2005. október 23-án a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma Arany János-díjjal jutalmazta a jeles költőt, műfordítót, esszéírót, a Tatán élő Csokits Jánost. Nevezetes dátum, nevezetes személy, különleges életút.
     1949-ben – 21 évesen – menekült el Magyarországról; Franciaországban, Nyugat-Németországban, majd Angliában élt és dolgozott (legtöbbet a Szabad Európa Rádiónak és a BBC-nek), majd Andorrában telepedett le. Ötvenéves emigrációját 1999-ben adta fel: hazatért és Tatát választotta lakhelyéül.
     Irodalmi munkássága a 20. századi magyar irodalom szerves része. Költészete összetéveszthetetlenül egyéni, verseit nagy műgonddal csiszolja s könyörtelen szigorral szelektálja. Ő valóban az a költő, akinek úgyszólván "csak válogatott" versei vannak. Nagy érdemeket szerzett a magyar költészet – elsősorban Pilinszky János életműve – nyugati, angol nyelvű megismertetésében. Esszéinek témája szerteágazó, de mindegyikben megjelenik a kivételes műveltség, a tárgyi tudás magas foka. S fél évszázad távollét után is tisztán megőrizte – mert szigorú tudatossággal és elszántsággal meg akarta őrizni – magyarságtudatát, a magyar nyelv, a magyar kultúra minden áldását.
     Hazatérve bekapcsolódott az itthoni irodalom vérkeringésébe: főként a Kortársban és az Új Forrásban publikál. Büszkék vagyunk rá, hogy több könyvét (a tatai "Allé-füzetek"-et is beleértve) megjelentethettük; legutóbb – ez év ünnepi könyvhetén – a Testvére minden kőnek című válogatott és új verseket tartalmazó (könyvként is becses) verseskötetét.
     Csokits János ama ritka emberi tünemények közé tartozik, akik idős korukra is meg tudták őrizni derűjüket, okosságukat, igényességüket, szellemességüket, nemkülönben előzékenységüket és udvariasságukat. Jó őt a közelünkben tudni.