Év
végi zsoltár
Lelkeken
oldj föl
ellenállást, lazíts
ellenszenvet, övet.
Lazíts a világ szorításán.
Minden szorítást
lazulás követ.
És ezen is lazítsál,
legyen még könnyebb
minden. Fél kiló
legyen egy autó.
De néha legyen
50 kiló az ingem.
Ne legyen könnyű hazudni,
legyen minden
hazugságból tréfa.
Oldja föl nevetés,
nevetés, nevetés,
ami a sírás hozadéka.
Hozzon a sírás, mint
hegyi patak, aranyat.
Az arany beváltható
legyen megértésre,
időre.
Az inged alól kiragyog
egy érzés, a szíved
mögé begyűrve.
Fél
kiló legyen
egy mentőautó.
A haldokló a hóna
alatt vigye.
Adjanak vért
neki kis zacskóból.
De a vérnek kék
legyen a szine.
Minden vér kék
alkonyatkor.
Minden szem zöld
az erdőből
kilépve.
Minden, ami itt van,
nemrég nem volt.
A nemlétet kivéve.
Pitypangszedés
éjszaka
A
kéréssel kezdődik
a teljesítés, a teljesítéssel
a kérés,
ha teljesül, amit kértem,
az erdőn nyílik egy
levélrés.
Belátok oda, ahová
nem kéne.
Az erdő mögött, a
fákon túl nincs semmi,
hiába igyekeznek,
nem lehet
előlem eltakarni.
Nem látom a fától
a semmit,
az erdőtől a
mindent,
nem látom az égtől,
hogy mi történik
ittlent.
Nem látom az égtől,
a felhőktől,
a naptól, a tejúttól,
a holdtól,
nem látom meg
Istent.
Nem látom meg,
mert ő néz,
nem én nézem,
hanem ő.
Nem lát a felhőktől,
közénk száll egy
repülő.
A repülőről
nem látnak se
le, se föl,
se engem, se nem-engem.
Sikerül minden
éveben a nap körül
egyet keringnem.
Belátok oda,
ahová nem lehet,
sétálni viszem
a végtelent.
A végeset
elaltatom,
ott alszik egy
hasonlaton,
mint egy légy
a mérges gombán,
látcsőben,
ha te fogod rám.
Kit nézés miatt
nem látni:
ellenünk néz,
velünk beszél,
rólunk hallgat,
nem akárki.
Lehetki, talánki,
ki kéne találni.
De nem lehet,
mert nagyon figyel.
A patakvízben
indulni kell.
Nem számít a sodrás,
kövek, nem zavar
a pióca, egyen.
Ahonnan néz,
arra megyek,
fönn a forrás
talán-hegyen.
Lábam az űr
porában járt,
Fekszem most az
égen hasmánt.
Hallgatom a
kövek szavát,
bedalolják
az éjszakát.
Tele sötétséggel
a hang.
A galaxis
érett pitypang.
Leszakítom,
és ráfujok.
Csengenek a
spirálisok.
Az alkonyszáj
Nem
pusztán a jó az,
amire itt vágyom,
nem elég aludni
örökpuha ágyon.
A halál szájából
kivenni a csontot.
A túlvilág sanszán
minden éjjel rontok.
Nem pusztán a rossz az,
amit nem akarok,
hiszen akarni őt,
akadna ezer ok.
Rossz a jót akarni,
de nem próbálni meg
belőle megélni,
és másból meg minek.
Én a jóból élek,
ámítás, de igaz,
hazugság, nem csalás,
ellentmondás havaz.
Fekete-fehér a
táj az ablak alatt.
Jégcsapforma módon
lógnak itt a szavak.
Vagy az döglött macska?
Ki akasztotta föl?
Hideg van. Elbújunk
az alkonyszáj elől.
Újévi
vers
Az
asztalon egyre
kevesebb az alma,
micsoda újév és
micsoda nap van ma.
Mintha az ég szájá-
ba citrom kerülne,
a jövő malaca
így lesz jól átsütve.
Ropog majd a bőrke.
Lencse az asztalon.
Az éles fájdalmat
szépen lehalkitom.
Vissza a szobába,
az ágyba heverek.
Fejemben sok nem zsong,
és izzó igenek.