A belátás, hogy másképp nem lehetne szépség, csak úgy, ahogyan és amilyen vagy, hogy úgy jó veled, ahogyan itt és most van, hiszen az ismert zenemű dallama sem vehet más irányt egy adott ponton, a belenyugvás valami megváltoztathatatlanba, egy folyómeder kanyarulatába, a csalitos valóságába, boldog vademberként kerülgetni a terep akadályait, nem ismerve a földművelés fortélyait, a folyószabályozást, a földmunkagépeket, nem kérdezni rá, miért oxigént lélegzek be, miért szénalapú a földi élet, nincsenek rád miértjeim, csak gyönyör és fájdalom igenlése; tested arányai, lelkialkatod: az itt és most abszolútuma, maga a sors, megkérdőjelezhetetlen, mint kálvinista mennyország, kálvinista pokol.