Gyertyafénynél
 

Jól begubózom a bolyhos takarókba, körém
szédül az alma s a birskompót illata, sajt
és méz illata, száraz, bíbor boromé –
Este van, ősz, nyugalom, béke. Elállt az eső
is, napokig zuhogott. Távoli most a világ
sok fájó baja; kívül marad egyszer a gond,
gondolom én. Mosolyogsz rajtam. Nem hiszed el,
hogy feneketlen a csend kútja, hogy éjszaka már
lopkodom onnan a felszínre bukó, levegős
gyöngyöket. Oldom a holtpontokat, oldom a fix
tények gócait. Olykor kerekebb lesz a sors,
formásan kerekebb; csont, hús, bőr – ölelés.
Összefonódik időnk, összeadódik a vélt
ködképek sora – egymást őrzik a mondataink.