Ahogy összeállt
 

                                                             Sipos Gyulának
 

Mindig ellentétekből, merész és váratlan tétekből,
Ahogy összeállt a hétköznap szuttyogó sara,
Azt nem lehet érteni, megnyugodni fölötte mostan,
Sem odébb rúgni, mint egy papírgalacsint,
Mondva: rá se ránts öreg, már csak így szokott ez lenni.
Hűvösödik, október barnája, vöröse festi a széleket,
Halottak látogatnak az álomban, hajnalban megszólalnak
Gyermekkori üveghangok, porolón puffog egy szőnyeg,
És kiejthetetlen szavak töltik ki bensődet,
Mintha még soha nem formáltad volna meg őket.
Minden újul ami régi, és ami új, az érdektelen.
Sivár téglahalmaz, színezett műanyag-förtelem,
Ami mellett, nap mint nap legyintve, sietősen elhaladsz.
Bár jól tudod, tulajdonod is mállik, mit sem ér,
Benned ragad és eltorlaszolja a járhatónak szánt utat,
Derűt nem ád, s csak megaláz, ahogy összeállt.