Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2007. 4. sz.
   
 
 

TARBAY EDE 

Pannóniai útmutató


Szép ez a Pannon föld, mikor enyhül már a hideg tél,
  Pikkelyezik, majd indul a jég a Dunán, torlódik
(Nílusi kép: krokodiltól hemzseg így a folyó).
  Már a hegyekből, látom, csurran a hótakaró,
Ház-tetejekről gyűlnek a cseppek az utca kövére,
  S futnak az árkok szomjas ölén patakokba,
Vad kanyarokban bontva-növelve a parti füvest.
  Hajnali pára száll a mezőn. Csöpp cinke iramlik
Mag-maradékra, zsenge rügyekre, bő adományra,
  S hó-szín hírnök búvik elő a hó-szigetekből.

Távol a római pompa, a gőg, itt csendes a castrum,
  Nincs fecsegés és páva-parádé, földi hozsanna.
Jó ez az emberi lét, hol az őszi vadászat öröm:
  Ugranak őzek, nyúlra kutyák, és szállnak a dárdák,
Pendül a húr és surran a nyíl a nehéz levegőben.
  Nyáron a bárkán jó evezőzni, bukni a vízbe mezítlen,
Hagyni a kurtát, hadd cicerézze a hullám.
  Végül a tél. Hol bíbor-rögben nyugszik a tőke,
Mézes a fürt-szem, mézes a must, meg az újbor,
  Vár a hegyoldal, a présház, s jó ha a hó melegít.

Hidd el, anyám, én áldom imámban a császárt,
  Tűz-szavu Nérót, láng-eszü költőt, versbe’ bitangot.
Jobb ez a számüzetés itt bármi babérnál.
  Nyögve nyeléssel jöttem e barbár hírü vidékre,
Ámde hazug volt mind, aki így szólt, mert becsapott.
  Csend, nyugalom várt, béke az emberi arcon,
Béke a tájon, mely kicsinyítve a Toszkán földet idézi,
  Gyermeki létem sokszínű, édes, szent idejét,
S arra hajaznak a tiszta szavak, nyílt gondolatok,
  Senki besúgó nincsen a thermák gőz-ligetében.
 

Itt az aréna az izmok, küzdés színtere, bátyám,
  Nem fut a vér az erekből, nem recseg itt csont,
Nem szakad ín, csak a bőr kopik olykor a vállon,
  Ámde vivátok, s gyatra kis ódák zengik a győztest.
Míg a babérra tarka virágok illata hullik,
  Lányka-derű és asszonyi, csalfa mosoly
(Kétes igéret van csak az ajkon, az arcon,
  És aki kapja, se sürgeti majd az adósát).
S este a kocsmák gőzibe mézes sör szaga száll,
  Véle a lant-szó, orgonasípok hars muzsikája.

Tiszta az ég itt, messzi a császár és makogása,
  Messzi a tányért tisztogatók puha nyelve,
Senki se fürkész, senki se jegyzi eszmei titkod.
  Nem keveredhet por s a verejték homlokomon,
S megtöretetlenül ép, egyenes a gerincem.
  Semmi okom nincs félni a sajkát és Cocytost –
Homlokom érzi még az alázat tiszta vizét,
  S útra bocsátó jelként kézfejemen olajat.
Néha a csillagos égre tekintek, s így motyogok:
  Régi aranykort ringat elém ez a föld, Atyaisten.