A régésznő körömcipőben I.
 

(Vravrona)
 

Szabadnapos vagy,
átnézted az Apojevmatini

katasztrófarovatát,
az út menti árus

mérgelődve mérte le
az egy darab barackodat,

elfogyott a járda a lábad
alól, zacskódban

felolvadt a reggeli
lukumádra szórt

cukor. Forrósodik
és nedvesedik a föld.

Nem megyek tovább.
Az út a visszahúzódott

tenger nyomán
süppeteg. A mocsáron túl,

a múzeumban leltárba
veszik a medveistennő

törött lábszárcsontját,
a márványgyerekek kezébe

bújt, fej nélküli madarakat.
Aztán aszfaltút vezet

a templomig. Szoknyádig
ér a fű. Artemisz kegyes:

rá lehet állni a kőre,
megtapogatni az oszlopokat.

Kaktuszba fúródtak a nyilak.
A vadásznő a semmibe nyúl,

hátáról hiányzik a tegez,
kislányos, csapzott, márványhajú


(Verjina)

Sírdomb, fűvel benőve,
mellette apró szemétkukák.
Aranykoszorúk egy sötét veremben.

Képeslapon Hádész,
amint elviszi Perszephonét.


(Patisszion-Kipszeli)

A taxi megáll,
mikor az útra lépsz,

éjszaka van, a sofőr
fáradt, nagypapás

keze a térdeden,
azt akarja,

hogy kislány légy
és zöld szemű,

csak kapkodsz a szavak után,
nyúlkálsz a semmibe,

most fontos,
hogy férjed emlegesd,

életkorod, talán
elriaszt, görög szókincsed

zörgő, aprópénzszerű,
mikor végre kiszállsz

a ház előtt, néhány
archaizmus a borravaló.