Ez egy rendhagyó, különös kiállítás volt. A százhalombattai Matrica Múzeumban bemutatott kollekció különösségének egyik jellemzője az volt, hogy fotókiállításról lévén szó nem a művészeti ágazat kiválóságainak művészi igénnyel fotografált képeit sorakoztatta fel – az alkotó személye általában homályban is maradt –, hanem archívumokban őrzött dokumentumfelvételeket tárt közönség elé. A másik különösség-eredő e dokumentumfotók rendezőelve volt: a képek egy könyvhöz, a Germuska Pál által írt, a közelmúltban az 56-os Intézet gondozásában megjelent, az Indusztria bűvöletében című gazdaság- és ipartörténeti, iparpolitikai, településtörténeti, városépítészeti, szociológiai – és még számos területet felölelő – munkához kapcsolódtak, mint a tudományos okfejtés menetét szemléltető dokumentumok, illetve illusztrációk. A Molnár Iscsu István tervezésében megszületett kötetben a kép és szöveg példás, harmonikus egységbe rendezetten jelenik meg, és elszakadva az eredeti szövegkörnyezettől, a képek önmagukban is izgalmas és tanulságos együttest kínáltak a szemlélőnek. A múltunkra, a közelmúltunkra pillanthattunk vissza, szerencsés esetben a szűkebb környezetünk, az életterünk egykori megjelenését rögzítő képekkel szembesülhettünk.

A könyv fülszövegében Germuska Pál ironikus meghatározást ad közre: "Indusztria: az ipar, az iparosítás istennője a XX. századi mitológiában, a tervezők és a mérnökök patrónusa. Attribútuma a gyárkémény. Kultusza Európában 1945 után erősödött meg, a legnagyobb hatást az ötvenes-hatvanas években fejtette ki. Tisztelői feltétlenül hisznek az ipar felsőbbrendűségében, s az erőszakos térítéstől sem riadnak vissza. Az utóbbi években követőinek száma erőteljesen megfogyatkozott, ám ideológiai hatása különféle áttételeken keresztül ma sem elhanyagolható." Vagyis a könyv és a fotógyűjtemény révén a 20. század második felének koncentrált magyarországi történelme körvonalazódott: a legfontosabb színterek kialakításának bemutatásával, az élet- és a munkakörülmények felvillantásával. Az 1945, illetve a negyvenes évek végén lezajlott politikai fordulatot követő, szovjet mintára és szovjet nyomásra megindított új, szocialista rendszer kialakítása, a szocialista társadalom és gazdaság alapjainak lerakása, alapegységeinek és intézményeinek kiépítése iszonyú gazdasági erőforrásokat, áldozatokat felemésztő folyamat volt: az erőt és a hatalmat demonstrálva a semmiből, illetve a bűnös múlt romjait eltakarítva kellett városokat, gyárakat, üzemeket létrehozni. És mindent gyorsan, akadályokat nem ismerve – de azért sok mindent félbehagyva –, erőszakos határozottsággal, valamifajta ideológiai felsőbbrendűség biztos tudatában. Így épültek fel az aktuális politikai érvek és indokok, a rövidtávú és szűklátókörű gazdasági indítékok által ösztönzötten a szocialista ipar- és bányavárosok: a később Dunaújvárossá lett Sztálinváros, Ajka, Várpalota, Ózd, Kazincbarcika, Komló, Salgótarján, a napjainkra már Tiszaújvárossá vált Leninváros, Százhalombatta, Oroszlány és Tatabánya. A szocialista város – a szovjet ideológia szerint – a szocialista embert létrehozó tér. Ebben a térben a hegemónia a nehéziparé, de azért a női munkaerőt felszippantó könnyűipar sem elhanyagolható. A felszínen minden reprezentatív, ám a felszín alatt minden vacak, gyenge kivitelű. Minden hatalmas teljesítményű és titkoltan vagy leplezetten fantasztikus ráfordításokat igénylő. Minden fejlődik és a távlatok beláthatatlanok. A fotók felidézték e települések, és az e településeken egykor élő és dolgozó emberek mindennapjait: felderengtek az ötvenes évek ideológiai terrorjelenségei, nélkülözésekkel terhes körülményei, hihetetlen szegénysége, a primitív, fejletlen technikai feltételek. Az új tökéletességét hirdető, heroikus küzdelemmel ragyogóvá varázsolni vélt felszín alatt ott lappang a tradíciók széttiprása, a családok szétbombázása, az állandó egzisztenciális bizonytalanság, a sehol sem otthonlevés, a változtathatatlanság kiszolgáltatottsága. Nyomon követhető a hatvanas évek viszonylagos normalizálódása, a termelékenység folytonos emelkedése, az igényesebb munka- és életfeltételek alakulása; ABC-áruházak, dísztemetés a bányásztragédiák áldozatainak, a munkásmozgalom régi harcosainak feltűnése, a fridzsiderszocializmus kereteinek lassú kialakulása, majd az uniformizált lakótelepek kinövése a földből, a panelrengetegek üde térnyerése, a benapozottság, az első autók megjelenése, átérezhető a munkásértelmiség és munkásarisztokrácia jelenléte, a teljes foglalkoztatottság, a bűnözés visszaszorítása illetve a statisztikák kozmetikázása, az egyenlő hozzájutás a kulturális javakhoz, az egyre több televízió és a fokozódó adásidő, a fel-fellángoló sport- és focisikerek.

Rekordnormateljesítmények, munkaverseny, 1000 százalék, ÁVH és munkára, harcra kész mozgalom, Szabad Nép-félóra, kisdobosok és úttörők gyűlései és táborai, szombatonként társadalmi munka vagy munkásőrfoglalkozás, vasárnap sörözés és meccs, kirándulás a brigáddal, az ünnepek előtt nagy-nagy gyár- és üzemavatások, technológiaváltások, az ünnepeken nagygyűlések és felvonulások, nyáron szakszervezeti üdülés a Balaton partján, augusztus 20-án színpompás tűzijáték. Egyre több lakás, iskola, óvoda és bölcsőde, távfűtés, melegvíz és ingyenes központi rágcsáló- és féregmentesítés, biztos jelen és reményteljes jövő: a hanyatló kapitalizmus lehajrázása, szolidaritás a kizsákmányoltakkal. Aztán új gazdasági mechanizmus és az energiaválság begyűrűzése, áremelkedések és infláció, géemká és szocbrigád, a selejt bosszúja, de a problémákat a pártkongresszus mindig a helyére teszi. A krumplileves krumplileves. Eladósodás, államcsőd, a szovjet hatalom összeroppanása, rendszer- és módszerváltás.

Na, persze, valahogy élni kellett. Ám a képek által közvetített látványelemek, a barakkok, a kezdetleges üzemek, a lakótelepek csupán emlékidéző díszletek, kulisszák és az ezek között mozgó, mozogni kényszerülő emberek viszonyai is csupán a korszakot jellemző, külsődleges tényezők. Az ezen objektumokat és viszonyokat létrehozó és működtető szándékok, gondolatok, célok, eszmék a fontosak és meghatározók. Egy rendszer, egy rendszer gondolkozásmódjának, működésének vetületei jelentek meg a képek jelenségei által, illetve a képek hátterében. És most itt van ez az egész hordalék, ez a 20. század második felében kitermelődött szellemi zárvány, ez a nagyon nehezen kezelhető, nehezen integrálható településhalmaz, ez a lerobbant objektumegyüttes, na és a humánerőforrás öröksége a nyakunkon, semmi nem illik bele semmibe, a gondolkozásmód is idegen, a lignitgyár persze nem EU-szabvány, robbantani kell, meg különben is, jönnek a befektetők, a telek üresen sokkal értékesebb. Munkanélküliség, működőtőke, EU-pénzek. És kezdődik minden előlről. De talán remélhető, hogy most már a hagyományba ágyazódva, a hely szelleme által áthatottan, és a szükségszerűségek logikája szerint.

(Indusztria gyermekei, Magyar iparvárosok a XX. században című kiállítás. Százhalombatta, Matrica Múzeum, 2005. szeptember-október)