Hogy milyen csúnyán múlik az idő, jó példa rá Szép Ernő kis egyfelvonásosa, a Május. Több mint kis egyszerű történet, kész regény, még akkor is, ha színmű. A Singer és Wolfner adta ki a Műkedvelők színháza sorozatban. Akkor az a szokás járta, nem nyomtatták bele a kibocsájtás évét, de az író mindjárt eligazít, közli a színfestésben: „Játszódik 1915-ben.” A regény ezzel már el is kezdődött.
     Először is azzal, hogy a háború második évében műkedvelőknek ajánlják a darabot, másodszor azzal magával, hogy háború van, már két esztendeje tart. Nem kevesebb, mint tizenhét „alak” játssza el a cselekményt. Jó kis alak vagy te is! – szoktuk mondani, hát ebben a darabban tizenhét jó kis alak mozog. A szín a pesti Városligetet mutatja, egyik útját a Ligetnek – vagy ahogy akkor a modern alakok emlegették, a Lizsének, mert úgy liget a Liget, ha francia. A Liget ma már csak a Liget, legföljebb Lájdzset lenne, ha lenne, de a Liget ma már nem olyan divatos terep, hogy elfacsarnánk az éppen most aktuális idegen nyelvre a nevét, – szóval a Liget, figyeljük csak, milyen épületekkel van körülvéve! „A bokrokon túlról a Kereskedelmi Csarnok sárga falai s kupolája.” Továbbá: „A Gerbeaudtól zene hallik, egy valse lente.” Így múlik az idő. Hol van már a Ligeten túl a Kereskedelmi Csarnok, a Gerbeaud? Mi lehetett az a Kereskedelmi Csarnok? Ipari kiállítások színhelye, ami ma (még) a Budapesti Nemzetközi Vásár egész városnegyede Kőbányán? A Gerbeaud nem a Vörösmarty téren, idekint zsongott a fák alatt? Május, te színmű, mi van még a Ligetben? Vurstli. És milyen hangokat visznek a bokrok levelei? Kongatást, sikolyt, autótülkölést. Szóval így: autók járnak már a platánok alatt, mert a platánoknak már akkor feltétlenül állniuk kellett; még reszketegek, még törékenyek voltak, vékonyak, de már nyújtózkodtak fölfelé. Odakint a harctereken még nem csikorognak a tankok, csak a háború végén indulnak el az ellenség felé, ráadásul egyik sem osztrák-magyar, el is veszti a monarchia a monarchiát, idebent azonban már luxusautók keringenek a Ligetben, a Stefánián.
     Egy „alak”, egy kisfiú gyufát árul, ő a gyufaáruló fiú, ahhoz még kicsi, hogy hazaáruló legyen. A világ újabb változását csíptük most fülön: a gyufa szinte stratégiai áru, olyan fontos, olyan ritka madár, hogy kis élelmes gyerekek külön arra vannak szakosodva: gyufát árulni, dobozonként. Ha nem száljával olykor-olykor, csavargóknak. Egy másik alak „omnibuszkocsis” – ez az omnibusz aranykora, a lovas kocsié, amely síneken fut, kentaur jármű, a lóerő még igazi ló ereje. Mindenkinek, mindenkinek! – mondja az omnibusz neve, de azért persze nem mindenkinek. Egy harmadik alak a cipősubickoló – az utolsó cipősubickoló (egy mindkét lábát elveszített férfi) a Múzeum körút meg a Bródy Sándor utca sarkán működött, amint azt a szépirodalom föl is jegyezte magának, a Városligetben ennél fogva sáros cipőheggyel lépegettek a szakszervezeti funkcionáriusok aranyfiai. Egy negyedik a handlé, aki ma a second hand-ben él tovább, van még egy rikkancs (érdekes, hogy eltűnt, holott elég rikoltozás van ma is az utcán), s van egy messenger boy is. Ez már döfi, ez már „nem semmi”, kedves hölgyeim! Ki ne álmodna messenger boyról, leány, ha szól a valse lente?
     Mind a tizenhét alakot egy-egy műkedvelő kelti életre a színpadon. A színpadot is egy műkedvelő művész álmodja meg a polgári kör poros deszkáira. A polgári kör elnöke a bemutató előtt észreveszi a porfátyolt, és felkiált: – Tűrhetetlen, a kirelejszomát!
     Azt, hogy az idő milyen csúnyán múlik, nem ábrázolja a rendező, mert még csak 1916-nál tart, most vette meg a régi könyvesboltban fele áron Szép Ernőt, a Ligetben még áll a Kereskedelmi Csarnok, zsibong a Gerbeaud, amivel persze a díszlet nem törődik, a polgári kör jócskán spórol a színfalakkal. Fellegi Jenő gyalog úton-módon gondosan megszerezte a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületétől a darab előadási jogát (Budapest, Miksa utca 7.), mert Fellegi úr egyébként banktisztviselő, aki haját balkeze három ujjával szokta füle mögé simítani. Ugyanilyen gondosan törvénytisztelő.
     A regény azt meséli el, hogy Fellegi Jenő (agglegény) rendezésében a tizenhét alak előadja Szép Ernő színművét, amelyben az egész Városliget benne van, miközben a regényíró kitér a Liget változásaira, elsüllyed benne a Kereskedelmi Csarnok, elenyészik a Gerbeaud. Érzékenyek megsiratják. Fatuskók még egyszer, utoljára rosszul fogják a tortavilla nyelét a Gerbaud-ban, melyre feleségük figyelmezteti őket.
     Különben az igazi darab arról mesél, hogy egy férfi öngyilkos akar lenni, de egy lány szép lassan rábeszéli az életre, és elindul vele összeölelkezve, kifelé a Ligetből, az úton.
     Fellegi Jenőnek sok munkájába kerül, mire mind a tizenhét szereplőt összeszedi, egybedarabolja, az előadás azonban nagy sikert hoz a rákosszentkirályi polgári körben, sokan sírnak, miközben odakint egy rokkant honvéd udvarolni kezd az italmérő kisasszonynak.