N. I., a miniszterelnök
 

Így kezdte beszédét: Elvtársak!
És így fejezte be: Magyarok!
Két szava közt a téren nyolc-
százezer ember hördült föl,
hatalomban.

Félszázados tette dörgés közt,
majd észrevétlen kinyitotta
népének a szabadság két
kapuszárnyát; most éppen
nyikorog, de tovább tárul.

Volt szíve, meg lehetett ölni.
Arccal lökve a földbe a hátából
tört föl igaza, kettévált kőből
mint szomjasaknak a vízforrás.

Mert minden kényszerű csönd
fölgyűrődik, nem kisimul,
s ráncai közt repedés támad:
bár temetik N. I.-t sietősen,

szelleme kiszökik. S utasítja
az utókort, lelje föl a
testénél mélyebbre dugott
mondatait. N. I. él.

Amithirdetett, az hirdeti őt.