egy
romlandó test seblázába hullva
szorongat az éj orgyilkos abroncsa
ott heversz az ágyon – léleknyi urna –
saját piszkodnak bűzölgő alomja
csövek
ágaznak elhasznált testedből
bámulod a vég burjánzó indáit
idegen arcok hidege ébreszt föl
s egy másik színpad reflektora csábít
de
a fölkínált szerep csapnivaló
hiába hát a jelzett nagymonológ
nem vágysz ott lenni díva – férfifaló –
emlékek
tüzében hív a Homoród
gát omlik – tombol az ár mint a pestis –
látod: az Úristen elcseszte ezt is...