Ruska
 

„Amit beviszel az erdőbe,
Ki is kell hoznod onnét” –
Ez a vadon törvénye.

Az üres borosüveget éppúgy
Nem hagyhattam ott,
Mint kisebb-nagyobb
Félelmeimet.
Nem lehettem kő a kövek közt,
Angyal-fosszíliákkal.

Az ősz szertartásain
Ministráltunk –
De a tél már kinyitotta szekrényeit.
Megcsapott molyrágta
Télikabátinak
Naftalinszaga.

Arcunkon,
Mint egy tiszta, hegyi tavon,
Tükröződtek a fák, a felhők, a sziklák.

Ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedett,
Úgy sötétedett el
A fenyők szíve.
Északi-fény fiókák
Próbálgatták szárnyaikat
Az égen.

Aztán mint egy kígyó,
Lassan a hegy
Köré tekeredett a köd –
Néhány percig mozdulatlanul
Álltam, mintha megdermesztett
Volna pillantása.

Amikor újra felnéztem,
Akkor vettem csak észre,
Hogy a többiek már messze
Járnak.

Megkerestem a kezeimet,
Hogy Vera kezét kereshessem velük.