POMOGÁTS BÉLA 

A józan hűség költője 

Vannak költők, akiknek váratlan és korai távozása nagyobb veszteség, mint amit különben minden ember és minden írástudó halála jelent. Ezek a költők ugyanis egy emberi közösség: egy nemzet és egy kultúra: egy irodalom szellemi rendjében töltenek be kivételes szerepet, és távozásukkal ez a szellemi rend sérül meg, és veszíti el egyik fontos letéteményesét és alakítóját, tulajdonképpen pótolhatatlanul. Fodor András korai távozása is ilyen volt: vele a „józanság” és a „hűség” költőjének szíve szűnt meg dobogni a koranyári Balaton hullámai között.
      A józanság és a hűség titka egyéniségében és költői látásmódjában rejlett. Emberi és költői szemléletét és magatartását az ésszerű, egyszersmind erkölcsi értékekre épülő harmónia vágya és kialakításának szelíd készsége szabta meg. Sokan áhítoznak erre a harmóniára, kivált korunkban és kivált földrajzi térségünkben, amikor és ahol az emberi életnek ezt a harmonikus rendjét és belső békéjét szinte egy évszázada kényszerülünk nélkülözni. Csupán néhány kivételes történelmi pillanat, néhány kivételes művészi alkotás és néhány kivételes emberi személyiség mutatta fel nekünk ezt a harmóniát. Közéjük tartozik Fodor András emberi és költői személyisége is.
      Fodor András mindig megtalálta az „én” és a „világ” összebékítésének útját, a költészetben létrehozandó harmónia és lelki béke lehetőségét, holott neki is érzékelnie kellett, hogy a körötte élő társadalom és maga az irodalmi élet is milyen fájdalmasan nélkülözi őket. Jól ismerte az egymásnak feszülő gondolatok, tapasztalatok és indulatok küzdelmét, ezekből tudott összhangra épülő világképet alakítani. „Sosem látom egynek a világot. / A dolgok tükre két arcot mutat” – tett ars poetica értékű vallomást Kétarcú világ című versében. Bizonyára úgy vélte: a szemlélet dolga, hogy megmutassa a világ eredendő kétarcúságát, és a magatartásé, hogy fegyelmező erővel feloldja ezeket az ellentmondásokat. 
      Ez a költői magatartás intellektuális természetről tett tanúságot. Olyan költő attitüdjéről, aki mindig a mérlegelő józanság iránytűje szerint tájékozódik a történelem és a társadalom forrongó szenvedélyei és nem egyszer teljességgel ésszerűtlen ellentétei között. Józanságot tanúsít, egyszersmind elutasítja azt a rideg, esetenként kíméletlen megközelítési módot, amely mindent az érzelmi átélést elvető ésszerűségnek és e mögött a személyes érdeknek rendel alá. Fodor András mélyen érző ember és költő volt, intellektuális mérlegelése és pontosan működő logikája mögött gazdag emberi empátia és tiszta költői szenvedély hevült. Költői szenvedély, amely szüntelenül állásfoglalásra és tanúvallomásra késztette, amely az emberiesség és az igazságosság magas erkölcsi eszményei mellett kötelezte el. 
      Erős önfegyelemmel tartotta kordában szenvedélyeit, igazságkereső indulatait mégsem rejthette el, nem is kívánta elrejteni. Szüntelenül számot adott magányosabb, szorongatóbb tapasztalatairól is. Ez a számvetés a belső biztonság megszerzésének eszköze volt – a józanság költőjeként mindegyre önvizsgálatot tartott, mérleget készített sorsának alakulásáról és a körötte élő emberi közösség (legyen ez a magyar irodalom vagy legyen a magyarság maga) sorsának változásairól. A szigorú önvizsgálat és a történelmi-közösségi számvetés drámai pillanatait élte át, ezek a drámai pillanatok azonban mindig az erőgyűjtést is szolgálták. Nagyobb biztonság és árnyaltabb megítélés követte őket – mindig további költői emelkedés. 
      Abban a megbolydult világban, amelyben Fodor András és némi kis időeltolódással az én nemzedékem élt, nagyon is szükség volt arra a lelki biztonságra és józan hűségre, amely Fodor Andrásnak erőt adott. Emlékszem, hányszor fordult elő az irodalmi életben, így a Magyar Írószövetség munkájában is, hogy az ő megfontolt ítélete és tanácsa oldott meg egy zavaros helyzetet. Mindig számítani lehetett rá, hiszen egyéniségéből nem csak józan gondolkodás és megfontolt cselekvés következett, hanem a kitartó barátság hűsége is. Lehet, ez manapság nem számít korszerű emberi tulajdonságnak, mégis érvényes példát jelent, hiszen meggyőződésem és reményeim szerint az emberi minőség mindig korszerű.