A Tegnapról egy szekvencia
 

A tegnap napja úgy múlt el titokba
míg eltelik még néhány pillanat,
a kerti széket ott feledte volna,
vagy tolta volna át a fák alatt;

és a tetők, amíg a fényben állnak,
s a tegnap napja benne, mint a távlat,
a kertekben az almafák alatt,
ott átsuhan az Angyal és a Nap;

a tűznyelvek az ágakról leválnak,
és egyre hullnak, mint a gondolat,
mint szénné égett ág a fák alatt
egy kéz, mint érintése mirtuszágnak;

úgy nyílt ki, és mutatta fel az égnek,
míg egyre hulltak szívükben az almák,
az alkonyatban, mint benzinben, égtek
ott ketten ők, amíg az angyal lát-

ott zuhanni le a Harmadik Mennyből
egy fényes csillagot, amely aláhullt,
és pontosan hasonlított az Én-re,
a teremtésbe hullt csillagszemétre,

amely a földre visszatérő gondolat
alakját, mint Messiás, magára ölti,
míg a tegnap olyan, mint a Szombat,
a hasonlat, amely időt feszít ki,

és távolságot két betű között,
míg jel és jel tere által Én-t teremt
az Írásban Isten, hol földre száll,
és testet ölt, mely Test: emlékezet

és pillanat, mely hideg, mint a Nap,
a Holnap Napja, mely az Örök Szombat,
két délután közötti alkonyat,
hol Én lakik s egy másik pillanat.