Szokatlanul heves, de egyáltalán nem érthetetlen reakciókat váltott ki a Felvidéken egy harmickét éves első kötetes író regénye, a Klára. 2004 tavaszi megjelenése óta négy ismertetés, elemzés, kritika látott róla napvilágot¹, és legalább egy alkalommal előadás témájául is szolgált², nagyban megkönnyítve s árnyalva György Norbert³ regényének közvetlen recepcióját. Az alábbi tanulmányban a Kláráról eddig megjelent véleményeket azzal szeretném továbbgondolni, hogy alaposabban megvizsgálom a mű nyelvezetét.

A kritikai fogadtatások sorát Dusík Anikó nyitotta meg, aki nemcsak azzal adta meg az alaphangot, hogy dicsérőleg szólt a Kláráról, hanem főleg hogy a diskurzust azonnal a nyelv és a nyelvi specialitások irányába terelte. Írásának elején fölbukkan a nyelvművelés mint mérlegelendő szempont, mondván: ,,Magyarul tanulni vágyók számára [...] nem ajánlanám, sőt feltételezem, hogy valamennyi jóérzésű nyelvművelő sikítófrászt kapna, ha a Klárából tanult magyar nyelvvel szembesítenénk." Nem állítható, hogy jogtalan volna e fölvetés, de kár szerintem egy fikciós művel kapcsolatban ebbe az irányba indulni, hiszen a Klára, miként semmilyen modern regény textusa, sem nyelvtanulási, sem nyelvművelési célokra nem alkalmazható és nem is alkalmazandó. Dusík számára a szokatlan szókincs a kulcskérdés, eljutva addig a spekulációig, hogy a ,,Klára szlovákul magyar, illetve Klára egyáltalán nem magyar, talán". A másodikként megszólaló Grendel Lajos barátilag üdvözölte és kritikai megjegyzéseit elhallgatva dicsérte fiatalabb pályatársát. A nyelvi építőanyag jelentőségét ő sem kerülte el, amennyiben, írja, Györgynek sikerült olyan műnyelvet teremtenie, amely nem steril, nem kasztrált, és annyira geniun, hogy másoknak egy élet sem elég megtanulni. Támadhatónak tűnik viszont Grendel azon állítása, hogy ez a regény ,,nem a posztmodern szövegirodalom repertoárját gazdagítja". Mert noha a cselekmény szempontjából tényleg nem az - olyannyira, hogy Mizser Attila nem átallja vele kapcsolatban a lektűr zsánermeghatározást használni -, Grendel figyelmen kívül hagy egy sor, nagyon is a Klára poszt (esetleg poszt-poszt-) modernségére utaló jelet. Például a többszörös identitásbújócskát, amelyet egyrészről a narrátor és a regényhős Én-én és Ikrek-ő váltogatásával ér el a szerző, másrészről a Klára kilétével való játékkal, azazhogy Klára Karafiátová végül is nem azonos önmagával, s aminek olvastán a nagy Barthes is megnyalná ujjait. Említeni lehetne továbbá a network jelleget, hogy ti. különböző színű közlekedési vonalak alkotják a regény szüzséjét (lásd a könyv címlapját meg Mizser Attila utalását a Klárára: ,,a szöveg áthálóz, mint a vasút"), vagy a cselekményszekvenciák újrajátszásának már nem nagyon új, de igen filmszerű effektjét. Én kiegyeznék Grendellel abban, hogy György Klárája jelentős részben nem posztmodern szövegvilág - ahogy nem is ,,szlovmagy". De ez utóbbi véleményt már a harmadik recenzens, a sok fenntartást is megfogalmazó Mizser Attila képviseli, aki viszont arról feledkezik meg, hogy a szövegbeli szlovák szókölcsönzések számát, amelyeknek amúgy is igen nagy hányaduk tulajdonnév (Bratislava, Nový most, Fi¾akovo stb.), sokszorosan felülmúlja a fonetikusan átírt angol jövevényszavak száma, mint tísört, no exit, rósztbíf, popkorn, dolby-szurand, mejkap, cséjndzs, ajm szori stb., plusz teljes angol mondatok (Objects in mirror are closer than they appear) sőt egy angol vers (138. old.); márpedig ez a jelenség az újabban de jure is létező szlovákiai magyar nyelvet in genere nem jellemzi, legfejjebb az ebbe a szociolingvisztikai közegbe tartozó egy bizonyos tanultabb populációt. Éles szemű kritikáját a negyedik kritikus, Keserű József is a nyelvvel kezdi. A Klára ,,azok számára igazán élvezetes olvasmány - írja -, akik az irodalom nyelvét nem okvetlenül a Nyelvművelő kézikönyv irányelvei alapján képzelik el", ugyanúgy kapcsolatot tételezve föl a funkcionális nyelvre vonatkozó normák és egy fiktív nyelvvilág között, mint korábban Dusík. Ennek ellenére véleményem szerint Keserű jutott legközelebb a Klára-rejtély megoldásához, amennyiben nagyon helyesen észrevette és szóvá tette, hogy György ,,hibás szórendjei", ,,idegen szerkezetei" és az általa alkalmazott ,,szabad függő beszéd", az időkezelésen és a narrációs technikán túl, mind-mind figyelemre méltó vonások a Klárában.

A Klárában valóban több dolog érdemel figyelmet. A magam részéről a szavak, gondolatok és érzések meg- és felidézésének sajátos György Norbert-i narrációs technikáját tartom a Klára titkának, amit olyan fogalmakkal hozok összefüggésbe, mint egyenes beszéd, függő beszéd, átélt beszéd, belső beszéd és belső monológ⁴. Következtetéseimhez nemcsak három, általam reprezentatívnak vélt, összesen 1000 szót felölelő szövegrészletet használok fel⁵, hanem segítségül hívom a szerző vallomását is saját szövegéről, amelyet könyvének egyik bemutatóján mondott⁶.

Legkönnyebben a belső monológ regénybeli elhanyagolható volta tisztázható. Ha megvizsgáljuk: Ki az a személy, aki hozzánk, olvasókhoz közvetíti a történetet? Vajon az író-e vagy az egyik szereplő? Esetleg senki vagy mindenki? - megállapítható, hogy ebben a regényben az író nem azonos, illetve nem száz százalákosan azonos az elbeszélővel. Mert ha így lenne, akkor kívülálló pozíciójának köszönhetően mi olvasók sokkal több összefüggést tudnánk és látnánk az eseményekből, mint amennyi ténylegesen említve van. Ezzel szemben csakis azt tud(hat)juk, amit az Ikrek szereplőként megél, amit mondanak neki vagy amiről ő maga gondolkodik, amiből következtethető, hogy az Ikrek tölti be a mesélő funkcióját. Még pontosabban fogalmazva az Ikrek és lelki duplikátuma (Csanda Gábor Ottlik Budájával olvasta össze, Beke Zsolt pedig a krimi felől tartja döntőnek a ,,megkettőződés folytonos játékát"), aki főleg az Ikrek halála után, s főleg a regény legutolsó soraiban veszi át az Ikrek szerepét: ,,Ugyan már, gyerekek, hülyeség az egész, mondaná az Ikrek az események ilyetén alakulására [...] s a papugok is, hová tűntek el csak úgy [...] hová mentek, hol vannak most éppen? Hogyhogy hová? Hogyhogy hol? Hol vajon - nálam. Gonoszkodunk hármasban." Ha azonban az elbeszélő a történet főszereplőjével azonos, akkor vajon a főszereplő nem azonos-e az íróval? Erről az érintett (György Norbert, az író) meglehetősen egyértelműen nyilatkozott: ,,Pozsonyt nem is ismerem. És különben is, kívülről ez a történet nincs, nem létezik, csak a nyelvben." Vagyis minden esemény, cselekmény és dikció az Ikrek egyes szám harmadik személyű fiktív tudatán át jelenik meg, hol közvetlenül kivetítve, hol pedig úgy, ahogy elmondja saját lelki duplikátumának - aki talán az író. Ennek az elénk (mintegy elénk a papírra) vetített belső világnak köszönhetően válik hitelessé az Ikrek személyiségének pár hónapig kísért regénybeli fejlődése. És ugyanennek köszönhető a regény roppant intenzív illúziós hatása is, hogy valós történettel állnánk szemben. Mintha. Pedig nem. Az író saját szavaival élve: ,,Nem is ismerem Pozsonyt... Amikor már megérett bennem, hogy a regény ott és úgy fog játszódni, vettem egy heti bérletet és utaztam villamossal, busszal, trolival, de csak akkor. Nem gondoltam, hogy egy trafikban vásárolt bedekkerrel, ami három színnel jelzi Pozsony fő tömegközlekedési vonalait, az embereket így át lehet verni." Visszakanyarodva a belső monológhoz: a Klárában csupán a mesélő identitása kétséges, léte nem, márpedig a belső monológok intenzív felhasználásával írott művekből rendszerint teljesen, egész a meghatározhatatlanságig hiányozni szokott az elbeszélő. Ráadásul a szöveget nem jellemzi a belső monológ további két lényeges összetevője, a csapongó témaváltás és az ide-oda szárnyaló asszociácós technika sem, mindkettőt ugyanis lehetetlenné teszi a történések rendjének megfelelő, ha úgy tetszik klasszikusan lineáris történetmondás.

     Az egyenes, függő és átélt beszéd regénybeli stilisztikájával kapcsolatban úgy vélem, hogy a Klárára az egyenes beszéd alkalmazása jellemzőbb, mint a függő beszédé. Még akkor is, ha központozás tekintetetében a szerző nem követi az egyenes beszéd (ha úgy tetszik: az idézés) ismert eljárásait, illetve ha a vizsgálódáskor az egyenes beszéd liberálisabb definíciójából indulnk ki, amely szerint nem feltétlenül szükséges, hogy mások szavait önálló mondatban közüljük. György Norbert igen nagy arányban, az 1000 szónyi szöveg mondatait megvizsgálva mintegy 84 %-ban (45-ből 38 mondatban) alakjait közvetelenül beszélteti, amire a példák nagyon változatos tárházát lehet hozni: ,,Boldog vagyok, nagyon, közölte a kollégával", ,,Spéci receptem van, mondta", ,,A csirke (terelné el a bepörgött madaraktól a vendéget, a felszökkenő szagokról a gyanút) reményeim szerint kínai lesz", ,,Hát... elmehetnénk, nyögte" [ezekben a példákban az Ikrek szólal meg saját hangján]; ,,Mit sütsz, kis szűcs, faviccel hülyén" [ezek a kolléga szavai]; ,,Én voltam ott már párszor, mondta" [Klára szavai]; ,,I am sorry. Mondják" [a követségen] és így tovább. A szerző ill. az elbeszélésben résztvevő főhős előszeretettel beszélteti alakjait ill. társszereplőit: ,,Kúl kaja, guszta, böfögi két pofára", időnként nagyon is egyenes, direkt módon: ,,Lófaszt... mit tudsz te erről", ,,Szarul vagyok, mondta", ,,Vaj" [értsd: Why?], rendszerint nem fűzve kommentárt az idézettekhez: ,,Össze kell szednem magam, gondolta, gatyába rázni rendesen, mert ez így semmi jóra: önbizalmam fogyófélben, mint a papugkaki, akkora már, és az állaga is valami hasonló." Efféle egyenes beszéd a szöveg túlnyomó része. Mégis, csak ellenőrzésképpen, mire jutunk, ha megvizsgáljuk, mennyire gyakori a függő beszédet erősen jellemző "hogy" kötőszó használata? Nos, a példaként kiemelt ezerszavas szövegben 18 "hogy" található (ez a szavak 1,2 %-a). Ezek közül 5 "hogy" áll függő beszédbeli helyzetben, ami az ezerszavas minta 0,5 %-a, viszont az összes "hogy" jó negyede, 27,7 %-a. (A többi "hogy" egyéb funkciójú kötőszó vagy kérdő helyzetben álló határozószó.) Amiből az következik, hogy a kiválasztott szövegben nagyon kevés a "hogy"-kötőszó, ám ha előfordul, akkor nagy valószínűséggel a függő beszéd jele, amit az is megerősít, hogy a fenti 5 függő beszédben talált "hogy"-ból az első 3 egy egység része (lásd alább). Ugyanígy jelen vannak, de szintén nem jellemzőek a függő beszéd tipikus névmásai (itt/ide/innen helyett ott/ oda/onnan), határozószói (ma/tegnap/holnap helyett aznap, előző nap, másnap) és igéi (jön/hoz helyett megy/visz), mert ezer szó között csupán 2 ,,ott", 1 ,,másnap" és 1 ,,mehetnénk" fordul elő összesen.

Az egyenes beszéd predominanciája mellett tagadhatatlan a függő beszéd és ennek további két válfajának szövegbeli jelenléte. Így jutunk az átélt beszédhez, illetve a jelöletlen egyenes beszéd és a függő beszéd kombinálásával elért hatáshoz. Az előbbi bizonyításánál döntő az átélt beszédre jellemző egyes szám harmadik személyű narráció: ,,Klárát szerette volna eredetileg az Ikrek, persze hogy Klárát, meghívni erre a vacsira"; ,,Később felhívta a diszpécserhölgyet, és beteget jelentett" stb.; igaz, ellentmond a harmadik választott részlet egyes szám második személye: ,,Vaj, kérdezed elkerekedett, rémült szemekkel." Az egyes szám harmadik személyű narráció indokaként nem feledhető, hogy az Ikrek történetét sok helyen az Ikrek alter egója mondja el, így például: ,,Van, mondta (neki mindig volt, mesélte később)". Ez a nagyobb részt ,,ő" formában alkalmazott, de néha ,,te"-be váltó beszédmód kiválóan alkalmas arra, hogy ,,az epikus cselekmény egyik szereplőjének [ez lenne az Ikrek] belső lelki folyamatait"7 csupán nyelvi eszközökkel érzékeltesse. Ami pedig a jelöletlen (tehát nem közvetlen idézetként alkalmazott) egyenes beszéd és a függő beszéd kombinálásával elért hatást illeti, ennek illusztrálására alkalmasnak látszik a mintául választott első szövegrészlet két egymást követő terjedelmesebb mondata: ,,Elmondta aztán (csak neked, mint barátnak), részegedőfélben már, alámerülőben, a thurgaut is megkezdve, naná, mindkét thurgaut is (szopogatta rendesen a barát borát), hogy hogyan is mennek a dolgok a gagarinos nővel. Hogy a gagarinos nő az egy jó kis gagarinos nő, és hogy ő, a kolléga hálát adhat istennek (így mondta), hogy egy ilyen vumennel (volumennel?) hozta össze a revizori gondviselés." (60. old. Ez az a rész, amelyben - miként néhány sorral fejjebb utaltunk rá - az ezerszavas minta 5 függő beszédbeli helyzetben talált hogy kötőszavából 3 egy egység része.) Az idézetben az első mondat függő beszéd, a második viszont már egyenes is, amit egyebek mellett az ,,így mondta" közbevetés erősít. Érdekes, hogy ezek az átfedéseket függő és egyenes, illetve egyenes és átélt beszéd között egyáltalán nem teszik bonyolulttá a befogadást, sőt éppenséggel általuk válik plasztikusabbá a szereplők olvasók által vélt jelleme. Nem véletlenül. A helyzethez ugyanis mindhárom stilisztikai alakzat hozzáadja saját nyelvi hatásának velejét: az egyenes beszéd drámaisága és a függő beszéd elrejtett narrátor miatti enigmatikussága vegyül az átélt beszéd bévül állás jellegével; ez utóbbi ugyanis ,,az epikus cselekmény egyik szereplőjének belső lelki folyamatát olyanképpen tárja fel, hogy közvetlenül nem utal rá, csupán nyelvi eszközökkel érzékelteti". Valóban, mi mással lehetne direktebb, egyenesebb módot találni a beszédhelyzet akusztikai viszonyainak meghatározására, mint a ,,böfögi" hangutánzó igével vagy a ,,vaj"-ként kiejtett angol kérdőszó brutális akcentusával?

Ezek után célravezetőnek látszik már csak az egyenes beszédet mint véleményem szerint a Klára nyelvezetére legjellemzőbb nyelvi-stilisztikai eljárást vizsgálni. Konkrétan azt, mennyire változatosak vagy éppen egyhangúak azok az igei állítmányok, amelyeket a mondattani értelemben főmondatban, az idézés szempontjából pedig az idéző mondatban használ a narrátor. Ezek szemrevételezése azért lehet érdekes, mert az idéző mondat igéje nagyban utalhat a szereplői beszéd modusára, külső-belső körülményeire, vagy ellenkezőleg, teljes nyitottságára. A kiválasztott ezerszavas részletben az alábbi igék helyezkednek el egyenes beszédbeli szerepben: akarta tudni, állapítja meg, böfögi, búgta, faviccel, gondolta (2-szer), inti óva, kérdezed, kérdezte (2-szer), közölte, [el]mondta, mondta (10-szer), mondja (2-szer), mondják (2-szer), [úgy]mond, nyögte, pipegi, szólt, terelné el, válaszolta⁸. Ezenkívül körülbelül féltucatnyi mondatban valamilyen cselekvést jelző ige(név) utal a beszédhelyzetre, pl. ,,kivillantva, benyakalja, váltott témát, tessékelnek, terelhetnek" stb. Végül lényeges, hogy nagyszámú, általam egyenes beszédnek ítélt mondatban egyáltalán nincs beszédhelyzetre utaló főmondat, pl. ,,Hogy vagytok, jól vagytok?" Azaz: György Norbert viszonylag nagyszámú igét használ az egyenes beszéd megjelenítésekor, amin belül azonban dominánsak a ,,mond" ige s annak igekötős vagy személyragos változatai, ezek adják ugyanis az egyenes beszédbeli helyzetekben található igék közel felét, 48%-át (33-ból 16-ot).

Mármost milyen következményei vannak a recepció szempontjából a György Norbert által alkalmazott, mondjuk így, jelöletlen egyenes beszédnek? Ha abból a recepcióelméleti tételből indulunk ki, hogy a néma (mert leírt) szövegeket az olvasók rendszerint hangokkal szokták megtölteni, akkor a regényekben az egyenes beszédkor hagyományosan alkalmazott szerzői írásjegyekkel (idézőjel, gondolatjel, vessző, mondatvégi írásjelek, exklamácót jező írásjelhalmozás stb.), valamint az egyenesen mondott szövegek összekötésére hivatott igékkel (mint pl. szólt, mondta, üvöltötte) kétféle hatás érvényesülhet: egyrészt gördülékenyebbé válik az olvasás, mert a vizuális jelek sugallják a beszédkörülményeket; másrészt viszont ugyanezek a jelek erősen korlátozzák a tökéletesen szabad olvasást, mert a szövegbe helyezett írásjelek eleve kijelölnek, feltüntetnek, ezzel szugerálják a narráció író által elképzelt módját. A Klárában György Norbert az egyenes beszéd gyakori alkalmazásával, s egyidejűleg az idéző mondatokban szereplő, egyhangú ,,mondta"-típusú igei utalásnak köszönhetően sikeresen olvasztja föl a külső beszédhelyzetet. Ez olyan belső monológ-féléhez vezet, amelyben ,,az elbeszélés hőse mintegy az elbeszélő helyébe lép, ami az egész elbeszéléshelyzet megszűnésével jár, az olvasó minden közvetítés nélkül lép be az elbeszélés hősének belső világába"⁹. Ráadásul mindez a Klárában nem is egy, hanem legalább két szinten történik. Az író ugyanis nemcsak a történet síkján használ két elbeszélőt (az Ikreket és annak lelki duplikátumát, akinek egészen haláláig, sőt bizonyos értelemben halála után is ,,mesél"), hanem, mint az imént láttuk, verbális szinten is, amennyiben a textus grammatikai építésével az olvasót a történetet elbeszélő egyik szereplő pozíciójába helyezi. Nagyon lényeges továbbá, hogy a narrátori szerepet is betöltő főhős tudata és ugyanennek olvasó által életre keltett beszéde a nem teljesen egyenes beszédmód hatására tökéletesen individuális olvasói befogadásokat tesz lehetővé. Van is erre egy ravasz utalás a regényben. Első közös vacsorájukkor az Ikrek ,,Hogy vagytok?" kérdésére a kolléga azt mondja: ,,Jól vagyunk", amiből az Ikrek pont a válasz ellenkezőjét szűri le, hivatkozva a ,,hanglejés, testbeszéd, hasonlókra, magyarázta, a szupraszegmentális tényezőkre". Miért zaklatja György Norbert a jegyellenőr kollégát a szintén jegyellenőr Ikrek által efféle macerás intellektualizmussal, ha nem azért, hogy cinikusan hozzánk szóljon a lapokról: Nesze nektek, én a szupraszegmentális elemekre is figyelek!

Az Ikrek tudatára redukált látásmód, valamint a teljesen nyílt olvasói-értelmezői mező teszi, szerintem, olyan olvasmányossá a Klárát. György Norbert írói nyelvéről nem állítható, hogy fent elemzett eszközei biztosan tudatosak volnának, habár saját szavai, amikor könyvéről beszélt, ezt a gyanút keltik: ,,A mondatszerkesztés, a tördelés, a hátravetés nehéz ügy volt." A hatás azonban vitathatatlanul intenzív, és kétségtelenné teszi, hogy a Klára nyelve szuverén írói nyelv. Erre a regényre, amelyre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne története, duálisan fontos az elbeszélt történet meg az elbeszélés módja mint a történet hatásának előidézője. Ugyan a narráció nem válik fontosabbá a történetnél, de az elbeszélő hagyományos szerepének kiiktatására tett kísérlettel és az olvasói feladat intenzív kihasználásával a Klára egyértelműen a hagyományos regény ellen irányul. Ugyanilyen törekvésre utaló jeleket látunk akkor is, amikor megállapítjuk, hogy a nagyobb szövegegység viszonylatában nem jellemző a hogy típusú függő beszéd alkalmazása. A függő beszéd elkerülésére való hajlam azt jelzi, hogy György nem akarja módosítani szereplőinek gondolatait, sőt törekszik, hogy az egyenes beszéd általa alkalmazott válfajával minden olvasó számára nyitva tartsa a szereplők hanghordozását, hanglejtését, hangszínét stb., egyszóval nyitva hagyja a szöveg nyelvzenei kapuit. Egyfajta összefoglaló elbeszélés ez, amelyben az elhangzott beszédben csak a döntő mozzanatok jelenítődnek meg, és ,,csak az események láncolata, a cselekmény előrehaladása szempontjából lényeges elemek"10 emelődnek ki. Az ekként nyitottá tett szövegben és történetben reflektálódnak a vívódó lélek imponderábilis erői, s velük érhető el ,,egy bizonyos [örök] jelen idő"(Gy.N.). (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2004)
 

Jegyzetek

1 Dusík Anikó: Korkép-Kórkép-Körkép. Könyvjelző, 7/2004, 7. o.; Grendel Lajos: Az Ikrek esete Klárával. Könyvjelző, 8/2004, 15. o.; Mizser Attila: Klári sok(k). Könyvjelző, 9/2004, 14. o.; Keserű József: A Klára nyelve. Könyvjelző, 10/2004, 11. o.
2 Beke Zsolt előadása az V. Somorjai dispután 2004. november 13-án Somorján.
3 Noha a szerző neve György Norbert, egy érdekes játék érdekében a regény Norbert György név alatt jelent meg. Az alkotói személyiség elrejtésének mozzanata oly jól sikerült, hogy időnként még az író személyes ismerőseit is megzavarja, vajon "norbinak" vagy "gyurinak" kell-e őt szólítani.
4 Az alábbiakban több alkalommal támaszkodom lexikonbeli címszavakra, úgymint: átélt beszéd, belső képlátás és belső beszéd, belső monológ, egyenes beszéd, elbeszélő, elbeszélő nézőpont, függő beszéd. Vö. Irodalmi fogalmak kisszótára [Korona Kiadó, Budapest, 1996, szerk. Szabó B. István], Új magyar lexikon, Világirodalmi lexikon [harmadik, változatlan kiadás, Akadémiai Kiadó, 1986].
5 A három kiválasztott kompakt szövegrészlet: 58-61. oldalon "Szept. 20-án az Ikrek[...] érzékeny piszkosul a huzatra" [terjedelme 678 szó]; 133-134. oldalon "A trémenszből az erikszon[...] Semmnit sem álmodott" [terjedelme 259 szó]; 191. oldalon "Ajm szori[...] És egy éven belül" [terjedelme 63 szó].
6 György Norbert itt idézett szavai a Klára 2004. október 7-i dunaszerdahelyi bemutatóján hangzottak el. A könyvet akkor Csanda Gábor kritikus és Beke Zsolt, a Kalligram szerkesztője mutatta be.
7 Világirodalmi lexikon, átélt beszéd címszó.
8 A szavakat ábécérendben közlöm; a külön nem jelölt szavak egyszer-egyszer fordulnak elő.
9 Világirodalmi lexikon, függő beszéd címszó.
10 Világirodalmi lexikon, függő beszéd címszó.