A dokumentumban jelzett élelemtárakat (élelmi tárakat, élelmezési raktárakat) abból a megfontolásból hozták létre, hogy a nehéz munkát végző bányamunkások létfenntartásához szükséges alapvető élelem és ruházat biztosított legyen. A 19-20. század fordulóján a folyamatos termelés érdekében rendelkeztek az alapítók, hiszen nem volt ritkaság, hogy a bányász összes keresetét – vagy annak legnagyobb részét – kocsmában költötte el, aztán egész családjával együtt nélkülözött, éhezett.
     A bányatársulatok nagy tételben, kedvező áron vásároltak fel alapvető élelmiszert, amit nem készpénzért vettek meg a bányászok, hanem járandóságukból havonta levonták az élelemtárban kedvezményesen megkapott élelmiszert. A bányatársulatok vételezési könyvben vezették a vásárlásokat, a fejadagot aszerint állapították meg, hogy a könyv tulajdonosa milyen munkát végzett (külszíni, földalatti stb.), s hogy hány családtagról kellett gondoskodnia. Minden hónapban ugyanazon a napon az abc azonos betűivel kezdődő családok álltak sorban a vételezésnél. Többnyire az anyák nagyobb gyermekeikkel húzták a kiskocsit, vagy tolták a talicskát, benne az áruval. Az előnyomtatott élelmiszer valamelyikét nem igénylők papírdarabot helyeztek a kis könyvbe, írásban jelezve eltérő kérésüket. Az idényjellegű élelmiszer esetén is eszerint jártak el, s a textil- és méter-, vagy bőrárut is így igényelhették.
     Az élelemtárhoz érkezők sorban (ahogy a dokumentum is hivatkozik: a tumultust elkerülendő fegyelemmel) az iroda átvevő ablakához mentek, leadva vételezési könyvüket. A havi vételezési lapot kitöltve, beárazva az írnokok visszaadták a könyvecskét, s mehetett a család az árukiadó pulthoz, átvenni az őt megillető mennyiséget. Általában külön helyiségben volt a textiláru, színt és mintát választhattak a jogosultak. Fizetni itt sem kellett, ezt is a havi bérből vonták le.
     Néhány fennmaradt dorogi élelemtári jelentésben lapozgatva figyelemreméltó adatokra, tényekre bukkanunk a második világháború előestéjének időszakából, amikor az élelemtárak már olajozottan működtek. 1937-ben 995.400 Pengő értékben forgalmaztak élelmiszert, textilárut 153.500 Pengőért igényeltek a családok. Ez csaknem a kétszerese volt az előző évi forgalomnak. Kamarás Imre élelemtár-vezető meg is jegyzi éves jelentésében: "...emelkedett a forgalom[...] A lisztnél és zsiradéknál életbeléptetett árredukció természetes következménye volt, hogy munkásaink és alkalmazottaink legnagyobb része élelemtárainkban fogja szükségletét fedezni." A vevők számának alakulásában is közel kétszeres az emelkedés.
     1940-ben már országos áruhiányról beszél az élelemtár-vezető, aminek következtében tovább nő az igény az élelemtárral szemben. Nemcsak az alapvető élelem biztosítása, de annak kedvező ára is nagy vonzerő volt, a lisztnek például újabb tárolóhelyeket kellett keresni a megemelkedett igények miatt. "A textiláruban már sajnos, a beszerzési nehézségek felszaporodása miatt, mindinkább érezhetővé vált egyes cikkekből a hiány" – jelzi a nehézségeket Kamarás Imre. S elismeri azt is: a fegyelem, a rend sem a régi, sok az ácsorgás, sorbanállás. "A szociális követelmények, az aránytalanul megnőtt forgalom, az áruk szükséges szakszerű raktározása és a vásárlóközönség igényeinek kielégítése[...] szükségessé teszi egy modern, a kor követelményeinek mindenben megfelelő élelemtár megépítését." Sokfelé írhattak hasonló jelentéseket, mint ahogy sokfelé, hasonlóan a dorogi példához, elmaradtak ezek a fejlesztések.
     Jól látható a dokumentumok keletkezési idejének távlatában (közel fél évszázad telt el a bevezetést követő kezdeti bizonytalankodások óta), hogy a központi akarattal működtetett élelemtárak fontos célokat szolgáltak: a bányászcsaládok védelmét ugyanúgy, mint a legalapvetőbb szükségletek olcsó biztosítását. A természetbeni juttatás, a "fényűzési cikkek" tudatos kihagyása a listákról, a bányavállalat dolgozóinak "pozitív diszkriminációja" megfelelő, állandó és rendszeres minőséget szolgáltatott a bányászcsalá- doknak a legnehezebb időkben is. A dokumentumban kifogásolt "értelmezési problémák" gyors kezelésével egy fél évszázadra (még néhány évvel a háború utáni évekre is) hasznos, szociális szempontból is előnyös intézményrend- szernek bizonyult az élelemtárak hálózata a bányásztársadalom életében. Az 1902-ben már oly sürgető (és korszerű) szemlélet – a szövetkezetek alakítása és a munkásellenőrzés gondolata – ugyan a későbbiekben nem mindenhol, vagy nem elég hatékonyan valósult meg, mégis jelez a dokumentum egy érzékeny, szociálisan is a munkásérdekekre figyelő (részben tulajdonosi) magatartást. A szén, a bányászat szerepe, súlya fogalmazódik meg általa a gazdaságban.