Új Forrás - 2007. 6. sz.

TÜSKÉS TIBOR

Egy barátság kezdete
Részlet Fodor András és Tüskés Tibor levelezéséből

A közlemény, amelyet az olvasó kezében tart, annak a levelezésnek az első darabjait tartalmazza, amelyet Fodor Andrással harminckilenc éven át folytattam. 1959 őszén találkoztunk először személyesen, és a levelezés Fodor András 1997-ben bekövetkezett halálával ért véget. A harminckilenc évben mintegy 1050 levelet váltottunk. A levelek nagy számának az oka nemcsak kapcsolatunk, barátságunk időtartama és mélysége volt, hanem az a körülmény is, hogy Fodor András a kaposvári érettségi után Budapesten élt, én pedig 1953-tól Pécsett, és a személyes találkozásokat leszámítva a kapcsolatot – bár mindkettőnknek volt már telefonja – levelezés útján tartottuk. A levelezés akkor még életforma volt számunkra.
Fodor András 1929-ben született Kaposmérőn. Én 1930-ban láttam meg a napot Balatonszántódon. Születési időnket csupán egyetlen év választotta el. Ám Fodor András korán érő, a költői pályára tudatosan készülő, tizenhat éves korától naplót vezető, már 1946-ban irodalmi folyóiratban verset publikáló költő volt, aki tanári diplomával a kezében 1953-tól részt vett a Csillag folyóirat szerkesztésében, első önálló verseskötete 1955-ben jelent meg, munkahelye 1956 után az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani központja, ahol az Új Könyvek című periodika egyik szerkesztője. Én a pesti bölcsészkar elvégzése után egy évig Dombóváron tanítottam, majd 1953-ban Pécsre helyeztek át. 1953- tól 1972-ig a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára voltam. Pécsett kerültem kapcsolatba az élő irodalommal, a város irodalmi életével, annak meghatározó személyiségeivel. 1956-ban publikáltam először. A Sorsunk és a Dunántúl örökébe lépő új folyóirat, a Jelenkor első száma 1958 októberében látott napvilágot. A lapot főszerkesztőként az induláskor Mészáros Ferenc jegyezte. A Pécsett élő írók bizalmából már ekkor a folyóirat mellett működő lektorátus vezetője lettem, bekapcsolódtam a lap szerkesztésébe, 1959 áprilisában bekerült nevem a szerkesztőbizottság tagjai sorába, majd 1960-ban megbíztak a folyóirat szerkesztésével. 1964. augusztusáig voltam a Jelenkor főszerkesztője.
Az itt közölt tizennégy levél – 1959 októberétől 1960 júliusáig – kapcsolatunk történetéből mintegy tíz hónapnyi időt ölel föl. Barátságunknak ebben a korai korszakában Fodor András volt az, aki ötlettel, tanáccsal, gazdag irodalmi kapcsolatainak hozadékával segítette tájékozódásomat, irodalomszervező munkámat.
A teljes levelezés – két ember személyes kapcsolatán túl – kortörténeti dokumentum: képet ad csaknem négy évtized hazai irodalmi életéről, egy vidéki városban megjelenő irodalmi folyóirat működéséről, a hazai könyvkiadásról, a hivatalos irodalompolitika ténykedéséről, a Jelenkorral kapcsolatos vitákról, szerkesztésem idején a folyóiratot ért támadásokról. A levelezés továbbá bizonyos tekintetben kiegészíti és magyarázza Fodor András nyomtatásban megjelent naplófolyamát, illetve részben e naplóból hasznos információkat kapunk a levelekben említett személyek és események megismeréséhez, megértéséhez.
A teljes levelezés kiadását három kötetben a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány (Pécs) tervezi. Az első kötet az 1959 és 1966 közötti leveleket foglalja magában. A közlési elveket, a közlés gyakorlati-formai szempontjait, a különféle mutatókat az első kötet tartalmazza. A leveleket sajtó alá rendezte és a jegyzeteket készítette Tüskés Anna (Budapest).

[Tüskés Tibornak]	[Fodor András] [Pécs, 1959. október]¹
Kedves Tibor, ahogy megbeszéltük 1/2 5, 5 óra felé feljövök Hozzád (hacsak az autót, mivel Szigetvárra megyek baj nem éri). Üzentem Pál Jóskának is, hogy Nálad leszek. Talán nincs akadálya, hogy 7 óra fele vele is találkozzunk (vagy találkozzam.) Ölel:
	F. Bandi
A levél autográf, noteszből kitépett kockás lap egyik oldalára tollal íródott, 1 f.

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.	Tüskés Tibor Pécs, József u. 13. Pécs, 1960. január 3.
Kedves Bandi, január 6., 7. és 8-án Pesten leszek, egész pontosan szerdán 17 órától péntek délutánig. A Metropol szállóban lakom, s nagyon örülnék, ha Veled s a közelebbi ismerősökkel találkozhatnék. Nálam lesz a nyomdából éppen akkorra kikerülő új Jelenkor is.² Nem tudom, hol kereshetlek? Túlzás lenne azt kérni, hogy szerdán 5 és 6 között bejönnél a szállóba? Én aznap este még szeretnék valami darabot megnézni, csütörtökön este viszont hosszabban beszélgethetnénk, talán másokkal is, (ad analogiam: Berzsenyi, a niklai gazda pesti látogatása), Hernádival, Tímár Györggyel (őt a Marsall-cikkhez való hozzászólásra kellene megkérni) stb.³ A viszontlátás reményében meleg szeretettel köszönt:
	Tüskés Tibor
Gépelt levél, 1 f. Boríték megvan.

[Tüskés Tibornak] [JOZSEF UT 13 PEECS]	[Fodor András] [Budapest] Budapest, 1960. január 5.
SZAALLODAABAN MEGKERESLEK HA TEHETED HOLNAP LEGYEEL VELUENK CSUETOERTOEKOEN MENJEEL SZINHAAZBA
	BANDI
Távirat, 1 f.

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.	Tüskés Tibor Pécs, József u. 13. Pécs, 1960. január 14.
Kedves Bandi, szívesen emlékezve a szép pesti napokra, s különösképp a Nálatok töltött estére, engedd meg, hogy ezúton köszönjem meg kedvességedet, s a figyelmet, hogy egész kis „fogadást” rendeztél – érdemtelenül – látogatásomra. Nagyon örültem, hogy megismerhettem kedves feleségedet, Hernádit, Gyurkót s a többieket. Én az egész látogatásban kicsit a pécsieket szerettem volna képviselni, az ő ügyüket szolgálni, a Jelenkornak barátokat szerezni. Ha rossz cégére voltam a bornak, ne rólam ítéljetek. Sajnálom, hogy nem tudtam jobban feloldódni, talán megilletődöttségből, talán gőgből még Hernádinak sem mutattam meg (pedig ott volt a táskámban) azt a kritikát, amit az Alföldnek írtam.⁴ Ki tudja, meglátja-e nyomtatásban? Általában jó hírekkel s egy zsákra való ígérettel jöttem haza. Hogy mit érnek, eztán derül ki. Jankovich január végére jelezte pécsi útját, Kortárs, Nagyvilág cikket kért tőlem stb. Több idő, több energia kellene. A honi dolgok is óráról-órára változnak, alakulnak. Még egyszer köszönöm vendégszeretetedet, meleg barátsággal üdvözöl:
	Tüskés Tibor
Gépelt levél, 1 f. Boríték megvan.

5.⁵

Tüskés Tibornak, szerkesztő, tanár Pécs, József út 13.	Fodor András Bpest, VI. Bajcsy Zsilinszky út 15 E. Budapest, 1960. január 31.
Kedves Tibor, jól esett, hogy írtál. Úgy érzem nem azért tetted, mert így szokás. Én sem azért válaszolok most, mert valami praktikus okom van rá. Megmondom őszintén: szeretnék Veled minden okos számítás nélkül – pusztán belső érdekből állandó kapcsolatban lenni. – Szerintem ugyanis a barátságot nem mindig az érintkezés mennyiségi halmozódása hozza létre. Veled ezideig mindössze háromszor találkoztam, mégis barátomnak érezlek a szó legnemesebb, legigazabb értelmében. Hogy mért van ez, nem lenne nehéz megfejteni. Nyilván sok hasonló vonás van magatartásunkban. (Ezt Hernádinak írt leveled alapján mások is észrevették, s mondták nekem.) – Amit a fiuk érkezése előtt itt nálunk beszélgettünk diákkorunk meghatározó élményeiről, az még inkább megérttette velem az első találkozás óta tapasztalt hasonlóságot és vonzalmat. Persze furcsa volna, ha csak úgy önkényesen jelet adnék most a barátságra; de a jelet voltaképpen nem én adom. Bizonyos vagyok benne, hogy a szándék mindkettőnkben megérett, de mivel Te nálam is szemérmesebb, szerényebb vagy – nekem kell kimondanom. Megértem azt, ha először kissé feszélyezve érezted magad a nálunk megismert idegenek közt, de utólag nyilván látod, mennyire nem voltak idegenek, mennyire úgy tekintettek Téged, mint hozzájuk tartozót. – Nem is annyira a pécsiek képviselőjét, egy folyóirat lehetőségeit látták Benned, hanem saját-magadat; még egy embert a kevesek közül. – Szavaikból, ahogy szinte megindultan emlékeztek Rólad – ez derült ki. A „családnak” – mely a mi múltkori körünknél sokkal nagyobb, természetszerűen össze kell tartoznia; ismétlem: nem külső érdekből. Persze az okos számítást sem szabad egészen mellőzni; de mi e téren is óvni, hasznodra lenni szeretnénk semmint pillanatnyi előnyökért belelovalni valamibe, amiből károd származna. Neked ugyan nemcsak tisztességed, bátorságod de jó diplomáciai érzéked is van, mégsem árthat, hogyha teendőidet, az egész magunkfajta nemzedék helyzetét a mi nézőpontunkból is látod. No de nem akarom tovább fűzni ezeket a komolykodón tisztázó mondatokat; éppen a barátság vágya bizonyítja, hogy a legjobbat akarjuk egymásnak és a közös ügynek. – Örülök, hogy számíthatsz hivatalos támogatásra. Én is úgy érzem, az Írószövetség pártfogásába veszi a „Jelenkort” – bár a „negatív ifjak” előnyomulásai miatt kifogásai is lesznek bizonyára. Minap valami apróbb hivatalos ügy miatt Köpeczivel beszélgettem a Kiadói Főigazgatóságon. A tervezett tíz percből másfélórás eszmecsere lett: vita a mi nemzedékünkről, a korszerű költészetről és prózáról. Onnét indultunk, hogy látja: kötetem jelenik meg a második negyedévben. Erre kénytelen voltam elmondani, hogy a kötetet a Magvetőben éppen most torpedózták meg problematikussága miatt – pontosabban azért, mert a Kiadó párttitkára eleve föltételezi, hogy én a lappangó ellenség vagyok; (hiszen sosem írtam az „és”-ben, távol tartom magam Györééktől, Imre Katalinnak is az volt a véleménye rólam, hogy… stb.). Köpeczi erre dühbe gurult; mit gondolkodik a Magvető másfél évig egy elfogadott kéziraton, amikor sokkal problematikusabb műveket gondolkodás nélkül kiad – például Hernádi regényét… Ezt a szembeállítást persze nem köszöntem meg, sőt azonosítottam magam Gyulával; próbáltam magyarázni, milyen oktalanság volna őt üldözni, kiszorítani az irodalomból… De hiszen kiadják az írásait! – Igen, de a Magvető máris kihúzta tervéből új regényét… Köpeczi ezen ismét megbotránkozott s elárulta, hogy a kettészakadt irodalom eggyé válását tulajdonképpen tőlünk várják – de mi hallgatásunkkal, passzivitásunkkal a sokszor értéktelen hangoskodók malmára hajtjuk a vizet. Azon ne csodálkozzunk, mondta, hogy a politika azokat az írókat használta föl, kik az 56-ban támadt légüres térben hozzászegődtek; azon se csodálkozzunk, hogy ezek kiépítették a maguk személyi kapcsolatait, hogy hatalmaskodnak… ám ehhez hivatalos segítséget nem kapnak. Amikor én erre azt mondtam: mégis ez a „felfújt” zsoldos gárda akadályozza a hivatalos tisztázást is; avagy mért nem tudtak mindeddig a fiatalokra testálni egy folyóiratot? – K. tulajdonképpen beismerte a csődöt kitérő válaszával, miszerint nem kell fiatalok folyóirata! Legyen, csak egy másik írószövetségi folyóirat. Annyit mindenesetre leszűrtem a beszélgetésből, hogy a látható javulás ellenére az irodalomban „tabula rasa” szerű új helyzet nem lesz, másrészt viszont nem vagyunk mégsem védtelenek. Nem félek például attól, hogy kötetemet csakugyan el tudják vágni. H. Gyulával beszélgettem tegnap ezekről a dolgokról. Ő is levonta maga számára azt a tanulságot, hogy részint nincs egyedül – másrészt szükséges valami mást próbálnia, olyant, amit kénytelenek pozitívumként elfogadni. Persze az ő helyzetét az is nehezíti, hogy az „arisztokratikusabb” irodalmi közvélemény se fogadja be őt, mint „outsidert”. A fiatalok viszont szinte kivétel nélkül esküsznek rá. Gyula filmje különben készül. A Dramaturgiai Tanács lényegében elfogadta, csak bizonyos változtatásokat kért. Minap volt Fülep 75-ödik születésnapja. Tizenketten voltunk kint, mind a tanítványok, Bálinttal még köszöntést is szerkesztettünk három szólamra. Az Örökifjú aggastyán igen jól érezte magát köztünk. – Most említette, hogy Cs. Győző elküldte neki kötetét. – Mikor Pécsett Veled beszélgettem Fülepről, előző este Győzővel vitatkoztunk róla hosszasan. Ő akkor, mint „hitetlen” gyanakodva faggatott engem a „hívőt”. A kötet elküldése jelzi, hajlandó revideálni álláspontját. Az Öreg véleménye viszont Győző költészetéről igen kedvező. Talán már írt is neki erről. Hallottam róla, hogy a pécsi lap támadta a „Jelenkor” legutóbbi számát.⁶ Írjál erről esetleg bővebben – ha egyáltalán fontos. Vucskics Lajos küldött nekem három kis novellát. Tehetséges fiú; tud légkört teremteni, de többnyire „túlírja” a helyzeteket. Egyik írását – a legjobbat – próbálom majd közöltetni – s magának Vucskicsnak is válaszolok a napokban. Ezt a mellékelt írást add át légy szíves Kendének. Ne lepődjetek meg rajta milyen komikusan nagy feneket kerítettem a témának; de a cikk Franciaországban fog megjelenni egy a magyar népművelésről szóló folyóirat-számban. Megírását már csak Pécs és Kende miatt is szívesen vállaltam. Egyébként kérlek, add át üdvözletemet az ismerősöknek – s ha lesz rá időd, kedved írjál mi újság nálatok, hogy vagy, min dolgozol, milyen lesz a Jelenkor új száma – minden érdekel, amit csak mondani tudsz. Baráti szeretettel ölel:
	Bandi
A levél autográf, a levélpapír mindkét oldalán tollal íródott, 3 ff. Boríték megvan.

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e. Pécs, 1960. május 9.	Tüskés Tibor Pécs, József u. 13.
Kedves Bandi, röstellem, hónapoknak kellett eltelni, míg úgy-ahogy összeszedtem magam ehhez a levélhez. Mélyponton éltem ebben az elmúlt időben, betegesen érzékeny vagyok s annyi minden ért, családi, irodalmi, iskolai kudarc, hogy szinte megbénult a kezem, elhallgatott az írógép, megbénultak előttem a tárgyak. Keserű szentenciákat mondogattam magamban: az ember végzetesen és megmásíthatatlanul magára marad épp legegyénibb, egzisztenciális problémáival, nincs, aki megértsen, jégtáblán élünk s a szilárd anyag darabokban törik le körülöttünk. Szóval olyan kétségbeesett és szomorú voltam, mint egy érzelgős kamasz. Most kezdem föltornászni magam a remény pókfonalán. Hogy nem hagytam el egészen magam, része volt benne levelednek: naponta gyötört a lelkiismeret, hogy még mindig hallgatok, de ez a levél győzött meg arról is, hogy az embernek felelőssége van önmagával, tehetségével szemben. Kaptam én már levelet érzékeny, széplelkű kislányoktól, ládányi már az irodalmi ügyekben jött és küldött levelezésem, de ennyire igaz, emberi, baráti sorokat még nem olvastam. Értsd meg Bandi: gátakkal védtem eddig magányomat, „titkaimat”, s most beárad hozzám a Te szereteted: hát kellek én valakinek, hát megért engem más? Köszönöm, hogy írtál, s hogy azt írtad, amit írtál. Szeretném, ha ez a mi barátságunk nemcsak afféle írói-irodalmi barátság lenne. Nézd, innen-onnan harminc éves leszek, s mi az, amit „alkottam”? Itt Pécsett csak „vidéki” maradok, s családdal, két gyerekkel kimozdulni pedig aligha lehet. De ha becsülsz magamért, azért hogy épp ilyen vagyok s nem más, hogy kétszázötven kilométerre lakunk egymástól s – mint most is – negyedévenkint váltunk levelet: legyünk barátok. Persze érzem, kicsit komikus is ez így: olyan, mint egy deklaráció, még csak a közös „záróközlemény” hiányzik. Azt hiszem, ebben az elmúlt három hónapban sem gondoltad, hogy „csalódtál” bennem, mert késett a levél. A szemléleti, lelki, nemzedéki, alkati szálak a papírnál és betűnél erősebben tartanak bennünket. A pesti útból, a nálatok kapott indításból élek még most is. Akkor azzal jöttem haza, hogy dolgozni kell, s amíg bírtam, ment is. Egy csomó helyre küldtem kéziratot, változó szerencsével. Megvannak a nyári tervek is, s nem kisebb, mint hogy becsületesen megtanulok franciául. A pécsi viszonyok egyre polarizálódnak: a „régiek” – érthető személyi okok miatt – változatlanul tartózkodóak (Győző, Örsi), a „derékhad”, a becsületes, tisztességes mesteremberek az időjárást kémlelik, s mi néhányan „fiatalok”, Bulcsu, Arató – szeretnénk valamit csinálni. S inkább a lapon kívül: ott (a lapnál) változatlanok a viszonyok, a lehetőségek és személyek. A lap meg-megkésve megjelenik, ebben az évben egy szám, a napokban hagyja el a nyomdát a második (Takáts Gyula, Simon Emil, Gulyás János – légy szíves ez utóbbi címét Hernádi Gyulától megszerezni – elbeszélése, csak a jobbakat említem – és Marsall, Dudás Kálmán, Kalász, Orbán Ottó versei), s beadtuk már a következő kéziratát is (Bulcsu, Kautzky elbeszélésével, többek között). Persze a jó csak mazsola a száraz, üres tésztában. Vita, véleménynyilvánítás, eszmék és érvek harca – semmi. Állítólag a helyi könyvkiadásból is lesz valami, Bárdosi Németh kötete a nyomdában van. (Pál Jóskát a Szépirodalmi adja ki, őt is itt nyomják.) A Sorsunk, majd a Dunántúl teremtette hősi múlthoz nincs méltó jelen. Szűkagyú, embernek is, írónak is törpe senkik nyüzsögnek, s nem is azért sértődnek meg, mert azt mondom kéziratukra, hogy rossz, hanem azért, mert első találkozásra nem tegezem őket. Azokkal is, akikkel megértjük egymást, kapcsolatunk egészen esetleges, személyi. Néha a Nádorban váltjuk meg az irodalmat, néha itt az én „gugyeszomban”. Így sikerült Lovász Pali bátyámból kigyomrozni egy kötetre való gyerekverset, rádióműsort állítottam össze belőle, s most a kéziratot fölküldi a Mórához. Néha távolabb lakók is megkeresnek, a múltkor Ordas Iván, a napokban meg az Ébredés-beli Varga Imre járt itt. Kéziratot, egész kisregényt, „csak olvasásra” pedig még sűrűbben hoz a posta. Magamról is írjak valamit? Mintha eddig is nem arról fecsegtem volna. Látszólag sokat dolgozom, de semmi komolyat. Idegenforgalmi célt szolgáló ismertetés szeretett városunkról, Bárdosi kötetének összeállítása, szerkesztése, kritikák, recenziók, ismertetések, lektori vélemények, aztán hetente kétszer késő éjszakáig a kávéházban nézem a füstöt, néha egy jó könyv – és más semmi. Reggel még mindig be kell fűtenem, délelőtt egy-két órát el-ping-pongozom az iskolában a felelőkkel – aztán megint semmi. Örülök új kötetednek, s hogy az És és a Kortárs is tudomást vesz rólad s közöl. Mintha tisztulna a levegő ezekben a lapokban, egy-egy név, egy-egy jó írás föltünése mintha ezt sejtetné. A Koczkás féle irodalmi beamterek sem kedvetlenítenek el (a múltkor prédikált Pécsett az élő irodalom problémáiról): kérlelhetetlenül bekövetkező jelenségekhez megfabrikálják – mindig persze csak utólag – a maguk kis elméletét (Illyés, Lukács György újbóli kiadása stb.) Kedves Bandi, mikor jössz megint Pécsre? Én, azt hiszem, megint csak az ősszel megyek Pestre. Igen örülnék, ha küldenél kéziratot a Jelenkornak. Az ismerősöket üdvözlöm, Téged pedig meleg, baráti szeretettel ölel:
	Tibor
Gépelt levél, 2 ff. Boríték megvan. Melléklet: Meghívó. A TIT irodalmi szakosztálya, a Pécsi Irodalmi Színpad, valamint a Jelenkor folyóirat 1960. március 27-én, vasárnap este 7 órai kezdettel a Bartók Béla klubban (Janus Pannonius u. 11. sz.) irodalmi estet rendez. Hátoldalán T. T. kézírása: Ezt a meghívót már akkor megcímeztem, de a levél nélkül nem mertem elküldeni: Most meg már? Ne nevess ki: olyan szeretettel küldöm, mintha holnapra várnálak, hívnálak. Az estre – a nagy sürgés-forgásban egészen berekedtem, úgy hogy a bevezetést is más olvasta fel. Élőszóban, meg hogy éppen más és nem én adtam elő, sok mindent el lehetett mondani. Nyomtatásban aligha jelenik meg az én véleményem, hozzászólásom a „korszerűségről”. Üdvözöl:
Tibor

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.	Tüskés Tibor Pécs, 1960. május 16.
Meleg barátsággal köszöntlek Keszthelyről,
	Tüskés Tibor
Autográf képeslap, 1 f.

Tüskés Tibornak Pécs, József út 13.	Fodor András Bp. VI. Bajcsy Zsilinszky út 15 E. Budapest, 1960. május 21. Éjfél után 3/4 2!! (Sajnos így ez mostanság!)
Kedves Tibor, kicsit félve vártam válaszodat. Nem azért, csakugyan nem azért, mintha csalódnom kellett volna a várakozás miatt, de időnként gondolnom kellett arra, hátha ajtóstul rontottam Rád, hátha mégsem konvenial Neked az ilyen elhatározott barátkozás. Így aztán szinte megrendítő hatással volt rám póztalanul őszinte, érzéseket is nyíltan kivalló válaszod. Tudod, milyen ritkán van az, hogy az ember éppen azt, vagy még annál is többet kap, mint amire számít. Valahogy így jártam én most Veled. Hidd el, én sem kaptam sok ilyen levelet, mint a Tiéd, s már-már azt hittem, nem is kaphatok. Így 30 év körül az ember szerelemtől, barátságtól nem sok újat remélhet. Szép a sorstól, hogy mégis kivételt tett velünk. – Kevés azt mondanom leveledre, hogy nagyon tetszett. Hatását jobban jellemezhetném azzal, hogy olvasása közben olyasmi történt velem, ami ritkán esik meg nálam… tovább vitt a villamos! Amit kapcsolatunk lehetőségeiről és reális adottságairól írsz, azt történetesen úgy gondolom én is. Tér- és időbeli távolság nem akadályozhatja együvé-tartozásunkat, melynek erejét most már nem kell bizonygatni. Nem gondoltam, hogy ennyire magányos és elkeseredett voltál az utóbbi hónapokban, de hogy vannak ilyen fázisaid, az nem lep meg. Tulajdonképpen sokkal rosszabb helyzetben vagy nálunknál. Szellemileg, idegileg egyaránt nehéz lehet ez a Te végvári küszködésed. Mégis, talán nem olyan reménytelen a jövő. Akármilyen frázisosan hangzik ez a kijelentés, én őszintén hiszem, hogy még mindig érdemes tenni valamit, az értékekért. És hát mit is csinálhatnánk egyebet? Ha nem élhetünk a magunk törvényei szerint, ne éljünk sehogyan se. A borongós pécsi horizont itt-ott csillanó fényei szinte vigasztalóak nekünk, akik most éppen az itteni sötétségbe fuldoklunk. Hernádinak éppen most vétózta meg a Minisztérium közel egy év óta készülő, háromszor megírt, forgatás előtt álló „Deszkakolostor” filmjét.⁷ S hogy még kutyábbul érezze magát, éppen ma közli az „és” Koczkás cikkét a róla való pimaszul tendenciózus megállapításokkal. Azzal vigasztaltam magam, hogy végre hivatalosan elismerték évek óta hangoztatott koncepciómat, hogy Mészöly és Hernádi a legizgalmasabb prózaíróink. És talán mondanom sem kell milyen jól esett Gyulának a Te kritikád. Rögtön szólt róla, írni is akar Neked, nem azért mert így illik, hanem azért mivel a megértő szavak, a Te emberséges kiállásod jelentik neki egy kicsit a hitet, azt hogy mégis érdemes… talán csak néhány emberért. Persze azok a bíztató jelek, miket Te is észleltél megvoltak, néhol meg is vannak. Olvastam Kalász Marci nagyon szép új kötetét. Csoóri is nekilendült; Tornai új versei egyre jobbak mégsem vagyunk egészen a víz alatt. Engem az a megtisztelés ért, hogy az „Inosztrannaja Lityeratura” közölte versemet Jankovich, Juhász, Simon Pista társaságában. – Király megnyugtatott, hogy bármi más is a látszat, tulajdonképpen itthon is ez a történeti érvényű irányvonal, ami a szovjet „Nagyvilág”-ban érvényesült a fenti költők kiválogatásában. Apropó Király! Négy év óta, mióta a Szerkesztőségben elváltunk, most találkoztam vele először. Órák hosszat, igen alaposan beszélgettünk. Meggyőződésem, hogy most is ő az irodalompolitika egyik legfontosabb „szürke eminenciása”. Szóba hoztalak Téged. Nagyon jól emlékszik Rád, s hosszan idézte emlékeit, s mondta el kifogásait a „Jelenkorra” vonatkozóan. Mindez nyilván érdekelni fog Téged; annál is inkább, mivel Veled kapcsolatos ambivalens érzéseit sikerült messzemenően forradalmasítanom. – Nem rendes dolog úgy-e, hogy csak ilyen rébuszokban írok, de mentségemre szolgál, hogy hamarosan – talán már holnap – beszámolhatok Neked részletesen, szóban! Megyek ugyanis Pécsre.⁸ Ezt a levelet azért menesztem expressz, hogy valamelyest mégis előbb érjen oda nálamnál. Hétfőn a gyorssal érkezem s csak szerdán délelőtt jövök vissza. Hivatalos ügyem inkább csak ürügy arra, hogy Veled, Győzővel – Péccsel találkozhassam. Talán már tudsz is menetelemről, s ez a negyedik oldalra rejtett meglepetés már a postás csengetésekor elvesztette hatását. Keressük majd egymást! Az egyik estét föltétlen Veled szeretném tölteni. Addig is meleg szeretettel ölellek:
	Bandi
A levél autográf, a levélpapír mindkét oldalára tollal íródott, 2 ff. Boríték megvan.

Tüskés Tibornak, szerkesztő, tanár Pécs, József utca 13.	Fodor András Bpest, VI. Bajcsy Zsilinszky út 15 E. Budapest, 1960. május 25.
Kedves Tibor, látod, mégis csak elfelejtettem Győzőnél hagyni írásodat. Mentségem, hogy rövid ideig voltam nála – aközben is elfoglaltsága volt – s a kézirat a zsebemben maradt.⁹ Nem baj, így legalább ismét elolvashattam, és okom van arra, hogy sürgősen írjak Neked. – Amikor tegnap elváltunk én még mászkáltam kicsit az utcán, ünnepelve jó közérzetemet. Nagy dolog az – morfondíroztam magamban – ha valahol így otthon lehet még az ember, s ha ennyi szeretetet, közvetlenséget tapasztal maga körül. És megvallom, nemcsak az ragadott meg milyen kedvesen bántál velem, hanem az is milyen természetes tisztelettel, előzékenységgel Lovász Pali bácsival és hasonlókkal. Mindebből azt láttam, hogy Benned a kor minden fertőzési veszélye, a literátori lehetőségek csábítása ellenére érintetlen maradt az őszintén reagáló szív, a legkisebb emberi értékre is figyelő tisztességtudás. Nem tudom, hogy a helyedben képes lennék-e ennyire póztalanul, ilyen körültekintően, ilyen tartalmas szerénységgel viselkedni. Hiszen éppen az a legjobb, hogy nem „viselkedésről” van szó, hanem a magatartás egészen nyílt, spontán megmutatkozásáról. – Tudom, sokallod már, pedig beszélnem kéne még új egymásra találásunk élményéről. Az öröm mellett a köszönet és hála szavait is el kéne mondanom. Csak azért nem teszem, mert bizonyos vagyok abban, hogy kölcsönösen megérdemeljük egymást, és belátom, hogy itt már nem kiegyenlítendő gesztusokról van szó. …Tizenegy óra felé mentem be a Szállodába, azzal a jó reménnyel, hogy szobámban elolvashatom a „Művészet és korszerűséget”. – Sajnos szobatársat kaptam, aki már az igazak álmát aludta. Kint a folyosón futottam át írásodat. Azóta mutattam már másnak is, – akik megerősítették, szinte csodálkozásukkal hitelesítették jó véleményemet. Alig is lehet látni ma a Tiédhez hasonló lelkes, magvas írást, kiváltképpen erről a témáról, ahol annyi a buktató. Te ezt a feladatot is úgy oldottad meg, hogy nincs benne semmi pensum-szerű, írsz, ahogy belső meggyőződésed diktálja ide-oda sandítás nélkül. – Az önmagában is nagy eredmény, hogy van saját elképzelésed, hogy helyre tudod tenni a dolgokat. Úgy emelkedsz túl általános provincializmusokon, hogy nem esel bele valamiféle irreális maximalizmus hibájába. – Az összegzésnek vannak hézagai, támadható pontjai. Sokszor úgy látom bátorságod erősebb, mint érvelésed – de a bátorság mögött ember van, olyan ember meggyőződése kinek tudása még lehet hiányos, egy-egy kijelentése talán nem eléggé kontrollált – de az ösztönei megfellebbezhetetlenül jók. Ezért nem féltelek soha, hogy bármiféle divat, tetszetős jelenség kedvéért túlzásokba galoppoznál. Egész egyéniségednek van valami mélyen egészséges, „gyökeres” jellege, és ez gondolkodásodban temperamentumod ritmusában mértéket ismerő ízlésedben egyaránt mutatkozik. – Erről jut eszembe; nagyon tetszik az ötlet: a sablontól eltérő bevezető-forma – melyben azért kellő hangsúlyt kapnak az ürügyet szolgáltató fiatal művészek is. – Kedves Tibor már beszélgettem pécsi napjaimról Hernádi Gyulával. Te közben, – Keszthelyről hazatérve – megkaptad az ő levelét is. Nem csodálkoznék rajta, ha Gyula levelében az enyémhez hasonló hitvallást találnál. – Elhiheted, hogy az ő hálás elismerő sorai mögött sincs semmi praktikus viszont-szolgálat. – Magadról tudhatod, milyen jó néha kimondani, hogy rokonok vagyunk, érzékenységünk, becsületbe vetett hitünk valahol találkozik. Gyulának volna kedve ahhoz az „Új Helikoni” találkozáshoz (melyet Csokonai megjövendölt). Hamarosan küldöm Neked az ígért grafikai anyagot. Ha bármi másban segítségetekre lehetek, állok elébe. Pál Jóskának nem tudtam szólni versemről, mert a vártnál előbb elment a társaságból. Említsd neki, hogy szerettem volna vele többet is beszélgetni – s többek közt szóvá tenni a Nálad hagyott kéziratot. – Írjál, ha teheted. Most már Neked is könnyebben fog menni. Hálás szeretettel ölellek:
	Bandi
A levél autográf, a levélpapír mindkét oldalára tollal íródott, 2 ff. Boríték megvan.

10.

Tüskés Tibornak Pécs, József utca 13.	[Fodor András] Budapest, 1960. május 31.
Kedves Tibor, máris összeszedtem az ígért illusztráció-anyagot. Ha már benyúltál a mappa erszényébe, láthattad a kéttucatnyi rajzot, metszetet. Gondoltam, ha már vállaltam a képek fölhajtását, mért ne szerezzek Neked is némi műélvezetet. Remélem, nem vallok szégyent festő-barátaimmal. Meg vagyok győződve, hogy Varga Pista és Gerzson a mostani futtatott fiatal festőknél sokkal elmélyültebbek, becsületesebbek és tehetségesebbek. Nagyon örülnék, ha osztanád véleményemet. Varga Pistáné Diskay Lenkéről ugyancsak állíthatom, hogy a festőnők legjobbjai közé tartozik. Amint látod, javarészt alakos kompozíciókat szedtünk össze. Az ember-nélküli tájak is (– mint például Diskay Lenke kedves szigligeti metszete –) jelentőséget kapnak dunántúli témájuk miatt. Szerzők és címek megtalálhatók a képek hátlapján. Gerzson metszeteinek összefoglaló címe (az olvasó nőt kivéve) illusztrációk az Odysseia-hoz. Arra kérnélek, ha kiválogattátok a Nektek tetsző, felhasználható anyagot, a többit mappástól együtt küldjed vissza az én címemre. Ha rövid ideig – mondjuk őszig – kellenének csupán a nyomdába kerülő művek; akkor ráérsz az egészet egyszerre visszajuttatni. (– Különben, ha hosszabb időre osztod be a közlést, elég lesz használat után elhozni, átadni a visszamaradtakat.) Azt úgy-e mondanom se kell, hogy a reprodukáláskor vigyázzanak a művekre; ezt nyilván minden művész kéri. Hanem Tibor, én már annyira belejöttem abba, hogy a „Jelenkor” szerkesztésében kezedre járjak, hogy minduntalan ötleteket szeretnék Veled közölni. Ne félj, azért nem árasztalak el kéziratokkal, de két szerzőt azért figyelmedbe ajánlanék. Az egyik Lakatos Kálmán, kiről már sokat beszéltem Neked. Lehetséges volna, hogy kritikát írjon számotokra? Szívesen bírálná például Csanády János új verseskötetét. (Később esetleg Takács Imre regényét.) Írjad meg mi a helyzet az „Áttört egek” körül?¹⁰ A másik pártfogoltamat bizonyára szintén ismered. Demény János az illető a magyarországi Bartók-kutatás egyetlen pozitív alakja, kinek eddig tíznél több Bartók-publikációja jelent meg (ő a „levelek” gyűjtője, szerkesztője is) de a Bartók család (az örökösök) kispolgári korlátoltsága, hypokrita görcsössége, intrikái miatt hatalmas munkásságát alig méltányolják. Csak Szabolcsi B. tolja maga előtt védőpajzs gyanánt mentségül, amért ő óvatosan kerüli a Bartók-problematikát. Deménynek szépírói ambíciói is voltak (és vannak). Többek közt éppen a „Sorsunk”-kal volt kapcsolata. 1940-től 46-ig több írása jelent meg Pécsen. Nem volna erőltetett, ha tizennégy év után ismét próbálkozna Veletek. Van egy „Radegundi nyár” c. írása, a gyermek Bartókról és apjáról; pontosabban arról milyen emlékeket hagyhatott a korán elhunyt apa fiára, milyen indításokat kapott tőle a gyermek az utolsó együtt töltött nyáron.¹¹ Az írás 5-10 gépelt oldal. A rádióban valamikor már elhangzott, de nyomtatásban nem jelent meg. Ha igényt tartotok rá, Demény elküldené címedre. – Minap beszéltem Basch Loránttal kinek egyetemista koromban Domokos Mátyással albérlője voltam. Szó került Rólad. Említette, hogy írt Neked, – mert tetszett neki írásod s pár ténybeli tévedésre figyelmeztetett.¹² Azt hiszi, megsértett kissé és azért nem válaszolsz levelére. – Ha csakugyan volt okod megsértődni, ne törődj a vén bolonddal; de ha erről szó sincs, írj neki pár sort. Tudod, ő vallásos kultuszt csinál Babits emlékéből. Most B. öregkoráról írja memoárját – s adott esetben Neked szívesen adna belőle részleteket.¹³ (Megjegyzem a Babits – József Attila cikk igen érdekes volt.) Köszönöm a keszthelyi lapot.¹⁴ Hogy érezted magad ott a hazai vidéken? Mi itt csak sínylődünk. Szegény Hernádi el van keseredve a folyamatos támadások miatt. – Gulyás viszont euphoriában hordozza hóna alatt azt a „Jelenkort” amit én Tőled kaptam. (Itt még nem árusítják az új számot.) Csoóri Sanyi jobban van. Szólok majd neki, küldjön verset. Esetleg Simont is bíztatom. Lovász Pál ügyében szóltam Kormosnak a Móra Kiadóban. – Kedves Feleségednek kézcsókomat küldöm. Kíváncsian várom leveleidet, a képszerkesztői észrevételekkel. Addig is ölel:
	Bandi
A levél autográf, a levélpapír mindkét oldalára tollal íródott, 2 ff. Boríték megvan.

11.

[Fodor András]
[1960]


Tibor, a borító, (hullámpapíros) dossziét alkalom-adtán juttasd majd vissza; még szükség lehet rá Budapest–Pécs között is!¹⁵
	B.
A levél autográf, a levélpapír egyik oldalára tollal íródott, 1 f.

12.

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.	Tüskés Tibor Pécs, József u. 13. Pécs, 1960. június 11.
Kedves Bandi, egy hétig Keszthelyen voltam, a Helikoni Ünnepségek ürügyén, aztán hazajőve nyakig merültem az iskolai dolgokba.¹⁶ Jó volt Keszthelyen, nemcsak azért, mert láttam egy értékes és tehetséges középiskolás ifjúság művelődési vetélkedését és seregszemléjét (ezekben a fiatalokban azt hiszem, benne él a szép szó, a költészet, a muzsika szeretete, ugyanakkor persze végletesen maiak: a motorkerékpár csodálói, a tánc őrültjei, de együtt és egészében: értékesek), hanem kicsit a magam boldog diákemlékeit is újraélhettem, a falujárásokat és táborozásokat, szinte épp azon a helyen, ahol tizenkét éve, érettségi után s még egyetem előtt, talán legboldogabb nyaramat töltöttem, Györökön, a Szent Mihály domb lábánál. Voltunk Hévízen és Tapolcán, néztem éjfélkor a tusfekete Balatont, s az egregyi közel nyolcszáz éves templomrom árnyékában, besüppedő sírokra dűlve (de ahol a drótkerítésen túl már szőlő terem), mondom, itt, ilyen különös helyen beszéltem diákjaimnak életről és halálról, úgy ahogy – na most nevess ki – talán még Hamlet sem a „Lenni vagy nem lenni”-ben. Egyszóval jó volt, nagyszerű volt ez a hét s fölágaskodott bennem a szépíró, örvénybe fogtak az emlékek és élmények, s talán-talán novella is születik majd a nyáron. Egyelőre persze dolgozatokat javítok – napszámban. Tintásüvegnyi piros tintát írtam el ebben a hétben, s még ezután jönnek a szóbeli vizsgák, görcsös feleletek hallgatása, értékelése, konferenciák és ismét vizsgák. Úgy érzem, mintha lesrófolták volna agyamat, érzékszerveim helyett vatta nőtt volna, a nyelvem lebeg, s a gondolatpályákon csak téglával rakott tehervonatok közlekednek. S közben még a lelkiismeret is gyötör, hogy nem vagyok elég jó tanár, méltatlanul jutalmaznak a pedagógus napon, kollégáim acsarkodnak rám, s a diákok is azt nézik, hogyan ejtsék át figyelmes kérdésükkel az irodalom-bolond tanárukat: Mit tetszik szólni ehhez meg ehhez a könyvhöz? Kedves Bandi, végtelenül köszönöm segítségedet, a képeket, az új munkatársakat. Mindhárom művész dolgai igen tetszenek, persze bizonyos taktikát be kell tartani, ezért kis türelmüket kérem. Júniusi számunkban szeretném hozni a hölgy¹⁷ három metszetét és a címlapon (Vajh, sikerül? Ha ott nem, akkor belül.) Gerzson Olvasó nőjét. A következő számokban kerítenék sort Gerzson Odisszeia-sorozatára és Varga képeire. Tulajdonképpen én a számbajöhetőket kiválogattam már, s a többit visszaküldjem? Vagy az utolsó közlés után az egészet? Erre – ha addig élünk: mármint a Jelenkor és a Jelenkorral én – a késő ősszel kerülhet sor. Gerzson és Diskay metszetei végtelenül tetszettek, ez a fekete-fehér művészet igen közel áll hozzám, Gerzsonnak arról a könyves nő-jéről egész kis tirádát rögtönöztem, amikor a barátoknak megmutattam. Varga képei is igen szépek, a nagyságuk és jellegük miatt is ezeket műmellékleten szeretném közöltetni. (Apropó Jelenkor: Főszerkesztőnk láthatóan kétfenékkel rá szeretne ülni a lapra, a szerkesztésre, aktivitása egyre nő, pl. jövő évi könyvkiadási tervek stb., s nekem végtelenül óvatosnak kell lennem.) A következő, augusztusi számra talán minden eddiginél jobb és értékesebb versanyag jött össze, közte a Te szép Átkelésed¹⁸, Pál Jóska épp tegnap vette magához, Sinka, Stetka, Vihar Béla versekkel. De talán a prózában is lesz meglepetés: Bernáth Aurél a regényfolytatásából ígért részletet. Jún. 20. körül zárunk, erre kérném Lakatos Csanády-kritikáját is.¹⁹ Biztos ismeri a kötetet, s erre – ha sürgető is a terminus – meg tudná csinálni. Én mindenesetre nagyon örülnék, ha megnyerhetnénk a lap munkatársának. Csak el ne riasszák barátainkat a most is megtörtént ily és hasonló őrültségek: Orbán Ottónak 27,70 honoráriumot küldtek anélkül, hogy értesítették volna, a többit egy évi előfizetésbe tudták be: Erre aztán nem volt rest, (rajta kívül még hárman mások is) visszaküldte a pénzt: ebédeljen meg rajt valaki. Képzelheted, mit gondol most rólam, aki vele leveleztem, tőle verset közlésre javasoltam. Egyébként Demény írása is érdekelne, küldje el mielőbb. – Végtelenül sajnálom a Basch-ügyet. Igen kedvesen és lekötelező szívességgel írt, s egy-két ponton korrigálta az én adataimat. Többek között Babits olaszországi útjának idejét, amelyet én egy Assisiből küldött lap keletbélyegzőjéről véltem kiolvasni. A lap nincs tulajdonomban, csak sebtiben készített másolatom van róla, s hogy Baschnak válaszolhassak, újból meg akartam szerezni. Sajnos a tulaj (Halász Béla orgonaművész, Pécs) mindmáig húzta, halasztotta a dolgot, nem találja, most nem ér rá megkeresni stb., s ezért az én válaszom is elmaradt. Bánom, nagyon bánom, de talán megérti hallgatásomat, s ha írok néki, nem tart egészen modortalan fráternek. (Pedig nem is tévedne nagyon.) Pedig, azt hiszem, őt is megkérhettem volna, hogy küldjön kéziratot. Mit gondolsz Bandi, ezek után irhatok neki erről? Közbenjárnál az ügyben? Tavaszi nagy nekibuzdulásom eredménye sorra-rendre beérik, az olyan apró közlések is megörvendeztetnek, mint a Könyvbarát vagy a Népművelés. Egy igénytelen kis bevezetőm pénteken megy a Magvetésben. Viszont, nem olvastam még, de Győzőtől hallom, a Kortárs a Nagyvilágban megjelent recenzióm ürügyén belémkapott, s az ilyen nagyon elkedvetlenít, letör. Amikor megjelenő írásaim zömére még halk levélrezdülést se kapok, itt van pl. ez a film és irodalom ügy, legcsöndesebbek persze épp itt Pécsett, legközvetlenebb munkatársaim se veszik észre, vagy, ki tudja miért, nem mondják.²⁰ Annál jobban esett Hernádi szíves köszönő levele, persze, mit szóljon ő. Róla aztán beszélnek: íme, az elrettentő példa, mely bevonult a bivalypocsolyádi tanácselnök könyvnapi megnyitójába is, de hát azért ő már valamit tett, csinált, s vannak barátai. De hát ez megint marhaság, szidom magam. Hát elfeledhetnélek Téged, Bandi? Aki eljössz, Pécsre, hozzám. Mert hadd higgyem azt, hogy inkább ürügy volt az út hivatalos része, s azért találkoztunk, mert van egymásnak mondanivalónk, vannak azonos hullámhosszon járó gondolataink, hasonló az emberi tartásunk. Külön köszönöm, hogy elolvastad a Művészet és korszerűséget, s olyan igazan és őszintén megírtad véleményedet. Valóban, sokszor magam is érzem, ítéleteim inkább sommásak, kevéssé árnyaltak, egyszerűen többet kellene „tudni”, hogy komolyan is vegyék azt, amit mondok. Nyelveket kellene tanulni, s folyóirat-műveltség helyett a tudás mélyvizeibe leszállni. Az írás egyébként most Koltánál van, nem tudom, ha biztatna, érdemes lenne-e vállalni – némi átdolgozásra, bővítés után – a Jelenkorban való közlését, a Marsall-Tellér cikk ürügyén (bár az én problémám általánosabb és messzebb vivő)? Ismételten köszönöm, Bandi, leveleidet, a képeket, s mindazt a sok szeretetet, kedvet és szívességet, mellyel dolgaimat és dolgainkat segíted. Talán-talán sikerül a nyáron találkozni. Időben jelentkezünk. Meleg barátsággal ölel:
	Tibor
Gépelt levél, 2 ff. Boríték megvan.

13.

Tüskés Tibornak Pécs, József u. 13.	Fodor András Budapest, 1960. június 16.
Kedves Tibor, nagy örömmel olvastam leveledet, nemcsak a benne lévő jó hírek miatt, pusztán azért, mert írtál. A régi szenvedélyes levelezgetések mámorát érzem a Te soraidat olvasva. – A sors úgy hozta – és ez érthető is – hogy az évek során távollevő barátaimmal egyre szűkebb körbe sodródtam. Még Lakatos Kálmán is Pestre került, kivel legalább 300 levelet írtunk egymásnak. Persze jó az, ha nem kell posta ahhoz, hogy barátainkkal találkozzunk, mégis: a leveleket sajnálom; az írásos eszmecseréknek, vallomásoknak van valami saját íze, különös izgalma. Ezt élem át újra a Veled való levelezésben. Egyébként is különös kegyelemnek tekintem a mi találkozásunkat. Úgy tudtam eddig, hogy 30 után az ember nem igen bukkan teljes értékű barátra, olyanra, aki mindenre fogékony, aki a közösen töltött fiatal évek nélkül is szellemi testvér, lelki rokon. Kedves Tibor, vannak jól eső dolgok, miket újra és újra el kell mondani – nyilván ezért írtad le Te is a nyilvánvaló igazat, hogy Miattad és Hozzád mentem le Pécsre, a hivatalos kiküldetésemnek még a hivatalos része is csak ürügy volt (a Csorbával folytatott beszélgetésekre). Remélem, ilyesmit a jövőben is csinálhatok majd. A nyári találkozás gondolata egyre kedvesebb számomra. Úgy látom, többen is meghoznák az áldozatot, hogy ezért Budapestről leutazzanak. Izgalommal vártam véleményedet a küldött és a levélbeli ajánlatokkal kapcsolatban. – Úgy-e azt mondanom se kell, hogy köztünk ne legyen soha félénk udvariaskodás, ha valamiről ítélkezni szükséges. Bizonyos vagyok benne, hogy Te is szívesen veszd, ha kertelés nélkül beszélhetsz velem bármiről. – Gerzson és Vargáék is igen örültek, hogy tudod használni műveiket. Jellemző, hogy egymástól függetlenül kérték, ha Pestre jössz, hozzam össze őket Veled. Deménynek is szóltam, hogy küldheti az írást. Csak Lakatos Csanády kritikája körül van egy kis baj. Szegény fiú semmiképp se tud a június 20-adikai terminushoz igazodni, mivelhogy nap-mint-nap vizsgázik. Még 29-edikén is lesz szigorlata. És már elmondott körülményei miatt vigyáznia kell, hogy tiszta kitűnő legyen, hogy megkaphassa a maximális ösztöndíjat. Időzítsétek az írást a következő számra. Már azt hiszem, megnézted a kéziratot, amit levelemmel együtt küldök. Látod, nem szűnök meg a Jelenkor-nak új és új munkatársakat szállítani (– s neked több és több gondot szerezni). A mellékelt írás szerzője Beney Zsuzsa. A nevet talán ismered. Nekem Fülep említette először, mondván, hogy Weöresről egészen jó cikket olvasott bizonyos B. Zs.-tól a Vigiliában. – Ha Fülep valakiről jót mond az oly ritka jelenség, hogy mérget lehet venni az illető kvalitására. Így hát én anélkül, hogy valamit is olvastam volna a hölgytől egy ismerője előtt dicsértem őt. Ebből aztán az lett, hogy most vasárnap óta – amikor is összeismerkedtünk az ő kívánságára – én vagyok Beney Zsuzsa további irodalmi lehetőségeinek utolsó és egyetlen biztosítéka. Furcsa, hogy az ilyen outsider irodalmárokkal milyen gyakran összehoz a sors (Hernádi is az volt annak idején). B. Zs. 30 éves orvosnő, aki Rónayn kívül egyetlen írót sem ismer, akinek még csak irodalomra fogékony barátai sincsenek. Belecsöppent a Vigiliába, amit szorongatónak, szűknek érez de képtelen a megalkuvásra és az élelmes érvényesülés más módozataira. Mit mondjon az ember egy ilyen nőnek? Azzal vigasztaltam, hogy vagyunk néhányan, akiért érdemes volna megalkudnia; illetve ha beljebb kerülne a mi körünkbe másképp, belülről szemlélné mindazt, amit eddig csak tartózkodó aggályossággal figyelt. Akkor aztán elolvastatta velem ezt a kis esszét, mely amint majd meglátod szép, magvas vallomásszerű írás.²¹ Két folyóiratot említettem neki, a Nagyvilágot és a Jelenkort, amikkel kapcsolatom van. Ő azonnal elvetette a Nagyvilágot és nagyon szimpatizálóan beszélt a Jelenkorról. Ez eddig rendbe van. Most jön viszont a Te gondod. Vállalhatjátok-e ezt az írást? Előre bocsájtom, hogy a szerző – amennyiben a közlést elképzelhetőnek tartod – változtatna kéziratán (másképp fejezné be, például esetleg rövidítené). Tibor, egészen nyíltan írd meg véleményedet. Szerintem itt a közlés – nem közlésen túl fontosabb dologról van szó, hogy egy elkeseredett, tehetséges nőt megmentsünk, … hogy emberségesen bánjunk vele akkor is, ha pillanatnyilag praktikus segítésére nincs mód. Ne haragudj, hogy ilyen nehéz helyzetbe hoztalak, illetve, hogy saját nehéz helyzetemet Veled osztom meg. Az talán könnyíti dolgodat, hogy nekem kell válaszolnod, nem a szerzőnek. – A tiszteletdíj-história kellemetlen, de nem tragikus. A lap így is népszerűbb, mint bármilyen más hasonló orgánum. (– Egyébként úgy hallottam Gulyás nem kapta még kézhez honoráriumát. –) Kötetem körül tovább tart a huza-vona.²² Béládit a napokban menesztették, s mivel a kéziratot ismeretlen okból ő vette vissza a műszakról, az aggályos és tanácstalan, fejetlen és anyátlan munkatársak a már engedélyezett kötetet felküldték a Kiadói Főigazgatóságnak. Olvassa el Köpeczi is. Ami biztos, biztos. Királlyal ismét beszéltem Rólad. Mind nagyobb érdeklődéssel, kedvvel várja a Veled való találkozást. Gyula mutatta neki írt leveledet. Igen, őt most hetenkint érik a támadások. Szerencsére nincs miattuk elkeseredve. A film-kudarcot is kiheverve éppen belefogott valami nagyobb műbe. Gondolom, nehezen várod a mostani forró napok elmúlását, s a tanár-diák számára egyaránt mennyei vakációt. Mihelyt lesz időd, írjál nekem. Mi július 10-től a hónap végéig leszünk Fonyódon. (Ottani címem Hunyadi út 13) Baschnak egészen nyugodtan írhatsz a történtek után. „Közbenjárásom” lényegében megtörtént múltkori vele való beszélgetésem során. Baráti szeretettel ölellek:
	Bandi
A levél autográf, a levélpapír mindkét oldalára tollal íródott, 2 ff. Boríték megvan.

14.

Fodor András, író Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.	Tüskés Tibor Pécs, József u. 13. Pécs, 1960. július 7.
Kedves Bandi, nem tudom, hol ér utol a levelem, talán még Pesten vagytok. Írod, hogy 10-én mentek a Balatonra, s csodák-csodája nekünk is Fonyód közelében, Fonyódligeten sikerült szobát szerezni. A pontos címet még nem tudom, feleségem volt a jólélek, aki ezt az egész balatoni két hetet megszervezte, s én bizony nem kérdeztem tőle az utcát és házszámot. Jelenleg pedig a gyerekekkel Harkányban van, a jövő hét elején jönnek meg, s kb. csütörtökön megyünk Fonyódligetre. Ott aztán majd ha megengeded, személyesen vagy egy lapon jelentkezem. Magamban mosolyogva vettem tudomásul azt a csendes erőszakot, amivel feleségem rávett erre a balatoni két hétre, arra számit, hogy ott aztán könyvektől, irodalomtól, Jelenkortól, iskolától egészen ment leszek, s pihenhetek. Tudod, az utóbbi időben már az orvosok is kézbevettek, pirulákat szedtem, állandóan a szívem és a fejem fájt. Tulajdonképpen most is azzal hagytak magamra, hogy pihenjek, fogadkoztam is erősen, de alig hogy betették az ajtót, belevetettem magam a munkába. Veszedelmesen érzem az időt rohanni, a napokban betöltöttem a harmincadik életévemet s hol vagyok? Tizenhat éves koromban azt hittem, hogy író leszek, aztán körülvettek a gondok, a kor, a család, az iskola, s rámtelepedett a magam szétszórt, önfegyelem és akarat nélküli természete. Persze ha a megjelenésekre gondolok, s arra, hogy majdnem egy folyóiratom van, elpirulok: egyáltalán bírom-e én ezt tehetséggel? Sokat olvasok, igen rendszertelenül, Sükösd elbeszéléseit, ifjúsági könyveket, Balassit és 16. századi hitvita-irodalmat, Kuprint és modern franciákat. Hogy egy-egy róluk szóló recenzióval betömködjem azokat a lukakat, ahol írást várnak tőlem. Érzem, tudom, valami jelentőset kellene csinálni, s én ehelyt újságcikkeket és ismertetéseket gyártok. És sok rossz kéziratot olvasok, fölös lelkiismeretességgel, s írok hetente tíz-tizenöt levelet, egy Kazinczyt megszégyenítő bőséggel, de Kazinczy tehetsége nélkül. S ebben a kétségbeesett hajszában olyan jó, igaz, őszinte és ember vagy hozzám, Bandi. Megláttatod velem, hogy igenis értelme és értéke van annak, amit csinálok. Valahogy Benned kapom vissza azt a szolgálatot és segítséget, amit emberként, irodalomért teszek. Úgy meghat engem és köszönöm barátságod és szereteted… Köszönöm a képeket, a napokban jelenik meg az új szám, három Diskay metszettel és Gerzson egy rajzával. Ez utóbbit (Nő könyvvel) a címlapra szerettem volna, de ettől el kellett állnom. Így aztán a szöveg közt jön, de jön. A még félretett képekre is – fokozatosan adagolva – sort szeretnék keríteni. Beney Zsuzsa cikkét elolvastam, a szerzőt én is a Weöres-tanulmánya óta ismerem, meg alighanem a Nagyvilág műfordítás pályázatán szerepelt. Írása igen tetszett, a befejező sorok elhagyásával (ez egyébként is csupán a téma ürügyén elmondott következtetés) azt hiszem, közölhetnénk is. Jelenleg Koltánál van, a nihil obstatot ő mondja ki, bár némileg aggódom, újabban kissé görcsös és merev a pesti szerzők közlése dolgában, különösen, ha a szerzőt más közvetíti. Azóta Deménytől is megkaptam az írást, szinte bűvész módján kerekít egy ragyogó tanulmányt egy egészen apróka kis, Bartók gyermek korára vonatkozó adatból. Az írás sorsának eldőlte után őt külön is tájékoztatom majd, több és hosszabb idézet elhagyásáról lehet majd szó közlés esetén. Lakatos kritikáját Csanády kötetéről változatlanul várjuk, az augusztusi szám szemle anyaga is állítólag már összeállt, de szedés közben is lehet még valamit belecsúsztatni. Vagy az októberi számban hozzuk. A következő szám anyaga egyébként a napokban nyomdába kerül, a verseket és az elbeszéléseket főnököm is átnézte már, a Te szép versed is jön, három rövidebb Sinka-vers is,²³ a Bernáth Aurél regényfolytatásából is részlet.²⁴ Takáts Gyula pedig elküldte azt a tanulmányát, amelyet Martyn Ferenc mostani kaposvári kiállítása elé írt, igen melegen méltatva Martyn szerintem is európai rangú grafikáját.²⁵ Egyébként a lap, egészen pontosan főszerkesztőnk személye körül óriási bonyodalom támadt. A napokban a megyebizottságon összehívtak bennünket s a lap értékelése során egy „baráti beszélgetésre” is sor került a „legmagasabb szinten”. Örsi valóban barátsággal és csevegő stílusban, Győző viszont annál határozottabban és kategorikusan mondta el aggályait – névre szólóan. Talán volt benne egy csipetnyivel több személyes él, ezt ő tudja, hogy miért, de végre is el kellett neki mondani ezeket a dolgokat. Lett erre nagy kavarodás, kiderült, hogy a beszélgető partnerek éppen ezt várták, még azt is számon kérték Mészárostól, mért nem követte meg Szántót. A beszélgetés záróakkordja mégis kielégítetlenül hagyott bennünket, azt mondták, majd megszületik valami határozatféle, egyelőre pedig minden marad a régiben, főként a személyek. Mészáros továbbra is viseli a hermelinpalástot, s azt mondogatja: ő nem is hitte, hogy a Győző ennyire haragszik rá. Most aztán itt a nyár, mindenki megy a zöld, a víz, a levegő után, s a dolgok nyárról őszre, őszről télre halasztódnak. Pedig a könyvkiadás is roppant éget, s valamiféle írócsoport megalakulása is szóbakerült. Jóska említette, hogy valahol látta, olvasta: hirdetik a kötetedet, Bandi. Látod, mégiscsak sikerül, meglesz! Nagyon-nagyon örülök, hát hogyne, amikor az olyan egyszem megjelenésedet is számontartom, mint a múltkori szép versedet az És-ben. Timár riportjában aztán azt is olvastam, hogy nemrégiben Tolnában is jártál. Egy hete engem is arra vitt az autóbusz, egy iskolai irodalmi szakkör vendégeként bejártam Tolna irodalmi nevezetességű helyeit, Bonyhádot, Sárszentlőrincet, Gyönköt, Ozorát, Szekszárdot. Legközelebb, gondolom, a „sárközi lány” házatáját sem hagyhatjuk ki.²⁶ Mivel éppen ma jelent meg, hadd tegyem ide igénytelen kis hírlapi beszámolómat az útról, szeretettel gondolva Rád. A balatoni viszontlátás reményében meleg barátsággal ölel:
	Tibor
Gépelt levél, 2 ff. Boríték megvan. Melléklet: Tüskés Tibor: Tolnát, Baranyát megjártuk, in: Dunántúli Napló, 1960. július 7.

1	Fodor András 1959. október elején többnapos könyvtári felülvizsgálaton vett részt Baranyában. Fodor András és Tüskés Tibor ekkor, október 8-án Pécsett találkoztak először személyesen. V.ö. Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Napló I, Budapest 1986, p. 666.
2	Jelenkor 1960/1.
3	Marsall László – Tellér Gyula: Formai vizsgálatok a modern költészet területén, in: Jelenkor 1959/5, pp. 84-93; Tímár György: A modern líra néhány kérdése, in: Jelenkor 1960/2, pp. 96-103.
4	Tüskés Tibor: Hernádi Gyula: A péntek lépcsőin, in: Alföld 1960/2, pp. 127-128. = Tüskés Tibor: Mű és mérték, Budapest 1980, pp. 324-329.
5	Közölve: Tüskés Tibor: Időjáték. Fodor András hozzám írt első és utolsó levele, in: Jelenkor 2005/7-8, pp. 738-740.
6	Hamar Imre: Néhány gondolat a Jelenkor legújabb számáról, in: Dunántúli Napló 1960. január 17. p. 3.
7	A Deszakakolostor filmtervét a felsőbb hatóságok elutasították.
8	Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Napló I, Budapest 1986, pp. 705-706.
9	Tüskés Tibor: A korszerű művészet felé, in: Jelenkor 1963/6, pp. 534-540. Eredetileg Bertha Bulcsu, Dobos Kálmán és Stetka Éva pécsi szerzői estjének bevezetőjeként hangzott el 1960-ban. Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Napló I, Budapest 0986, p. 666.
10	Csanády János versekönyve.
11	Megjelent: Jelenkor 1960/5, pp. 105-110.
12	Tüskés Tibor: Babits Mihály Pécsett, in: Jelenkor 1959/6, pp. 79-91.
13	Basch Lóránt: „Indulás az öregkorba”, in: Jelenkor 1960/5, pp. 97-104.
14	Lásd 7. sz. levél.
15	Lásd az 1960. május 31-i levélben említett mappa.
16	A dunántúli középiskolás diákok keszthelyi találkozója.
17	Diskay Lenke
18	Fodor András: Át a tengeren, in: Jelenkor 1960/4, pp. 1-2.
19	Lakatos Kálmán: Csanády János: Áttört egek, in: Jelenkor 1960/5, pp. 127-129.
20	Tüskés Tibor: Film és irodalom, in: Jelenkor 1960/2, pp. 109-111.
21	Beney Zsuzsa: Katherine Mansfield, in: Jelenkor 1960/4, pp. 49-55.
22	Fodor András: Tengerek, dombok, Budapest 1961.
23	Sinka István: Délutáni fényességben, Gazdag vénlány epedése, Szól két lány elmenőben, in: Jelenkor 1960/4, pp. 35-36.
24	Bernáth Aurél: Az út és megérkezés Bécsbe (részlet az Utak Pannóniából c. regényből), in: Jelenkor 1960/4, pp. 13-25.
25	Takáts Gyula: Martyn Ferenc grafikai kiállítása (Hatvan rajz Cervantes Don Quijotéjához), in: Jelenkor 1960/4, pp. 126-128.
26	Fodor András feleségének, Mátis Sárikának hazája Öcsény.