Alszol
 

Bratkó néni föléd görnyed,
nem tudom, hogy mit vár tőled,
életünket kipakolja
mozdulatainak csokra,
fölbontja és ránk olvassa,
éget, mint a forró gyanta,
azt hiszi, hogy kivirágzunk,
felhővé lesz mind a gyászunk,
s minden teher földig ázik,
titkainkból fölszikrázik.

Bratkó néni föléd görnyed,
nem tudom, hogy mit vár tőled,
simogatja alvó arcod,
nincs mit többé eltakarnod,
álmaidat kétrét hajtja
szorgalmasan, mint a hangya,
elképzeli, újra lány vagy,
engem szeretsz, annyi fáj csak,
fát ha nézi, rajta lát még,
apró tested mind a száz ég.

Bratkó néni föléd görnyed,
nem tudom, hogy mit vár tőled,
emlékeit eléd rakja,
mintha lenne újra rabja,
szemezgeti cseresznyéjét,
megleli tán fája éjét,
szellemsereg hívja, szidja,
s mielőtt még föltaszítja,
ne csapjak zajt, ne kelj még föl,
kizavar e költeményből.