Gondolom,
nem okoz nagy nehézséget átlépni az
elvontságok szférájába, és ha ez valóban így van, akkor nyomban le is szögezhető,
hogy korántsem meglepő módon vannak olyan szituációk, amikor a nem-írás
az írás. A semmi valamivé alakulásának megfoghatatlanságokba emelkedő jelensége
ez. (A valami látens semmivé alakulásának banális eseteire most nem emlékeztetnék.)
A dolgok összemosódásának (felesleg/lényeg, fény/árnyék, kemény/puha, hideg/meleg,
éles/tompa, hazug/igaz stb., stb.) tanúiként és áldozataiként ítéleteinkben
igencsak korlátozottak és reménytelenül kiszolgáltatottak, tehetetlenek
vagyunk. Meggyőződéseink eleven cáfolatai. Így hát optimális esély a nem-írás,
amely írás-tétel bizonyossága. (A nem-írás, amely írás természetesen nem
azonos a csupasz nem-írással. A csupasz nem-írás tulajdonképpen nem is
létezik, mert ha körbehordozom a pillantásomat, akkor nem állapíthatom
meg, hogy itt most a nem-írás esete forog fenn vagy van jelen. Csupasz
nem-írás nincs is, hiszen a konvenciók szerint csak írás van. Ha viszont
a nem-írás, amely írás-t feltételezem, akkor máris iszonyatos feszültséget
kelt valami hiány, s nagy megnyugvást ad az a semmi, ami valami, vagy amely
a valamivé válással kecsegtet.) A nem-írás, amely írás maga a beteljesülés,
a teljesség, a belső, külsőbe vetülő megvilágosodás: egyszóval maga a tökély.
Buda, 4004. december 19.
* Szigorúan írásvédett nem-írás, amely írás-szöveg, amelynek olvasásvédettségére ezúttal eredendően nincs szükség. |