A bús
biciklista történetei
I.
Sárguló akvarellpapír
Két
nőt veszíteni el két nap alatt úgy,
hogy mást nem tett, csak szeretett, ez
már művészet, gondolta magában a bús
biciklista, miközben a művészellátó felé
pedálozott egyenletes tempóban. A festék
és papírszag, amikor belépett, gyerekkori
emlékeket idézett és még egyet csavarintott
a szívén. Valamit tennie kell, gondolta
ekkor, valamit a pusztulás ellen, s egyszerre
megvásárolt 20 ív 100 grammos finom
akvarellpapírt, hozzá a régről ismert cseh
márkájú vízfestéket, s három nyúlszőr ecsetet.
Amikor a bolt ajtaján végre kilépett,
a tűző nap úgy vágta tarkón, hogy
belezsibbadt a nyaka. S mire csatakos
testtel hazaért, az emlékeket felülírta
a létezők súlyosabb valósága, a képek
pedig, melyek meg sem születhettek,
használatlanul hullottak vissza a múlt
feneketlen kútjába. Az érintetlen papírok
közben lassú, de biztos sárgulásnak
indultak, maguk is pusztulni kezdtek.