A tekinteted olyan élettelen, mint az antik márványszobroké, kifejezéstelen, mint Íziszé egy falfestményen az Újbirodalomból, hiszen te nyűgözöl le a szépséggel, és te adod hozzá a szót, az üres porcelánbaba-szemekre, és a porcelánbabák arcának bájos félgömbjeire, egy argentin tangó táncosnőjének merev arcvonásaira, ami kontrasztot képez tested dinamizmusával, amit csak futurista festményként tudnék visszaadni, ódával a fekete Seatról, mely része e testnek, mozdulataid koreográfiáját, aminek harmóniáját újra- s újraírja elevenséged, vakon hiszek szavaidnak, mert egy színes sámánmaszk mögül törnek elő érdes fuvolaszóként, s mert mozdulatlan lárvamaszkod mögött ott lüktet forró meztelenséged.