Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 8. sz.
 
 
 

MARNO JÁNOS

 

Kafka

 

feleségével álmodik Nárcisz,
a tűzhelyen vastag falú cserép-
edényben vacsora fő, vagy estebéd,
minthogy ebédidőre föl nem ébred
a házban egy légy. Az ég tudja, miért nem.
Homály rejti az asszony nevét, Frau
Kafka, ezt már az anyja
elviselte;
olvasható nem egy levélben: a fiú
irtózott olykor tőle. Szalonnázni
a sárban. Ez meg konyhakötényt visel,
mely karcsúságát szépen kiemeli,
s a keblét fel. Esik. Sistereg, mint a zsír.

 

 

Nárcisz 


a rútság méhében hónapok óta.
Dolgait hanyagolja. Naphosszat ol-
vas csak, másokat, összevissza, lábát
a konyhaszék rácsára felakasztva.
Maga mintha a világon se volna.
Rosszulléte disznó szavakba fojtva,
elkanászodásuknak lesz avatott
tanúja hamarosan. Ha hormonja
is úgy akarja. Vagy azé, ki fogva
tartja unalmában, míg szikkadóban
a pocsolyája. S a szép az, ahogy disz-
nó emlőjén csügg az eszmélkedő Nárcisz. 



Hogyan 


könnyíthetné meg Nárcisz dolgát az ég.
Fölfelé mégsem szegheti a fejét,
mióta napvilágon a disznóság
nyúltagya s az öreglyuk között. S híján
a szakértelemnek, képzeletére
támaszkodhat csak; s az tájat rögtönöz
néki, a tájban törzseket, törzsfőkkel
és asszonyaikkal, kik nemtörődöm
alakokkal szűrik össze a levet.
Disznókon legelteti szemét. Orra
meg dőlne, mint lova körbe, nyergében
dobálva a terhét könnyező embert. 


 

Gond 


Egy macska ült ott a tojásain,
meséli Nárcisz, homlokát ráncolva,
amelybe mélyen beleette magát
valami zsíros, fekete por, talán
pernye, szavából ítélve, mely mintegy
a nyelve hegyén még, nehezék gyanánt.
Hogy is mondja. Agysejtjei kiégve,
nyilván azok kerülhettek ki, rajta
kívülre, fel a homlokzatra mindjárt,
mialatt ő fölemelte álmában
a hangját. Mert a macska, kétségkívül,
kotlott. És nem csak a bajuszát rágta.