|
KELEMEN
ZOLTÁN
„Mondd, nem félsz, hogy megírlak?”1
Faludy György 1956-os emlékezete
Édesapámnak
„Boldogok azok, akiknek
életéből nem lehetregényt írni, mert övék a mennyek országa.”
(Lénárd Sándor)2
Faludy György Dobos az éjszakában
című
válogatott kötetéhez írt fülszövegében említi, hogy nem írt olyan verseket,
melyek bármilyen gondolkodású vagy társadalmi helyzetű személy érzékenységét
sértenék, kivéve a fasisztákat (Faludy hivatkozott szövegében „nyilasokat”)
és a kommunistákat. A költő ezzel a megjegyzésével a – jobb híján humanistának
nevezhető – egyetemes értékrendben elhelyezendőként határozza meg líráját.
A kommunista totalitariánus rendszereket nem pusztán verseiben ítélte el.
1956 utáni emigrációjában számos nemzetközi vagy egyéb külhoni fórumon
emelte föl szavát a kommunizmus ellen. Az emigráció éveiben soha sem hagyott
föl a nyugati demokratikus világot a kommunista veszélyre, valamint a kommunista
rendszerek létének diplomáciai jellegű elfogadásában rejlő veszélyre figyelmeztető
művek írásával és közzétételével. Tette ezt azonban mindig olyan könnyed,
olvasmányos, finoman cizellált stílusban, hogy – elsősorban, illetve sokáig
kizárólag – nyugati olvasói számára kellemes szórakozást nyújtott, mintha
a swifti sweetness and light kategóriáját alkalmazta volna az ezredvégen.
Ebből a szempontból a legismertebb, s talán a legjelentősebb műve a Pokolbéli
víg napjaim, melyben először írt életéből regényt Faludy, s melyről
azért nem lesz szó az alábbiakban, mivel 1953-as szabadulásáig követi a
költő életét.3 Elemzésem homlokterében
Faludy emigráns alkotásai állnak és érinti 1988-as hazatérése után írt
munkásságának azokat a részleteit is, melyek közvetlenül az 1956-os eseményekkel,
vagy a kommunizmussal állnak kapcsolatban, de a témakör könnyebb behatárolhatósága
miatt nem foglalkozik azokkal a szövegekkel, melyek a Magyarországon kívüli,
például az orosz kommunizmust tárgyalják,4
bár ezek a részletek minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt jelentős
helyet foglalnak el Faludy műveiben,5 minden
bizonnyal azért, mert az alkotó jó érzékkel vette észre, hogy nyugati,
nem magyar nyelvű vagy kulturáltságú olvasói inkább fogékonyak általában
a kommunista diktatúrákkal való szembehelyezkedésre, mint a szórványos
és számukra szinte teljesen ismeretlen magyar példákkal való azonosulásra.
Fontos lehet megemlíteni, hogy a költő még 1987-ben, a Jegyzetek az
esőerdőből írásakor sem hitt a kommunizmus közeli összeomlásában, de
az otthonról kapott hírek alapján jelentős mértékben bízott a fiatalabb
magyar nemzedékekben, főképp a kommunizmust és az antiszemitizmust egyaránt
elvető, liberális nézeteik miatt, de egészséges esztétikai nézeteikre való
tekintettel is. Egyedi példáknak is jelentőséget tulajdonított.7
Mintha az optimizmus alkati adottsága lenne. Ötvenhat nyarán című versében
alig három évvel a recski munkatábor után, egy még kommunista országban
így ír:
Nyugodtan alhatom
ha elalszom. Mint a török s az osztrák,
úgy az orosz. Övék a hatalom,
miénk az ország.8
1988-ban jelent meg Willowdale-ben,
Ontarioban Faludy Notes from the Rainforest című, Eric Johnsonnal
közösen9 írt könyve, melyet 1991-ben követett
a magyar kiadás, Jegyzetek az esőerdőből címen. A mű két egységből
áll. A nagyobbikat Faludy naplójegyzetnek szánt elegyes följegyzései teszik,
melyeket 1987 nyarán egy, a kanadai őserdő mentén álló kis faházban élve
vetett papírra, Henry David Thoreau Waldenjéhez igen hasonló környezetben;
míg a másikban Johnson számol be balkáni és indiai úti élményeiről. Mindkét
egységen uralkodik a könyvkultúra szeretete és a humanizmusnak jobb híján
szociális érzékenységnek nevezhető ezredvégi megjelenési formája. Mindezt
kiegészítik Faludynak a különösen a magyar olvasó számára készített följegyzései,
melyek a kanadai befogadó számára nehezen értelmezhető közép-európai jellegzetességeik
miatt nem kerültek bele a kanadai kiadásba.10
Ezek között olyanok is találtatnak, melyek azért nem olvashatóak az angol
nyelvű változatban, mert a nyugati olvasóközönség azokat már a kommunizmus
bűneihez mérten is hihetetlennek találta volna. Ilyen a balatoni vízirendőrök
igazoltatási szokásairól beszámoló anekdota, mely arról szól, hogy a rendőrök
hogyan erőszakolták meg a csinosabb fürdőző lányokat.11
A naplójegyzetek műfaji besorolását illetően szerzőjük is kétségeinek ad
hangot, inkább a jelenségek margójára szánt „szerény és hiányos kommentárként”
határozza meg munkáját, az összehasonlításban azonban olyan szerők művei
mellé sorolja, mint Anatole France vagy Sir Cyril Connolly.12
Faludy a környezetében zajló apró történéseket s az erdei házikó világvevő
rádióján átszüremlő aktuálpolitikai híradásokat gyúrja össze személyes
élet- és olvasmányélményeivel, a világon szerte élő barátaival folytatott
– néha intellektuális, de mindig bensőséges és őszinte – beszélgetéseinek
hüvelyezésével.13 Művészete szempontjából
fontos, ahogy olvasmányait élettörténetének kalandos epizódjaival képes
együtt látni. A Jegyzetekben Thomas Mann Józsefének kútbéli viselkedését
fölidézve párhuzamba vonja azt saját esetével az ÁVH börtönében, s csodálkozik
azon, hogy milyen pontosan tapintott rá Mann a börtönbe vettetett lelki
folyamataira, holott sohasem volt börtönben.14
Jellemző a kanadai naplójegyzetekre, hogyha semmi mondanivalója nincs az
írónak, akkor az ürességet nem meditatív jellegű gondolatmenetek megfogalmazására
használja föl, mint például az említett Thoreau Waldenjében, hanem
kitöltendő üres helynek tekinti és leplezetlenül – kétnapos fejfájásra
hivatkozva – régóta fölgyülemlett, eddig föl nem használt jegyzeteivel
tölti ki.15 Végül arra a következtetésre
jut, hogy itt, az őserdőben is jelenlévő kényelmes luxusban nem tud írni,
az ÁVH börtönében, de különösen a recski munkatáborban azonban papír híján
fejben írta versek egész sorát.16 Persze
nem szabad ebből a kijelentésből arra következtetni, hogy Faludy a magyar
nyelvi környezet hiánya miatt az emigrációban fokozatosan elhallgatna,
pusztán az önvallomásaiból már eléggé ismert versszerző leleményének rapszódikus
jellege mutatkozik meg ezúttal is: a hosszabb hallgatás periódusa után
következő ihletett alkotás gyakorlata. A régi töredékek, ötletek fölhasználásáért
az ingerszegény környezet is okolható, másrészt éppen a külső késztetés
hiánya hozhatja elő a régi emlékeket, az emlékezésre Faludynak mindig van
belső késztetése. Idekapcsolható a költő kedvelt módszere, hogy többször,
több nézőpontból megír egy történetet, melyet hallott, de főképpen olyant,
amely vele esett meg. Verset is ír ezzel az emlékezői hozzáállással. A
Jegyzetekben
írja le például Királyhegyi Pál, a kitelepített újságíró esetét az altatókkal.17
Ezt később újra elbeszéli Pokolbeli napjaim után című önéletrajzi
munkájában.18
Déry Tibor megmentésének
történetét, mely Koestler Arthur nevéhez fűződik szintén mindkét művében
előadja.19 Verses és visszaemlékező-prózai
formában is földolgozza egy recski kápóval való 1956-os találkozásának
esetét20; a fiatal orosz harckocsizó tiszt
történetét, aki átengedte maga előtt az idős nénit az úton, és csak utána
lövetett,21 és Wesselényi Miklós anekdotáját,
aki a marxista könyvtár példányaiból rakatott tábortüzet a fázós orosz
katonáknak 1956 novemberében.22
Az ezredvégi
filantróp epikureista nézetei legjelentősebb mértékben a kommunista totalitarianizmussal
ütköznek; a sorban a második aktuális veszély, mely az európai kommunista
rendszerek bukása után az első helyre került a Földet elpusztító globális
technológia.23 A természeti környezet elpusztítása
azonban a kommunizmus alapvető életellenességével is kapcsolatba kerül,
például a többször megírt-megverselt recski munkatábor-történetben, midőn
a kápó vigyorogva szemléli a kétszázötven éves fák pusztulását,24
vagy abban a később verssé érlelt epizódban, mely a recski rabok kínzására
érkezett vérebek sorsát beszéli el, akiket különös kegyetlenséggel pusztítottak
el a kommunista pribékek, mivel a kutyák megbarátkoztak a foglyokkal.25
A természettől ártatlan állatok lemészárlásának ténye a létezés egyetemes
tragédiájává válik a költeményben, de a hazaszeretetéről ismert költő a
szülőföld erkölcsi-szellemi-fizikai pusztulásának vízióját is beemeli a
versvilágba, ha csak egy fájdalmas sóhaj erejéig is.26
Hazaszeretetére
jellemző, hogy a magyarság sorsfordító történelmi pillanatai között olyan
módon von az olvasót elgondolkodtató párhuzamot, mint ifjúkorának magyar
írói (például Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula). Erdei följegyzéseiben
egy helyütt Török Bálint és Maléter Pál hitszegő elfogatásának ténye ad
alkalmat arra, hogy párhuzamot vonjon az orosz-kommunista megszállás és
az oszmán-török hódítás között.27 Érdekes
módon 1989-ban, már újra itthon ír Szolimán győzött címmel hasonló
hangvételű verset, mintha nem bízna az éppen születő magyar függetlenség
diadalában, persze elképzelhető, hogy inkább a magyar politikai erkölccsel
(illetve annak hiányával) kapcsolatban fogalmazta meg fönntartásait.28
Hasonló hangulatú volt 1946-os hazatérés-verse is, a Kossuth híd,
melyben nyugati politikai tapasztalatai érnek be a pontonhídon vánszorgó
magyarság látványának hatására, s összegződnek a nemzethalál vízióját sejtető
látomásba: az önző és gyáva nagyhatalmi politika és a kommunista orosz
birodalom fojtó szorításában (a Szovjetunió mérgeskígyó-metaforában jelenik
meg a versben) vergődik Magyarország.29
1948 szeptember 22-i versében, a Negyven felében, mely létösszegző
hangulatot sugall, bár szerelmes versként is olvasható, már közvetlenül
fogalmaz:
Szabad hazáról álmodoztam
s felébredtem a szovjet gyarmaton30
Áttételesen értelmezhető a Pálládász
(Kr. u. IV. század) című, Fényes László emlékének ajánlott hosszúvers.31
Az olvasó könnyen megvonhatja a párhuzamot a versidőben frissen megszerveződött
keresztény egyház és a vers írásának idejében Közép-Európában szovjet nyomásra
éppen szerveződő kommunista rezsimek között. Faludy éppen a klasszikus,
humanistának nevezhető éthosszal szemben elfoglalt helyzetük miatt láttatja
őket e helyt együtt. Megjegyzem a szintén emigráns Határ Győző frappánsan
rövid, de szabatos meghatározásában a Római Katolikus Anyaszentegyházat
nemcsak minden kommnista pártok őstípusának és elődjének, de egyúttal legtökéletesebb
megvalósulásának tekinti.32 Ebben az értelemben
hasonlítja össze Francis Fukuyamával vitatkozva Jacques Derrida is a keresztény
dogmatika hagyományát a marxizmus későbbi irányvonalaival.33
Elsősorban
az Újszövetség szöveghelyeire próbál összpontosítani Derrida, de
az alapvető teológiai párhuzamok, melyeket használ inkább az ószövetségi
alapozású messianizmussal és az ígéret földjének eszméjével függ össze,
miközben Fukuyama újevangéliumi értelmezését következetesen kritizálja.
A pasztorális hatalom elnyomó struktúrájának koraközépkori megszületésével
pedig, mintha Michel Foucault is hasonló módon értekezne a totális elnyomó
rendszerekről Szexualitás és hatalom című művében.34
Faludy költészetének szimbolikus-metaforikus párhuzamaiban az aránypár
egyik tagja, a kommunista diktatúra állandó, míg a másik tag változó. A
Börtönóda
egy régi dámához szerepversében35
a másik pár a kommunista rezsimek által előszeretettel előképnek tekintett
francia forradalom, de nem kommunista, hanem filantróp, demokratikus szemszögből
láttatva, onnan, ahonnan borzalmas terrorsorozatnak mutatkozik. Mellesleg
egy kimondatlan Chénier-Faludy párhuzam is benne lehet a versben, s ez
előbbi börtönverseire való tekintettel kijelöli az utóbbi maga választotta
elődeinek körét, melyet Faludy mindig nagyon következetesen rajzol meg.
Október
6 című versében, melyet már az ÁVH pincebörtönében alkotott szintén
saját korával von párhuzamot, de mintha fölülkerekedne pillanatnyi helyzetének-sorsának
az aradiakéval való hasonlóságán és helyette általánosan a kommunizmus
által eltiport magyarságot mutatja föl, mint a szabadságharc üldözötteinek
utódait.36 A kivégzése előtti utolsó éjszakán,
1950 októberében (legalábbis éjszaka még úgy tudta, hogy másnap kivégzik)
írt Emlékezés egy régi udvarházra37
furcsa módon nem létösszegző vers, sem számadás, inkább neoplatonista elemekkel
átszőtt emlékezés.
Faludy műveiből
kirajzolódik, hogy a kommunizmus az élet minden területét megrontó, mindenütt
súlyos károkat okozó ideológia és gyakorlat. A proletárdiktatúra Faludy
szerint megveti a munkásokat és rangkórságban szenved38,
minden fórumon és minden társadalmi szinten folyamatos a valóság elferdítése,
a tények mániákus cáfolása és annak hitetése. Utóbbiról a történelemhamisítások
és a személyi kultuszként eufemizált népirtás kapcsán ír.39
A kicsinyesen, betegesen bosszúálló kommunista jellemre például pedig jegyzetei
közé illeszt egy pesti anekdotát, Rákosi Mátyás esetét a Budapesti Állatkert
rákosi viperájával, akiből a látogatás után homoki vipera lett.40
Negyven
felé című versében „tojásfejű szadista helytartó”-nak nevezi Rákosit,
s megjövendöli saját elfogatását, bebörtönzését.41
A magyar nyelv, helyesírás és stílus negatív változásait is a diktatúra,
illetve a diktatúrát kiszolgáló társadalmi csoportok számlájára írja.42
A kiszolgáló személyzet Faludy számára nemcsak korrupt, erkölcsileg züllöt
és szellemileg korlátolt, de szexuálisan abberrált is. Többször ír arról,
hogy a bürokrata „hölgy” vagy a verőlegény csendben alsóneműjébe élvez
a meggyötört vagy megalázott áldozatok szenvedéseinek látványától.43
Úgy tűnik, számára ennek a kiszolgáló személyzetnek a tagjaivá váltak a
kommunistává lett magyar értelmiségiek, tudósuk, művészek is. Gyakori példája
erre Lukács György, akit külföldi tekintélyének elvtelen kihasználása miatt
felelősnek tart a második világháború utáni Magyarország elszigetelődéséért
és a Nyugat általi cserbenhagyottságáért.44
A Nyugat és az emberjogi-politikai demokratikus szervezetek felelősségét
egyébként is jelentősnek tartja az 1956-os forradalom és szabadságharc
leverése és a megtorlása kapcsán.45 Ugyanakkor
azt sem mulasztja el megemlíteni, hogy „Európa szellemi elitje rokonszenvvel
fordult a magyar forradalom felé.”, s nevek hosszú listáját közli, mely
fölöleli a kortárs szellemi élet egészét.46
Kanadai jegyzeteiben hosszabb eszmefuttatásban ítéli el azokat a külföldi
fotósokat, akik európai lapokban, fotóalbumokban jelentették meg fölvételeiket
a forradalmárokról. Faludy leírja, hogy Kádár megtorló rezsimje egyrészt
ezeknek a képeknek az alapján fogdosta össze és végezte ki a magyar szabadságharcosokat.
Arra is rámutat, hogy a fotóművészek alkotásaikért díjakat kaptak, anyagi
és erkölcsi elismerésben részesültek, holott a polgári társadalmaknak el
kellett volna ítélniük vagy megvetniük ezt a viselkedést.47
Első
olvasásra furcsának tűnhet, hogy az emigráns magyar irodalmakat az anyaországétól
elkülönítve vizsgáló irodalmi hozzáállást is kommunista eredetűnek tartja
– éppen egy kanadai magyar áttekintő irodalomtörténet kapcsán –, de alaposan
megindokolja elképzelését az egységes magyar irodalomról, melyet aztán
meggyőzően helyez el a világirodalomban. Rámutat, hogy egyetlen nemzet
művészei sem tartották magukat anyaországuk kultúrájáról leválaszthatónak,
bármennyire messzire és bármennyire sokáig is éltek elszakítva attól. Ugyanitt
hívja föl a figyelmet arra is, hogy az elszakított országrészekben alkotó
magyar művészek éppúgy részei a magyar nemzeti kultúrának, mint a trianoni
határokon belül kerültek, tehát: egyetlen, egységes magyar irodalom van,
bárhol, bármilyen állampolgársággal műveljék is azt.48
Ennek a nemzeti-irodalmi alapbeállítódottságnak példája a CCXC (Arany
János) című vers is,49 mely a haza
fölosztását, diktatúrák sora általi eltiprását gyászolja ugyan, végkicsengése
mégis optimista, és nem annyira az Ady-féle „csakazértis-mégis” értelmében,
mint a nagy túlélők létigenlő bizakodásával. A kommunista személyiségének
meghatározásába Faludy számára semmilyen erkölcsi-emberi jó tulajdonság
nem illeszthető. Mikor a második világháború alatt angol pilótákat bújtató
magyarokról ír, így fogalmaz:
Nincs olyan társadalmi réteg, vallásfelekezet,
foglalkozási ág vagy politikai pártállás, melyet nem képviseltek volna;
csak éppen kommunista nem akadt köztük egyetlenegy.50
Az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásaival
azt a Kádár-korabeli irodalmi lektűrt is bírálja – bár nem esztétikai,
„csak” erkölcsi szempontból – amely a partizán és kommunista ellenállás
hamis történelmi pátoszát létrehozta Magyarországon. Még élesebb ellentétbe
állítja a kommunizmust és az egyetemes lelki-szellemi-emberi értékeket
abban a recski történetében, melyben összeverve, törött bordákkal és kitört
fogakkal a fogdán az itáliai reneszánszról elmélkedvén sikerült fájdalmain
fölülkerekednie. Ebben az epizódban a nyugati kultúra örökösének tekinthető
személy nemcsak saját fizikai állapotán arat győzelmet, hanem azon a természet-
és életellenes rendszeren is, mely a kommunizmus.51
Ez a léthelyzet fogalmazódik meg 1951-es, munkatáborban írt Recski est
című
versében is.52 Ebből a szellemi-lelki erőből
születhet meg a Nyugat Ausztrália szenvedélyes vallomása, melyben
a lírai alany elkötelezi magát az emberi szabadság európai értékrendje
mellett,53 egyúttal itt jelenik meg az
a Faludy számára később lírai alaphelyzetté váló elképzelés, hogy a kultúra,
a szabadság és az emberiség, az élet ellenségein, a kommunistákon mindenképpen
győzedelmeskedni fog egyénként, de a demokratikus-kulturális értékek hordozójaként
is, s ha személyében nem, de műveivel túléli őket. A legjellemzőbb vers
ebből a csoportból a tanulmányom címében idézett CCXXXI (Péter Gábor,
az ÁVH parancsnoka). A csattanóra kifuttatott szonett tömören, mégis
fordulatos, pergő stílusban, drámai érzékkel megírt párbeszédes formába
sűrítve fogalmazza meg, hogy a műalkotás minden esetben legyőzi a diktatórikus
erőszakot, amely nem érhet föl hozzá, ezért nem is árthat neki. A vers
párja, a CCXXXIII (Nevezzem párbajnak?) a kritikusoknak, apparatcsikoknak
szól, némileg árnyaltabb, visszafogottabb hangnemben.54
A 2002-ben írt 1952 Recsk című vers az, amely egyelőre lezárja
Faludy költészetének ezt a részét, mégpedig mélységesen önironikus szerénységgel:
Olykor büszkeség fogott
el. A komcsik
kétszáz költő közt csak engem találtak
méltónak arra, hogy lefogjanak.
Ha Sztálin még egy esztendővel késik
kimúlni, minden bizonnyal megölnek
s attól még sokkal gőgösebb lehetnék.55
Többször ír arról a nyugat felé
sajnos sikeresen gyakorolt kommunista politikáról, mely hazacsábítgatja
az emigráns művészeket, engedményekkel kecsegteti az otthoniakat, s ennek
nyugaton reklámot rendez, így kérdőjelezve meg az antikommunista magatartás
helyességét. Arról is beszámol azonban, hogy néhány évvel azelőtt a Vigília
szerkesztőjét Acél György menesztette, mert Faludytól verseket közölt.56
Az álszent és hazug kommunista propaganda csábításáról és a kádári „legvidámabb
barakk” emigránsokkal szembeni politikájáról szól a CCXIX (33 év) című
vers is.57
Faludy rámutat,
hogy a hetvenes-nyolcvanas években a kommunisták számára kiment a divatból
a kommunista elnevezés és előszeretettel kezdték magukat és rendszereiket
szocialistának nevezni, mint ahogy erről Gorbacsov egyik, a jegyzetek írása
idején aktuális nyilatkozatából is értesült. Csakhogy ez a szocializmus
a szociáldemokrata Faludy számára változatlanul azt az elnyomó rezsimet
jelöli, amellyel kapcsolatban nem fogy ki a rémséges és nevetséges anekdotákból,
s Gorbacsov erkölcsi nézetei kapcsán is elmesél egyet, mely feleségével
esett meg az ötvenes években.58 Nagy Imréről
alkotott összetett és árnyalt véleményét legjobban talán a Pokolbéli
napjaim után című könyvében fogalmazza meg. Bár már 1953-ban szimpatikus
számára, nem mulasztja el megjegyezni róla, hogy kommunista, aki föltehetőleg
a támogatóit vagy tisztelőit is kommunistáknak tekintette,59
s elkeserítőnek találja október 26-i reggeli határozatát, mely többek között
kijárási tilalmat is tartalmazott, s szankciókat helyezett kilátásba.60
Ugyanitt számol be Kéthly Annával történt beszélgetéséről, melyből kiderül,
hogy Kéthly sem keleten, sem nyugaton nem tartotta jónak a szociáldemokrácia
kilátásait.61 A korabeli közhangulatot
objektíven adja vissza Faludy visszaemlékezése, mikor beszámol róla, hogy
még 23-án késődélután megváltozott Nagy Imre és a kormány állásfoglalása,
s ez volt szerinte az igazi fordulat: a kormány elismerte a forradalmat.
A költő leghatásosabb
(s talán legjobb, bár ez a két kategória nem mindig azonosítható) antikommunista
verseit az elnyomás és az üldöztetés legkeményebb időszakában írta. 1949-ből
származik a Sztálinista himnusz és az Óda Sztálin hetvenedik
születésnapjára62 című költemény. Előbbi
minden bizonnyal sokat köszönhet Bertolt Brecht antifasiszta, balos hangvételű
propaganda verseinek. (Megjegyzem Faludy gyűjteményes kötetének címe, a
Dobos
az éjszakában nyilvánvaló utalás a Trommeln in der Nacht
című
Brecht drámára, mellyel 1919-ben Münchenben debütált.) Brechtet idézi a
vers gunyoros-ironikus stílusa, s a parodisztikus ötlet is, mely a keresztény
dogmatika fogalmait alkalmazza a marxizmusra és a kommunizmusra.63
Az Ódából rendkívüli gyűlölet sugárzik, az ezredforduló olvasója
meg is hökkenhet, főleg ha olyan szupervezérelt vagy szupervezérelni szándékozott
társadalomban él, amely nem tartja a maga és egyénei számára sem üdvösnek,
sem követendőnek az ilyen típusú, intenzív retorikát. Jómagam ezzel kapcsolatban
Paul Ricoeur már többször idézett véleményét osztom, aki felhívja a figyelmet
arra, hogy például a fajüldözés 20. századi történetével kapcsolatban ki
vagyunk szolgáltatva az érzelmi befolyásoltságnak, sőt Ricoeur úgy véli
(minden bizonnyal helyesen), hogy a társadalom kényszerítheti egyéneit
arra, hogy adja fel erkölcsi semlegességét, és kötelezze el magát a humanizmusnak
azon megjelenési formái iránt, amelyeket morálisan irányadónak tart.64
Az emberiségellenes tettekre (holocaust, vörösterror) vagy az emberiség
ellenségeire tehát nem vonatkozhatnak azok a gátak, melyeket a társadalom
lélektani vagy erkölcsi okokból határoz meg egyénei számára. Sztálin, mint
a legfőbb gonosz jelenik meg az Ódában, mivel – ahogy azt a költő
többször több helyütt idézi – a fasizmussal szemben remény volt arra, hogy
a Szövetségesek győzelmével elbukik, de a második világháború utáni status
quo reményt sem hagyott a kommunizmusnak kiszolgáltatott közép- és kelet-európai
országoknak (sem az oroszok millióinak, sem a szovjet által megszállt kelet-európai
és belső ázsiai nemzeteknek-nemzetiségeknek) arra, hogy valaha megszabadulhatnak.
Az Ódára minden bizonnyal hatással volt Oszip Mandelstam Mü zsivem szoboju
nye csuja sztranü
című-kezdetű verse, melyet ő is lefordított, bár
a fordításkor a versformát és a strófaszerkezetet figyelmen kívül hagyva
tuladonképpen Faludy-verset írt Idegen s irreális az ország… címmel.65
A tragikus sorsú Mandelstamról és feleségéről többször is megemlékezik
az erdei Jegyzetek írója.66
Az antisztálinista
versek hangulatát, mondanivalóját sokkal rezignáltabban írja tovább Egy
bizánci teológus temetésén című 1950-es verse67
(Rudas László temetéséről van szó), melyben kedvenc antikommunista metaforáit
használja: Bizánc mint a kommunizmus; a teológia, a dogmatika mint a marxista-kommunista
propaganda-szakirodalom. A mű önelemző lezárása figyelemre méltó, a kor
Faludy műveinek sorában szokatlan, a börtön- és a recski verseket előlegezi.
Az emigrációban
költőként, de véleményformáló személyiségként is igen gyorsan reagált Faludy
az otthoni történésekre. Föltehetőleg pontos és gyors információkat kapott
Magyarországról, de az emigráció más országaiból is. Londonban már Nagy
Imrének és politikus társainak kivégzése után verssel emlékezett a miniszterelnökre,68
mely egyetlen nagyívű gondolat mentén – melynek szimbóluma Nagy Imre szemüvege
– helyezi el a mártír politikust Dózsa, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos
körében, míg a pribékekkel szemben a történelmi igazságszolgáltatás könyörtelenségével
lép föl. Talán ez az első verse, melyben Kádárt „helytartónak” nevezi,
akárcsak korábban Rákosit. Később, 1981-ben Torontoban Egy helytartóhoz
25 év után címmel69 írt verset Kádárról,
melyben a magyar történelem opportunista figuráihoz hasonlítja, meg azokhoz
az uralkodókhoz, akik diktatórikus módszerekkel, kegyetlenül, sorozatos
kivégzésekkel kezdték magyarországi pályafutásukat, de végül – gyakorta
kicsinyes kompromisszumokkal – elfogadtatták magukat a közvéleménnyel.
A műben fölsorakozik szinte az összes magyar történelmi jelkép és szereplő
Haynautól (aki Faludy költészetében Kádár legközvetlenebb elődjének számít)70
a csodaszarvason keresztül a magyar 20. század derekának szereplőiig: a
kommunista elnyomókig és a forradalmár mártírokig. Számomra a legfontosabb
– nem poétikai – erénye a versnek, hogy a hatalomhoz való beteges ragaszkodásban
és a skizofrén kényszerességben látja Kádár legjellemzőbb vonásait. Ezek
a tulajdonságok ugyanis a magyarországi kommunizmusra általában is vonatkoztathatóak.
A forradalom és szabadságharc harmincadik évfordulójára Faludy Torontoban
írta összefoglaló jellegű, talán legismertebb, emblematikus jelentőségű
’56-os versét. A cím – 1956, te csillag71
– általában is fölidézi az olvasóban a forradalmi költészetet, különösen
Petőfi Sándorét, aki az „Osztrolenka véres csillaga” metaforát használja
Bem Józseffel kapcsolatban Az erdélyi hadsereg című versében. Faludy
a költemény mottójául William Butler Yeats 1916 szeptember 25-én írt hosszúversének,
az Easter 1916-nek72 (a mű az 1921-es
Michael
Robartes and the Dancer című kötetben jelent meg) utolsó sorát választotta,
s ez a történelmi párhuzam tekintetében a magyar forradalom és szabadságharc
ötvenedik évfordulóját ünnepelve látnokinak bizonyult, hiszen Yeats versében
a vérbe fojtott 1916-os húsvéti fölkelésnek állít emléket, amely ír elemzők
szerint egyik kiváltó oka volt az Ír Szabad Állam 1922-es létrejöttének,
melyet a köztársaság 1937-es kikiáltása után 1945-ben az Egyesült Királyság
is elismert. A 2002-ben írt 1956 című Faludy vers mindennek megfelelően
nemcsak „Európa legszebb forradalmá”-nak nevezi a magyar forradalmat, hanem
így határozza meg:
a szovjet mellén az első
találat73.
Habár a Nyugat valóban magára hagyta
a magyar forradalmat, az utóbbi évtizedben 1956 jelentősége azzal az értelmezéssel
is gazdagodott, miszerint nagyban hozzájárult a hidegháború bő három évtizeddel
későbbi lezárultához. Az 1956, te csillag pillanatfölvételekben
rögzíti a lírai alany számára legfontosabb eseményeket; a Pokolbeli
napjaim után 1956-tal foglalkozó részletei szinte szóról szóra ennek
a miniatűrnek a kibontásából születtek meg. Itt Faludy őszintén beszámol
arról, hogy az 1956-os forradalomnak csak október 24-től volt szemtanúja,
mivel a visegrádi íróüdülőben tartózkodott. Prózájában mellőzi a fennköltséget,
annál nagyobb teret ad korabeli tépelődéseinek, a nemzet sorsa fölötti
aggodalmának, mely végül a novemberi emigrációs lehetőségek latolgatásába
torkollik. Hírek, álhírek és rémhírek dokumentatív közvetítéséből, a forradalmi
események riportszerű megörökítéséből állítja össze az író a forradalom
személyes krónikáját, melynek központjában felesége és ő, valamint barátai
állnak, hiszen a Pokolbeli napjaim után minden tekintetben a Pokolbéli
víg napjaim szubjektív önvallomásának folytatása onnan, ahol annak
idején lezárta – második felesége haláláig. Az 1956, te csillag első
része történelmi tabló, a második rész határozza meg, hogy mit jelent az
eseménysorozat történelmi ténye a lírai alany személyes emlékezete számára,
pontosabban rámutat, hogy a személyes emlékezet identitásképző bázisává
lett az elmúlt harminc évben a magyar forradalom. Az emigráns, aki nem
nagyon reménykedhet a hazatérésben, 1956 folyamatossá változtatva megőrzött
emlékezetében lelte meg hazáját, beillesztve az eseményt a magyar történelem
számára oly fontos egyéb csillagóráinak sorába. A patetikus befejezésben
általánosítva lesz része a forradalom a lírai alany szellemi végrendeletének,
de a Magyarország című 1989 december 27-én írt költeményben74
– megint egy költőelődre, ezúttal Victor Hugóra hivatkozva – a hazatért
költő már konkrétan jelölheti ki nyughelyét, mely végakaratának esszenciáját
szimbolizálja:
Legyen egy sír a bérem,
sír a 301-es parcella közelében.75
Jegyzetek
1 A cím idézet Faludy
György CCXXXI (Péter Gábor, az ÁVH parancsnoka) című verséből. In.
Uő.: 100 könnyű szonett. Magyar Világ Kiadó Budapest, 1995. (számozatlan
oldalakkal)
2 Idézi Faludy György
In. Uő. és Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből. Magyar Világ Kiadó
Budapest, 1991. 72.
3 A Jegyzetekben
Faludy beszámol az önéletrajzi regény megkésett, pontatlan és szűkszavú
hazai kritikájáról Kommunista esztétika „címen”. I.m. 96.
4 Bár nehéz ilyen szempontból
válogatni a Faludy-életműben, hiszen például Szolzsenyicinnek az orosz
kultúrfölényről tett megállapításain elmélkedve fontos megállapításokat
tesz Magyarország 1945-ös megszállását illetően az oroszok barbár és embertelen
viselkedésével kapcsolatban. I.m. 17-19.
5 Példák a teljesség
igénye nélkül: I.m. 97., 115-116., 158-159.,163-165., 196-200.
6 I.m. 106., 143.
7 Ilyen volt annak a
fiatal magyar emigráns házaspárnak az esete, akik nemcsak a nehéz gazdasági
körülmények miatt hagyták el Magyarországot, de azért is, mert nem bírták
elviselni kommunista szüleik korlátoltságát. I.m. 100. Faludy a magyar
irodalom jövőjét illetően is optimista hangot üt meg. I.m. 131.
8 Faludy György: Dobos
az éjszakában. Válogatott versek. Magyar Világ Kiadó Budapest, 1992.
171.
9 Eric Johnson társszerzői
szerepéről az angol kiadáshoz írt Előszavában a köszönet hangján
számol be Faludy. 2. jegyzet 5.
10 I.m. 6.
11 I.m. 194.
12 I.m. 7.
13 Még antikommunista
viccet is beemel a jegyzetek szövegébe. I.m. 33., 99.
14 I.m. 139.
15 I.m. 90-101.
16 I.m. 150-151.
17 I.m. 167.
18 Faludy György: Pokolbeli
napjaim után. Magyar Világ Kiadó Budapest, 2000. 20.
19 2. jegyzet 202-203.;
18. jegyzet 233-235.
20 CCXXXVII
(Talián László) 1. jegyzet és 18. jegyzet 87.;
21 2. jegyzet, 19. és
1956 Nem értjük őket. In. Faludy György: Viharos évszázad.
Forever Kiadó Budapest, 2002. 52.
22 CCXIII (Wesselényi
Miklós) 1. jegyzet és 18. jegyzet 91.
23 Talán ezzel kapcsolatos
ez az idézet: „Ha a kommunisták végre megbuknak – ami nagyon kívánatos
–, a kapitalisták példátlan elszemtelenedése következik.” 2. jegyzet 92.
24 I.m. 16. Versváltozata:
CCLXXIX
(Négyszáz éves bükk) 1. jegyzet.
25 A vérebek. 8.
jegyzet 157-160.
26 „Én meg csak álltam.
Mit tegyek? / Jaj, Magyarország, sóhajtottam / és eltakartam szememet.”
I.m. 160.
27 2. jegyzet 92.
28 8. jegyzet 313.
29 „A rőt kobra ránk
tekeri kemény / testét” I.m. 121.
30 I.m. 130.
31 I.m. 126-128.
32 Határ Győző: Határ-breviárium.
Határ
Győző munkáiból összeállította Szente Imre 2005. 156.
33 Jacques Derrida: Marx
kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új internacionálé. Jelenkor
Kiadó dianoia sorozat Pécs, 1995. 64-86.
34 Michel Foucault: Nyelv
a végtelenhez. Tanulmányok, előadások, beszélgetések. Latin betűk Debrecen,
2000. 271-285., de különösen 276-281.
35 8. jegyzet 146-148.
36 „Száz év – s a magyar
börtönéjjel / nem változott száz év alatt. / Száz év – s az első fordulóra
/ ébredtetek és lassan róva / a lépést, méláztatok róla, / mit hozott Világos,
Arad: / száz év – hűséges ingaóra, / én folytatom járástokat, / mások járják
lépésetek, / s míg árnyékuk kőpadlóra / hull – hány nap, és hét és hónap
óta! – / s kihúnyunk, pisla mécsesek: / sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
/ Lonovics! Barsi! Berde Mózsa! / árnyatok felénk integet.” I.m. 142.
37 I.m. 151-154.
38 2. jegyzet 99.
39 Uo. Negyven felé
című
versében is jellemzi a totális diktatúrákat kiszolgáló, hazug médiát. 8.
jegyzet 130.
40 2. jegyzet 91.
41 8. jegyzet 130.
42 2.jegyzet 16., 43-44.
43 I.m. 22-23.
44 I.m. 25-26. Másutt
az inkvizítorokkal vonja párhuzamba Faludy. I. m. 161. Lukács filozófusként
is megbukott számára. I.m. 97-98. Lukácsról lásd még 18. jegyzet 42-43.,
69. Hasonlóan lesújtó, de talán alaposabban megfogalmazott véleményt formál
meg Lukács filozófiájával és opportunista viselkedésével kapcsolatban a
szintén emigráns bölcselő-író Határ Győző. 32. jegyzet 191.
45 A nyugati társadalmak
jóhiszemű vakságával kapcsolatban lásd 2. jegyzet 196-197.
46 I.m. 202.
47 I.m. 87-88.
48 2. jegyzet 129-131.
49 1. jegyzet
50 I.m. 57.
51 I.m. 166.
52 8. jegyzet 155-156.
53 „Nem így, mondom s
felállok vad mosollyal a számon, / melyet véresre rúgtak és némán szavalom,
/ hogy börtönben, rabláncon küzdök a zsarnok állam / ellen és rímeimben
még holtan sem hagyom, // s hogy százszor újra kezdem, ha kell százszor
hiába, / míg nem leszel szabad, szép s új otthonom, haza”. I.m. 167.
54 1. jegyzet
55 Faludy György: Viharos
évszázad. Forever Kiadó Budapest, 2002. 50.
56 2. jegyzet 143.
57 1. jegyzet
58 2. jegyzet 115-116.
59 18. jegyzet 61.
60 I.m. 83-84.
61 I.m. 61.
62 8. jegyzet 137-138.
63 I.m. 135-136. Az Atya-Fiú-Szentlélek
szentháromságából Marx-Lenin-Sztálin szentháromság lesz.
64 Paul Ricoeur: Válogatott
irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó Budapest, 1999. 363.
65 Magyarítása Kántor
Péter Nem érzi, ha talpal… és Papp Gábor Zsigmond Ez a föld minekünk
nem anyánk… című fordításaival együtt olvasható. Oszip Mandelstam:
Sófényű
csillagok. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – Talizmán. Budapest, 1991.
188-189.
66 2. jegyzet 158-159.,
200.
67 8. jegyzet 139-140.
68 Nagy Imre.
I.m. 174-175.
69 I.m. 272-273.
70 „Több mint kétszáz
végrehajtott halálos ítélet és több mint húszezer börtönítélet: 1956 miatt
[…] A korábbi magyar történelemből nem ismert ilyen méretű megtorlás. Különösen
ha hozzávesszük a tömeges internálást, a zaklatást, a diszkriminációt,
amit az elítéltek családjainak […] kellett elszenvedniük, és azt az össztársadalmi
veszteséget, amit a közel kétszázezres menekülthullám jelentett.” Gyarmati
György: Március és október kultusza. In. Rubicon 2005. 8. 62-66.,
különösen 63.
71 8. jegyzet 300-301.
72 The Works of William
Butler Yeats. Wordsworth Poetry Library Chatham, Kent 1996. 152-154.
73 47. jegyzet 51.
74 8. jegyzet 315.
75 I.m. 315.

|
|