És mondá az ördög: ne játssz a te kezeddel úgy, amint a vihar játszik, és ne fusson a te vonód a húrokon, miképp az egeknek ereje. És ne legyen láng a te szemedben, amikor játszol, és ne gyulladjon föl a hegedű, mert mennyei ragyogás gyullad azzal. A te zenéd ördögtől való, de az ördög én vagyok, és nem tőlem való. Mit teszel, ember? A te zenéd átkot bocsát rám, és felszabadítja az angyalokat. Rend lakik benne, és mégsem hagy nyugtot. Egybetereli a fényesség démonait, de a fényesség ellenemre való. Épít, de nem látható a ház, amit épít. Falakat emel, de általszaggatja a falakat, és a falakon túl én vagyok, és félek. Mondom tehát, ne tégy ellenemre, ember, mert keserűség lesz a te jutalmad, vagy az én jutalmam.
      Ezt mondá az ördög.
      De Lajkó Félixnek nem volt füle a hallásra, és nem volt szíve az ördöghöz, hanem csak játszott, és az emberek, akik hallották a zenét, azt mondták arra: jó.