkét esztendősen önkezűleg vet véget az életének. Felakasztja magát. Már a halottszemle után megállapítják a sikkasztás tényét. A konklúzió az lesz, hogy agg emberként is el lehet bukni, az idő nem feltétlenül nemesíti a lelket. Egy másik konklúzió szerint azonban, hiszen Dolli egész életében lopott, a sikkasztást nem idős emberként kezdte, s csak úgy halt meg, ahogyan egész életében élt, tehát következetes volt.
      A február tizediki közgyűlésen a polgármester évi beszámolójában kitér a város légrontó kigőzölgéseire, illetve a légfertőző faggyúolvasztás tűrhetetlenségére. Egy képviselő javaslatot tesz a városi mocsarak feltöltésére, továbbá a Mars-tér szemetének, és az állati hulladéklerakók sürgős felszámolására. A képviselő úr olyan büszke, mintha ő találta volna föl a csecsemők számára a cumit. De a Széchenyi tér korzójának főcsatornájába emésztőgödröt vezetnek, s ez komoly eredmény, a bűzös szenny végre kijelölt úton távozhat a város szívéből.
      Mindeközben a Tisza rohamosan árad, de aggodalomra semmi ok, írja a Szegedi Híradó. Ki tudja, honnan, miféle rejtett zugból kaparták elő ezt az átlátszó reményt? Vagy  csak a közhangulatot akarják javítani, a pánikot elkerülni?!
      Bűzös, kellemetlen illatokat ereget a szája? Anatherin-szájvíz! Sárgul, kifehéredik a haja? A megoldás a Pauritas hajifjító! Dohányos, szívesen pöfékel jó ebédek, délutáni szieszták alatt? Schwartz Fülöp várja a Fekete sas utcában, kitűnő tajpipával és szipkáinak lenyűgöző gyűjteményével áll az érdeklődők szolgálatára.
      Látása romlik, összefolynak szemei előtt a betűk, akár a füstkarikák? A Klauzál téren most Hatsek Miksa budapesti látszerésznél gyöngyházlátcsőt vehet.
      Időszerűtlen magömlések, égető húgycső-folyások, bujakóros daganatok kínozzák? Irány Pest, Dr. Ernst várja, a Két sas-utca 24-es szám alatt. Ő az az úriember, aki a férfiak oly szomorú tehetetlenségét is kikúrálja! S ha erekcióból marad otthonon túlra, a férfiember a szegedi Völgy utcába látogathat. Jóllehet az örömtanya nem éppen elsőrangú higiéniájáról híres, de nem is azért érkeznek a vendégek, olykor függönyös bérkocsin, máskor az éj leple alatt, lopódzva, ide-odapislogva, az ábrázat elé lepedőzsebkendőt szorítva, hogy a matracok tisztasága felől érdeklődjenek. Egy már impozánsabb helyen, már valódi hotelben, vagyis a Hungária szállodában savanyított káposzta, kiváló minőségű pilseni sör, kávé, és magyar bor kapható, játszik Páczi János zenekara!
      A Halpiac sarkán, nem messze a Schaeffer-háztól, Lőw Lipót rabbi beszélget Derera gombkereskedővel, aki ugyancsak a halálára készül, s abban a kényes ügyben kér tanácsot, hogy íróasztalát felhasználhatja-e koporsója elkészítéséhez, ahogy ez egyébként nem szokatlan a mózes hitűek körében. A rabbi szokása szerint dúdol két mondat között, ugyanis erősen muzikális természet. Végül bólint, mire Derera gombkereskedő boldogan elsiet, s néhány pillanatra feledi is, hogy halálos beteg, s feledi is még néhány évig, miként azt is, hogy az íróasztalának miféle sorsot szánt.
      Március első napján egészen magas vízállást mérnek, a vízmérnök sápadtan, motyogva jelent Pálfy polgármesternek. Olyan halkan beszél, hogy a város első embere ingerülten rászól, ismételje meg, amit mondott. A mérnök megismétli, aztán lehajtja a fejét.
      Valami koccan, ahogy felemeli.
      A polgármester pohár pálinkát tart az arca elé, a legkedvesebb itala, csak magas rangú, ritka vendégeket kínál vele, eperfahordóban érlelték Erdélyben. Nem, nem is Erdélyben, hanem a Partium egyik udvarházában.
      A város mind rémültebb, egy férfi az Oskola utcában kihajolva ordít a közelgő végítéletről. Kisebb dulakodás után sikerül kórházba vinni, Sigic kereskedő már többször is tanújelét adta zavaros elmeállapotának, néhány nappal ezelőtt a Tisza vizét árulta boros palackokban.
      Március másodikán utászok érkeznek, és huszonegy pontont fektetnek le a városháza előtt. A fekete ladikok egészen olyanok, mintha hatalmas koporsók lennének. És a harsogó és eleven világ elnéptelenedik. Nem pipázgatnak emberek a városháza előtti téren, az úgynevezett Köpködőn, és kiürül a Koplaló is. A kávéházak még tartják magukat, füstfelhőket eregetnek, aggódó kiáltások, reménykedő szólamok hallatszanak az asztalok mellől, s aztán megcsendülnek a poharak.
      Napok óta nem korzóznak a Széchenyi téren, sem a Kárász utcán, eltűntek a röpködő bokájú hölgyek és a könnyű derekú gavallérok. Retteg a város, és bizakodik, de csak úgy, mint a halálra ítélt. Verőfényes napok ezek, a Napnak nincs is ereje, és a vész fenyegetőbb, mint valaha. A temetők sírjain azért kapálnak, hagymákat ültetnek. Március ötödikén este. Schütz bácsi otthonában ül egyedül, bámul lámpása fényébe, hallgatózik. A zene, a fűmuzsikus zenéje egyre erősebb, és az öregember bólint. Még kilenc gyorsan elpergő nap, és elvész az egész város.