Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 1. sz.
 
 
 

VEKERDI LÁSZLÓ

 

Fülep Lajos levelezése. VII. kötet
1961-1970
 

Szerkesztette, a jegyzeteket írta és a mutatókat összeállította F. Csanak Dóra. Budapest, 2007. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet.
Felelős szerkesztő Tímár Árpád
   

I. rész
   

„Weöres Sándort és Fülep Lajost pécsi megismerkedésük első pillanatától fogva különös, sokak számára nehezen érthető kapcsolat fűzte egymáshoz. Ennek az igazi lényegét nagyon pontosan mondotta el a költő halála után írt kis jegyzetében Károlyi Amy: »Sajátságos kapcsolat volt Weöres Sándoré és Fülep Lajosé: Sándor számára Fülep Lajos a kritikus volt, akinek az ízlésében megbízott, Fülep számára Sándor a költő, 20. századi Orpheusz. A kölcsönös nagyrabecsülésen és szereteten (szeretet! nagy szó) kívül és belül állandóan vitatkoztak. Fülep szinte szándékosan olyat mondott, aminek Sándor majd ellentmond, és Sándor meg is felelt a várakozásnak«” (Domokos Mátyás: A porlepte énekes. Weöres Sándorról. Nap Kiadó, 2002. 62. oldal)


   

 

 

 

 

Kapcsolatuk Károlyi Amy által megfogalmazott jellemzésének illusztrálására aztán Domokos Mátyás, aki Fülephez és Weöreshez hasonlóan szeretett (és hozzájuk foghatóan tudott) ábrázolásban, képekben gondolkozni, felvázol egy kis jelenetet (melynek szem- és fültanúja volt) A költő és a germanizmusok  címmel A hallgatás tornya „előtörténetéből”.
    Idézni kéne az egészet; az lenne a VII. kötetben meghatározó fontosságú Fülep–Weöres levelezés legautentikusabb recenziója. Ahogyan az „irgalmatlan” Professzor sorolja a „germanizmusokat”, ahogyan civakodnak a „keresztény-keresztyén” etimológiáján, mígnem „Fülep szinte magánkívül lett: – Ej, minek is vesződöm én veled?! Hiszen már Pécsen is az volt a helyzet, hogy nem ment bele semmi abba a megátalkodott fejedbe! És azóta se változtál semmit. Én pedig akkor se értettem, de ma se értem, hogy egy ilyen alak, mint te, aki csak kötözködni képes, hogyan írhat egyáltalán verseket?! Bár – tette hozzá egy szabályos, ótestamentumi dühroham és kiátkozás tetőpontján – ebben az egész kazalban – s a kézfejével visszájáról adott is egy pofont a kazalnak, amitől az nyomban összedőlt –, ha őszinte akarok lenni, bár hiába beszélek, legföllebb tíz sor van, ami ér valamit. A többivel csinálj, amit akarsz! Bánom is én!
    S ekkor elkezdte hangosan olvasni, mintha a Bibliából olvasná a textust, az 1946-ban megjelent Elysium anyagából a Meghalni című verset:

 

Birsalma illatú, gyöngyház-tekintetű
s a hangja, mint harang és messzi hegedű
s mind több és tétován sűrűdő lépteikre
felbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre,
átzúdul a hideg, mindent elönt a kék!
Elönt a kék vonzás és villámló ekék
s égő tüskék fölött a Meztelen viharja
redőzve ráborúl a horpadó talajra,
megreng az édesség vak fészke, cifra táj,
s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.

   

A felolvasás után támadt csöndet Fülep úr törte meg: – Micsoda nagy ganef vagy te, Sándor!
    S a konzílium ezzel véget ért.” (A porlepte énekes. 65-66. old.)
    Pontosabban, szebben, találóbban, szellemesebben aligha lehetne bemutatni a Fülep–Weöres levélváltás hangulatát, szellemét, szellemiségét, kölcsönös egymásra figyelését, szeretetét, eleve elrendezett összhangját, szellemességét: egy-egy levél szinte folytathatná Domokos Matyi tömör elemzését. Az is kiderül a levelekből és Csanak Dóra talán még az eddig megszokottnál is bővebb és tájékoztatóbb jegyzeteiből, hogy Károlyi Amy sem csupán afféle csöndes társ a levelezésben: aktív, szuverén résztvevő vitában és versírásban, csakhát nehéz Orpheusz mellett érdemlegesen közbeszólni, figyelmeztetett rá Csanak Dóra.
    Olvassuk el példaként a 2656. számú levelet. ([Bp.] 1963. XII. 2.) „[...]köszönöm Amy fordításainak szerető és gondos átnézését1, örülök – írja Weöres –, hogy ő Emily Dickinsonnal foglalkozik, s úgy érzem, nem hiába. Fordításain keresztül én is megismerni vélem ezt a különös költőnőt: csaknem teljesen eszköztelen, vázlatos, mondanivalóját csontig lehántó, elegánsan kisméretű. Senkivel se versenyző kicsinységében, mellékességében rejlik nagysága; művének centrumát a néhány chef d’oeuvre-t, azt hiszem, lehetetlen kiválogatni.[...]
    Hosszas vesződséggel elkészült egy terjedelmes versem.2 Itt küldöm, bár nekem nem tetszik. Éppen ellentéte E.[mily] Dickinson puritán világának: csupa duzzadt hús és lobogó drapéria, mint egy Jordaens festmény (pedig Cranach, Bosch, Brueghel világát szerettem volna vele megkörnyékezni).3 Mint a barokk oltárkép, vagy az okkultista ponyvaregény: a másvilágot hirdeti, de ezt a világot szopogatja. Forró és jeges elementumai ezáltal nem antinomikusak, sem kontraszttá feszülők, hanem kiegyenlítetlenek. Ha E.]mily] D.[ickinson]-nál a kicsinységben a nagyság, itt, félek, a nagyságban a kicsinység.No mindegy; nem tudom miért, de valamiért ezt is meg kellett írni. A téma, melyet Lajos Bátyám ajánlott, foglalkoztat: újra elolvastam Dániel Könyvét. Van erről néhány kérdeznivalóm: s azt hiszem, a Dániel-téma4 hosszú érlelődést kíván, mint a bibliai témák általában; ebbe a kötetbe5 aligha fog bejutni, [...] Sanyi.”
    „Kedves Professzorom,
    köszönöm a segítséget,7 amiért kerek e Magyarországon ugyan hiába fordulnék máshoz. Megjegyzései meggondolkoztattak, s most tűnődöm a megoldáson. Emily valóban olyan, ahogy Maga látja, meg olyan is, ahogy Sanyi mondja, meg olyan is, ahogy én érzem, roppant érzelmi erőművel a fűtőházban. Ami olyan forróságot produkál, ami már egyenlő a faggyal. Annyira érdekel, hogy megunhatatlan számomra. Mindennap és folyton tudnék vele foglalkozni, sajnos az embernek más dolga is van. – Most kezdődik majd a küzdelem: meggyőzni a tökfejeket, hogy E.[mily] D.[ickinson]-t érdemes a magyar közönségnek is megismernie.8 A maradék fordításokból most küldök pár darabot, ezenkívül 4-5 van még készen. Hálás köszönet a segítségért, szeretettel köszönti Amy.”
    Azután következnek a Csanak-jegyzetek, a többi kötetnél megszokott gondossággal, pontossággal és tájékoztató erővel. De most azonos levelezőtársak rendszeres ismétlődő előfordulása miatt gyakoribbak az utalások más sorszámú levelekre. Így például jelen levélben: 1Ld. 2653., ill. 2654. sz. A két levél a hozzájuk tartozó jegyzetekkel egyfajta esettanulmány Fülep Lajos és a Weöres házaspár megismerkedéséről Emily Dickinson írásaival-költészetével; a középkori nagy szerzetes-kompilátorok-hagiográfusok suplementumaihoz hasonlítható talán egy kicsit. De tán a levél-műfajnak (és mindenképpen Csanak Dórának) köszönhetően kevésbé glosszaszerű, könnyedebb.
    „2653. Károlyi Amy – Fülep Lajosnak. [Bp.] 1963. XI:. 24.
    Kedves Professzor úr,
    itt küldi Amely Emilit1. Ördög tudja, hogy jók-e, mindenesetre itt vannak, arra készen, hogy még fúrjak-faragjak rajtuk. Nagyon hálás lennék minden észrevételért; félreértést, elkent kifejezést, mindenféle lapsust bizonnyára talál bennük Professzor úr. Megkérem az összevetés fáradtságos munkájára, további munkámban nagy hasznát venném megjegyzéseinek.2
    Válaszát várom s hálás szeretettel üdvözlöm                           Amy.”
    1 Emily Dickinson-versek fordításait küldte a levél mellett.
    Emily Dickinson (1830-1886) Észak-Amerika egyik legnagyobb 19. századbeli költőnője. Csaknem teljes életében szülővárosában, Amhearstban élt, egyre visszavonultabban. Életében mindössze hat verse jelent meg nyomtatásban, valamennyi névtelenül. Halála után 1775 versből és sok ezernyi levélből álló szellemi hagyatéka fokozatosan a nyilvánosság elé került. Az 1950-es években újraéledt iránta az érdeklődés, műveinek újabb kiadásai jelentek meg, köztük a Thomas H. Johnson által közreadott kritikai kiadás (Cambridge, Massachusetts, 1958. The Belknap Press of Harvard University Press I-III. köt.)
    Emily Dickinson neve FL levelezésében először Beney Zsuzsa 1962. 8-i levelében fordul elő (2567. sz.), aki háláját fejezi ki, amiért FL megismertette a költőnővel.
    Két héttel ezután FL. Tolnay Károlynak írt 1962 IX. 27-i levelében (2573. sz.) kéri tőle Emily Dickinson verseskötetének elküldését, amely még abban az évben meg is érkezett. Tolnay Károly levele 1962. XI. 19. 2583/4.). Ez a kiadás 1957-ben jelent meg Bostonban, egyik szerkesztője Martha Dickinson Bianchi, Emily Dickinson unokahúga volt. A kötet megvan FL könyvtárában. Ugyancsak van FL könyvtárában egy másik, vékonyka Dickinson-kötet: Gedichte. Ausgewählt und übersetzt von Lola Gruenthal. Berlin, 1959. Henssel Verlag, huszonegynéhány Dickinson-verset tartalmaz német és angol változatban. Ennek alapján nem állapítható meg pontosan, mikor és hogyan találkozott FL először Emily Dickinson költészetével.
    Valószínűnek látszik, hogy ez Weöresék révén történhetett. Károlyi Amy egy Dickinson-tanulmányában azt írja, hogy ő egy amerikai versantológiában találkozott először néhány Dickinson-verssel, s 1962 óta foglalkozott a költőnővel.
    Weöres Sándor viszont már A lélek idézése című 1958-ban megjelent műfordításkötetében közreadta két Dickinson-vers fordítását Nincs olyan vitorlás... és A kígyó címmel. Mivel Emily Dickinson nem adott címet verseinek, s művei kiadásaiban a versek számozva jelennek meg, Weöres Sándor – nyilván azért, hogy a kötet többi verse közül ne ríjanak ki – címmel látta el őket. A két közölt vers az Emily Dickinson kiadásokban az 1263. és a 986. számot viseli.
    Károlyi Amy (1963. XI. 17-i, 2649. sz.) levele mellékletként küldött FL-nak Dickinson-fordításaiból, s kéri, hogy FL megjegyzéseivel ellátva küldje őket vissza. Ez alighanem meg is történt, mert a két levél mellett nincsenek ott a jelzett fordítások. Károlyi Amy fordításai és FL megjegyzései csak az első levél mellékleteként maradtak fenn.
    Károlyi Amy életében fontos szerepet kapott Emily Dickinson költészete. Első fordításainak kötetbeli megjelenése az Észak-amerikai költők antológiája. (Vál. szerk., az előszót és az életrajzokat írta Vajda Miklós. Bp. 1966., Kozmosz Könyvek.) A világirodalom gyöngyszemei c. sorozatban jelent meg, Kormos István szerkesztésében.
    A kötet 17 verset tartalmaz Dickinsontól, ebből hetet Károlyi Amy, hatot Tótfalusi István, hármat Gergely Ágnes, egyet pedig Beney Zsuzsa fordított. Legközelebb Károlyi Amy versfordításainak gyűjteményében, a Vonzások és viszonzások c. kötetben (Bp., 1975. Magvető.) jelent meg 106 Dickinson-vers. Utóbb két kiadásban is önálló kötetben adta közre Károlyi Amy Dickinson- fordításait: Emily Dickinson válogatott írásai (Bp. 1978., bővített kiadásban 1981., mindkettő a Magvetőnél). A fordításokat Károlyi Amy Emily Dickinson világa és Emily Dickinson útja c. tanulmánya fogja közre. Az első kiadás 127, a második 168 Dickinson-verset tartalmaz magyar nyelven.
    Károlyi Amy a kötetek bevezetésében 1972. VIII. 13-i keltezéssel a következőket írja: „Tizenöt éve foglalkozom Emily Dickinsonnal. Egy amerikai költők antológiájában akadtam rá pár versére 1962-ben. Ezek a versek nem hagytak nyugodni, külföldi útjainkról egy-egy kis kötetet hoztunk haza tőle, míg végül New Yorkban megkaptam a kritikai kiadást.
    Még kezdetben, tehát 1962-ben úgy esett, hogy mesterünknél és nagy barátunknál, Fülep Lajosnál szóba került Emily Dickinson költészete. Ő biztatott újra és újra, hogy fogjak neki Emily Dickinson fordításának. A biztatásra szükségem is volt, mert mindenkit nehéz fordítani, de Emily Dickinsont duplán nehéz [...] Első lektorom Fülep lajos volt, ma is öröm javításait »osztályztatait« újra lapoznom. A puritán himnuszokra visszacsengő forma magyarul sokszor gyermekversnek hat, s egy csöpp túlcsúszás banálissá teszi a verset. Ekkor írta nekem Dickinson-ügyben Fülep Lajos: [itt Károlyi Amy az első mondat kivételével szó szerint idézi a 2654 sz. levelet (31-32.)
    2Ld 2654. sz. 


„2654. Fülep Lajos – Károlyi Amynak
                                                                           [Bp.] 1963. XI. 27.
    Dear Amely,
    amint láti, a lapok jól meg vannak irkálva.1Általános directíva: nagyon könnyű belecsúszni vele a dalba és a húsvéti rózsavízbe, holott ez a lady: operatios szobában éther, kámfor, benzinszag, kés, olló, tű, catgut villanása és csörrenése az asztalüveg lapján, kurta vezényszavak a fehér kappucino mögül – és mégis poesis – that is the point.2
    Tanti saluti                                                                                                      L[odovico]”
    1A versek eredeti szövegét  és Károlyi Amy fordításait ld. MTAKK Ms 4591/85-90.
    Károlyi Amy e levelével 6 fordítását küldte el; a FL melléjük írt megjegyzései előtt olvasható „Bosquet” név és lapszám hivatkozás Emily Dickinson Cent poééémes. Choix de textes. Présentation et traduction par Alain Bosquet. Paris, 1957. Seghers. Poétes d’aujourd’hui 55. bilingvis (angol-francia) kötetre utal, amely nem közli az Emily Dickinson-kiadásokban szokásos versszámozást. A fordított versek és a hozzájuk fűződő megjegyzések a következők[...]”
   
A jegyzet sorra közli FL megjegyzéseit az elküldött fordításokhoz, s követi sorsukat, ahol sor került rá, a nyomtatásban megjelenésig. Idézni kéne (és érdemes is lenne) az egész 1-es jegyzetet, hogy teljes nagyságában és jelentőségében méltányolható legyen az aprólékos, precíz, találékony kézirattári, könyvészeti, filológiai, irodalmári munka, ahogyan Csanak Dóra közli és jegyzetezi Károlyi Amy FL-nak véleményezés végett elküldött Dickinson-fordításainak a történetét.
    De hát a recenziótól „tömörítés” és a „lényeg” jelzése-kiemelése váratik.
    Igen, de ha nincsen „lényeg”, vagy ha van, éppen az az áldozatos, türelmes, leleményes, szaktudást és gyakorlatot igénylő munka az, ahogyan Csanak Dóra felderíti és bemutatja egy „intézményileg” vagy pláne „államilag” nem foglalkoztatott és nem igényelt nagy Professzor tudást, tudományt, műveltséget – tehát életet – teremtő „Egyetemének” „levelező tagozatát”.
    „Lényegében” talán erről szól a VII. kötet; és ha a többi kötet recenziójához hasonlóan közös címet akarnék adni a korszaknak, talán leginkább „Fülep Lajos Levelező Egyeteme” vagy „A Fülep Lajos Egyetem Levelező tagozata” lehetne. De nem akarok címet adni. Csupán azt szeretném ezzel is hangsúlyozni, hogy mennyire indokolhatatlan, kicsinyes, ostoba, kegyetlen és még a Hatalom saját szempontjaiból is káros, mert végül is eredménytelen volt kategorikusan elutasítani FL ú.n. kiemelt nyugdíj megállapítása iránti kérelmét, melyet 1961. 1. 17-i 2493 sz. levelében terjesztett be „Benke Valéria művelődési miniszter elvtársnak”. A levél rövid önéletrajzi remekelés, ami Csanak Dóra frappáns jegyzeteivel aktualizálva híven tükrözi az akkori idők (sok tekintetben máig élő) szellemét. Megismerjük a jegyzetekből az ügyben hivatalból szereplő személyeket, az elutasító döntés színjátékát, s végül az egész korszak (s nemcsak művelődés) politikájára szigorú elítélésként hangzik egyetlen rövid mondat: „FL haláláig az 1961. I.-ben megállapított 2886 Ft. nyugdíjat kapta.” Amiből persze nem futotta, hogy újból hosszú ideig élhessen nem is annyira választott, mint inkább predestinált hazájában, Itáliában; két szellemi szülővárosában, Firenzében és Rómában.
    Miközben a hozzánk is óhatatlanul beszivárgó olvadásnak köszönhetően tanítványai és „levelező hallgatói” közül mind többen jutottak el a régóta sóvárgott Nyugatra. A levelek egy jelentős része ezután az ő mesterüknek-professzoruknak hazaküldött képes levelezőlapjaikat tartalmazza. És úgyszólván mindegyiken látszik, hogy útjaikat-nézgélődésüket a FL-tól hallottak-tanultak tájékoztatták-irányították. A szerkesztő, Csanak Dóra pedig mintha csak a recenzens dolgát kívánná megkönnyíteni, régi ismerőseinkkel, Weöresékkel kezdi a sort.
    „2597. Weöres Sándor és Károlyi Amy – Fülep Lajosnak. Bp. 1963. II. 9.
    Kedves Lajos Bátyám,
    tíz napot Bécsben töltöttünk,1 igen kemény hidegben, de mégis üdített a változatosság. Teljesen más világ, mint amit itt megszoktunk; a tengerfenék, az Antarctis, a Hold vagy a Saturnus közelebb van hozzánk, mint az ottani. Már akkor se érezzük lehetségesnek, ha benne vagyunk. Főleg képtárakat látogatunk. A Kunsthistorisches Museumban2 igen súlyos élmény a sok Rembrandt, Brueghel, néhány Gerard David, van Eyck, Bosch, Memling. Súlytalan üdítő élmény Vermeer van Delft napfényes intereur-je3 és Velazquez királyi gyerekportréi.4 A Belvedere5 osztrák kollekciójában Judenburg szobrai tetszettek és egy Kupeczky arckép. Láttunk egy nagy Lehmbruck-kiállítást:6 öt-hat olyan remek szobra van, amit nehéz volna elfelejteni. Láttunk egy vegyes modern kiállítást:7 1 Matisse-üvegfestmény, 2 gyenge Picasso, 1 igen szép Miro szoborfej, 10 Klee, több Léger, Kandinsky, Jawlensky, gyönyörű és őszinte Delaunay-kompozíciók, Moore, Belling, Brancusi, Malewitsch, stb. Sok szürrealista, absztrakt és tache-ista kép fiatalabbaktól. Meglepett, hogy köztük soknak volt eleven áramütése, kreatív ereje, olykor lelke, máskor az anyagok és felületek ismeretlen démonait megvillantó naturalizmusa. Főleg a tache-isták és nonfiguratívak közt; a szürrealisták közül kevés tetszett. Különös, hogy a mai figurális művészet alig vet fel új elemet, a nonfiguratív pedig, akár tetszik, akár nem, tele van kezdeménnyel, élettel, jelleggel.
    Áprilisban talán sikerül Franciaországba jutnunk.8 Szeretném ott megnézni a gót katedrálisokat. És a pirenaeusi barlangok ősi ábráit, főleg a Lascaux-i barlangot; reprodukciókon a barlangfestmények oly szépnek látszanak, hogy amellett minden eltörpül; az eredeti már csak kopott roncs, lehet, hogy az én gyakorlatlan szemem el sem igazodik rajt, akár az Akropolis romjain. [...] Sanyi
    Utóirat. A régi képeket mind vadonatújjá restaurálták. Nem is értem, hogy ilyen körülmények közt például a három Rembrandt-önarcképnek miként maradt meg a csorbítatlan óriásereje, a fakó színeken átizzó távoli tüze. De sok kép mintha önmaga színnyomata volna: Pacher, Früeauf9 festményiből szinte bábszínház lett.”
„Kedves Professzor úr,
    érdekes volt viszontlátni a finom öreg hölgyet, Bécset megifjítva s az őrjítő közlekedés hálójában összes arany és nem arany ékszerét csillogtatva. Egy-egy muzeum lépcsőn megközelíthető bástya olyan mint egy sziget, amin életet mentve köt ki, jobban mondva mászik ki a zuhogóból a hajótörött. Engem ezúttal egy egyiptomi szarkofágfedél belső lapjára vésett-edzett-metszett istennői alak fogott meg legjobban. Hallatlan nyugalommal és örökifjan nézett át minden 1963-as handabandázáson. Könnyű az örökifjaknak.
    Meleg üdvözlet                                                                                Amytól.”
    A gondosan megválogatott releváns, szakszerű, közérthető, ahol kell kiegészítő és eligazító jegyzetek ismét többet mondóvá és „az idők szellemei”-t felidézővé varázsolják az önmagában is rendkívül érdekes és sok mindent sejtető-elmondó levelet; hogy csak egy, a levelezők szempontjából is fontos jegyzetet idézzek: 81963. VI-ban Hollandián és Belgiumon át eljutottak Párizsba.”
   
A VII. kötetben legtöbb levéllel (68 levél, gyakran Károlyi Amyval közösen) Weöres Sándor jelentkezik; utánuk Fodor András következik. „58 lapja főleg hivatalos és magánutazásairól ad hírt, műveiről inkább a személyes találkozásokkor esett szó. [...]”. Andris, ahogyan FL „becézte” Fodort, és felesége Sárika Weöresékhez hasonló lelkesedéssel és szellemben számoltak be a látottakról a professzor úrnak.
    „2929. Fodor András – Fülep Lajosnak           London, 1967, VIII. 10.
    Kedves Lajos bátyám,
    úgy érzem nem kell megváltoztatni az itteni világról való jó véleményünket, sem a tíz évvel ezelőttit1, sem a hat évtizedest.2 Biztonságos emberi közegben mozgunk bárhol is járunk. A változó, kavargó tárgyi világ kellékei közt jól esik érezni a barátság és a művészet stabilitását. Tegnap jártunk először a British M.[useum]-ban. Egy ott dolgozó honfitárs3 megmutatta a könyvtár imponáló kupolatermét, aztán újra gyönyörködhettem az Elgin gyűjteményben4. Itt küldjük a minket különösen megragadó részletet.
    Esténként hangverseny, opera (tegnap például a Varázsfuvola). Jövő héten megyünk vidékre, valószínűleg Cambridge-be5 és talán Wales-be6. Sok szeretettel küldjük üdvözletünket = Andris és Sárika.
    1 1957 őszén első angliai útjára utal.
    2 FL 1909-ben töltött 10 napot Londonban.
    3 Valószínűleg Czigány Lórántról van szó (szül. 1935), aki 1956-ban Angliába disszidált. Oxfordban és a londoni egyetemen tanult, majd 1962-1969 között a British Library magyar referense volt.
    4 Az Elgin márványok a Parthenon és más athéni templomok szobordíszei, amelyeket Lord Elgin megvásárolt a törököktől, és 1803-1812 között Angliába vitt. Az állam 1816-ban megvásárolta és a British Museumban helyezte el a szobrokat.
    5 Ld. 2930. sz.
    6
Walesben nem voltak, helyette a Lake Districtet látogatták meg, majd Hollandián és Bécsen át utaztak haza.
   A 2930. sz. amire az 5-ös jegyzet utal Fodor 1967. VIII. 13. keltezésű levele Cambridge-ből, King’s College Chapel, Cambridge feliratú képeslapon. „Kedves Lajos bátyám,
    megnéztünk néhány kollégiumot: – amikor egyikbe beléptünk, Colin1 megjegyezte: »Szebb, mint az Eötvös!« – Én azt hittem az oxfordinál2 hangulatosabbakat már nem fogok látni; de a város egészében talán még megkapóbb, mint a párja.
    Szeretettel üdvözöljük utunk közepéről:                                                Andris”
    „Az angol vendéglőkkel nem járunk olyan jól. Annyi a külföldi »visitor«, hogy alig lehet ebédet kapni.
    Szeretettel köszönti

Colin
    Sárika3

1Ld. 2925/6. Mason, Colin (1924-1971) zenekritikus. 1947-ben egy éves magyar állami ösztöndíjjal Budapestre érkezett, hogy tervezett Bartók-könyvén dolgozzon. A Zeneakadémián Szervánszky Endrétől zeneszerzést tanult. Az Eötvös Kollégiumban lakott, ott kötött barátságot Fodor Andrással. 1949-ben el kellett hagynia az országot. 1951-től a Manchester Guardian zenekritikusa, 1961-től a lap londoni vezető kritikusa lett, a Tempo c. zenei szaklap szerkesztője, 1964-1968 között a Macnaghten Concert rendezője.
    Többször visszatért Magyarországra, 1954-ben, 1956-ban, 1958-ban és 1960-ban, legtöbbször mint fesztiválok hivatalos vendége, de magánemberként is. Fodor András 1957-ben és 1970-ben volt a vendége Angliában, 1967-ben pedig feleségével együtt volt Masonéknál. 1970-ben Angliában érte Fodor Andrást FL halálhíre.
    FL és Colin Mason emlékére írta Fodor Kettős requiem c. kötetét. Bp., 1972. Szépirodalmi Kiadó.
    FL az Eötvös Kollégiumból ismerte Colin Masont, aki minden budapesti tartózkodásakor meglátogatta a Széher úton. Fodor András pedig rendszeresen felolvasta Mason magyar nyelvű leveleit a csütörtök-pénteki együttlétekkor
.
    Visszatérve a 2925. sz. levélhez, melynek 6-os jegyzete még az Ezer este Fülep Lajossal című kétkötetes Fodor Napló ismerőinek is tartalmaz új adatokat-összefüggéseket; az előtte lévő nem kevésbé fontos 5-ös jegyzetből megtudjuk, hogy Fodor András és felesége 1967. VII. 30- VIII.3-ig Franciaországban, VIII. 4-VIII. 20 között Londonban, VIII. 21-26 között Hollandiában járt. 1967. VIII. 3. dátummal Chartres-ból írtak Couleurs et Lumiéres de France. Chartres (Eure-et-Loire) Vitrail de la vie de Saint Lubin (détail) feliratú képeslapon. (2927. sz.)
    „Kedves Lajos bátyám,
    jó volt meggyőződni róla, hogy a bűvölő szavak által fölidézett élmény csodája a valóságban is úgy igaz, ahogy tizenhét éve elképzeltük.
    Két napot töltöttünk Párisban, de amit megéltünk, két hétre is sok. Ady és Dóráék nyomdokaiba lépve a G.[rand] H.[otel] des Balcons-ban1 lakunk az Odéon2 mellett. A város még vonzóbb, elevenebb, mint amilyennek előző itt jártamkor 1957-ben3 láttam. Akkori emlékeim sokat segítenek az eligazodásban.
    Holnap megyünk Londonba. Igyekszem majd a Parlament képét nem küldeni4 onnét. Nagy szeretettel köszönti hű fia:                                  Andris
    1 A Grand Hôtel des Balcons a 3, rue Casimir Delavigne-en van, falán emléktábla jelzi, hogy ott lakott és dolgozott Ady Endre. Magyar turisták részben ezért, részben olcsósága és központi fekvése miatt szívesen szálltak meg ott.
    4 Utalás a Fodor 1957-es londoni útjára, amely alkalommal a neogót parlament képét küldte el FL-nak, aki ezt nem hagyta szó nélkül. (Ld. FLev. VI. 2339. és 2344. sz.
    FL mintegy együtt utazott a tanítványokkal, irányította, vezette, eligazította őket. Olykor szó szerint, írásban is.
    „2873. F. Csanak Dóra és Fülöp Géza – Fülep Lajosnak
                                                                                        [Chartres, 1966.] VIII. 12.
    „Kedves Lajos bácsi!
    Tilalma ellenére1 írnunk kell, ha már nem lehetünk itt együtt. Amit ma láttunk, az már igazán »túl van a valón«2. Nagyon sokat emlegetjük, ránk nem haragudnék, mert nem az utat nézzük a lábunk alatt, inkább nyakficamodást kapunk a katedrális ablakainak bámulásától. Hogy stílusosan üdvözöljem, »cher D vous«3                                                            Dóra és Géza”
    1FL minden utazásunk előtt a lelkünkre kötötte, hogy ne költsünk levelezőlap írásra. Ez alkalommal Franciaországban ill. Felső- és Közép-Olaszországban jártunk, a FL. által készített terven felül Pisában és Luccában is. ...
   
Csanak Dóra közli az egész útitervet; itt is idézni kell, mint FL-ra tán legjellemzőbbet, a Firenzére és Rómára, a Professzor úr két szellemi szülővárosára vonatkozó részletet.
    Fiorenza. Pal.[azzo] Riccardi. – Cascine. – Chiostro di S. Marco. – Casa Buonarroti (Tolnay Károly. Via Ghibellina, Via Buonarroti sarkán.) Environs: Torre al Gallo. – Certosa de Val d’Ema – Careggi. – Villa Petraia. ...
    Roma Pincio – alkonyatkor is. Villa Borghese. Palazzo Barberini. Museum egyik teremben két nem nagy, hosszúkás Greco! – remek! mi a pontos címűk?) [A képek címe: A pásztorok imádása és Krisztus megkereszteltetése. Mindkettőről vettem levelezőlapot FL számára, de mire hazaértünk, betegen feküdt, s bár megkapta a képeket, aligha tudott már örülni nekik.]
    Farnesina! – Palazzo Borghese – bent is! Corso és más paloták, végig a Corson.
    Villa Doria Pamphili – Porta San Pancrazio ki – ha nyitva van! (megtudakolni – mert nem volt mindig nyitva)
    Chiesa evangelica Valdese: Via Nazionale 107
    Fontana di Trevi-vel szemben trattoria: Cesanese nevű fehér bor
    Trattoria: Via delle Colonette (a Corsoval parallel, balra, külső vége felé, a trattoria az utca bal oldalán)
    Trattoria: Piccolo Frascati, Via San Giuseppe 19
    Palatino (Forum fölött) fölmenni és keresztül-kasul bejárni. – S. Anselmo: Aventinon.
    Benedettinik kolostora és templom. Új, nem érdekes, de a templomban vasárnapi nagymisén (akkor 10-kor volt) a bencések a gregoriánt repristinált (?, reconstruált?) formájában éneklik. [a gregoriánt a 16. századtól a 20. század elejéig egyszerűsített, szárazabb éneklésmódban szólaltatták meg. X. Pius pápasága idején (1903-1914) változtatták viszsza, nem a legrégibb, de a tradiciójában legjobb formára, amelyet azóta is használnak. Abban az időben az egyházzenének nagy szenzációja volt. Körmendi Kinga és Ferenczi Ilona közlése – Sajnos ottlétünkkor éppen nyári szünet volt, szeptember közepén kezdték újra a zenés miséket, amikor már nem voltunk Rómában.] – Ugyancsak fönt ristorente és caffé: Castello dei Cesari nem olcsó! de remek kilátás.
    Trasteverte öreg utcáiban bolyongani – ott trattoriák! ott él az igazi romai nép, a „romani di Roma” – és gyönyörű régi templomok!
    Környék: Monte Albani, Frascati, Nemi, Castel Gandolfo, Albano etc.
    Monte Sabini: Tivoli, Villa d’Este, Villa Adriana
    2Zengővárkonyi mondás, melyet FL gyakran idézett.
    3Ld. 2599 ill. 2603/3
    A 3-as jegyzet lásd-utalása kíván egy kis rejtvényfejtést; bizonyára Dóra és Géza cher D vous üdvözlését kapcsolja „stílusosan” Weöres Sándor 2599 sz. leveléhez, ill. a megfejtéséhez, és Károlyi Amyval közösen írt 2603 sz. leveléhez: „Kedves Lajos Bátyám, köszönöm levelét1 – és a visszaküldött Stramm verseket.2 Örülök, hogy a „cher D vous”-val3 jókedvet fundáltam Lajos Bátyámnak, bizony nem tudom, hogy emlékezetem melyik rétegéből fakadt ez a formula. De kinyomozom, honnan ered az ötlábu borju.”
    1A levél nem ismeretes.
   
Csanak Dóra a levelek áttekinthetetlen halmazában nem egyszerűen rendet – kezelhetőséget teremt. Gondosan, megbízható források alapján készült jegyzeteivel, a levelek és a jegyzetek következetes és kis gyakorlat után könnyen kezelhető számozásával, a hivatkozások és utalások egész kötetre figyelő összehangolásával a VII. kötet szerzőtársává nő: történetet beszél el. Nem kizárólag F.L.-ét. A vonzásában, körülötte megjelenő, csoportosuló emberekét; tisztelőkét, tanítványokét, kollégákét, barátokét, de a rá rossz szemmel néző, bizalmatlan vagy éppenséggel ellenséges szakmabeliekét – intellektüelekét, politikusokét is. Korunkét, ahogyan azt F.L. látta és megítélte. A természeti, társadalmi, képzőművészeti, irodalmi, politikai valóságot, longue durée-ként felfogott és megélt történetében. Az újabb történetírásban jártasabbak körében szokás ezzel kapcsolatban Fernand Braudel-t említeni. De F.L.-nál ez valami mást jelent. Konkrétabbat és ma is megélhetőt, és semmiképpen sem valami tudós teóriát. Valami olyasmit, mint amit F. Csanak Dórának írt a 2634. sz. levélben [Bp. 1963.] VIII. 27.
    „Kedves Dóra,
    Mikor Urainénál1 (Akad.[émiai] Könyvesbolt vezetője, Váci utca) veneziai szállásról érdeklődtem, s ő a Ponte Rialto közelében ajánlott olcsóként 1300 lírásat, föl se jegyeztem, annyira drágállottam – de ha az ilyen ma olcsó, talán érdemes volna megtudni ezt a címet; ő tudhat Firenzere, Romara is tanácsot adni, ezen a nyáron is két hónapig volt Italiában. Valamelyikük érdeklődjön nála, ha megmondják, hogy Maguk kik, meg engem is említenek, bizonyosan szívesen »adja át tapasztalatait.«
    Még két kitűnő kis trattoria címét közlöm, valamikor Stammgast voltam bennük, talán még megvannak:
    1)Firenze, Via delle Belle Donne
    2)Roma, via delle Colonnette (parallel Corsoval)
    Nem valószínű, hogy másik trattoria is van bennük, de ha mégis, annak is jónak kell lennie – mindakettő benszülöttek környezete, ott csak jó lehet valami, különben megbukik, vagy meglinchelik.
    Tanti saluti                                                                                    F.[ülep] L.[ajos]”
    [...]Első olaszországi utunkhoz FL a következő menetrendet készítette, melyet utóbb személyesen adott át. „Az elv tehát: előbb város, utcák, terek, templomok, nép, környék, csak azután a múzeumok.
    Venezia: első persze: Piazza S.[an] Marco, Piazzettától jobbra és balra amennyit menni lehet a Canale Grande-n: paloták, végig. Templomok SS. Giovanni e Paolo, mellette téren Verrocchio: Colleoni. – Frari. – Scuola di S Rocco (Tele Tintoretto csodáival) Accademia di belle Arti (Carpaccio, Tiziano etc.) – Ha lehet: halpiac, Peschiera.
    Firenze: Első Piazza del Duomo, Maga Duomo, mellette Campanile, Battistero – Piazza Signoria, Palazzo Vecchio – átmenni a Ponte Vecchion, Palazzo Pitti kívül-belül (képtár), Giardino Boboli. S. Lorenzo: Michelangelo: Medici-sírok – Bibliotheca Laurenziana – S ha csak lehet: S.[an] Marco (Beato Angelico freskói és a könyvtár). – Ha lehet: Bargello. – Piazza S. Maria Novella + templom belűl is! – Piazza di S. Croce + templom belűl is. S. Mariad el Carmine – Uffizi. Fel: Piazzale Michelangelo. Mindennél szebb fönt: San Miniato. – Kirándulás föl legalább Fiesoléba.
    Roma: Pincio, Villa Borghese – s ha már ott vannak: a museum is. – Piazza S. Pietro, templom, Vaticano – Capella Sistina, Raffaello stanzai etc. – Forum, Capitolium, Palatino. – Colosseo. – Campo di Fiori. Lungo Tevere; a sziget. – Trastevere utcái – Castello S. Angelo. – Pal[azzo] Farnese, Villa Farnesina, Pantheon, Piazza di Spagna. – Museo Nazionale (delle Terme) S. Maria Maggiore, S. Giovanni in Laterano, Porta S. Giovanni, Via Apppia, ha lehet: Villa Papa Giulio (etrusk mus.[eum]. Okvetlen: Villa Doria Pamphili. Piazza Navona. – Sopratutto környék: Castelli, Monte Albani, Castel Gondolfo, Frascati, Nemi-ig. Villák. Tivoli.
    Napoli: Via Roma és mellékutcái – Duomo – Museo Nazionale (antik!) (Végtelenség!) Camaldoli – kilátás, Környék.”

   
„2635. F. Csanak Dóra és Fülöp Géza – Fülep Lajosnak. [Firenze, 1963. IX.]
    Kedves Professzor Úr!
    Ígéretem ellenére nem állhatom meg, hogy ne írjak. Azt hittük, túlzott reményekkel indulunk, de a valóság messze túltett minden elképzelésen. Ma délután voltunk itt fent1, ilyen gyönyörű azt hiszem, nincs még egy a világon. És Firenze felülről! Azt hiszem, hátralevő életemben csak sóhajtozni fogok.
    Nagyon sok szeretettel                                                                        Dóra és Géza”
    1Az Arno túlpartján fekvő városrész egyik dombján épült a 11-13 században a San Miniato al Monte, amelyről FL gyakran beszélt. Harangtornya a 16. századból való. Körülötte Firenze egyik előkelő temetőjének kriptái és sírjai, köztük a Gordigiani-családéi.”
   

Érdemes ezzel a Dóra és Géza 1963-as őszi ítáliai útjához készített útitervvel összehasonlítani Csanak Dóra és Fülöp Géza 1966. VIII. 12-én kelt (2873 sz.) leveléhez írt 1. számú jegyzetből a FL által nekik akkor javasolta programot, amiből fentebb a Firenzére és Rómára vonatkozó részt idéztem. Ami a felkeresendőket, megnézendőket, tanulmányozandókat illeti, a két útiterv nagyjából egyezik, vagy legalábbis nagyon hasonló.
    De valahogyan más a hangulatuk, kiemeléseik, a fontossági rangsorolásuk. Az 1966-os program komoly tudományos, kutatói feladat. Nem véletlenül kéri FL a két remek Greco pontos címét a Palazzo Barberini Museumból. Ajánl persze itt is néhány megbízható trattoriat és felhívja a figyelmet a Trastevere öreg utcáira, méltóságos templomaira. De inkább csak úgy programon kívül. Az 1963-as útitervben ellenben fontos, programszerű, olykor centrális szerep jut a mindennapi élet, a műalkotásokat körülvevő hétköznapi környezet, a firenzei, a római, a veneziai nép és emberek észrevételének, megfigyelésének. Amint FL Csanak Dórának 1963. VIII. 27-én írt levelében (2634 sz.) egyetlen mondatban megfogalmazza: „Az elv tehát: előbb város, utcák, terek, templomok, nép, környék, csak aztán a múzeumok.”
    Mintha egy kicsit magának is készítené FL ezt az útitervet. Mintha útrakelni készülne velük, egykori – és egykorú – ifjúként, de mai tudásával. FL kedves tanítványaival ifjúkori önmagát küldte el, álmodta vissza valódi hazájába? Csanak Dóra rendkívüli érzékkel, találóan fejezi be beszámolóját az utuk csúcsaként megélt San Miniato al Monte élményükről a Gordigiani családra való utalással.
    Firenzének, s benne a Gordigiani háznak óriási a jelentősége Fülep Lajos életében. Csanak Dóra a Vajda Kornél Fülep tanulmányai és mesterei után érdeklődő levelére (2810. sz.) válaszoló Fülep-levél (2813. sz.) hosszú jegyzetében részletezi, hogy milyen s mekkora. Firenze minden szempontból döntő fordulatot jelentett FL életében. Szigorúan felépített terv szerint az első két év alatt kiválóan megtanult olaszul, az ott töltött első évet a firenzei építészet, a másodikat a festészet tanulmányozására szentelte. Közben megismerkedett Gordigianiékkal, s az ő révükön bekerült a firenzei szellemi elit értelmiségi körébe.
    A világnézeti változás, amely egész további életpályájára kihatott, ugyancsak nekik köszönhető elsősorban.
    A misztikusok iránti érdeklődést ugyancsak Gabriela Gordigiani keltette fel: „Sok meditáció, magány, séta a hegyekben, benső küzdelem, kísértés, gyöngeség, tehetetlenség, felemelkedés. Ki tudná elképzelni mindezt? [...] után »a legkritikusabb pillanatban« ő adta a kezembe a Theologia Deutsch-t, Molinost és ami mindennél fontosabb, Santa Caterina da Sienát. Ez a legnagyobb jótétemény az életemben.” [284-285. old.] Sziénai Szent Katalin 1860-as kiadású levelei 4 kötetben voltak meg FL-nak, írásainak további 5 más kiadású kötete 1858-1912- ből. Leveleinek egy ősnyomtatvány töredékét: Epistole-Venezia, 1500. – Aldus Manutius kiadásában a MTAK Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjtemény őrzi Inc 2014. sz. a. Ismeretes, hogy Sziénai Szent Katalin leveleit FL válogatásában készült kiadni Papini az általa szerkesztett Scrittori Nostri c. sorozatban, de a terv nem valósult meg.
    Firenzében szerezte meg Michelangelo verseinek 6. kiadását 1897- 1814-ből, Boccaccio Dekameronját 1908-as kiadásban, s témájuk alapján feltételezhető, hogy André Gide La porte étroite és a Le retour de l’enfant progidue (1909., ill. 1912.), valamint Paul Claudel 4 kötetes Théâtre-ja (1910-1912) is ekkor került a birtokába. Többször idézett firenzei feljegyzéseiben u.i. hangsúlyozza, hogy nem kívánt a középkorra specializálódni, s nem tekintette magát „régi idők meddő visszasóvárgójának [...] Az igazán értékes a modern életben [...] a modern poézis, filozófia.” Hívővé válása felkelthette az érdeklődését a hasonló témákkal foglalkozó korabeli írók iránt.
    Az első világháború éveire vonatkozóan a Könyvek könyve számára készült nyilatkozat ad tájékoztatást Fl olvasmányairól, valamint Tolnay Károly ekkori levelei, melyekben FL hatásáról ír. (FLev. I. 310, 312, 313, 316 sz.)
    Röviden összegezi ezután CS.D. FL könyvtárgyarapítását, mígnem 1927 őszén Zengővárkonyba költözésekor már 80 ládában szállította könyvtárát és néprajzi gyűjteményét.
    FL olvasmányainak, könyveinek, könyvtárának bibliográfiai adataival Cs. D. regisztrálja és konkretizálja FL érdeklődési körének bővülését-változásait, s egyben bemutatja, megidézi „az Idők szellemei”-t. F.L. könyvei-olvasmányai mintegy útjelzőkké válnak a Levelezésben manifesztálódó hosszú küzdelmében „a lélek züllése ellen”, abban az értelemben, ahogyan Monostori Imre idézi Domokos Mátyás Babits Mihályról írt esszéjéből A lélek züllése ellen, Jelzőpontok Domokos Mátyás esszéírói pályáján címmel írt tanulmányában. (Monostori Imre: Az idők szellemei. Felsőmagyarország Kiadó 2007, 116-135. old.) „Vegye fel végre és vigye tovább ki-ki, író és tudós, a maga eszközeivel Babits nagy harcát a lélek züllése ellen”.

   
(Folytatás a következő számunkban)