Gyümölcsversek
Cím nélkül
mozdulatlan lobogók
összegyűrt papírlapok
Hajnali töltekezés
A szív, az akku, mint elfeledett
lapos elem, időnként lemerül –
Ám ha feszes, ránctalan hátter,
a pitymalló ég előtt körtét szakítasz,
melynek csúcsa, nem mint a szívé,
felfelé mutat:
hidd el, feltöltöd napjaidat –
Sárgabarack(mag)
Hajlott délutáni lankadatban
a napfény felhőket apaszt.
Szeletelt sajt kerül üvegtálra,
és egy friss, harmatos barack.
(Keresed a kiszáradt magban,
mégsem találsz majd vigaszt.)
Gyümölcskompót
Cseresznye, körte, meggy, barack
Felvágva, megcukrozva.
Cseresznye, körte, meggy, barack.
Megfőzve, kilúgozva.
Még nem
Igaz, hevesen mossa a fák törzsét,
és igaz, hatalmas erővel árad,
de biztosak lehetünk benne,
ez még nem az, ez még nem:
még nem az özönvíz –
áll egy összegyűrt papírlapon.
Rossz napok
Nem tud kicsordulni, bár színültig
tele,
falevél-billenésre is lüktet, ég,
reped,
mind sűrűbb, nehezebb, és egyre
csak befele,
megkövülő kín, nincs rá gyógyszered,
hisz nem mangó, nem kivi, nem ananász,
se kókusz, se papaja, se banán,
ekkor már csak egy alma segítene,
egy egyszerű, észre sem vett jonatán.
Áll ott
Zöld ív zárja majd körül,
mint vizet a sárguló pohár.
Cím nélkül
kifésülte hajából a rögöket
a fűszálakat a gallytörmeléket
elrendezte combján a hajszálereket
lassanként mindent rendbe rakott
éppen úgy mintha kisimogatna
egy összegyűrt papírlapot
Kaparja az ég
Valami mondhatatlan undokság
csontig kaparja az ég arcát.
Cím nélkül
széthulló kártyapakli a hűség
összegyűrt papírlapok
Alma a földön
Nem emeli fel,
nem viszi magával,
nem menti meg.
Cím nélkül
ezt is elveszem tőled
szép lassan vesd le a cipődet
mint összegyűrt papírlapot
Összegyűrt papírlap
Ágya mögött később könyveket találtak.
Mondhatni, elég sokat.
Szeretett olvasni, vallotta,
kiváltképp klasszikusokat. Nem vetett
meg,
ha úgy adódott, se prózát, se lírát.
(Ezt
végül enyhítő körülménynek fogták
fel a bírák.)
Aztán a cella szűk ablaka maradt,
a magasan kéklő. Gyűrt lapokon a
sorok.
Mállik szívében a kékkő.
Fügefahimnusz
(Ez a vers a téli fagyok miatt nyom
nélkül elveszett.)
Cím nélkül
vízbedőlt faágról
menekülnek
kúsznak elő
összegyűrt sorok
Pille
évszakok hímpora letörölve
tánc egy sebzett tó fölött
körgyűrűk a bekoszolt felszínen
összegyűrt papírlapok
Vadszilva
Vadszilva egy kiskanálon:
törékeny egyensúly.
Lepattognak az álarcok,
ha a hajnal lesújt.
Cím nélkül
belerúg a reggel
az összegyűrt paplanról letúr
letaszít a papírlapról
Égi tünemény
Maholnap szép nap lesz majd:
vadul rohannak felettünk az ég lovai,
és a földet ütjük homlokunkkal.
Cím nélkül
felvértezve minden ellen
egy összegyűrt papírlappal
Búcsúbeszéd
(J.P.-nek)
Lassan lépkedtek el lankás, zöldhasú
réten:
nyomukban csend,
ima, szelíd puhaság –
Keserv, fájdalom, mélakór éget, barna
halántékunkat beborítja
a vér.
Lágyszavú nimfák helyett sűrű, sötét ligetben
végtelen vakság
vár ránk és nyűtt lovainkra.
Olvadozó hó csak, lúgtócsák a menny közepében.
Szétkergetni ki
fogja a feldúlt vadakat?
Nincs arányos szárny, mely emelne a híg levegőbe.
Ki köti majd össze
a port s a fellegeket?
Nap-éj
A sötétséget fény rejti el.
A fényt egy ág takarja.
Kétsoros
Avarról mi pereg, a port, a koszt
–
leöblítem szemöldökömről.
Cím nélkül
Mosom a gyümölcsöt
és közben tisztulok.
Eltűnik ha megfogalmazod
Ahogy a szellő lebegteti az ágakat a
leveleket
ahogy simogatja a fűszálakat a virágok nevét
ahogy hullámzik a rét a csend
úgy jelensz meg
úgy vagy jelen.