Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2006. 2. sz.
 
 
HERMÁNYI GABRIELLA
 
 

Ottlik kegyelemfelfogása
Az ingyen mozi metafora1 helye a Buda című
regény motívumrendszerében2

Az ingyen mozi mint a regény személyiségfelfogásának hordozója

Ottlik Buda című regényében az ingyen mozi metafora nemcsak egy motívum, illetve nemcsak a narráció szervezője, hanem a mű (és az életmű) szempontjából meghatározó személyiségfelfogás hordozója is. Éppen ezért röviden azzal foglalkoznék (az e köré szerveződő motívumháló elemzése előtt), hogy mit is takar pontosan ez a személyiségkép.
     Az ingyen mozi első kifejtését a 18. oldalon olvashatjuk3, ezek után a szöveg többször utal vissza erre a részre röviden, illetve más helyeken további elemekkel bővíti ezt a képet. Az elemzéshez most csak az identitáskép megragadása szempontjából fontos részeket idézném: "Világra jöttél, egy vadidegen helyre, amihez semmi közöd. Peregni kezdett neked egy ingyen mozi, ahol néző vagy. A mozinak egy kicsike része azonban saját tested, s mivel ez az egyetlen olyan speciális darabkája, amivel kapcsolatod van, ezt is önmagadnak nevezed. De ez a második számú én már szereplője az ingyen mozinak, a vadidegen világnak, ahol minden esetleges, és független néző voltodtól. Itt szereplők vagyunk, rabok, nem választhatunk [...] A néző pedig szabad. Nem lehet rabbá tenni egyáltalán." (18-19.o.)
     "(Medve Ingyen Mozija oly mértéktelenül túlteng, hogy a szereplő részed elnyeli mindenestül a nézőt)" (35.o.)
     "Éppenséggel az a helyzet, hogy nincs halál, csak a szereplő részednek." (45.o.)
     "Sok-sok idő múltán, mikor nézője helyett már szereplője lettél a veled megindult ingyen mozinak..." (85.o.)
     " Mint néző kezdjük – ez volt Medve elmélete – az ingyen mozit, ahová belöktek, és amihez a világon semmi közünk, aztán mint néző fejezzük be. [Itt csak Istennek van joga nézőnek lenni...]" (275.o.)
     A fenti idézetek közül az első említés a leghosszabb, legkifejtettebb a többi erre utal vissza, vagy egy-két új elemmel bővíti a személyiségképet. Az ingyen mozi metafora fogalmi síkja az élet. Erre utal az első idézetben, hogy ennek kezdete a születéssel esik egybe, a halállal pedig kiszállunk az ingyen moziból. ("Márta kiszállt az ingyen moziból" 336.o.) A 336. oldalon az azonosítás is megtörténik. Ehhez az életfelfogáshoz kapcsolódik a személyiség kettőssége: a néző és a szereplő én. Ezáltal az ingyen mozi már nem csak metafora, hanem komplex kép.
     Ahogy az már az első idézetből is kitűnik; a néző én létezik először, a szereplő csak jóval később "lép be" az életbe. A szereplő a testi, vagy cselekvő énnek feleltethető meg ("A mozinak egy kicsike része a saját tested..."), ezért vár rá halál és pusztulás. A néző ezzel szemben a szellemi, lelki síkhoz köthető, ezért nem érintheti a halál. Ehhez az énhez olyan pozitív értékek kötődnek, mint a szabadság. A néző én persze ennél még sokkal összetettebb. A néző feladata az élmények feldolgozása is, hiszen ez csak szellemi-lelki síkon lehetséges. A feldolgozás az elbeszélés, mesélés révén valósul meg, idő és nyugalom kell hozzá: "A régi hosszú unalmas délutánok ahhoz kellettek, ami tulajdonképpen az ember élete. Hogy végiggondolhasd, hogy is volt ami volt." " Ehhez azonban [...] egy szusszanásnyi nyugalom kell. Mindenesetre, hogy kívülről nézhesd." (35.o.) Az idézetben megjelenő külső nézőpont (kívülről nézés) a néző én sajátja. A következő részletben pedig a néző-lét a teljességgel is társul: "Meg kell fognod valahogyan a dolgot [...] az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél." (60.o.) Itt újra a feldolgozásról van szó, a létezés kezdete pedig megint a néző énre utal.
     Összefoglalóan az ingyen mozi metafora által a következő emberkép bontakozik ki: az emberi személyiség test és szellem kettősségében létezik. A születés után elsőként a néző én, azaz a szellemi én létezik. A néző énhez köthető tulajdonságok és értékek jellemzik így a kisgyermekkort: teljesség, tudás, szemlélődés, szabadság. A gyermekség tehát pozitív és teljes létállapot. Mindez azonban megszűnik akkor, mikor létrejön a szereplő én: ez az önállósuláshoz, cselekvővé váláshoz köthető. Ez a teljesség megbomlását jelenti, hiszen a világban való cselekvő létezés sokszor nem hagy időt a kontemplációra. Ahogy a második idézetben is láttuk (35.o.), a testi, materiális én eluralkodhat a szellemi fellett, ez pedig a teljes pusztuláshoz vezet, hiszen a szereplőre halál vár. A szereplő én megszületése, azaz a világban való cselekvés kezdete után már külön erőfeszítés szükséges a néző lét, azaz teljesség fenntartásához, újraéléséhez. Mindehhez elegendő idő, nyugalom és a dolgok ismételt végiggondolása szükséges. Az átélt élményeket is a néző lét megteremtésével, azaz szellemi síkon dolgozhatjuk fel, így válhatnak csak halhatatlanná. Az élmények feldolgozást segíti másokkal való megosztásuk: "Hétévesen futsz mindennel anyádhoz. Mesélni, hogy mi van? Különben nincs belőle élet." (58.o.). Az idézetben megjelenő "életcsinálás" éppen arra utal, hogy az élmények feldolgozásuk révén válnak örökkévalókká. Az anya figurája itt a nézőével azonos, hiszen ugyancsak külső szemszög jellemzi: egy szereplő egy másik szereplő életének nézője is egyben. A számunkra fontos személyek tehát, a néző énhez hasonlóan elpusztíthatatlanokká teszik a nekik elmesélt élményeket; a velük való dialógusból születik a feldolgozás. A felnőtté válással ez a párbeszéd a személyen belülre helyeződik, interiorizálódik. Ez az állandó belső dialógus látható a Budában, ez mutatkozik meg a narrációban. Természetesen a dialógus belsővé válásával nem szűnik meg a számunkra fontos személyek néző funkciója.
      A továbbiakban azt vizsgálom meg, hogy a regény különböző motívumai hogyan kapcsolják ezt az identitásképet a kegyelemértelmezéshez (fa, hajó, Ablak), illetve a művészetfelfogáshoz (Ablak).
 

A fa motívum szerepe a regényben

Ebben a részben megkísérlem a fa motívumát végigkísérni és értelmezni a regényben. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen motívum kiragadása lehetetlen, hiszen a regényben a motívumok összefonódnak, és sajátos utalásrendszert alkotnak, ezért érinteném a kiválasztott motívummal szorosabban összefüggő motívumokat is. Továbbá a motívum értelmezésénél figyelembe fogom venni a hozzá kapcsolódó intertextusokat is.
     A fa motívum, ahogyan a motívumok általában, tematikai egység, az egyik legkisebb jelentéshordozó elem, melynek szerkezetalakító szerepe van, ismétlődik, s rendszerint nagyobb motívumcsoportokban összegződik. Ilyen motívumcsoport a fa esetében a néző léttel, azaz az ingyen mozi motívumával való összefüggés, valamint a szombathelyi országút és a szürkeség, melyek a fa motívumával egy képben kapcsolódnak össze.
     A szövegben a fa motívum először a Medve nagyítása című fejezetben (43. o.) jelenik meg, mely Medve egyik kézirata a regényen belül. Ebben a szövegrészben kapcsolódik a motívumhoz egy Ezra Pound vers is. A fa motívum másik fő előfordulása Bébé szövegében a szombathelyi országút képéhez kapcsolódva jelenik meg. A továbbiakban e két fő előfordulást elemezném.
     Medve kórházi élménye (Medve nagyítása című fejezet) egy kiszabadulás, csoda megörökítése, ahogy a regény többi része is. Medve egy kis időre visszatérhet az emlékei közé, a gyermekkorba és végre van ideje végiggondolni a dolgokat az iskola elnyomó világából kiszakadva. A végiggondolás jelentősége a regény során többször is hangsúlyozva van: szorosan összefügg, a már ismertetett ingyen mozi motívumának szereplő és néző énjével. Mint láttuk, az emberi én egy aktívan cselekvő (szereplő), és egy passzív, szemlélődő (néző) részre osztható. Ehhez a két részhez kapcsolódó létforma egyfolytában váltja egymást; az "unalmas délutánok" ahhoz kellenek, hogy a néző én feldolgozhassa mindazt, amit a szereplő átélt, s ami aztán beépül a szereplő énbe. Medve kórházi élményének lényege, hogy van ideje az események feldolgozására, és így lesz képes folytatni életét. A fa motívuma és a végiggondolás a regényben egy hasonlatban összekapcsolva is megjelenik: "Számba kell venni, jól megnézni újra, gondosan és folytatólagosan, s a legjobb csak mélyen magadba szállni, [...] csak állj meg mozdulatlanul, mint fa az erdőn. Meg kell fognod valahogyan a dolgot, ember, és ha az értelmeddel ez lehetetlennek bizonyul, hát próbáld nagyobbal, az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél." (60. o.)
     A fák a kórház kertjében állnak és mindazt tükrözik, ami éppen Medvével e végiggondolás során történik: "Medve is fa volt az erdő szélén és számos új dolgot felfogott ő is, ami azelőtt sült bolondság volt eszének." (44. o.) A fa motívum tehát a néző létbe való helyezkedést jelenti, mely a dolgok feldolgozását segíti egy magasabb létszférában, ahol az ember a teljes valójával van jelen. A nézőként, "faként" megszerzett tudás összefüggésben áll a halál élményével, mivel a halál új távlatot ad; a néző távlatát: "...bejött a képbe a saját halála, amitől a kép kitágult, fellazult, távlatot nyert..." (42.o.) A halál távlata összekapcsolódik a "jó eldurvulással", ami egy újfajta szabadságérzést jelent, hiszen a halál síkján "minden elveszti a fontosságát" (350. o.).
     A "fa volt az erdő szélén és számos új dolgot felfogott ő is, ami azelőtt sült bolondság volt eszének", valamint "Állt mozdulatlan [...], és fa volt a fák közt, tudva az igazságot azelőtt nem látott dolgokról." (44. o.) esetében intertextussal van dolgunk; Ezra Pound A fa című versének4 sorait idézi az író több helyen is a regényben (44., 59., 60., 102. o.). A versben, ahogy a regényben is a fák egyfajta kontemplatív, magasabbrendű létformát jelképeznek, titkos tudás birtokosai:
 

Álltam némán, erdőn fa voltam én,
Tudtam dolgok nem sejtett titkait...5


A versben két mitológiai történet keveredik; Daphné története, aki nem akart Apollóné lenni, így apja babérfává változtatta, valamint Philémon és Bauchisz története, akik vendégül látták az álruhás isteneket. A két történetben közös a szeretet motívuma; Daphné apja szeretetből változtatta fává lányát (a Fiatal lány című Ezra Pound vers éppen erről szól), hogy megóvja őt a megbecs- telenítéstől, a két öreg pedig közös halált kívántak, még halálukban sem akartak elválni egymástól. A szeretet az a titok, melyet a vers beszélője megért "faként", s melyet emberként még "tiszta hóbort"-nak tekintett. A fává válás egyben halál is, de csak a földi világban, hiszen faként egy magasabb, szellemi világba kerülnek. A tudás és szabadság, melyet megszereznek éppen haláluk élményéből származik itt is, ahogy a regényben. Másik közös jellemző a két mitológiai történet között, hogy az átalakulás az istennel való kapcsolatteremtés eredménye.
     Hasonló tudás, létforma van jelen, az értelmezésben ugyancsak felhasználható, Nemes Nagy Ágnes versben is: "Tanulni kell. A téli fákat."6 A fák itt is valamiféle transzcendens tudás hordozói.7
     Medve egyfajta szimbolikus átalakulásának lehetünk tanúi tehát, amint a nézői létformában megszerzi a tudást. Ezt a szövegben a "jó eldurvulás", illetve Medve fává változása fejezi ki: "A téli faágak beléje nőttek. Majd a törzsük is, a derekába, olyan érdességgel a kérgükön, ami jó érdesség volt."(44. o.)8 A néző létforma, a távlat az isteni létformával hozható kapcsolatba. A fa szimbólum egyébként is az isteni, szellemi szférával való kapcsolatot, átjárást jelképezi. Mintha Medve szimbolikus fává változása azt fejezné ki, hogy a halál lehetősége által egy magasabb, isteni világba lépett át, melyet e világgal éppen a fa köt össze, majd az isteni tudással tért vissza ebbe a világba. Akárcsak Ezra Pound versében, itt is az istennel való kapcsolatteremtés eredménye az átváltozás.
     A regény kórház-epizódjában megjelenő fa motívum tehát a más létforma, néző-szemlélődő én általi feldolgozás, valamint a tudás és kegyelem megtapasztalásának jelentésrétegeit sűríti magába.
     Medvének a kórház kertjében álló fákról, és a kórház vigasztalásáról egy korábbi vigasztalás jut eszébe, (ez az asszociációs technika a regény fő jellemzője) itt jelenik meg a fa motívum másik fontos kapcsolódása, a szombathelyiországút: "A ma esti vonatfüttyben mi volt? Télies faágak. Semmi más. Nem a kórház kertjéből valók. Főallé? Országút?" (54. o.) Ez a motívum aztán, csak a következő, (Dolgozatjavítás 38-ban) című fejezetben lesz kifejtve. Medve 1938-ban egy 24-es dolgozatfüzetében lel rá az országút és a téli fák elfeledett vigasztalására, s mutatja meg Bébének. Bébé is ekkor jön rá, hogy az igazi vigasztalás, igazi kegyelem a hóesésnél korábbról származott (71. o.), s ezzel lényegi változtatást végez az Iskola a határon fő mondanivalóján, hiszen a kegyelmet áthelyezi a hóesésről a téli fákra.9
     A ciklikusan pusztuló és újrasarjadó fa az öröklét szimbóluma. A mitikus világképek egyik leggyakoribb motívuma (világfa, kozmikus fa), amely az alvilág, földi és égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé, lehet szellemek, istenek megtestesülése, lakhelye, üzenetének közvetítője. Kapcsolat immanens és transzcendens között, az egyik létezési módból a másikba való átjutás lehetősége. A keresztény hagyományban a fa a bűnbeesés szimbóluma is. Az ószövetségi szövegek két fát említenek, a tudás fáját, amelyről Éva szakított, és az élet fáját, mely a halhatatlanságot biztosította volna. A Paradicsomból való kiűzetéssel a fa szimbólum a szenvedés felé mutat és összekapcsolódik a kereszt fájával, Krisztus szenvedésének és halálának szimbólumával, tehát a kegyelem hordozója is egyben. A kivirágzó keresztfa életfaként jelenik meg, Krisztus örök életet hozó, megváltó tettét bizonyítja.10 Krisztus fája egyszerre élet és halál fája, szenvedés, halál és feltámadás fája, tehát ez is halálból életbe, immanensből transzcendensbe való átjutást jelent. A szimbólum által hordozott jelentések (tudás, halál, kegyelem stb.) a regényben is megjelennek.
Hogy miért is volt az országút, és a téli fák kegyelem, vigasztalás, azt a szöveg is kifejti: "...Schulze nem tudott teljesen a nyakunkra mászni és helyette, ahogy szokott lenni, itt Merényiék se, úgyhogy az ember kiszabadult valamennyire; annyira, hogy végig tudtad gondolni magadban, hogy is volt..." (72. o.). Itt tehát újra egy kiszabadulás-élményről van szó, valamint a dolgok végiggondolásáról, ami újra a néző léthez, és a szabadsághoz kapcsolja a fa motívumát. Mindez így kapcsolódik a kórházi élményhez; két vigasztalás van egymás mellé rendelve a fa motívum által.
     Ebben a szövegrészben a fa motívum összekapcsolódik a szürkeség motívumával is: "...felnézhettél [...]a fák koronáinak kriksz-krakszai közt az ólomszürke, hibátlan teljességű elhagyatottságodra. S ha már egyáltalán látni tudtál egy színt, a világ szétesett, zagyva semmilyenségében ez már valamilyen volt [...] az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani, mert teremt magának egy könyökteret, mozgásteret, mintegy a létezés új dimenzióját, ahol örökre szabad lesz." (73. o.) Ez az örök szabadság, amit az országút, a fák, és az ólomszürkeség, melyek egy képbe tartoznak, kifejeznek. A szürkeség, ezen túl még visszautal a regény elejére is: "Az érzés, amiben benne van Buda és az eddigi életem, egyvalami, egyetlen dolog: olyasféle, mint egy egyszínű kobaltkékség, vagy ólomszürkeség..." (10. o.). A szombathelyi országút, szürkeség és a velük egy képben ábrázolt fa valamiképpen az "érzés" hordozói, melynek megragadására az egész regény irányul. Az érzés lényege pedig, hogy mindig valamifajta kiszabadulás-, kegyelemélményt és ezáltal a teljességet hordozza, így lehet a fa motívum is a kegyelem kifejezője. Valószínűleg a fa létformába való átlépés, az istennel való kapcsolatteremtés az, ami segít a végiggondolás, távlat révén megragadni, átélni az érzést, azaz a teljességet. Ennél a résznél tehát megkapjuk a választ arra, hogy mi is az a tudás, melyet "faként" megszerezhetünk; ez a kegyelem, vigasztalás tudása.
     Zárásként megpróbálom összegezni a fa motívum lényegi elemeit. Mint azt láthattuk, a fa motívum nagyon sok összetevőt foglal magában, és bonyolult viszonyai vannak a regény egyéb motívumaival (lásd 1. ábra), melyeket ebben a részben megvilágítani igyekeztem. A motívum szorosan kötődik Medve kegyelemélményéhez (kórház), és egyfajta kollektív kiszabadulás élményhez (szombathelyi országút), mely a feldolgozás lehetősége által valósul meg. A fa motívum elsősorban a néző létformával, tehát az isteni szférával állítható párhuzamba, melynek fő jellemzői a szemlélődés, tudás, szabadság. Az embernek ide kell átlépnie, hogy végiggondolja életét, megszerezze a tudást, mely élete folytatásához szükséges. Ez az életet adó tudás pedig a teljesség, a csoda, azaz a kegyelem megnyilvánulása, vagyis annak a tudása, hogy az ember nincs egyedül, Isten segíti őt. "...az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani, mert teremt magának egy könyökteret, mozgáslehetőséget, mintegy a létezés új dimenzióját, ahol örökre szabad lesz." (73. o.) Ez a dimenzió az, mely a kegyelem által adatott az embernek. Így lehetnek ebben a regényben a fák a kegyelem hordozói.
 

A hajó motívum szerepe a regényben

Ahogy azt már láttuk a fa motívum esetében, a regény szerkezetét a motívumok hálószerű összekapcsolódása és dinamikus együttmozgása alkotja, ezért a hajó motívumhoz szorosan kötődő egyéb motívumokat is figyelembe veszem az elemzés során. Legfőképp az ingyen mozi "koncepciójába" próbálom beilleszteni a hajó képet, az elemzésben a két motívum kapcsolatára helyezem a hangsúlyt. Az értelmezésben felhasználom az Iskola a határonban is jelen lévő hajó-kép jelentéseit is.
     A hajó mint jelkép a legtöbb népnél a más létformába való átlépést szimbolizálja. A Bibliában a vízözön történetében Noé bárkájaként bukkan fel, mely az igazak megmenekedését szolgálja, majd az Újszövetségben a bárka előképéből hajó lesz. Jézus többször prédikál bárkában. A kereszténységben a hajó ezért az egyház szimbóluma lett, mely a halálból az öröklétre, üdvösségre menti az embereket. Mindezekből eredően több jelentés is kapcsolódik ehhez a jelképhez: megpróbáltatás, kegyelem, üdvösség és halhatatlanság eszköze, remény. Ezek a jelentések megjelennek az Iskola a határon11 című regényben is. Az elbeszélés nehézségei című részben beszél Bébé a hajók tőkesúlyáról (Medve kézirata című fejezetben, 17.o.), mely szilárdságot ad, később pedig Medve vár a Trieszti öböl szimbolikus helyén hajóra, azaz éppen Isten kegyelmi megnyilvánulására (I/7, 55.o.). Mikor ez a várva várt kegyelem hóesés formájában megérkezik, a hajó képe a műben óceánjáróvá hatalmasodik (II/21, 263.o.). Majd a regény a hajó motívumával zárul (tihanyi hajóút), és a már elnyert kegyelem, a révbe érés a nyugalom biztos hajósúlyaként jelenik meg, mint a regény elején is (III/25, 431.o.).
     Az Iskola a határon című regényben tehát a kegyelem egyik hordozója a hajó motívum, ezt fejezi ki, többek közt, a hajóhoz kapcsolódó szilárdság, nyugalom érzete, valamint a regény végén a megpróbáltatások utáni megmenekülést jelképező tihanyi hajóút. Ezen kívül ebben a bibliai motívumban is ötvöződik a szenvedés és megváltás, melyek nem létezhetnek egymás nélkül; a tőkesúly, ami a szilárdságot adja, egyben a "világ keserű ismerete" is (Medve kézirata, 17.o.). A hajónak ez a jelentésrétege a Budában is megtalálható, és ezen túl újabb jelentésekkel gazdagodik.
     Új jelentésben tűnik fel a hajó motívuma a gálya alakjában, mely minden említésekor a gályarabsághoz kötődik. A gálya az irodalomban legtöbbször a zsarnokság és elnyomás jelképe, ahogy a regényben is. A többszöri előfordulások alapján ("Elhurcoltak megláncolva gályarabnak. Levágva a fejed-lábad. Zűrzavar... Már vázlatosan sem tudod végiggondolni, hogy mi van..." 34.o., majd 35, 56, 69, 77, 89, 280.o.) jelentése egyértelmű; tulajdonképpen az iskolabeli elnyomás érzését, reménytelenségét sűríti magába. Emellett az Iskola a határon, fent említett, kegyelemértelmezését is tartalmazza: "Megerősödött a testünk-lelkünk? Hülyeség: ha sokévi gályarabság után visszaengednek a világba: senki se csodálkozzon, hogy ott röhögve megnyersz minden evezősversenyt..." (69.o.). Ebben az idézetben sűrítve van jelen az iskolabeli kegyelem lényege: a rosszból, a megpróbáltatásokból (gályarabság), végül valami jó dolgot nyertek (megerősödés), éppen a kegyelem által.
     Az ingyen mozi motívum felől nézve a rabság (gályarabság) a szereplő részhez köthető. E két motívum kapcsolata azt is megmutatja, hogy miben is állt valójában az iskolabeli elnyomás: "Már vázlatosan sem tudod végiggondolni, hogy mi van. Nem hagyja a szakadatlan [...] szünetet nem tartó vezénylés." (34.o.) Tehát a valódi elnyomás abban rejlik, hogy a szereplő helyzetébe zárva a végiggondolást, feldolgozást, azaz az "életcsinálást" akadályozták meg. Hogy ebből az állapotból mégis van kiút, azt a szombathelyi országút motívumával való kapcsolat mutatja meg.
     A két motívum (gálya, szombathelyi országúton való menetelés) többször együtt fordul elő, és több érintkezési pontjuk is van (35.o., 77.o.). Közös például a menetelés és evezés ritmusossága, mindkettőben az egyén eltűnése, a bezártság, rabság. Mindkét motívumnál azonos a menekülés módja is: a vizelés közben lehet nézni a kikötőt, illetve a fákat. A nézésnek itt fontos szerepe van, mivel nyilvánvalóan a nézőhöz tartozik és kifejezi a szereplő létből való kiszabadulás lényegét, a külső rabság és belső szabadság kettősségét, amit a szöveg is megfogalmaz: "...az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani, mert teremt magának egy könyökteret, [...] ahol örökre szabad lesz." (73.o.) A szombathelyi országút kapcsán egy újabb fontos motívum, a fent elemzett fa is bekapcsolódik "hálóza- tunkba".
     A fa motívum, mint láttuk, a regényben két kiszabadulás-élménnyel kapcsolatban jelent meg: az egyik szombathelyi országút fáinak vigasztalása (71, 73.o.), a másik Medve kórházi élménye (Medve nagyítása, 41-69.o.). A fa elsősorban a néző létforma, és így a szemlélődés, szabadság és a feldolgozás kifejezője. Ezt mutatja a szombathelyi országúton a fákra való felnézés, ami az elnyomás alóli felszabadulást teszi lehetővé, és ezt fejezi ki Medve kórházi élménye is.
      A kórházi epizódban a hajó szimbólum is feltűnik óceánjáró formájában ("...úgy heverészett az ágyában, mintha egy óceánjárón utazna.", 94.o.), tehát a két motívum (fa és hajó), a szombathelyi országút képe mellett, ebben a szövegrészben is összefonódik. Ahogy az óceánjáró az Iskola a határon című regényben a hó szimbólumával összekapcsolódva a kegyelem megnyilvánulását jelentette, úgy itt is Medve csodájaként fogható fel a kórházba kerülés. Mint látjuk a fa és hajó motívum jelentései több ponton is összekapcsolódnak: néző létforma, kegyelem, kiszabadulás. Fontos a hasonlóság a két szimbólum közt is: ahogy a fa a különböző létformák (földi, égi, alvilág) közti kommunikációt, átjárást teszi lehetővé (vertikálisan), úgy a hajó is a más létformába való átlépést jelképezi (horizontálisan), ami a regényben egy helyen a szöveg szintjén is megfogalmazódik: "...hajmeresztő utazás volt ez, átszálló jeggyel egyik világból a másikba. Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel." (186.o.) Ebben az esetben ez a szereplő létből a néző létbe való kiszabadulást fejezi ki.
      A fentiekben a hajó motívum elvont formáit (gálya, óceánjáró) elemeztem, melyek szövegelemként; szimbolikusan, vagy egy hasonlat hasonlító elemeként (pl. "...mintha egy óceánjárón utazna." 94.o.) jelentek meg a regényben. A motívum további két megjelenési formája (a mohácsi hajóút és Kormorán) a motívum előbbi két változatától annyiban tér el, hogy ez esetben valóságos, tárgyi mivoltukban megjelenő hajókról van szó.12
     A hajóút képe az eddigiekkel azonos jelentéseket hordoz. Az Iskola a határon végén a tihanyi hajóút a megmenekülést, kiszabadulást, révbe érést fejezi ki (III/24-25). A Budában a mohácsi hajóút ugyancsak az iskolai zsarnokságtól való megmenekülésre utal vissza; melyet a szöveg is csodaként, azaz kegyelmi megnyilvánulásként értelmez: "Hogy visszakerülni Budára miért volt csoda, és hogy a mohácsi hajón miért éreztem azt a szívem mélyén, hogy mégis csodálatosan jól van, ami van..." (16.o.).
     A Kormorán Lexi kiszabadulás- és megváltástörténetét sűríti magába. A hajó a regényben Lexivel azonosítódik: "Ez egy test, egy lélek csakugyan, Hilbert és Kormorán!" (287.o.) A Kormorán a regény folyamán előlép a személytelenségből, életre kel: eleinte csak egy nagy vitorlás hajó (37.o.) névtelenül, határozatlan névelővel, majd fokozatosan egyre többet tudunk meg róla (178, 188, 229, 286, 287, 289, 293-295, 339.o.). Mindez Lexi néző énjének megteremtését szimbolizálja: a hajó valóságossá válásával párhuzamosan kel életre Lexi, szabadul ki a néző létbe. Lexiről a regény folyamán megtudjuk, hogy valójában nincs néző énje:13 nem fontos saját magának, mert soha senkinek sem volt fontos, nem kellenek neki az unalmas délutánok, hogy végiggondolja, feldolgozza élete eseményeit; nincs kinek (egy anyának) mesélnie, hogy élet legyen belőle: "...végig kell gondolnod mindent. Mi volt, hogy volt. És meggondolni újra, és még egyszer, hogy észben tarthasd, miként az Úr csodáit kötelező. [...] Hilbert Kornélnak mindez lényegtelen.
     De akkor lényegtelen saját élete is: ha nem fontos neki, hogy a megélt napját végiggondolja és a dolgok zűrzavarát megpróbálja számon tartani..." (199-200.o.). 
     Eleinte tehát, ahogy a Kormorán is csak egy a vitorlás hajók közül, úgy Lexi sem él igazán. Kiszabadulását ebből az állapotból Medve kézirata jeleníti meg (A kézirat első változata, 1956. május-június: 288-295.o.). A Hilbertről szóló kézirataiban Medve végzi el Hilbert helyett a feldolgozást, ezáltal megteremtve néző énjét. Ezt szimbolizálja a kéziratban Lexi várbörtönből való kiszabadítása (hiszen a néző szabad, csak a szereplő él rabságban), ami ugyancsak egy hajó, a Kormorán által valósul meg, és amihez egy anya, Éva jön segítségére. Az anya figurájának itt több szempontból is jelképes jelentése van: egyrészt, most már Lexi mindig tud kinek mesélni, ezzel fenntartva néző énjét, másrészt pedig, itt egy születésnek, újjászületésnek is tanúi vagyunk; Hilbert néző része születik meg. A hajó motívum tehát ebben az esetben Lexi történetét kíséri végig, és itt is a kiszabadulás, néző létbe való átlépés eszköze.
     A hajó Lexi történetében a művészettel is összefonódik, hiszen Medve kéziratát a Kormoránon írja, és éppen a kézirat által szabadítja ki Lexit, dolgozza fel Hilbert helyett élményeit. A művészet így a néző léthez, kiszabaduláshoz kötődik. Ezt fejezi ki a mesélés, elbeszélés fontossága is, ami ugyancsak felfogható a művészet, az irodalom lényegeként.
 

Az Ebédlőablak mint a regény önemblémája

A regény egyik végighúzódó témája az öreg Bébé festményének megalkotásáért folytatott küzdelme. A festmény hol "Ablak", hol "Ebédlőablak" címmel van említve. Ez a fiktív műalkotás a regény önemblémájaként14 fogható fel. Ahogy az idős Bébé küszködik élményei, csodái leírásával, úgy küszködik azok megfestésével is. Emellett fontos törekvés a szimultaneitás megvalósítása a regényírásban, ami a festménynek alapvető sajátossága. Ahogy Hernádi Mária is írja: "Nem véletlen, hogy a regény másik alapmetaforája Bébé festménye, az Ebédlőablak. Ahogy a város, a kép is térben elterülő dolgok, úgy a regényben is »egyetlen időpillanatban érvényes minden [...]. Egyszerre olvasandó. Látványként szemlélendő.«"15
     Amellett hogy ez a kép a regény önemblémája az ingyen mozi motívummal, illetve személyiségképpel is kapcsolatban van. Az ablak mint szimbólum a látással szoros összefüggést mutat: egy másik világba való betekintés eszköze, a távlat kitágítását segíti. Ezen összefüggései miatt hozható kapcsolatba a néző énnel. Az élmények megfestése pedig, ugyanúgy, mint elbeszélésük a feldolgozást segíti, a csoda és az érzés megragadását szolgálja. Így az ablak szimbólum ezen a ponton is összefügg a nézővel.
     A kérdés valójában, hogy mit is ábrázol a kép, tehát mit akar Bébé megragadni. A sok említés közül (10, 12-13, 91, 107, 110, 111, 178, 179, 237, 240, 242, 262, 336. oldalak) csak a téma szempontjából legfontosabbakat idézem: "A szemközt látható kopár tűzfalak, málló vakolatú üres boltívek, új, szokatlan világításban, ahogy a korareggeli napfény rájuk esik, mert iskolába kellett járnod újabban, rossz volt, ki az ágyból, mosdani, öltözni, Júlia, anyád, próbálod megfesteni és sehogyansem boldogulsz vele. Túl nagy fába vágtad a fejszédet." (10. o.)
     "Mikor iskolába kezdtem járni, olyan korán reggeliztünk mindig, hogy a nap még fel sem kelt. Ez így volt januárban, februárban, aztán március közepén egyszer csak látom, hogy kisütött. Az ebédlőablak kopár tűzfalakra, bolthajtásokra nézett. Legfölül, a tetők alatt a napfénynek egy keskeny sávja volt csupán, ami megjelent. De a kelő napnak ez a kis csíkja nyomatékot kapott, párkánykoszorú nélkül is felragyogó varázslat volt. [...] Le kell majd festeni, és benne lesz a 15/b-beli lakásunk, s abban benne van az egész gyerekkorom." (110.o.)
     "Nagy vásznad, az Ablak összegzés lett volna, de a Márta-nélküliség talajának fejetlen zűrzavarában abbahagytad." (336.o.)
     Mint azt az idézetekből látjuk, a kép egy gyerekkori élmény megragadása: hajnali napsugarak a szemközti tűzfalra vetültek, amit Bébé gyermekként "varázslat"-ként élt meg. Természetesen nem a konkrét kép a lényeges, hanem az érzés, amit hordoz. Az élmény a gyermekkorba vezet vissza, ami mint láttuk a néző énhez és így a teljességhez köthető. Az az élmény tehát, amit az idős Bébé a festménnyel megragadni akar (és ezzel megmenteni a pusztulástól) a lét teljességének élménye. Ezért jelenik meg a második idézetben, hogy ebben a képben az egész gyerekkora benne van. Az utolsó idézetben a kép, mint végső összegzés jelenik meg, ami megint arra utal, hogy ez olyan meghatározó élmény, melyet Bébé meg akar őrizni. Ahogy a Buda című regény a létezés csodáinak megragadására törekszik, úgy a festmény is a lét teljességének varázslatát próbálja megörökíteni, mindennek célja pedig a feldolgozás és megőrzés. Mivel a feldolgozást a néző én végzi, mely halhatatlan, így ezen létérzés megragadásának is az a célja, hogy fennmaradjon a halál után is.
     Ahogy a regény során látjuk, az érzés megragadása nem egyszerű; már az első idézetben is megjelenik a küszködés, a kudarc lehetősége. A harmadik idézet jól mutatja, hogy az igazi nehézségek Márta, a társ halálával kezdődtek. Bébé sorra elvesztette a hozzá közelállókat, végül feleségét, Mártát is. Ahogy azt már kifejtettem; a hozzánk közelálló embereknek fontos funkciója van a feldolgozás folymatának szempontjából, mivel mint az életünk nézői funkcionálnak. Bébé így a feldolgozás fontos lehetőségét veszti el, magára marad a néző énjéért, tehát a lét teljességéért való küzdelemben. Küzdelmet a halál közelsége teszi tragikussá, hiszen a küzdelem sikertelensége a személyiség teljes pusztulását jelenti (a szereplőre ugyanis halál vár). Bébé így festménye megalkotásával saját néző énjéért, személyisége integritásáért harcol. A személyiség szétesése és a teljes pusztulás elleni küzdelem egyik fontos szimbóluma a színes gubanc szószerkezet, mely többször a készülő festményre és a készülő regényre utal. Ezt a motívumot nem elemezném részletesen, csak egy előfordulását idézem:
"Esik szét.
Színes foszlányok, tarka cafrangok.
Megy szét, az egész szövedék.
A műved? Az életed?" (263.o.)

     Ebben a részletben élet és műalkotás eggyé válik; így a festmény megalkotása a személyiség egységének helyreállítását (néző én újrateremtését) jelentené. Hogy mi is lesz végül ennek a küzdelemnek a kimenetele arról az összefoglaló részben szólok.
 

Kegyelemértelmezés és művészetfelfogás a Budában

Tanulmányomban a hajó és a fa motívumnak, illetve az Ebédlőablak önemblémának más motívumokkal, kiemelten az ingyen mozival, való kapcsolatának elemzésére helyeztem a hangsúlyt. A regény motívumtechnikájára jellemző hálózatszerű szerkezet az általam elemzett néhány motívum összekapcsolódásában is tetten érhető. A motívumok ilyen összefonódásából jól megmutatkozik a Buda kegyelemértelmezése, ami új, vagy inkább több az Iskola a határon regényben megfogalmazódóhoz képest. Itt a kegyelmet mindig a szereplő létből a néző létbe való kiszabadulás jelenti, (amit, többek közt, a hajó és a fa motívum sűrít magába). A néző létforma a teljességhez kapcsolódik, így a kegyelemélmény lényege a lét teljességével való szembesülés. Az Ablak festmény is erről a szembesülésről szól, ezért egyben kegyelemélményt is hordoz. A kegyelem itt tehát az, ha az ember megkapja azokat a feltételeket, melyek a feldolgozáshoz szükségesek, és ezáltal átélheti a teljességet és életet teremthet, egy magasabb rendű életet.
     Emellett egyéb szempontokból is elmozdulás látszik az Iskola a határonbeli kegyelemértelmezéshez képest. Feltűnő, hogy a Budában általában a csoda kifejezéssel találkozunk az Iskola a határonban pedig a hóesés élmény kegyelemként van jelölve. A csoda is felfogható Isten kegyelmi megnyilvánulásaként. Míg az Iskolában egy kegyelmi pillanat van megörökítve, addig a Budában sok csodával találkozunk. Ez az eltérés az eltérő nézőpontból ered. Az Iskola a határon szűk három évre koncentrál (a keretelbeszélést nem számítva) és az első kegyelmi pillanatot ragadja meg a felnőtté válás folyamatában. A Budában viszont a visszaemlékezés az egész életre vonatkozik, és így a halál közeléből nézve az elbeszélő azzal szembesül, hogy nem csak egy kegyelmi megnyilvánulás volt életében, hanem rengeteg apró (csoda).
     Ottlik kegyelemfelfogásáról írott tanulmányában Hernádi Mária helyesen jegyzi meg, hogy a Budában a kegyelemmel való szembesülés háromféle tapasztalatban körvonalazódik: csodák, kiszabadulások, hazatérés. A szöveg ezeket, azaz a kegyelem megnyilvánulásait gyűjti (lét teljességével való szembesülés), így próbálja megőrizni őket. Ez az őrzés az alapja minden vallásos rítusnak, ahol az Úr csodáira emlékeznek;16 tehát a regény is felfogható egyfajta rítusként és "élet csinálásként"; ezzel a regény a művészet lényegét is megfogalmazza.
     Itt kell kitérnünk még egy, az ingyen mozival kapcsolatos fontos összefüggésre. A fent vizsgált motívumok révén egyfajta művészetfelfogás is kirajzolódik. A művészet mindenképpen a néző létformához kötődik, és így kiszabadulás lehetőségét hordozza (már az Iskolában is; pl. kockás füzet). Ezért van, hogy Lexi élményei egy műalkotásban (Medve kéziratai) válnak feldolgozhatóvá, így megteremtve néző énjét, valamint, hogy Bébé műalkotásaiban (regény és festmény) próbálja saját harmóniaélményét megőrizni. A művészet tehát a lét teljességének átélésére ad lehetőséget; a csodák megőrzésének és feldolgozásának eszköze.

Az egyik kérdés, melyet zárásként érdemes még megvizsgálnunk, hogy miért olyan kiemelt jelentőségű a regényben a feldolgozás, a csodák gyűjtése, ami a szöveg tematikája és a narráció szintjén is központi. Erre a választ a regényben az Oktogonos álom adja meg: "Azt álmodtam nemrég, hogy megyek valahol a körúton, át az Oktogonon, lágy, szelíd késő délután van, észreveszem, hogy gyönyörű a város, csupa szín. Pedig szomorúság van bennem, tudom, hogy holnap meg kell halnom, és semmit sem tehetünk ellene" (9.o.), "Szomorúság és vágy, meg kell halni, nincs elég időd a város szépségére, a botrányosan sok kihagyhatatlan beletartozó mindenféle miatt..." (10.o.). Bébé, a regény fő elbeszélője tehát, a halál előtt még egyszer, utoljára életet teremt a mesélés által, pontosabban néző énjét teremti meg, mivel "nincs halál, csak a szereplő részednek"(45.o.). Ugyanezt a célt szolgálja Bébé festményével való küzdelme is, melyről már a fentiekben szóltam. Mivel a szereplő énre hamarosan halál vár, ezért lesz kiemelkedő jelentőségű az élményekért, csodákért folytatott küzdelem: ha sikerül a néző én újrateremtése, akkor az élmények megmenthetők a pusztulástól.
     A küzdelem kimenetele a regény végén megfogalmazott megoldásban válik megragadhatóvá: "...halálom után vihetem magammal, amit még festeni szeretnék [...] munkám kényszerű megszakítása idő előtt: nem fogja elpusztítani a meglévő egész nyersanyagomat..." (357.o.). A festményért és így a személyiség szétesése és teljes pusztulása elleni harc tehát megnyugvással zárul: az átélt élmények nem pusztulnak el. Mindez a néző én újrateremtését mutatja. A megoldás nyomán Bébé újra alkotni képes: "A Krisztina körút december reggeli félhomályát festeni kezdtem..." (357.o.). A mű zárlata is megnyugvást sugall; a hajnali sétában Bébé rátalál a nyugalomra és teljességre, amit keresett, s melyet az Ablak festmény is hordoz: "Az érthetetlen boldogság, ami ebben a napkeltét megelőző szürkületben elfogott, nem egy régi boldogság emléke volt. Nem emlék volt, hanem érzés érzés a jelen pillanatban." (358.o.) A festmény élményanyaga és a séta is hajnali időponthoz köthető. A hajnal, ahogy Lexi történetében is a néző én születését jelképezi, úgy itt is Bébé néző énjének megteremtését jelenti: a regény így egy kezdettel zárul (szereplő közeli halála – néző én továbbélése). Bébé a halál előtt még bepillantást nyert a létezés csodájába, és így a hajnali részegség17 kábulatával búcsúzik.18
 


Jegyzetek
 

1 Lásd még Hermányi Gabriella: Ottlik ingyen mozija I. Az ingyen mozi mint a Buda című regény narrációjának lehetséges modellje. Kézirat.
2 Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány "provokációja", Bp., Eötvös Kiadó-Balassi Kiadó, 1995., 41. Motívumnak nevezzük, az adott művön belül [a] egymással azonosított szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy különböző szemantikailag értelmezhető kontextusban ismétlődnek meg, illetve azokat az [b] egymástól megkülönböztetett szövegrészeket, melyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy azonos szemantikailag értelmezhető kontextusban jelennek meg.
3 Ottlik Géza: Buda, Bp., Európa, 1997. (A továbbiakban csak a szövegben tüntetem fel az oldalszámokat)
4 Ottlik a Buda 44. oldalán név szerint is hivatkozik rá: "És Ezra Pound is fa volt."
5 Ezra Pound versei, vál. Ferencz Győző, Bp., Európa könyvkiadó, 1991. 7.
6 Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei. Szerk. Domokos Mátyás, Gyurgyák János, Bp., Osiris Kiadó, 1997. 5.
7 Schein Gábor: Nemes Nagy Ágnes költészete. Bp., Belvárosi Könyvkiadó, 1995. 71.
8 Ez egyébként egy másik Ezra Pound verssel, a Fiatal lánnyal állítható párhuzamba, ahol pedig Daphné átalakulásának lehetünk tanúi (Ezra Pound versei, 12). Nemes Nagy Ágnes költészetében ugyancsak hangsúlyos motívum az ember fává válása, pl. Azelőtt, Éjszakai tölfgyfa című versekben. Lehóczkzy Ágnes: A mitikus jelentéssel telítődő tárgyi kép. A fa-motívum Nemes Nagy Ágnes költészetében. It, 2002/1, 130.
9 Az Iskola a határonban a hóesés azonosítódott az isteni kegyelemmel: "Tiszta és puha szőnyeget terített lábunk elé az égi kegyelem." II/21, 264.
10 Szimbólumtár, szerk. Pál József-Újvári Edit, Bp., Balassi Kiadó, 1997, 130.
11 Ottlik Géza: Iskola a határon, Bp., Magvető, tizedik kiadás, 1959. (fejezet-, és oldalszámok a továbbiakban a szövegben jelezve)
12 Vajda Zsófia: A hajó-motívum megjelenése az Iskola a határon és a Buda című regényekben, kézirat, 1.
13 Ennek részletes elemzése: Hermányi Gabriella, Ottlik ingyen mozija I. Az ingyen mozi mint a Buda című regény narrációjának lehetséges modellje.
14 Szegedy-Maszák: i.m., 125.: "Az önembléma...olyan betét, mely hasonlít a műre, amelyben található.", Korda Eszter: Ottlik és Velázquez, Velázquez és Ottlik, Literatura, 2001/1, 83.: "Az írott szöveg önmaga magyarázataként képre utal, felmutatva saját lényegét valami másban: ez az önembléma."
15 Hernádi Mária: Ottlik Géza "mégis regénye", Kalligram, 2002/7-8, 152.
16 Hernádi Mária: Kegyelemtan Ottlik Budájában, Vigilia, 2002/2, 120-121.
17 Nagyon sok kapcsolódási pont fedezhető fel ezen élmény és Kosztolányi Hajnali részegség című versében megfogalmazott élmény közt; a vers fontos intertextusnak tekinthető. Nem véletlen a motívumok egyezése sem: hajnal, ablak. Az is tudható, hogy Ottlik mesterének tekintette Kosztolányit. A Boldogság című novellájáról írva Ottlik szinte ugyanazt fogalmazza meg, amiről a Budában is szó van. Próza, 287-288: "Esti Kornél[...]egy idegen kisváros hóesésében váratlanul felismeri egyik ilyen kisgyerek-korabeli érzését, és boldogság fogja el[...]Tanúságot, bizonyítékot kapott, hogy múló földi életünk mégis nagyszabású dolog. Amit ismert valaha, megvan sértetlenül[...] a halál felé utazva attól fogja el váratlan boldogság, hogy bebizonyosodik, meg tudta őrizni." Lehetségesnek tartom, hogy az ingyen moziban megfogalmazódó létérzés itt gyökerezik, innen ered.
18 Márkus Béla: i.m., 106.