Belépés

Fenyvesi Ottó az Új Symposion folyóirat köré tömörülő alkotók második nemzedékéhez tartozik (1975-83.). A Symposion-szellemiség radikálisan fellépett nemcsak az irodalmi, hanem az őt körülvevő társadalmi környezet ellen is. Ám a kritika nem merült ki a környezet bírálatában, az alkotó önmagához, így az olvasóhoz (és a befogadás módjaihoz) is kritikusan viszonyult. Végel László, Tolnai Ottó, Domokos István műveiben az önreflexivitással rendelkező irodalmi nyelv, a regionalizmussal, a Radomir Konstantinović-i értelemben vett sárfészek szellemiségével szembeni fellépés jelentkezik markáns módon. Megújul a költészeti nyelv, a prózában a JP-os (jeans proze – farmernadrágos próza [Alexander Flaker]) sajátosságokkal találkozunk. Ebből a talajból nő ki a második nemzedék szellemisége (Balázs Attila, Danyi Magdolna, Csorba Béla, Fenyvesi Ottó, Losoncz Alpár, Sziveri János). De nemcsak az Új Symposion körüli alkotók hatnak egymásra, hanem az ex-Jugoszlávia különböző „békés, békétlen” nemzeteinek radikális művészeti megnyilvánulásai, a különböző nyelvek (szerb, horvát, szlovén, macedón) szintén hatnak a symposionisták alkotói világára. Emellett ott van a sok lefordított kortárs irodalmi, bölcseleti könyv, a legújabb amerikai, európai filmek, beat, rock, pop, punk zenék. Az akkori kelet-európai államokhoz képest magas szintű az informáltság. Fenyvesi a következőképpen jellemzi ezt a világot: „Az egykori Jugoszláviában valamivel emberségesebb, szabadabb szellemű szocializmust próbáltak építeni (bár mi magyarok azért másodrendű állampolgárok voltunk). Svéd modellt meg önigazgatást emlegették, szajkózták napról-napra, s ez a kultúra rengeteg nyugati-keleti értéket befogadott, s ezeket szinte egyidőben a megjelenésükkel eljuttatták a nagyközönséghez is – szerbül, horvátul, szlovénul. Mi pedig nem tudtunk betelni a szellemi táplálékokkal. Fiatalok voltunk, ragaszkodtunk a fiatalságnak ahhoz az előjogához, hogy az ismereteket begyűjtse, és a belülről fakadó nyugtalanság közreműködésével valamiféle új rendszert, új világot alakíthasson ki belőle.”¹  Ennek ellenére a vajdasági magyar alkotók helyzete mégsem nevezhető felhőtlennek. A cenzorok lépten-nyomon felbukkannak a hátuk mögött, lecsukások, kihallgatások, „száműzések” követik a pályafutásukat. Így történhetett például az, hogy Fenyvesi Orgia Mechanica című verse miatt 1981-ben le kellett állítani a Sympo szedését²  (ugyanakkor ezt a verset a belgrádi szerb lap, a Književna reč is közölte, és semmilyen betiltás nem követte). De nemcsak a magyar, hanem a többi délszláv nemzetek rebellis magatartású figurái is gyakran „látogatták” a börtönöket. Tehát a délszláv kulturális térséget mindvégig ez a feszültség jellemezte: nyitottság és tiltás. Ugyanakkor Fenyvesi költői világára nemcsak a kortárs irodalom, művészet hatott. Költeményeiben gyakran utal elődeire: Walt Whitman, Kassák Lajos. De említhetjük T. S. Eliot, Ezra Pound költészetét is, a modernség motívumaival folytatott átértékelő „párbeszédet”, variálást.
 

Commando dance

A káosz angyala c. kötet 1993-ban jelent meg. Ez Fenyvesi első Magyarországon megjelent könyve. Benne található az 1985-ös Commando dance³  című nagy lélegzetű szabadverse, amely eredetileg a második, az 1988-as Kollapszus⁴  kötetében látott volna napvilágot, csak az akkori kiadó „túl keménynek” találta ezt a szöveget, ezért kihagyta a könyvből. Az egész költeményre jellemző az intertextuális építkezés és az intermediális, a különböző médiákból származó idézetekkel való játék. Értelmezésemben már maga a cím több szintű utalásokkal rendelkezik. Egyfelől a haláltánc motívumát juttatja az eszünkbe, a memento mori! költészetet, azt a gondolatot, hogy függetlenül a rangtól, a származástól a halál mindenkivel eltáncolja „az utolsó tangót”. Ugyanakkor a kommandó szó a háborút idézi, a fizetett, profi katonát, akinek rendszerint nincsenek ideológiai elkötelezettségei, csak egy célja van: bérért harcolni. Emellett a háború a megszervezett káosz gondolatába szintúgy belefér, s ebben a kollázs, illetve a vers metaforájaként is kezelhető. Amennyiben a háború metaforáját az egész versre alkalmazzuk, akkor azt kapjuk, hogy a háború mindenütt jelen van, minden mondatban, képben, képzavarban. Ez összecseng Paul Virilio azon gondolatával, miszerint: „az elrettentésen alapuló totális béke nem egyéb, mint más eszközökkel folytatott totális háború”⁵ , illetve a következő megállapításával: „Valamennyien civil katonák vagyunk már, anélkül, hogy tudnánk.[…] Az emberek nem ismerik fel identitásuk, tudatuk militarizált részét”⁶ . A költemény alcíme („sűrű ritka tempó videóra és jukeboxra”) ugyanakkor tágítja a kontextust, egyrészt alátámasztja a kommandó tánc, illetve dance (a diszkós tánc értelmében) ironikus hangvételét, másrészt a technikai eszközök felelevenítésével a technológiai sokszorosítás mozzanatát juttatja eszünkbe, a szimulációk világát. Jean Baudrillard a terrorizmusról nyilatkozva azt írja, hogy: „A mi hipermodern korunk szülte erőszak: a terror. Szimulákrum-erőszak, nem szenvedélyből fakad, hanem sokkal inkább a képernyőből tör elő, ugyanolyan a természete, mint a képeknek. Az erőszak lehetőségként a képernyő üres terében van, azzal, hogy lyukat üt a szellemi világba. Annyira, hogy jobb nem tartózkodni olyan nyilvános helyen, ahol a televízió jelen van, mert nagy a valószínűsége annak, hogy puszta jelenléte erőszakos eseményt vált ki.” Az idézetből kitűnik az a felfogás, hogy a technológia, a technika milyen mértékben uralja az ember cselekvését. A versben ezek a videó képek apokaliptikus jellegűek, már az első sorokban találkozni velük: „beteg a föld / láza van: gyomra ráng⁸  / agonizál / tán’ darabokra fog hullani / mexikó már romokban / mindenki hülyül és barmul / a popocatepetl önkívületben / akcióban a világméretű rossz lelkiismeret”⁹ . A versbeszédet szokatlan megnyilatkozás jellemzi, gyakoriak a képzavarok, a szürreális asszociációk, az avantgarde szövegalkotásban meghonosodott automatikus beszédre hasonlító mondattöredékek/ fraktálok.¹⁰ A versben többször előfordulnak a filmekből ismert jelenetek, Francis Ford Copolla Apokalipszis mostja szószerint beidéződik („de most apokalipszis és hiba / van a tengerben a napban”¹¹ ), a pornó jelenetek szintén előbukkannak („te meg álmodban szétvetett lábakkal / az ölembe ülsz / szorongatod a rúddá fagyott kolbászt / derékba mellbe combba ágyba robbantások / csípőből aus auááá fantastisch”¹²). Majd találkozunk ironikus leszámolással a regionalis irodalmi begubózással szemben („túlcsorduló falloszom feldolgozhatják / egy yu-magyar szalámigyár kézikönyvében […] egyszer majd butikot nyitok a magyar irodalomban / kiárusítom a szaros gatyákat”¹³).
     Amennyiben a versbeszélő szubjektumot kívánjuk meghatározni, akkor nehéz a dolgunk, mert az általa használt beszédmód szembeszáll a költészet logocentrikus hagyományával, szétszórja az egységes, romantikus „lírai alanyt”. Ha elméletileg akarjuk megragadni ezt a szubjektumot, akkor talán a már idézett Virilio értelmezése a filmről, az öntudatról és töredékességről segíthet: „A film megmutatja nekünk, hogy mi is a tudatunk. Öntudatunk montázs eredménye. Nincs folyamatos öntudat, csak öntudatok kompozíciói léteznek. Ezek a kompozíciók önkéntesek vagy önkéntelenek. […] Egy kollázzsal van dolgunk. Csak kollázs, vágás és összeillesztés létezik. Ez kellő magyarázattal szolgál arra, amit Jean François Lyotard a »nagy elbeszélések« (grand récits) eltűnésének nevez. […] A töredék visszakapja autonómiáját, azonosságát a közvetlen tudat szintjén, ahogy Bergson mondaná.”¹⁴ Virilio megállapítása azért is érdekes, mert mint már az elején említettem, Fenyvesi kollázsokat szintúgy alkot, a második kötetétől kezdve ezek helyet kapnak a könyveiben (leszámítva az Amerikai improvizációkat, itt a vizuális anyagot Felhősi István festményei biztosítják). Magát a tárgyalandó verset, a Commando dance-t két kollázs fogja közre, az egész kötet költeményeire jellemző a kollázsszerű építkezés¹⁵. Dubravka Oraić Tolić szerint a kollázst az idézetek felől kell értelmezni: „Az idézet nyújtja azt a perspektívát, ahonnan a kollázs még nem volt szisztematikusabban tanulmányozva, s amely már az első pillantásra logikusan felkínálja az új felismeréseket.”¹⁶  Felfogásában a kollázs transzszemiotikus idézeteket tartalmaz (ebben az esetben az idézetek a szó legtágabb értelmében mind művészeti, mind nem-művészeti médiákból származnak). Fenyvesi versében különböző interállapotok/viszonyok jelentkeznek, megszólalnak a zenei, irodalmi, filművészeti stb. „szub- és magas kultúrák”. Most elsősorban a horvát irodalmi vonatkozásokra, s ezen belül Branko Maleš költészetével kapcsolatos intertextusokra vetek nagyobb hangsúlyt. Ám kérdés az, hogy ezeket a szövegelemeket mennyiben tekinthetjük közvetlen idézeteknek, hiszen nem eredeti horvát nyelvükön, hanem magyar nyelvre fordítva kerülnek az új szövegkörnyezetbe. A fordítás helyett talán helyesebb lenne az átköltés szót használni, mivel mint azt látni fogjuk, az „eredeti” idézetek gyakran tartalmilag is módosulnak.
 

Metszéspontok

Branko Maleš pályája a 70-es években indult, abban az időben, amikor a „posztmodern állapot” elméletei helyet kaptak a kortárs délszláv folyóiratokban, könyvekben. Nemzedéktársai: Branimir Bošnjak, Ivan Rogić Nehajev, Milko Valent, Milorad Stojević, Slavko Jendričko, Zvonko Maković stb. Első kötetére (Tekst, 1978) erőteljes metatextuális/nyelvi megnyilatkozás jellemző, mint azt már a kötet címe jelzi, a versek többségének a barthes-i értelemben vett szöveg (plurális jelentés szemben az egyjelentésű művel) a témája, a versbeszélője a szövegalkotás problémáival foglalkozik, megmozgatja a szöveg strukturális felosztását (első – középső – utolsó rész). A második kötetére (Praksa laži, 1986) viszont az „új textualitás” (Goran Rem meghatározása) jellemző: a szöveg úgy mutatkozik meg mint a másik szöveg folytatása. Problematikus a szöveg „kezdete”, az intermediális/textuális alakzatokban minden téma lesz. Rem szerint szövegeinek szubjektuma: „Ludisztikus (játékos) felvevő „én” […] E szövegek fantasztikus, felszabadított szubjektuma a saját intermediális (kon)textusának produktív olvasójaként-írójaként jelentkezik”¹⁷ Ebből az idézetből is kitűnik az avantgarde ludizmus (a jelekkel való játék értelmében) gyökereihez való kötődés.
     Fenyvesi tárgyalt költeményében lépten-nyomon találkozunk Maleš idézeteinek átköltött formáival. Ezek többsége a „This is not a love song”¹⁸  és a U voćarni, u Draškovićevoj c. versekből származnak (mindkét Maleš szöveg az 1986-os Praksa laži c. kötetben található¹⁹). Fenyvesi Commando dance című versében már az első „versszak” végén találkozunk Maleš verstöredékeinek átköltésével: „biccentettem és úgy éreztem / mintha drapp pulóverbe öltöztem volna / fel voltam készülve sötétkék holland trikómba / azonkívül és belül mindenre / csókra kalandra interjúra” (Fenyvesi, 11.) – „biccentettem és éreztem hangosan / hullik rám a púder / most a zágrábi banki, dragica jurkovićhoz hasonlóan / fel voltam készülve mindenre: csókra, interjúra stb.”²⁰  (U voćarni, u Draškovićevoj).
     Ami ezeknél az idézeteknél azonnal kiderül, az az, hogy egyiknél sincs kitéve az idézőjel. Ezt a poétikát Goran Rem a törölt idézőjelek poétikájának nevezi. Fenyvesinél szintén „hiányoznak” az idézőjelek.  E szempontból szövegénél a fordítás problematizálásával találkozhatunk. Költeményében az előszöveg mondatai, fragmentumai tovább roncsolódnak, variálódnak, azzal pedig, hogy nem horvát nyelven jelennek meg, kérdésessé válik az eredetük, inkább az eredeti szöveg szimulakrumának értelmezhetők. Amiben mindkét költői attitűd hasonlít, az a fragmentált versbeszéd, a logocentrikus egyjelentésű értelmezés kijátszása, az elemek variációja, ismétlése. A Commando dance szempontjából az ismétlés fogalma a fordítás kapcsán is felvetődik, mert amennyiben a fordítást, mint az eredeti szöveg más nyelvben való megismétléseként fogjuk fel, akkor Fenyvesi költeménye mintha azt sugallná, hogy a fordítás az ismétlés értelmében lehetetlen művelet. Gyakran találkozunk olyan átköltéssel, amely személyes hangvételt, kontextust ad a felhasznált elemnek. Ilyen pl. Maleš „This is not a love song” verséből a következő rész: „emlékszik maričić asszonyom? / hát arra, amikor kezemet bedugtam a meggyújtott / „jasna” tévébe? kivörösödött, miközben / visongott! / rémlik még fehér pénztárosnőm, mikor /  csupa üvegből voltál s rajtam lovagoltál karlovácig / az új autóúton? / emlékeznek még arra elnöklő uraim, / mikor kilenc évvel ezelőtt megtámadtam kínát, mongóliát, japánt? / istenem [isten], emlékszik [emlékszel] még maga valamire?”²¹, Fenyvesinél ez a következőképpen alakul át: „emlékszik-e kedves tanárnő / amikor még kilencévesen / megtámadtam a tájfun szigeteket / istenem emlékszel-e valamire / neked aztán hiába beszél az ember / hiába darál / úgysem érdekel az emberiség”. Ez a példa szemléletesen mutatja az előszöveg átvariálását, átköltését. Mindkét írás ismételten megkérdőjelezi az emlékezést. Amennyiben az emlékezést és az ismétlést Soren Kierkegaard²²  filozófiája alapján értelmezzük („Hasonlóan ahhoz a tanításhoz, amely azt vallja, hogy minden megismerés emlékezés, az újabb filozófia azt fogja hirdetni, hogy az egész élet ismétlés. […] Az ismétlés és az emlékezés ugyanaz a mozgás, csak az irányuk ellentétes, mert amire az ember emlékezik az volt, s ezt visszafelé csak megismétli; ezzel szemben a tulajdonképpeni ismétlés előre emlékszik”²³), akkor azt találjuk, hogy ezek a versek mind a két fogalomban kételkednek. Ha nincs emlékezés vagy ismétlés, akkor személyes szinten az egész kultúrát, civilizációt újra kell kezdeni, elölről, ahogy ezt A káosz angyala kötet más darabja felveti: „Elölről kezdeni az egészet? […] Keresed a megtanulhatatlant. / Újrarendezed a homályt. […] Előállítod magad magadból. / Vagy ki tudja honnan. […] Elölről kezdeni mindent. / Ultraröviden.”²⁴  (Finis Bohemiae). Az emlékezés/ismétlés gondolatával az előző kötetében is találkozhatunk, ahol, mint azt említettem, eredetileg meg kellett volna jelennie a Commando dance-nek: „Nehezebben mint bármikor. / Az új szövegek. / Nem úgy, mint sírjukban halottaink. Nem, / ahogy a futómester a célba. / Nehezebb változatában. Mindig / újra. A kezdethez, a rajtvonalhoz / vonzódva. A résztől az egészig. Az egésztől / visszafelé. Legyen ez egészen más.”²⁵ Az újrakezdés már nem visz ahhoz, ami régen volt, valami egészen más alakul ki. Az újrateremtéshez viszont le kell rombolni az elavult formákat. Ez a Commando dance-nél a költészet szintjén realizálódik, ahol a fragmentált versbeszélő szembenáll a kultúrával, a civilizációval, önmagával mint egységes szubjektummal²⁶  („a szubjektivitás magányos institúció / ideje lelépni”²⁷ ), világából a deista felfogáshoz hasonlóan kivonult a teremtő, az Isten („istenem emlékszel-e valamire / neked aztán hiába beszél az ember / hiába darál / úgysem érdekel az emberiség”²⁸), ezért a teremtés csak rombolással kezdődhet, ezt a szerepet a káosz angyala tölti be. Ezért értelmezhetjük a kötet verseinek lírai alanyát metaforikusan a káosz angyalának. Isten megteremtette a világot, s Kierkegaard nyomán ennek a műveletnek a megismétlése időben lehetetlen, csak az örökkévalóságban lehetséges: „Csak a szellem ismétlése lehetséges, az időbeliben ez sohasem lesz olyan tökéletes, mint az örökkévalóságban, mely az igazi ismétlést jelenti.”²⁹ A dán bölcselő szerint erre a költői egzisztencia képtelen, inkább átmenetet képez ahhoz a létmódhoz, amely realizálni tudja a hit feladatát, amit rendszerében a vallási egzisztencia tölt be, mely: „képes arra, hogy az »etikait teológiai értelemben felfüggessze«, s önmaga és Isten között személyes viszonyt teremtsen, mégha eközben a lelkét »félelem és reszketés« tölti el. Személyes kapcsolat, személyes istenség (schellingi értelemben »persönliche Gottheit«), aki az egzisztenciában él, létezik és hat, abban az egzisztenciában, amely a gondolkodás potenciáljától elszakad, s létezését mint »igaz létező« (das wahrhaft Seiende) állítja szembe a »puszta«, vagy »látszat-létező«-vel”³⁰  – Értelmezi Gyenge Zoltán a kierkegaardi kategóriákat. Az Istennel való személyes kapcsolatot Fenyvesi versében a megszólítás formája árulja el, többször előfordul az „istenem” kifejezés – Maleš költeményében nem ennyire világos ez a viszony, mert ott az isten (bože) szót nem követi a birtokot kifejező segédszócska (moj), Fenyvesi szövege tehát egyértelműbben jelöli ezt –, mintegy nekirugaszkodva, nekifeszülve annak a pillanatnak, amikor „kimondhatja” a megszólított (az ontológiai és a textuális középpont értelmében) távollétét, hiányát, talán ezzel magyarázható a vers széttöredezett, szétforgácsolt struktúrája, hiszen a Biblia szerint Isten teremtése tökéletes, olyannyira, hogy még az ellentétje is helyet kap benne. A két költő verseiben a tökéletesség, mint hiány jelentkezik, a bibliai teremtéshez képest itt fordított a helyzet, a tökéletes diszharmónia, a megszervezett káosz (tudat)állapotai uralkodnak (mint a görög mitológiai kezdetben). Tehát se az egyik, se a másik költemény nem támasztja alá a kierkegaardi vallási egzisztenciát, inkább a Jack Kerouac-i útonlevést parafrazálja, az Isten nélküli örök bolyongás metaforáját jeleníti meg. Ugyanakkor Fenyvesi versében ez az utazás spirituális jelleget ölt: „álmomban egyszer meghaltam egy autóbuszban / azóta úton vagyok / most már tán mindörökre utazni fogok / utazni szárnyalni”³¹ , majd a végén is megismétli ezt a gondolatot. Maleš szövegében kevésbé van jelen ez a spirituális szál: „egyszer meghaltam egy autóbuszban, mert életem végéig / utazni akartam”³² . Fenyvesi verse úgy költi át Maleš utazás metaforáját, hogy spirituális irányt ad neki (ezt támasztják alá az „örökké” és a „szárnyalni” szavak), felvillantva ezzel a misztikus út, a belső, lelki utazás szimbolikáját. Malešnél ez a spirituális szövegkörnyezet nincs explicite jelen, csupán ha a versbeszélő pozícióját nézzük, akkor találjuk azt, hogy ő a halált „túlélve”, mintegy a halhatatlanságból visszaemlékszik arra, hogy egyszer meghalt egy buszon, de az ironikus kontextussal, s az utazás földi dimenziókra való korlátozásával nemcsak megkérdőjelezi, hanem ki is fricskázza ezt az értelmezést. Az autóbusz motívum ugyanakkor felfogható Jim Morisson (a The Doors nevű amerikai zenekar énekese, költője) The End című dalszövegéből származó idézetnek: „the blue bus is calling as […] driver where you taking us?”³³. Itt egy olyan jelenség áll előttünk, amely egyszerre intertextualitásnak és intermedialitásnak is értelmezhető. Ehhez tartozik a már említett P. I. L. („This is not a love song”) dalcím, amely mindkét költő művében előfordul. Továbbá ott van Fenyvesi kötetének a borítóján a NEUE SLOWENISCHE KUNST szlovéniai művészeti csoport képzőművészeti alkotásának (amely a csoport zenekarának, a Laibach Opus Dei c. LP borítóján is látható) a manipulált változata. Ezeknek a zenei szubkultúráknak az említése a művészethez, az alkotáshoz való hozzáállás szempontjából fontos, mert az említett zenekarok nem feltétlenül szokványos zenei megoldásokkal éltek (pl. Laibach zenei, művészeti megközelítését egy olyan reprodukciós eljárásnak is értelmezhetjük, ahol a zenei – s a különböző kulturális – idézeteknek hatalmi ideológiákat leleplező funkciója van), dalszövegviláguk gondolatilag is tartalmas. A magyar irodalomban ez a fajta költői beszédmód szinte teljességgel hiányzik, egyedüli képviselője éppen a tárgyalt Fenyvesi Ottó, meg elődei, Domonkos István és Tolnai Ottó (újabban pedig az újvidéki Jódal Kálmán). Fenyvesiről nem véletlenül állítja egyik kritikusa, hogy: „ez a kiváló költő, a »farmernadrágos próza« (Aleksandar Flaker) leszármazási vonalának nyolcvanas évtizedbeli költészeti ikertöredékeként, egyedül teremtette meg a poétikai invenciózusság bőrdzsekis anarcholíráját a magyar irodalomban.”³⁴
 

Epilógus

A fenti elemzésben láthattuk, hogy a magyar irodalomban még marginálisnak számító, ám rendkívül izgalmas költői megynyilvánulás hogyan tematizálja nemcsak a költői előd, hanem egyben a kultúrák közötti érintkezés, kommunikáció vagy diszkommunikáció formáit is. Fenyvesi Ottó és Branko Maleš számára ez nemcsak intellektuális, elképzelt játékként tör be a műveikbe, hanem a multikulturális miliő valóságos élettapasztalataként, amelyet költészetükben átértékelnek, dekonstruálnak. Amennyiben az újrakezdés motívumait a plurális jelentésdimenziók felől értelmezzük, akkor ezzel lökést kapunk a több ezer éves kulturális „hordalék”, a „homo sapiens”  újragondolására, de nem az egyközéppontképzés irányába, hanem a többnézőpontúság, a másik relatív világának elfogadása felé haladva. Számomra a két költő szövegei ezt az inspiratív közeget, értelmezési lehetőséget kínálják fel az iróniával „fűszerezett”, palimpszepsztusos szöveteikben.
 

Jegyzetek

1Új zajszint, új óverdózis Fenyvesi Ottóval Virág Zoltán beszélget, Fosszília, 2000/3-4., 64. 
2 Többek között ezt a történetet dolgozza fel az utolsó előtti kötetében (Amerikai improvizációk, Vár Ucca Tizenhét Könyvek 26., Veszprém 1999.) megjelent, Roll over T@polca c. költeménye.
3 Fenyvesi Ottó: A káosz angyala, Framo publishing, Chicago, M-Szivárvány Alapítvány, Budapest, 1993, 11-18.
4 Első kötete 1978-ban jelent meg Ezüstpatkányok áttetsző selyemzónákon címmel.
5 Paul Virilio-Sylvere Lotringer: Tiszta háború, Ford.: Bánki Dezső, Balassa Kiadó – BAE Tartóshullám, Bp., 1993, 25.
6 Vírilio: i.m. 20.
7 Jean Baudrillard: A rossz transzparenciája, Ford.: Klimó Ágnes, Balassi Ki-adó – BAE Tartóshullám – Intermedia, Bp., 1997, 68.
8 Ez az első két sor, amely a versben visszatérő refrénként jelentkezik, értel-mezhető József Attila Nem én kiáltok c. versének átirataként: „Nem én kiáll-tok, a föld dübörög, / vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán” (József Attila összes versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1955, 128.).
9 Fenyvesi: i.m. 11.
10 Ugyanakkor az izmusok szempontjából a versbeszélőhöz inkább a besorolha-tatlanság áll közel: „a dél-alföldön bablevesből / és töltött káposztából lett költészet / a tradíció ellen / az avantgarde ellen” (Fenyvesi: i.m 13.) 
11 Fenyvesi: i. m. 16.
12 Fenyvesi: i. m. 16.
13 Fenyvesi: i. m. 12.
14 Virilio: i.m. 35.
15 Egy verset leszámítva, az Élve vagy halvá-t, amelyet a vers lírai alanya Sziveri Jánosnak ajánl. Az említett kötetben ez a költemény áll legközelebb a nem fragmentált, klasszikus versbeszédhez.
16 „Perspektivu iz koje se kolaž dosad nije sustavnije proučavao, a koja se već na prvi pogled logično nameće obećavajući nove spoznaje, pruža – načelo citatnosti.” I.m. 110.
17 „Ludistički snimatelj „ja” […] Fantastizacijski oslobođeni subjekt tih tekstova iskazuje se kao produktivan čitalac - pisac svoga intermedijskog (kon)teksta.”,  In: Goran Rem: Zadovoljština u tekstu, Biblioteka Quorum, Zagreb, 1989, 101.
18 Maleš ezt a címet az angol John Lydon (ex-Sex Pistols punk együttes énekese) P. I. L.  (Public Image Limited) posztpunk zenekarának 1983-as azonos című dalából kölcsönzi (This is not a love song EP, 1983). Tehát már a cím is egy intermediális idézet, amely a Commando dance-ben szintén megtalálható.
19 Branko Maleš válogatott versei megjelentek könyv alakban magyarul, az említett két verset többek között Fenyvesi fordításában is olvashatjuk (Branko Maleš: Valóság elleni gyakorlatok, Ford.: Fenyvesi Ottó, Orcsik Roland, Fia-tal Szegedi Írók Köre – Bábelpress Bt, Szeged – Veszprém, 2005) 
20 „klimnuo sam glavom i osjetio kako me glasno / obasipa puder / sada sam bio, kao dragica jurković iz zagrebačke banke, / spreman na sve: na poljubac, intervju, i tsl.”, Branko Maleš: u voćarni, u draškovićevoj, In: B. M.: Sjajno ništa, Lunapark, Zagreb, 2002., 89. 
21 „sjećate li se gospođo maričić? / sjećaš li se kad sam ruku gurnuo u zapaljenu televiziju „jasna”? pocrvenjela je i počela / mijaukati! / sjećaš li se blagajnico kad si bila sva / od stakla i kad si na meni jahala novim autoputom / do karlovca? / sjećate li se gospodo predsjednici kad sam s / devet godina napao kinu, mongoliju i japan? / bože, sjećate li se vi uopće ičega?”, Maleš: i.m. 66. 
22 Fenyvesi utal is versében a dán gondolkodóra: „a bendő – kierkegaardul szól-va – titkos kínoktól szenved”
23 In: S?ren Aabye Kierkegaard: Az ismétlés, Ford.: Gyenge Zoltán, Ictus Kiadó Bt., 1993, 7.
24 Fenyvesi: i.m. 5.
25 Fenyvesi Ottó: Kollapszus, Forum, Újvidék, 1988, 9.
26 Talán ezért lehetséges a versben az, hogy az önéletrajzi elem csak mint frag-mentum, s nem mint egész szerepel. Értelmezésemben ezzel az élettörténet, s a történelem elmondhatatlanságát sugallja.
27 Fenyvesi: i. m. 16.
28 Fenyvesi: i.m. 17.
29 Kierkegaard: i.m. 102.
30 Gyenge Zoltán: Utószó, Kierkegaard: i.m. 131
31 Fenyvesi: i.m. 13.
32 „umro sam jednom u jednom autobusu, jer sam se toliko / želio voziti do kraja života; […]”, Maleš: i.m. 88.
33 „szólít a kék busz […] vezető merre viszel mineket?”, Jim Morrison: The American night, Penguin Books, London, 1991, 112. 
34 Virág Zoltán: (Sub)cultura interrupta, Fenyvesi Ottó költészetéről, In: (Sub)cultura interrupta / Töredékek a nagy buli után – kritikák, tanulmányok Fenyvesi Ottó költészetéről, Vár Ucca Tizenhét könyvek 22., Veszprém, 1997., 110.