|
HERMÁNYI
GABRIELLA
Ottlik kegyelemfelfogása
Az ingyen mozi metafora1
helye a Buda című
regény motívumrendszerében2
Az ingyen mozi mint
a regény személyiségfelfogásának hordozója
Ottlik Buda című regényében az
ingyen
mozi metafora nemcsak egy motívum, illetve nemcsak a narráció szervezője,
hanem a mű (és az életmű) szempontjából meghatározó személyiségfelfogás
hordozója is. Éppen ezért röviden azzal foglalkoznék (az e köré szerveződő
motívumháló elemzése előtt), hogy mit is takar pontosan ez a személyiségkép.
Az ingyen
mozi első kifejtését a 18. oldalon olvashatjuk3,
ezek után a szöveg többször utal vissza erre a részre röviden, illetve
más helyeken további elemekkel bővíti ezt a képet. Az elemzéshez most csak
az identitáskép megragadása szempontjából fontos részeket idézném: "Világra
jöttél, egy vadidegen helyre, amihez semmi közöd. Peregni kezdett neked
egy ingyen mozi, ahol néző vagy. A mozinak egy kicsike része azonban saját
tested, s mivel ez az egyetlen olyan speciális darabkája, amivel kapcsolatod
van, ezt is önmagadnak nevezed. De ez a második számú én már szereplője
az ingyen mozinak, a vadidegen világnak, ahol minden esetleges, és független
néző voltodtól. Itt szereplők vagyunk, rabok, nem választhatunk [...] A néző
pedig szabad. Nem lehet rabbá tenni egyáltalán." (18-19.o.)
"(Medve Ingyen
Mozija oly mértéktelenül túlteng, hogy a szereplő részed elnyeli mindenestül
a nézőt)" (35.o.)
"Éppenséggel
az a helyzet, hogy nincs halál, csak a szereplő részednek." (45.o.)
"Sok-sok idő
múltán, mikor nézője helyett már szereplője lettél a veled megindult ingyen
mozinak..." (85.o.)
" Mint néző
kezdjük – ez volt Medve elmélete – az ingyen mozit, ahová belöktek, és
amihez a világon semmi közünk, aztán mint néző fejezzük be. [Itt csak Istennek
van joga nézőnek lenni...]" (275.o.)
A fenti idézetek
közül az első említés a leghosszabb, legkifejtettebb a többi erre utal
vissza, vagy egy-két új elemmel bővíti a személyiségképet. Az ingyen mozi
metafora fogalmi síkja az élet. Erre utal az első idézetben, hogy ennek
kezdete a születéssel esik egybe, a halállal pedig kiszállunk az ingyen
moziból. ("Márta kiszállt az ingyen moziból" 336.o.) A 336. oldalon az
azonosítás is megtörténik. Ehhez az életfelfogáshoz kapcsolódik a személyiség
kettőssége: a néző és a szereplő én. Ezáltal az ingyen
mozi már nem csak metafora, hanem komplex kép.
Ahogy az már
az első idézetből is kitűnik; a néző én létezik először, a szereplő
csak jóval később "lép be" az életbe. A szereplő a testi, vagy cselekvő
énnek feleltethető meg ("A mozinak egy kicsike része a saját tested..."),
ezért vár rá halál és pusztulás. A néző ezzel szemben a szellemi,
lelki síkhoz köthető, ezért nem érintheti a halál. Ehhez az énhez olyan
pozitív értékek kötődnek, mint a szabadság. A néző én persze ennél
még sokkal összetettebb. A néző feladata az élmények feldolgozása
is, hiszen ez csak szellemi-lelki síkon lehetséges. A feldolgozás az elbeszélés,
mesélés révén valósul meg, idő és nyugalom kell hozzá: "A régi hosszú unalmas
délutánok ahhoz kellettek, ami tulajdonképpen az ember élete. Hogy végiggondolhasd,
hogy is volt ami volt." " Ehhez azonban [...] egy szusszanásnyi nyugalom
kell. Mindenesetre, hogy kívülről nézhesd." (35.o.) Az idézetben megjelenő
külső nézőpont (kívülről nézés) a néző én sajátja. A következő részletben
pedig a néző-lét a teljességgel is társul: "Meg kell fognod valahogyan
a dolgot [...] az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél." (60.o.) Itt újra
a feldolgozásról van szó, a létezés kezdete pedig megint a néző énre
utal.
Összefoglalóan
az ingyen mozi metafora által a következő emberkép bontakozik ki:
az emberi személyiség test és szellem kettősségében létezik. A születés
után elsőként a néző én, azaz a szellemi én létezik. A néző énhez
köthető tulajdonságok és értékek jellemzik így a kisgyermekkort: teljesség,
tudás, szemlélődés, szabadság. A gyermekség tehát pozitív és teljes létállapot.
Mindez azonban megszűnik akkor, mikor létrejön a szereplő én: ez
az önállósuláshoz, cselekvővé váláshoz köthető. Ez a teljesség megbomlását
jelenti, hiszen a világban való cselekvő létezés sokszor nem hagy időt
a kontemplációra. Ahogy a második idézetben is láttuk (35.o.), a testi,
materiális én eluralkodhat a szellemi fellett, ez pedig a teljes pusztuláshoz
vezet, hiszen a szereplőre halál vár. A szereplő én megszületése,
azaz a világban való cselekvés kezdete után már külön erőfeszítés szükséges
a néző lét, azaz teljesség fenntartásához, újraéléséhez. Mindehhez
elegendő idő, nyugalom és a dolgok ismételt végiggondolása szükséges. Az
átélt élményeket is a néző lét megteremtésével, azaz szellemi síkon
dolgozhatjuk fel, így válhatnak csak halhatatlanná. Az élmények feldolgozást
segíti másokkal való megosztásuk: "Hétévesen futsz mindennel anyádhoz.
Mesélni, hogy mi van? Különben nincs belőle élet." (58.o.). Az idézetben
megjelenő "életcsinálás" éppen arra utal, hogy az élmények feldolgozásuk
révén válnak örökkévalókká. Az anya figurája itt a nézőével azonos,
hiszen ugyancsak külső szemszög jellemzi: egy szereplő egy másik
szereplő életének nézője is egyben. A számunkra fontos személyek
tehát, a néző énhez hasonlóan elpusztíthatatlanokká teszik a nekik
elmesélt élményeket; a velük való dialógusból születik a feldolgozás. A
felnőtté válással ez a párbeszéd a személyen belülre helyeződik, interiorizálódik.
Ez az állandó belső dialógus látható a Budában, ez mutatkozik meg
a narrációban. Természetesen a dialógus belsővé válásával nem szűnik meg
a számunkra fontos személyek néző funkciója.
A továbbiakban
azt vizsgálom meg, hogy a regény különböző motívumai hogyan kapcsolják
ezt az identitásképet a kegyelemértelmezéshez (fa, hajó, Ablak),
illetve a művészetfelfogáshoz (Ablak).
A fa motívum szerepe
a regényben
Ebben a részben megkísérlem a fa
motívumát
végigkísérni és értelmezni a regényben. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy
egyetlen motívum kiragadása lehetetlen, hiszen a regényben a motívumok
összefonódnak, és sajátos utalásrendszert alkotnak, ezért érinteném a kiválasztott
motívummal szorosabban összefüggő motívumokat is. Továbbá a motívum értelmezésénél
figyelembe fogom venni a hozzá kapcsolódó intertextusokat is.
A fa
motívum, ahogyan a motívumok általában, tematikai egység, az egyik legkisebb
jelentéshordozó elem, melynek szerkezetalakító szerepe van, ismétlődik,
s rendszerint nagyobb motívumcsoportokban összegződik. Ilyen motívumcsoport
a fa esetében a néző léttel, azaz az ingyen mozi motívumával
való összefüggés, valamint a szombathelyi országút és a szürkeség,
melyek a fa motívumával egy képben kapcsolódnak össze.
A szövegben
a fa motívum először a Medve nagyítása című fejezetben (43.
o.) jelenik meg, mely Medve egyik kézirata a regényen belül. Ebben a szövegrészben
kapcsolódik a motívumhoz egy Ezra Pound vers is. A fa motívum másik
fő előfordulása Bébé szövegében a szombathelyi országút képéhez kapcsolódva
jelenik meg. A továbbiakban e két fő előfordulást elemezném.
Medve kórházi
élménye (Medve nagyítása című fejezet) egy kiszabadulás, csoda megörökítése,
ahogy a regény többi része is. Medve egy kis időre visszatérhet az emlékei
közé, a gyermekkorba és végre van ideje végiggondolni a dolgokat az iskola
elnyomó világából kiszakadva. A végiggondolás jelentősége a regény során
többször is hangsúlyozva van: szorosan összefügg, a már ismertetett ingyen
mozi motívumának szereplő és néző énjével. Mint láttuk,
az emberi én egy aktívan cselekvő (szereplő), és egy passzív, szemlélődő
(néző) részre osztható. Ehhez a két részhez kapcsolódó létforma
egyfolytában váltja egymást; az "unalmas délutánok" ahhoz kellenek, hogy
a néző én feldolgozhassa mindazt, amit a szereplő átélt,
s ami aztán beépül a szereplő énbe. Medve kórházi élményének lényege,
hogy van ideje az események feldolgozására, és így lesz képes folytatni
életét. A fa motívuma és a végiggondolás a regényben egy hasonlatban
összekapcsolva is megjelenik: "Számba kell venni, jól megnézni újra, gondosan
és folytatólagosan, s a legjobb csak mélyen magadba szállni, [...] csak állj
meg mozdulatlanul, mint fa az erdőn. Meg kell fognod valahogyan a dolgot,
ember, és ha az értelmeddel ez lehetetlennek bizonyul, hát próbáld nagyobbal,
az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél." (60. o.)
A fák a kórház
kertjében állnak és mindazt tükrözik, ami éppen Medvével e végiggondolás
során történik: "Medve is fa volt az erdő szélén és számos új dolgot felfogott
ő is, ami azelőtt sült bolondság volt eszének." (44. o.) A fa motívum
tehát a néző létbe való helyezkedést jelenti, mely a dolgok feldolgozását
segíti egy magasabb létszférában, ahol az ember a teljes valójával van
jelen. A nézőként, "faként" megszerzett tudás összefüggésben áll
a halál élményével, mivel a halál új távlatot ad; a néző távlatát:
"...bejött a képbe a saját halála, amitől a kép kitágult, fellazult, távlatot
nyert..." (42.o.) A halál távlata összekapcsolódik a "jó eldurvulással",
ami egy újfajta szabadságérzést jelent, hiszen a halál síkján "minden elveszti
a fontosságát" (350. o.).
A "fa volt
az erdő szélén és számos új dolgot felfogott ő is, ami azelőtt sült bolondság
volt eszének", valamint "Állt mozdulatlan [...], és fa volt a fák közt, tudva
az igazságot azelőtt nem látott dolgokról." (44. o.) esetében intertextussal
van dolgunk; Ezra Pound A fa című versének4
sorait idézi az író több helyen is a regényben (44., 59., 60., 102. o.).
A versben, ahogy a regényben is a fák egyfajta kontemplatív, magasabbrendű
létformát jelképeznek, titkos tudás birtokosai:
Álltam némán, erdőn fa voltam
én,
Tudtam dolgok nem sejtett titkait...5
A versben két mitológiai történet
keveredik; Daphné története, aki nem akart Apollóné lenni, így apja babérfává
változtatta, valamint Philémon és Bauchisz története, akik vendégül látták
az álruhás isteneket. A két történetben közös a szeretet motívuma; Daphné
apja szeretetből változtatta fává lányát (a Fiatal lány című Ezra
Pound vers éppen erről szól), hogy megóvja őt a megbecs- telenítéstől,
a két öreg pedig közös halált kívántak, még halálukban sem akartak elválni
egymástól. A szeretet az a titok, melyet a vers beszélője megért "faként",
s melyet emberként még "tiszta hóbort"-nak tekintett. A fává válás
egyben halál is, de csak a földi világban, hiszen faként egy magasabb,
szellemi világba kerülnek. A tudás és szabadság, melyet megszereznek éppen
haláluk élményéből származik itt is, ahogy a regényben. Másik közös jellemző
a két mitológiai történet között, hogy az átalakulás az istennel való kapcsolatteremtés
eredménye.
Hasonló tudás,
létforma van jelen, az értelmezésben ugyancsak felhasználható, Nemes Nagy
Ágnes versben is: "Tanulni kell. A téli fákat."6
A fák itt is valamiféle transzcendens tudás hordozói.7
Medve egyfajta
szimbolikus átalakulásának lehetünk tanúi tehát, amint a nézői létformában
megszerzi a tudást. Ezt a szövegben a "jó eldurvulás", illetve Medve fává
változása fejezi ki: "A téli faágak beléje nőttek. Majd a törzsük is, a
derekába, olyan érdességgel a kérgükön, ami jó érdesség volt."(44. o.)8
A néző létforma, a távlat az isteni létformával hozható kapcsolatba.
A fa szimbólum egyébként is az isteni, szellemi szférával való kapcsolatot,
átjárást jelképezi. Mintha Medve szimbolikus fává változása azt fejezné
ki, hogy a halál lehetősége által egy magasabb, isteni világba lépett át,
melyet e világgal éppen a fa köt össze, majd az isteni tudással tért vissza
ebbe a világba. Akárcsak Ezra Pound versében, itt is az istennel való kapcsolatteremtés
eredménye az átváltozás.
A regény kórház-epizódjában
megjelenő fa motívum tehát a más létforma, néző-szemlélődő én általi feldolgozás,
valamint a tudás és kegyelem megtapasztalásának jelentésrétegeit sűríti
magába.
Medvének a
kórház kertjében álló fákról, és a kórház vigasztalásáról egy korábbi vigasztalás
jut eszébe, (ez az asszociációs technika a regény fő jellemzője) itt jelenik
meg a fa motívum másik fontos kapcsolódása, a szombathelyiországút:
"A ma esti vonatfüttyben mi volt? Télies faágak. Semmi más. Nem a kórház
kertjéből valók. Főallé? Országút?" (54. o.) Ez a motívum aztán, csak a
következő, (Dolgozatjavítás 38-ban) című fejezetben lesz kifejtve.
Medve 1938-ban egy 24-es dolgozatfüzetében lel rá az országút és a téli
fák elfeledett vigasztalására, s mutatja meg Bébének. Bébé is ekkor jön
rá, hogy az igazi vigasztalás, igazi kegyelem a hóesésnél korábbról származott
(71. o.), s ezzel lényegi változtatást végez az Iskola a határon
fő mondanivalóján, hiszen a kegyelmet áthelyezi a hóesésről a téli fákra.9
A ciklikusan
pusztuló és újrasarjadó fa az öröklét szimbóluma. A mitikus világképek
egyik leggyakoribb motívuma (világfa, kozmikus fa), amely az alvilág,
földi és égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé, lehet szellemek,
istenek megtestesülése, lakhelye, üzenetének közvetítője. Kapcsolat immanens
és transzcendens között, az egyik létezési módból a másikba való átjutás
lehetősége. A keresztény hagyományban a fa a bűnbeesés szimbóluma is. Az
ószövetségi szövegek két fát említenek, a tudás fáját, amelyről Éva szakított,
és az élet fáját, mely a halhatatlanságot biztosította volna. A Paradicsomból
való kiűzetéssel a fa szimbólum a szenvedés felé mutat és összekapcsolódik
a kereszt fájával, Krisztus szenvedésének és halálának szimbólumával, tehát
a kegyelem hordozója is egyben. A kivirágzó keresztfa életfaként jelenik
meg, Krisztus örök életet hozó, megváltó tettét bizonyítja.10
Krisztus fája egyszerre élet és halál fája, szenvedés, halál és feltámadás
fája, tehát ez is halálból életbe, immanensből transzcendensbe való átjutást
jelent. A szimbólum által hordozott jelentések (tudás, halál, kegyelem
stb.) a regényben is megjelennek.
Hogy miért is volt az országút, és
a téli fák kegyelem, vigasztalás, azt a szöveg is kifejti: "...Schulze nem
tudott teljesen a nyakunkra mászni és helyette, ahogy szokott lenni, itt
Merényiék se, úgyhogy az ember kiszabadult valamennyire; annyira, hogy
végig tudtad gondolni magadban, hogy is volt..." (72. o.). Itt tehát újra
egy kiszabadulás-élményről van szó, valamint a dolgok végiggondolásáról,
ami újra a néző léthez, és a szabadsághoz kapcsolja a fa
motívumát. Mindez így kapcsolódik a kórházi élményhez; két vigasztalás
van egymás mellé rendelve a fa motívum által.
Ebben a szövegrészben
a fa motívum összekapcsolódik a szürkeség motívumával is:
"...felnézhettél [...]a fák koronáinak kriksz-krakszai közt az ólomszürke,
hibátlan teljességű elhagyatottságodra. S ha már egyáltalán látni tudtál
egy színt, a világ szétesett, zagyva semmilyenségében ez már valamilyen
volt [...] az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani,
mert teremt magának egy könyökteret, mozgásteret, mintegy a létezés új
dimenzióját, ahol örökre szabad lesz." (73. o.) Ez az örök szabadság, amit
az országút, a fák, és az ólomszürkeség, melyek egy képbe tartoznak, kifejeznek.
A szürkeség, ezen túl még visszautal a regény elejére is: "Az érzés, amiben
benne van Buda és az eddigi életem, egyvalami, egyetlen dolog: olyasféle,
mint egy egyszínű kobaltkékség, vagy ólomszürkeség..." (10. o.). A szombathelyi
országút, szürkeség és a velük egy képben ábrázolt fa valamiképpen
az "érzés" hordozói, melynek megragadására az egész regény irányul. Az
érzés lényege pedig, hogy mindig valamifajta kiszabadulás-, kegyelemélményt
és ezáltal a teljességet hordozza, így lehet a fa motívum is a kegyelem
kifejezője. Valószínűleg a fa létformába való átlépés, az istennel
való kapcsolatteremtés az, ami segít a végiggondolás, távlat révén megragadni,
átélni az érzést, azaz a teljességet. Ennél a résznél tehát megkapjuk a
választ arra, hogy mi is az a tudás, melyet "faként" megszerezhetünk; ez
a kegyelem, vigasztalás tudása.
Zárásként
megpróbálom összegezni a fa motívum lényegi elemeit. Mint azt láthattuk,
a fa motívum nagyon sok összetevőt foglal magában, és bonyolult
viszonyai vannak a regény egyéb motívumaival (lásd 1. ábra), melyeket ebben
a részben megvilágítani igyekeztem. A motívum szorosan kötődik Medve kegyelemélményéhez
(kórház), és egyfajta kollektív kiszabadulás élményhez (szombathelyi országút),
mely a feldolgozás lehetősége által valósul meg. A fa motívum elsősorban
a néző létformával, tehát az isteni szférával állítható párhuzamba,
melynek fő jellemzői a szemlélődés, tudás, szabadság. Az embernek ide kell
átlépnie, hogy végiggondolja életét, megszerezze a tudást, mely élete folytatásához
szükséges. Ez az életet adó tudás pedig a teljesség, a csoda, azaz a kegyelem
megnyilvánulása, vagyis annak a tudása, hogy az ember nincs egyedül, Isten
segíti őt. "...az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban sem lehet elpusztítani,
mert teremt magának egy könyökteret, mozgáslehetőséget, mintegy a létezés
új dimenzióját, ahol örökre szabad lesz." (73. o.) Ez a dimenzió az, mely
a kegyelem által adatott az embernek. Így lehetnek ebben a regényben a
fák
a kegyelem hordozói.
A hajó motívum szerepe
a regényben
Ahogy azt már láttuk a fa motívum
esetében, a regény szerkezetét a motívumok hálószerű összekapcsolódása
és dinamikus együttmozgása alkotja, ezért a hajó motívumhoz szorosan
kötődő egyéb motívumokat is figyelembe veszem az elemzés során. Legfőképp
az ingyen mozi "koncepciójába" próbálom beilleszteni a hajó képet,
az elemzésben a két motívum kapcsolatára helyezem a hangsúlyt. Az értelmezésben
felhasználom az Iskola a határonban is jelen lévő hajó-kép
jelentéseit is.
A hajó
mint jelkép a legtöbb népnél a más létformába való átlépést szimbolizálja.
A Bibliában a vízözön történetében Noé bárkájaként bukkan fel, mely
az igazak megmenekedését szolgálja, majd az Újszövetségben a bárka
előképéből hajó lesz. Jézus többször prédikál bárkában. A kereszténységben
a hajó ezért az egyház szimbóluma lett, mely a halálból az öröklétre, üdvösségre
menti az embereket. Mindezekből eredően több jelentés is kapcsolódik ehhez
a jelképhez: megpróbáltatás, kegyelem, üdvösség és halhatatlanság eszköze,
remény. Ezek a jelentések megjelennek az Iskola a határon11
című regényben is. Az elbeszélés nehézségei című részben beszél
Bébé a hajók tőkesúlyáról (Medve kézirata című fejezetben,
17.o.), mely szilárdságot ad, később pedig Medve vár a Trieszti öböl
szimbolikus
helyén hajóra, azaz éppen Isten kegyelmi megnyilvánulására (I/7, 55.o.).
Mikor ez a várva várt kegyelem hóesés formájában megérkezik, a hajó képe
a műben óceánjáróvá hatalmasodik (II/21, 263.o.). Majd a regény
a hajó motívumával zárul (tihanyi hajóút), és a már elnyert kegyelem,
a révbe érés a nyugalom biztos hajósúlyaként jelenik meg, mint a
regény elején is (III/25, 431.o.).
Az Iskola
a határon című regényben tehát a kegyelem egyik hordozója a hajó motívum,
ezt fejezi ki, többek közt, a hajóhoz kapcsolódó szilárdság, nyugalom
érzete, valamint a regény végén a megpróbáltatások utáni megmenekülést
jelképező tihanyi hajóút. Ezen kívül ebben a bibliai motívumban is ötvöződik
a szenvedés és megváltás, melyek nem létezhetnek egymás nélkül; a tőkesúly,
ami a szilárdságot adja, egyben a "világ keserű ismerete" is (Medve
kézirata, 17.o.). A hajónak ez a jelentésrétege a Budában
is megtalálható, és ezen túl újabb jelentésekkel gazdagodik.
Új jelentésben
tűnik fel a hajó motívuma a gálya alakjában, mely minden
említésekor a gályarabsághoz kötődik. A gálya az irodalomban legtöbbször
a zsarnokság és elnyomás jelképe, ahogy a regényben is. A többszöri előfordulások
alapján ("Elhurcoltak megláncolva gályarabnak. Levágva a fejed-lábad. Zűrzavar...
Már vázlatosan sem tudod végiggondolni, hogy mi van..." 34.o., majd 35, 56,
69, 77, 89, 280.o.) jelentése egyértelmű; tulajdonképpen az iskolabeli
elnyomás érzését, reménytelenségét sűríti magába. Emellett az Iskola
a határon, fent említett, kegyelemértelmezését is tartalmazza: "Megerősödött
a testünk-lelkünk? Hülyeség: ha sokévi gályarabság után visszaengednek
a világba: senki se csodálkozzon, hogy ott röhögve megnyersz minden evezősversenyt..."
(69.o.). Ebben az idézetben sűrítve van jelen az iskolabeli kegyelem lényege:
a rosszból, a megpróbáltatásokból (gályarabság), végül valami jó
dolgot nyertek (megerősödés), éppen a kegyelem által.
Az ingyen
mozi motívum felől nézve a rabság (gályarabság) a szereplő
részhez köthető. E két motívum kapcsolata azt is megmutatja, hogy miben
is állt valójában az iskolabeli elnyomás: "Már vázlatosan sem tudod végiggondolni,
hogy mi van. Nem hagyja a szakadatlan [...] szünetet nem tartó vezénylés."
(34.o.) Tehát a valódi elnyomás abban rejlik, hogy a szereplő helyzetébe
zárva a végiggondolást, feldolgozást, azaz az "életcsinálást" akadályozták
meg. Hogy ebből az állapotból mégis van kiút, azt a szombathelyi országút
motívumával
való kapcsolat mutatja meg.
A két motívum
(gálya, szombathelyi országúton való menetelés) többször együtt
fordul elő, és több érintkezési pontjuk is van (35.o., 77.o.). Közös például
a menetelés és evezés ritmusossága, mindkettőben az egyén eltűnése, a bezártság,
rabság. Mindkét motívumnál azonos a menekülés módja is: a vizelés közben
lehet nézni a kikötőt, illetve a fákat. A nézésnek itt fontos szerepe
van, mivel nyilvánvalóan a nézőhöz tartozik és kifejezi a szereplő
létből való kiszabadulás lényegét, a külső rabság és belső szabadság kettősségét,
amit a szöveg is megfogalmaz: "...az ember lelkét a legteljesebb elnyomásban
sem lehet elpusztítani, mert teremt magának egy könyökteret, [...] ahol örökre
szabad lesz." (73.o.) A szombathelyi országút kapcsán egy újabb
fontos motívum, a fent elemzett fa is bekapcsolódik "hálóza- tunkba".
A fa
motívum, mint láttuk, a regényben két kiszabadulás-élménnyel kapcsolatban
jelent meg: az egyik szombathelyi országút fáinak vigasztalása (71,
73.o.), a másik Medve kórházi élménye (Medve nagyítása, 41-69.o.).
A fa elsősorban a néző létforma, és így a szemlélődés, szabadság
és a feldolgozás kifejezője. Ezt mutatja a szombathelyi országúton a
fákra való felnézés, ami az elnyomás alóli felszabadulást teszi lehetővé,
és ezt fejezi ki Medve kórházi élménye is.
A kórházi
epizódban a hajó szimbólum is feltűnik óceánjáró formájában
("...úgy heverészett az ágyában, mintha egy óceánjárón utazna.", 94.o.),
tehát a két motívum (fa és hajó), a szombathelyi országút
képe
mellett, ebben a szövegrészben is összefonódik. Ahogy az óceánjáró
az Iskola a határon című regényben a hó szimbólumával összekapcsolódva
a kegyelem megnyilvánulását jelentette, úgy itt is Medve csodájaként fogható
fel a kórházba kerülés. Mint látjuk a fa és hajó motívum
jelentései több ponton is összekapcsolódnak: néző létforma, kegyelem, kiszabadulás.
Fontos a hasonlóság a két szimbólum közt is: ahogy a fa a különböző
létformák (földi, égi, alvilág) közti kommunikációt, átjárást teszi lehetővé
(vertikálisan), úgy a hajó is a más létformába való átlépést jelképezi
(horizontálisan), ami a regényben egy helyen a szöveg szintjén is megfogalmazódik:
"...hajmeresztő utazás volt ez, átszálló jeggyel egyik világból a másikba.
Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel." (186.o.) Ebben az esetben ez
a szereplő létből a néző létbe való kiszabadulást
fejezi ki.
A fentiekben
a hajó motívum elvont formáit (gálya, óceánjáró) elemeztem,
melyek szövegelemként; szimbolikusan, vagy egy hasonlat hasonlító elemeként
(pl. "...mintha egy óceánjárón utazna." 94.o.) jelentek meg a regényben.
A motívum további két megjelenési formája (a mohácsi hajóút
és Kormorán) a motívum előbbi két változatától annyiban tér el,
hogy ez esetben valóságos, tárgyi mivoltukban megjelenő hajókról van szó.12
A hajóút
képe az eddigiekkel azonos jelentéseket hordoz. Az Iskola a határon
végén a tihanyi hajóút a megmenekülést, kiszabadulást, révbe érést fejezi
ki (III/24-25). A Budában a mohácsi hajóút ugyancsak az iskolai
zsarnokságtól való megmenekülésre utal vissza; melyet a szöveg is csodaként,
azaz kegyelmi megnyilvánulásként értelmez: "Hogy visszakerülni Budára miért
volt csoda, és hogy a mohácsi hajón miért éreztem azt a szívem mélyén,
hogy mégis csodálatosan jól van, ami van..." (16.o.).
A Kormorán
Lexi kiszabadulás- és megváltástörténetét sűríti magába. A hajó a regényben
Lexivel azonosítódik: "Ez egy test, egy lélek csakugyan, Hilbert és Kormorán!"
(287.o.) A Kormorán a regény folyamán előlép a személytelenségből,
életre kel: eleinte csak egy nagy vitorlás hajó (37.o.) névtelenül,
határozatlan névelővel, majd fokozatosan egyre többet tudunk meg róla (178,
188, 229, 286, 287, 289, 293-295, 339.o.). Mindez Lexi néző énjének
megteremtését szimbolizálja: a hajó valóságossá válásával párhuzamosan
kel életre Lexi, szabadul ki a néző létbe. Lexiről a regény folyamán
megtudjuk, hogy valójában nincs néző énje:13
nem
fontos saját magának, mert soha senkinek sem volt fontos, nem kellenek
neki az unalmas délutánok, hogy végiggondolja, feldolgozza élete eseményeit;
nincs kinek (egy anyának) mesélnie, hogy élet legyen belőle: "...végig kell
gondolnod mindent. Mi volt, hogy volt. És meggondolni újra, és még egyszer,
hogy észben tarthasd, miként az Úr csodáit kötelező. [...] Hilbert Kornélnak
mindez lényegtelen.
De akkor lényegtelen
saját élete is: ha nem fontos neki, hogy a megélt napját végiggondolja
és a dolgok zűrzavarát megpróbálja számon tartani..." (199-200.o.).
Eleinte tehát,
ahogy a Kormorán is csak egy a vitorlás hajók közül, úgy Lexi sem
él igazán. Kiszabadulását ebből az állapotból Medve kézirata jeleníti meg
(A kézirat első változata, 1956. május-június: 288-295.o.).
A Hilbertről szóló kézirataiban Medve végzi el Hilbert helyett a feldolgozást,
ezáltal megteremtve néző énjét. Ezt szimbolizálja a kéziratban Lexi
várbörtönből való kiszabadítása (hiszen a néző szabad, csak a szereplő
él rabságban), ami ugyancsak egy hajó, a Kormorán által valósul
meg, és amihez egy anya, Éva jön segítségére. Az anya figurájának itt több
szempontból is jelképes jelentése van: egyrészt, most már Lexi mindig tud
kinek mesélni, ezzel fenntartva néző énjét, másrészt pedig, itt
egy születésnek, újjászületésnek is tanúi vagyunk; Hilbert néző része
születik
meg. A hajó motívum tehát ebben az esetben Lexi történetét kíséri
végig, és itt is a kiszabadulás, néző létbe való átlépés eszköze.
A hajó
Lexi történetében a művészettel is összefonódik, hiszen Medve kéziratát
a Kormoránon írja, és éppen a kézirat által szabadítja ki Lexit,
dolgozza fel Hilbert helyett élményeit. A művészet így a néző léthez,
kiszabaduláshoz kötődik. Ezt fejezi ki a mesélés, elbeszélés fontossága
is, ami ugyancsak felfogható a művészet, az irodalom lényegeként.
Az Ebédlőablak
mint
a regény önemblémája
A regény egyik végighúzódó témája az
öreg Bébé festményének megalkotásáért folytatott küzdelme. A festmény hol
"Ablak", hol "Ebédlőablak" címmel van említve. Ez a fiktív műalkotás a
regény önemblémájaként14 fogható fel. Ahogy
az idős Bébé küszködik élményei, csodái leírásával, úgy küszködik azok
megfestésével is. Emellett fontos törekvés a szimultaneitás megvalósítása
a regényírásban, ami a festménynek alapvető sajátossága. Ahogy Hernádi
Mária is írja: "Nem véletlen, hogy a regény másik alapmetaforája Bébé festménye,
az Ebédlőablak. Ahogy a város, a kép is térben elterülő dolgok,
úgy a regényben is »egyetlen időpillanatban érvényes minden [...]. Egyszerre
olvasandó. Látványként szemlélendő.«"15
Amellett hogy
ez a kép a regény önemblémája az ingyen mozi motívummal, illetve
személyiségképpel is kapcsolatban van. Az ablak mint szimbólum a
látással szoros összefüggést mutat: egy másik világba való betekintés eszköze,
a távlat kitágítását segíti. Ezen összefüggései miatt hozható kapcsolatba
a néző énnel. Az élmények megfestése pedig, ugyanúgy, mint elbeszélésük
a feldolgozást segíti, a csoda és az érzés megragadását szolgálja. Így
az ablak szimbólum ezen a ponton is összefügg a nézővel.
A kérdés valójában,
hogy mit is ábrázol a kép, tehát mit akar Bébé megragadni. A sok említés
közül (10, 12-13, 91, 107, 110, 111, 178, 179, 237, 240, 242, 262, 336.
oldalak) csak a téma szempontjából legfontosabbakat idézem: "A szemközt
látható kopár tűzfalak, málló vakolatú üres boltívek, új, szokatlan világításban,
ahogy a korareggeli napfény rájuk esik, mert iskolába kellett járnod újabban,
rossz volt, ki az ágyból, mosdani, öltözni, Júlia, anyád, próbálod megfesteni
és sehogyansem boldogulsz vele. Túl nagy fába vágtad a fejszédet." (10.
o.)
"Mikor iskolába
kezdtem járni, olyan korán reggeliztünk mindig, hogy a nap még fel sem
kelt. Ez így volt januárban, februárban, aztán március közepén egyszer
csak látom, hogy kisütött. Az ebédlőablak kopár tűzfalakra, bolthajtásokra
nézett. Legfölül, a tetők alatt a napfénynek egy keskeny sávja volt csupán,
ami megjelent. De a kelő napnak ez a kis csíkja nyomatékot kapott, párkánykoszorú
nélkül is felragyogó varázslat volt. [...] Le kell majd festeni, és benne
lesz a 15/b-beli lakásunk, s abban benne van az egész gyerekkorom." (110.o.)
"Nagy vásznad,
az Ablak összegzés lett volna, de a Márta-nélküliség talajának fejetlen
zűrzavarában abbahagytad." (336.o.)
Mint azt az
idézetekből látjuk, a kép egy gyerekkori élmény megragadása: hajnali napsugarak
a szemközti tűzfalra vetültek, amit Bébé gyermekként "varázslat"-ként élt
meg. Természetesen nem a konkrét kép a lényeges, hanem az érzés, amit hordoz.
Az élmény a gyermekkorba vezet vissza, ami mint láttuk a néző énhez
és
így a teljességhez köthető. Az az élmény tehát, amit az idős Bébé a festménnyel
megragadni akar (és ezzel megmenteni a pusztulástól) a lét teljességének
élménye. Ezért jelenik meg a második idézetben, hogy ebben a képben az
egész gyerekkora benne van. Az utolsó idézetben a kép, mint végső összegzés
jelenik meg, ami megint arra utal, hogy ez olyan meghatározó élmény, melyet
Bébé meg akar őrizni. Ahogy a Buda című regény a létezés csodáinak
megragadására törekszik, úgy a festmény is a lét teljességének varázslatát
próbálja megörökíteni, mindennek célja pedig a feldolgozás és megőrzés.
Mivel a feldolgozást a néző én végzi, mely halhatatlan, így ezen
létérzés megragadásának is az a célja, hogy fennmaradjon a halál után is.
Ahogy a regény
során látjuk, az érzés megragadása nem egyszerű; már az első idézetben
is megjelenik a küszködés, a kudarc lehetősége. A harmadik idézet jól mutatja,
hogy az igazi nehézségek Márta, a társ halálával kezdődtek. Bébé sorra
elvesztette a hozzá közelállókat, végül feleségét, Mártát is. Ahogy azt
már kifejtettem; a hozzánk közelálló embereknek fontos funkciója van a
feldolgozás folymatának szempontjából, mivel mint az életünk nézői funkcionálnak.
Bébé így a feldolgozás fontos lehetőségét veszti el, magára marad a néző
énjéért, tehát a lét teljességéért való küzdelemben. Küzdelmet a halál
közelsége teszi tragikussá, hiszen a küzdelem sikertelensége a személyiség
teljes pusztulását jelenti (a szereplőre ugyanis halál vár). Bébé
így festménye megalkotásával saját néző énjéért, személyisége integritásáért
harcol. A személyiség szétesése és a teljes pusztulás elleni küzdelem egyik
fontos szimbóluma a színes gubanc szószerkezet, mely többször a
készülő festményre és a készülő regényre utal. Ezt a motívumot nem elemezném
részletesen, csak egy előfordulását idézem:
"Esik szét.
Színes foszlányok, tarka cafrangok.
Megy szét, az egész szövedék.
A műved? Az életed?" (263.o.)
Ebben a részletben
élet és műalkotás eggyé válik; így a festmény megalkotása a személyiség
egységének helyreállítását (néző én újrateremtését) jelentené. Hogy
mi is lesz végül ennek a küzdelemnek a kimenetele arról az összefoglaló
részben szólok.
Kegyelemértelmezés
és művészetfelfogás a Budában
Tanulmányomban a hajó és a fa
motívumnak, illetve az Ebédlőablak önemblémának más motívumokkal,
kiemelten az ingyen mozival, való kapcsolatának elemzésére helyeztem
a hangsúlyt. A regény motívumtechnikájára jellemző hálózatszerű szerkezet
az általam elemzett néhány motívum összekapcsolódásában is tetten érhető.
A motívumok ilyen összefonódásából jól megmutatkozik a Buda kegyelemértelmezése,
ami új, vagy inkább több az Iskola a határon regényben megfogalmazódóhoz
képest. Itt a kegyelmet mindig a szereplő létből a néző létbe
való kiszabadulás jelenti, (amit, többek közt, a hajó és a fa
motívum sűrít magába). A néző létforma a teljességhez kapcsolódik,
így a kegyelemélmény lényege a lét teljességével való szembesülés. Az Ablak
festmény is erről a szembesülésről szól, ezért egyben kegyelemélményt is
hordoz. A kegyelem itt tehát az, ha az ember megkapja azokat a feltételeket,
melyek a feldolgozáshoz szükségesek, és ezáltal átélheti a teljességet
és életet teremthet, egy magasabb rendű életet.
Emellett egyéb
szempontokból is elmozdulás látszik az Iskola a határonbeli kegyelemértelmezéshez
képest. Feltűnő, hogy a Budában általában a csoda kifejezéssel
találkozunk az Iskola a határonban pedig a hóesés élmény kegyelemként
van jelölve. A csoda is felfogható Isten kegyelmi megnyilvánulásaként.
Míg az Iskolában egy kegyelmi pillanat van megörökítve, addig a
Budában
sok csodával találkozunk. Ez az eltérés az eltérő nézőpontból ered. Az
Iskola a határon szűk három évre koncentrál (a keretelbeszélést
nem számítva) és az első kegyelmi pillanatot ragadja meg a felnőtté
válás folyamatában. A Budában viszont a visszaemlékezés az egész
életre vonatkozik, és így a halál közeléből nézve az elbeszélő azzal szembesül,
hogy nem csak egy kegyelmi megnyilvánulás volt életében, hanem rengeteg
apró (csoda).
Ottlik kegyelemfelfogásáról
írott tanulmányában Hernádi Mária helyesen jegyzi meg, hogy a Budában
a kegyelemmel való szembesülés háromféle tapasztalatban körvonalazódik:
csodák, kiszabadulások, hazatérés. A szöveg ezeket, azaz a kegyelem
megnyilvánulásait gyűjti (lét teljességével való szembesülés), így próbálja
megőrizni őket. Ez az őrzés az alapja minden vallásos rítusnak, ahol az
Úr csodáira emlékeznek;16 tehát a regény
is felfogható egyfajta rítusként és "élet csinálásként"; ezzel a regény
a művészet lényegét is megfogalmazza.
Itt kell kitérnünk
még egy, az ingyen mozival kapcsolatos fontos összefüggésre. A fent
vizsgált motívumok révén egyfajta művészetfelfogás is kirajzolódik. A művészet
mindenképpen a néző létformához kötődik, és így kiszabadulás lehetőségét
hordozza (már az Iskolában is; pl. kockás füzet). Ezért van, hogy
Lexi élményei egy műalkotásban (Medve kéziratai) válnak feldolgozhatóvá,
így megteremtve néző énjét, valamint, hogy Bébé műalkotásaiban (regény
és festmény) próbálja saját harmóniaélményét megőrizni. A művészet tehát
a lét teljességének átélésére ad lehetőséget; a csodák megőrzésének és
feldolgozásának eszköze.
Az egyik kérdés, melyet zárásként érdemes
még megvizsgálnunk, hogy miért olyan kiemelt jelentőségű a regényben a
feldolgozás,
a csodák gyűjtése, ami a szöveg tematikája és a narráció szintjén is központi.
Erre a választ a regényben az Oktogonos álom adja meg: "Azt álmodtam
nemrég, hogy megyek valahol a körúton, át az Oktogonon, lágy, szelíd késő
délután van, észreveszem, hogy gyönyörű a város, csupa szín. Pedig szomorúság
van bennem, tudom, hogy holnap meg kell halnom, és semmit sem tehetünk
ellene" (9.o.), "Szomorúság és vágy, meg kell halni, nincs elég időd a
város szépségére, a botrányosan sok kihagyhatatlan beletartozó mindenféle
miatt..." (10.o.). Bébé, a regény fő elbeszélője tehát, a halál előtt még
egyszer, utoljára életet teremt a mesélés által, pontosabban néző énjét
teremti meg, mivel "nincs halál, csak a szereplő részednek"(45.o.). Ugyanezt
a célt szolgálja Bébé festményével való küzdelme is, melyről már a fentiekben
szóltam. Mivel a szereplő énre hamarosan halál vár, ezért lesz kiemelkedő
jelentőségű az élményekért, csodákért folytatott küzdelem: ha sikerül a
néző én újrateremtése, akkor az élmények megmenthetők a pusztulástól.
A küzdelem
kimenetele a regény végén megfogalmazott megoldásban válik megragadhatóvá:
"...halálom után vihetem magammal, amit még festeni szeretnék [...] munkám
kényszerű megszakítása idő előtt: nem fogja elpusztítani a meglévő egész
nyersanyagomat..." (357.o.). A festményért és így a személyiség szétesése
és teljes pusztulása elleni harc tehát megnyugvással zárul: az átélt élmények
nem pusztulnak el. Mindez a néző én újrateremtését mutatja. A megoldás
nyomán Bébé újra alkotni képes: "A Krisztina körút december reggeli félhomályát
festeni kezdtem..." (357.o.). A mű zárlata is megnyugvást sugall; a hajnali
sétában Bébé rátalál a nyugalomra és teljességre, amit keresett, s melyet
az Ablak festmény is hordoz: "Az érthetetlen boldogság, ami ebben
a napkeltét megelőző szürkületben elfogott, nem egy régi boldogság emléke
volt. Nem emlék volt, hanem érzés érzés a jelen pillanatban." (358.o.)
A festmény élményanyaga és a séta is hajnali időponthoz köthető.
A hajnal, ahogy Lexi történetében is a néző én születését
jelképezi, úgy itt is Bébé néző énjének megteremtését jelenti: a
regény így egy kezdettel zárul (szereplő közeli halála – néző
én továbbélése). Bébé a halál előtt még bepillantást nyert a létezés
csodájába, és így a hajnali részegség17
kábulatával
búcsúzik.18
Jegyzetek
1 Lásd még Hermányi
Gabriella: Ottlik ingyen mozija I. Az ingyen mozi mint a
Buda című regény narrációjának lehetséges modellje. Kézirat.
2 Vilcsek Béla:
Az irodalomtudomány "provokációja", Bp., Eötvös Kiadó-Balassi Kiadó,
1995., 41. Motívumnak nevezzük, az adott művön belül [a] egymással azonosított
szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó
funkciót, hogy különböző szemantikailag értelmezhető kontextusban ismétlődnek
meg, illetve azokat az [b] egymástól megkülönböztetett szövegrészeket,
melyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy azonos
szemantikailag értelmezhető kontextusban jelennek meg.
3 Ottlik Géza: Buda,
Bp., Európa, 1997. (A továbbiakban csak a szövegben tüntetem fel az oldalszámokat)
4 Ottlik a Buda
44. oldalán név szerint is hivatkozik rá: "És Ezra Pound is fa volt."
5 Ezra Pound
versei, vál. Ferencz Győző, Bp., Európa könyvkiadó, 1991. 7.
6 Nemes Nagy
Ágnes összegyűjtött versei. Szerk. Domokos Mátyás, Gyurgyák János,
Bp., Osiris Kiadó, 1997. 5.
7 Schein Gábor:
Nemes Nagy Ágnes költészete. Bp., Belvárosi Könyvkiadó, 1995. 71.
8 Ez egyébként egy
másik Ezra Pound verssel, a Fiatal lánnyal állítható párhuzamba,
ahol pedig Daphné átalakulásának lehetünk tanúi (Ezra Pound versei,
12). Nemes Nagy Ágnes költészetében ugyancsak hangsúlyos motívum az ember
fává válása, pl. Azelőtt, Éjszakai tölfgyfa című versekben. Lehóczkzy
Ágnes: A mitikus jelentéssel telítődő tárgyi kép. A fa-motívum Nemes
Nagy Ágnes költészetében. It, 2002/1, 130.
9 Az Iskola a
határonban a hóesés azonosítódott az isteni kegyelemmel: "Tiszta és
puha szőnyeget terített lábunk elé az égi kegyelem." II/21, 264.
10 Szimbólumtár,
szerk. Pál József-Újvári Edit, Bp., Balassi Kiadó, 1997, 130.
11 Ottlik Géza:
Iskola a határon, Bp., Magvető, tizedik kiadás, 1959. (fejezet-,
és oldalszámok a továbbiakban a szövegben jelezve)
12 Vajda Zsófia:
A hajó-motívum megjelenése az Iskola a határon és a Buda
című regényekben, kézirat, 1.
13 Ennek részletes
elemzése: Hermányi Gabriella, Ottlik ingyen mozija I. Az
ingyen mozi mint a Buda című regény narrációjának lehetséges
modellje.
14 Szegedy-Maszák:
i.m., 125.: "Az önembléma...olyan betét, mely hasonlít a műre, amelyben található.",
Korda Eszter: Ottlik és Velázquez, Velázquez és Ottlik, Literatura,
2001/1, 83.: "Az írott szöveg önmaga magyarázataként képre utal, felmutatva
saját lényegét valami másban: ez az önembléma."
15 Hernádi Mária:
Ottlik Géza "mégis regénye", Kalligram, 2002/7-8, 152.
16 Hernádi Mária:
Kegyelemtan Ottlik Budájában, Vigilia, 2002/2, 120-121.
17 Nagyon sok kapcsolódási
pont fedezhető fel ezen élmény és Kosztolányi Hajnali részegség című
versében megfogalmazott élmény közt; a vers fontos intertextusnak tekinthető.
Nem véletlen a motívumok egyezése sem: hajnal, ablak. Az is tudható,
hogy Ottlik mesterének tekintette Kosztolányit. A Boldogság című
novellájáról írva Ottlik szinte ugyanazt fogalmazza meg, amiről a Budában
is szó van. Próza, 287-288: "Esti Kornél[...]egy idegen kisváros hóesésében
váratlanul felismeri egyik ilyen kisgyerek-korabeli érzését, és boldogság
fogja el[...]Tanúságot, bizonyítékot kapott, hogy múló földi életünk mégis
nagyszabású dolog. Amit ismert valaha, megvan sértetlenül[...] a halál felé
utazva attól fogja el váratlan boldogság, hogy bebizonyosodik, meg tudta
őrizni." Lehetségesnek tartom, hogy az ingyen moziban megfogalmazódó
létérzés itt gyökerezik, innen ered.
18 Márkus Béla:
i.m., 106. |
|