„Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig. Úgy hallgatni, mint Puskin. Verset, vagy regényt írni róla? Igen. Elmenni pszichonalízisba? Nem…” (Márai Sándor: Négy évszak, Január: Élni, egy titokkal.)

Amit nem tudunk, nem ismerünk még nem biztos, hogy titok. Számunkra valami újnak a megismerése lehet akár egy mindennapos tanulási, vagy kérdez – felek folyamat.
     Mi hát a titok, a titkolódzás?
     Amiről nem beszélünk, amit érdekből, félelemből, önzésből, hiúságból elhallgatunk? Legalább 1-2 fő beavatott számára fenntartott, bizalmas, rejtett, de a kívülállók előtt elhallgatott, leplezett, valós vagy költött esemény avagy hír? Válasz gazdasági, hatalmi vagy erkölcsi hatások kényszerére? Indokolt érdekek létformája? Tartósan vagy időlegesen ható, komolyan vagy tréfásan (Ne less a kártyámba!) veendő játékszabály? Képmutató idomulás az erkölcsi, a társasági elvárásokhoz? Hasznos titkot birtokolni vagy terhes?
     Mindez együtt? Talán. Hiszen a hétpecsétes titkokon kívül is vannak állami, hadi, üzleti, banki, szakmai, orvosi, gyónási, napló, családi, csoport vagy egyéni titkok és érdekek. Vagy van még valamilyen titok-tényező? Igen, van, nem titok, mert külön titokfajtaként említendők a vallási titkok. Ezekben az említett személyes összetevők keverednek még az ember és Isten közti kapcsolatból származókkal is: „Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testé. Felette nagy titok ez, de én a Krisztusról és az egyházról szólok.” (Pál Efez. 5. rész) Néhány további: tudás fája, eredendő bűn, purgatórium, szeplőtelen fogantatás. A sort lehet még folytatni akár Allah, Buddha, Krisna és híveik titkaival.
     A titok ellentéte a nyilvános, közismert esemény vagy hír (ami közpréda, ezért kevéssé érdekes). Köztes változat, komolyabb tét nélküli féligazság a csiklandós pletyka.
     A titok meghatározásánál jóval fontosabb, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a titkokhoz? A titokkal kapcsolatos tevékenység lehet: általános (titkolás, rejtegetés, tagadás, némaság); cél (besúgás, kémkedés, kémelhárítás, magánnyomozás); eszköz (uralkodás, zsarolás, cselszövés, haszonszerzés); elhárítás (megszabadulás).
     A titok valami lényeges, ezért a beavatott birtokosa rendszerint gazdagabb, több, különb, fontosabb lehet, mint más; vagy legalábbis ilyennek véli magát. A beavatott könnyebben tud cselekedni, van lehetősége, mozgástere, birtokon belül (egyedüli) akar maradni, ezért titkol, védekezik. A kirekesztett kívülálló ezzel szemben vagy él a boldog tudatlanság állapotában, vagy szegénynek, kevesebbnek, kizártnak, jelentéktelennek érzi magát; gyakran nevetséges, buta, és ezért kíváncsi; ezért támad. A boldog tudatlan majd csak akkor, ha (rendszerint véletlenül) beavatódik.
     Titkot birtokolni néha öröm, hiszen valódi megelégedettséget, megbecsültséget, kiválasztottságot jelent, ha valaki ránk bízza, megosztja velünk titkát. De teher is egyúttal, mert a titokkal, a titkot korábban már birtoklóval szemben állásfoglalásra kényszerít: elfogadom a titkot, azonosulok és beavatott leszek, netán cinkos; vagy elutasítom, közhírré teszem és így áruló leszek. A titok birtoklása és megőrzése gyakran élet-halál kérdése, felfedése vagy megtartása egyaránt lehet az életben maradás feltétele. De milyen az árulás árán kapott élet?
     A kíváncsiskodó külső kényszer miatt rendszerint együtt jár a titokkal a beavatott fenyegetettség érzete. Ha a külső kényszer valamiféle erkölcsi formába (is) sorolható, gyakran belső elégedetlenség, nyomasztó teher, bűn érzete is társul a titokhoz, illetve ezt igyekszik felkelteni a kíváncsi, a titkot nem ismerő ellenérdekű érintett. Így a titkot tudó beavatott saját belső kényszerétől is űzve akar szabadulni a lelkiismereti nyomás alól. Azaz kibeszélné, megvallaná, meggyónná vélt vagy valós bűnét, a titkát. Ám ha az ember hétköznapi szerepjátszásai során szégyellni valókat is elkövet, az álarcai mögé rejtett dolgairól már ritkán akar önként beszélni. A titoktartás (illetve a gyónás) nevel, tartást ad, önbizalmat vagy önvádat növel, félelemmel tölt el, nyomaszt, eleve vesztő helyzetbe hoz, lelkierőt igényel, magánosságra kényszerit, mártírrá tehet.
     A titkot a bizalom tartja szűk körben. De amit két ember tud, az már nem titok. Hiszen, ha nem tudják rólam (nem tudatom, nem sejtik), hogy titkom van, mire megyek a hiúságommal? Blöffölni, hazudni nem lehet, bizonyítani kell az érdekeltek előtt, különben a vélt többletérzetemből valós társasági – társadalmi hiány lesz. Ha meg bizonyítok, felfedem a titkot, előbb – utóbb oda mások belém vetett bizalma (vagy rajta vesztek): a valós vesztés ismét elér. A titok birtoklása sakk – matt helyzetet teremt, a titokra legtöbbször csak ráfizetni lehet. Nevezetes történelmi példákkal az összeesküvések, hazaárulások, koncepciós perek, ügynöki beszervezések bőven szolgálnak. Magyar példaként korábbról a Wesselényi-féle összeesküvést (1664-71) érdemes említeni a latin sub rosa (rózsa alatt) = titkos kifejezés miatt. A sárospataki vár szobájában, a gótikus támívek rózsát formázó záróköve alatt folyt a titkos tanácskozás…
     A nagy titkoknak voltak sok egyént érintő következményei. A kis titkolódzásokkal kezdődő, majd a válásba torkolló családi tragédiák részesei még szélesebb körben érintettek. Családon belüli titokforrás legtöbbször a pénzkezelési szokások eltérő volta és az egyéni szenvedélyek (hűség, kártya, lóverseny, ital, kábítószer).
     A titkolódzással kapcsolatos gyakori sakk – matt helyzetet, a bizalomvesztést nem a titoknál kell megfogni: az okot, a külső kényszert, a hatalmaskodást kell megszüntetni, megkerülni. Azaz értelmes határokon belül szó (hátsógondolat és érzelem-nyilvánítás) nélkül, megértéssel kell elfogadnunk mások igényeit, vágyait. Ugyanakkor szép szóval, szeretettel kell elfogadtatnunk, esetleg szó és arcrándítás nélkül kell elfojtanunk saját vágyainkat is. És persze nem árt, ha saját önzéseinktől, hiúságunktól megszabadulunk. Ne keressük azt, ami nem ránk tartozik, ami nem épít minket.