Ha az Ezer este Fülep Lajossal írása és szerkesztése idején meg lett volna már Csanak Dóra Levelezés-kiadása, "Andris", ahogyan FL Fodor Andrást nevezte, bizonyosan idézte volna az V. kötet elejéről Fülep Lajos - Mándy Stefániának küldött válaszát: "nagyon örültem levelének¹, nagyon jól esett. Huszonöt éves belső emigrációmban néha fénylő pont az ifjúság időről-időre való jelentkezése volt. Ezt a jelentkezést kezdettől fogva mértéknek tekintettem. Nem a tehetségének, másénak; azénak, hogy akadt olyan ifjúság, amely elégedetlen volt a meglevővel; valami mást keresett, nem mert tudta, hogy valahol van más is, hanem mert szüksége volt rá; s hogy 'hogy' nem, kerülő utakon, véletlenek révén olykor eljutott hozzám. De nem ez fontos; még nekem se, a személy ebben nem fontos; nélkülem talán talált volna mást. Az a fontos, hogy keresett, hogy elégedetlen volt. Mert hiányolta, mint Ön is, mint írja az emberséget. És nem nyugodott, amíg meg nem találta, vagy úgy nem vélte, hogy megtalálta. Hogy mást is megtalált-e nálam, nem tudom; ezt hiszem, hogy igen. Nem sok, de néhány tanítványom él itthon és szerte a világban, némelyik már nem ifjú, de a hűsége változatlan. S ez a hűség szintén nem nekem szól, én csak közvetítője vagyok: az emberségnek. Jó tudni, - s ezért örültem az Eszmélet² írója jelentkezésének, - hogy az elégedetlen ifjúság nem fogy el; akkor se, amikor látszólag kevesebb az oka az elégedetlenségre. Nem fogy el az, amelyik tudja, hogy az emberség nem lágyság, poltronság, kíméleteskedés, hanem keménység, s ha kell, kíméletlenség is. Mert mindig igazság, tehát maga, s mások iránt".
     És a jegyzet: "²Mándy Stefánia Eszmélet c. verse a Magyar Nemzet 1945. VI. 10. I. évf. 32. sz.-ban jelent meg."
     Mándy Stefánia 1945. VII. 4. keltezéssel írta első levelét Fülep Lajosnak (1727. sz.): "engedje meg, hogy ismeretlenül megküldjem Önnek ezt a kis cikkemet¹, amely talán a közeljövőben, az Új Időkben fog megjelenni.² Ezzel a cikkel elsősorban az volt a célom, hogy az Ön eszméit és Műveit kicsit elismételgessem a többnyire nagyon közönyös nagyközönség előtt, - másrészt pedig, hogy ezt a mindigre szóló, de most különösen időszerű gondolatrendszert érvül hozzam fel azok ellen, akiknek sejtelmük sincs sem az igazi művészetről, sem az igazi szabadságról. [...] Vagyunk néhányan fiatalok, akik vezetésre és tanácsra vágyunk és talán most itt az ideje, hogy akik hasonlót akarnak, megtalálják egymást és a vezetőkhöz vezető utakat." És a jegyzetek: "¹A levél mellett Mándy Stefánia Művészet és világnézet c. gépelt írása. [...] - A megtartott előadás hosszabb szövege ugyancsak megvan FL hagyatékában Művészet és világnézet címmel, 1945. IX. 21. dátummal." "²Az előadás nem jelent meg az Új Időkben."
     Bizonyosan közölte volna "Andris" a Bevezetés vonatkozó pár sorát is: "Korábbi magyarországi kapcsolatai közül felelevenítette a levelezést Szabó Lajossal, új tanítványként jelentkezett a fiatal költő, Mándy Stefánia, aki Szabó Lajos baráti köréhez tartozott, s Szabó hajdani szerzőtársának, Tábor Bélának a felesége lett. Pesten jártában Fülep két alkalommal is náluk szállt meg, s megismerkedett baráti körükkel, főleg az Európai Iskola tagjaival, s két alkalommal ismertette velük művészetfilozófiájának néhány problémáját." (V. 16. p.) Az említettekről a legfontosabbak megtudhatók A levelekben leggyakrabban előforduló személyekről: itt csak "SZABÓ LAJOS (1902-1967) filozófiai író, festő, grafikus"-ból emeljük ki: "Vádirat a Szellem ellen (Bp. 1936.) c. Tábor Bélával közösen írt könyvét 1944. I-ban elküldte FL-nak, miután a kötet megjelenése után küldött példány a postán elkallódott. Auschwitzba deportálták. Hazatérése után ismét megkereste FL-t s ettől fogva Fl Budapestre költözéséig rendszeres levelezésben voltak, FL leveleit nem egyszer a Szabó Lajos-Mándy Stefánia-Tábor Béla baráti körnek, ill. a házaspárnak közösen küldte. FL két alkalommal előadott a Mándy Stefánia és Tábor Béla otthonában hetenként tartott összejöveteleken, ahol Szabó Lajos pszichológiáról, értékelméletről, halmazelméletről stb. tartott előadásokat.
     1956-tól 1958-ig Bécsben, 1959-1961 között Bruxellesben, 1962-től Düsseldorfban élt. Műveit Budapesten, Bruxellesben, Düsseldorfban és Essenben állította ki." (V. 449. p.)
     FL-nak írt első leveléből (Bp. 1944. I. 21., 1629. sz., IV. 411-472. p.): "Az Ön gondolatainak megismerése írásaimmal kapcsolatban és attól függetlenül azontúl, hogy nekem nagyon jóleső volna, két szellemi-generációs szempontból volna fontos. 1.) hogy személyi kontaktusba juthassak annak a generációnak képviselőjével, amelyiktől munkámban önmagam számára is áttekinthetetlenül sokat tanulhattam és 2.) hogy ezzel a kontaktussal megerősödve nálamnál fiatalabb barátaimmal a munkámat jól egy új folytonosság és tradíció oltalmában folytathassam [...]. Tábor Bélával sokszor beszéltünk Önnel kapcsolatban arról, hogy ma csak a 60 körüli férfiak mernek és tudnak gondolkodni, pedig az volt az egyik legnagyobb nosztalgiánk, hogy velünk egyidős vagy nálunk fiatalabb emberekben lelhessünk erősítő társainkra. Komoly fiataljaink nagyon tájékozatlanok még. De titokban azt remélem, hogy a háború után ki fog derülni, hogy aggodalmaink azon a szimpla optikai csalódáson alapultak, hogy az események izolálták egymástól és így lehetetlenné tették önmaguk és egymás számára és a számunkra is ezt a fiatalságot. [...] (Hamvas Bélának említettem, hogy milyen fontos volna az 'Ars Una'-ban megjelent 'Művészet és világnézet' című tanulmányának komoly formában való kiadása! - 1936-ban v.[agy] 1937-ben hallottam Kerényi Károly professzor úrtól, hogy Önnek Pécsett művészettörténeti előadásai voltak. Megtudhatnék közelebbit azokról?)"
     A felszabadulás illetve hazaérkezése után nyomban írhatott Szabó Lajos, hiszen válaszában az V. kötetben (1716. sz.) 1945. V. 30-án azt írja FL a (mára már fel nem lelhető) lapról, hogy "igen nagy késedelemmel kaptam meg. [...] De akármilyen soká, csakhogy megjött! Nagy örömet okozott, nagy gondtól szabadított meg, hogy végre egyikőjükről itt az életjel. Gyenes Tamás pécsváradi ifjút, a Képzőműv.[észeti] Főiskola szobrász-növendéke, aki szintén nemrég jött meg a munkatáborból, Pestre indulása előtt megbíztam, kutassa fel Önt és Vajdánét. De most már, legalább részben, nyugodt vagyok. Én ugyanis már azt hittem, senkise fog onnan megjönni. Így legalább mer az ember remélni, hogyha egy megjött, majd a többi is. Kérem is Önt, amint Táborról, feleségéről⁵ valami hírt tud, közölje velem azonnal, Vajdánét nem említi lapján, ő megvan? A nem-említést úgy interpretálom, hogy megvan.
     Egyetemi ügyben kér tőlem tanácsot. De mivel nem határozta meg, mire nézve, nem tudok mit mondani. Be akar iratkozni? Hallgatni akar? De kit? Brandensteint? Kornist? Eddig más nem volt. Most már van? Az említettekről bizonyára tudja, kik-mik. Ha közben valami változás történt, én nem tudok róla, egyáltalában semmiről se tudok..." Az 5-ös jegyzet: "Szabó Lajos felesége Pallos Magda. Mándy Stefánia közlése szerint a deportálásból hazatérőben Szabó Lajos és Tábor Béla véletlenül együtt utazott."
     Szabó Lajos válasza megintcsak nem maradt fenn, FL 1945. VI. 29-én válaszolt rá: "hadd kezdjem, én is a jó híren: nagyon örülök felesége és Tábor B.[éla] Pesten létének! Kérem, adja át nekik ismeretlenül is örömem kifejezését és üdvözletemet, s közölje Táborral, milyen - bár sajnos, megkésett - örömet szerzett nekem a Vádirat is.
     Révai levele csakugyan megérkezett, de csak most, a Magáéval együtt, részletekről nem tájékoztat, csak azt közli, hogy írt a baranyai főispánnak, támogassa az én kinevezésemet. Ez nyitott ajtó, mert a főispán még a vele való megismerkedésem és találkozásom előtt elküldte a fil.[ozófiai] facultas tervezetét, az én jelölésemmel s azóta meg is írta, hogy állandóan mozgatja az ügyet, s föltétlenül ragaszkodnak hozzám. Föltehető, hogy Révai ennél többet is tett. Erről a többről azonban én nem tudok. [...]
     Ugyancsak nagy öröm nekem a Balázsról és Lukácsról szóló hír. [...]
     A vázlat10 megküldéséhez még egy kis türelmet kérek. Ha az én ügyemben végre valami fordulat történik, akkor jobban tudok mozogni, egy pár napra Pestre mehetek, [...] Vajdából,¹⁴ sajnos, csak azt a pár rajzot ismerem, ami a kiállítása katalógusán volt. Csak annyit állapíthattam meg belőlük, hogy nagyon érdekel, s különösen az egyik rajz - a házak - nagyon megragadott. Az van benne, ami a fő: a kézírás minden hajlatának beszédessége; semmi, ami: minden.
     Igen érdekel a 'szellemi csoportosulás'¹⁵ is, de többet kellene tudnom róla. Akár velem, akár nélkülem, minden igazi szellemi mozgás érdekel. Szívesen szegődöm bele, ha lehet." És néhány a jegyzetekből: "¹⁰Szabó Lajos valószínűleg FL művészetfilozófiájának vázlatát kérte. FL legközelebb 1946 nyár végén járt Budapesten, akkor vett részt először Tábor Béláék rendszeres heti összejövetelén." "¹⁴Vajda Lajos (1908-1941) festő, 1943-ban az Alkotás Művészházban, 1948-ban az Európai Iskola rendezésében volt kiállítása. FL a Vajda Lajos festőművész emlékkiállítása az Alkotás Művészházban. Katalógus 8 képpel és Kállai Ernő előszavával. [B. 1943.] c. kiadványban 'Szentendrei házak 1936' címen reprodukált rajzra gondol."
     "¹⁵1945-1948 között csütörtökönként rendszeres összejövetelek voltak Mándy Stefánia és Tábor Béla otthonában. A jelenlévők egyike maga által választott témáról adott elő. Az előadásról jegyzet készült. Állandó vagy gyakori résztvevők voltak Tábor Béla és Mándy Stefánia, Szabó Lajos, Bálint Endre, Hamvas Béla és Kemény Katalin, Jakovits József, Kállai Ernő, Mezei Árpád, Vajda Júlia, Veszelszky Béla stb. Voltak esetenként résztvevők, pl. Molnár Antal. FL két alkalommal vett részt ill. tartott előadást: 1946. IX. elején, mikor hivatali esküt tenni volt Pesten s a Tábor-Mándy házaspárnál szállt meg, másodszor pedig 1947. IV. 28-án, amikor Elek Artúr emlékestjén tartott beszédet. Erről az alkalomról Hamvas Béla a következőt írta Kerényi Károlynak: 'Tegnap nagy társaság volt együtt Fülep Lajos tiszteletére: Tábor Béla, Mándy Stefánia, Szabó Lajos, Weöres Sándor, Martyn Ferenc, Losonczy Tamás, Korniss Dezső, Szántó Piroska.' Hamvas levele 1947. IV. 9-i datálással jelent meg, az előadás azonban nem IV. 8-án,hanem 28-án lehetett, mivel FL IV. 24-30 között volt csak Pesten. Hamvas leveleit ld. Mitológia és humanitás. 185, 187. p."
     FL 1946 nyár végén, az eskütételkor 8 napig maradt Pesten; "személy szerint ismeretlen híveim - írja Kerényinek Várkonyból 1946. XII. 14-én - annyira kapacitáltak, megígértették velem előre a tovább ott-maradást, hogy az egy nap elintézhető után így lett ekkora ottlétel." Aztán Kerényi anyagi gondjai miatt szidja "a svejci üzleties ridegséget", egy Pesten "meggondolatlanul és könnyelműen" elvállalt cikk nehézségeiről panaszkodik, majd újra visszatér friss tapasztalataira Táboréknál: "Évek óta írják nekem ismeretlen levelező ismerősök, hogy Pesten az ifjabb nemzedékben milyen híveim vannak, chapelle-ek; hát csakugyan megható volt látni, mennyien összegyűltek a szállásadóim lakásán a hírre, hogy ott vagyok, s egyet-mást kérdezhessenek tőlem, szellemi dolgok mellett főleg azt, hogy mikor költözöm már Pestre. Hát nem különös, sőt csodálatos, olyan minimális publicálás után, mint az enyém? Hát csakugyan úgy van, hogy van valamilyen emberség, amit a majdnem-semmiből is megéreznek, s a messzeségből is? [...] Néhányan együtt talán tudnánk itt valamit mégis csinálni, úgy látszik, anyag van. Te pótolhatatlanul hiányzol. Egyébként az u.[gy] n.[evezett] irodalmi életben igen kevés az élet, most már van egy sereg folyóirat, de mind dohos és avas. Esemény csak Weöres Sándor utolsó kötete (Elysium), - Te úgy emlékszem, nem voltál róla valami nagyon jó véleménnyel, ez után a könyv után, azt hiszem, megváltoztatnád nézeted. Van benne néhány olyan vers, aminél különbet ma aligha írnak valahol. S otthon nyomorog, kifosztott szüleinél, az istállóból ganéjt hord ki, és legelteti a jószágot. Nyáron nálam volt, nem mertem feléje nézve lélegezni, félve, hogy elfújom; az én kandúrom aligha nem nehezebb. A szellem szimbóluma ezen a tájon." (1808. sz.) Szépen beillik a körbe, ahová FL Táboréknál cseppent, hiszen meglehet ők is a szellem szimbólumait keresték. A levelezés a Weöres-levelek "beszerkesztődésével" a Tábor Béla - Mándy Stefánia - Szabó Lajos levelek közé megteremti a Professzor Úr "regényében" a törésmentes folytatást, függetlenül attól, hogy mit ügyeskedtek vagy gonoszkodtak a kor álszent vagy tehetetlen és gyáva, vagy egyszerűen naiv és becsapott illetékesei a katedrára kerülése körül. Míg végül sikerült úgy elmismásolni, hogy az (egyébként tán már akkor felszámolásra ítélt) Eötvös-kollégiumba osszák be nevelőtanárnak. Nemcsak az ország szerencséjére különben, hanem az övére is, hiszen ha rögtön egyetemre kerül, aligha találkozhatott volna Fodor Andrással. És akkor a generációknak az a stafétabot átadása, amiről Szabó Lajos a háború végkifejletekor írt FL-nak, reményekkel a háborún túlra, bizonyosan egészen másképpen történik; ha egyáltalában megtörtént volna.
     FL levelezése Szabó Lajossal, Mándy Stefániával, Tábor Bélával, Weöres Sándorral, Kerényivel imaginárius kapcsolatot teremt a "vasárnapok" és a "Széher-úti péntekek" között; folytonosságot abban az értelemben, ahogyan FL 1945. VI. 29-én írta Szabó Lajosnak: "Akár velem, akár nélkülem, minden igazi szellemi mozgás érdekel. Szívesen szegődöm bele, ha lehet." "Lehetett", amint látható abból is, hogy az egész Levelezésben tán csak a "Carlo"-val és a Kner Imrével váltott levelekben fordul elő annyi általános elvi-teoretikus téma, mint éppen itt. "Művészetfilozófiámba - olvasható 1945. VIII. 20-án Szabó Lajosnak írt levelében - az exotikusok is benne vannak, nagyon is. Ez a terület nekem különös gondom volt mindig. Az elméletemet rajta szoktam kipróbálni. Általában, amelyik elméletbe nem fér bele minden, azzal baj van. Nem az 'um so schlimmer für die Tatsachen', hanem az 'u[m] s.[o] schl.[immer] für die Theorien' oldalán álltam mindig.
     Amikor ráér, kérem, írjon sorsáról, munkájáról, mindenről, amiről gondolja, hogy érdekelhet. Hogy' tudnak élni abban a szörnyű drágaságban? És Tábor Béla hogy' van, mit csinál? Kérem, adja át neki ismeretlenül is jó kívánságaimat."
     "[...] amelyik elméletbe nem fér bele minden [...]" Platón és Descartes jut az ember eszébe; de FL az utóbbit aligha vállalná. Jobb hát ragaszkodni a levelek konkrétumaihoz. "Nagyon köszönöm a hozzászólást² - írja FL 1946. XII. 18-án Tábor Bélának -. Egy helyre tettem a másikkal, várva az alkalmat - ha előbb nem, hát tavasszal - pontról pontra való megtárgyalásukra. Ezért is óhajtottam olyan nagyon jövetelüket az ősszel, mert azt az elsőt szerettem volna így komoly munkába venni. [...] Mert előző levelének közlése után, hogy az ott említett megírandót publikálása előtt elküldi nekem, vállalom a vérszerződést, hogy jövendő publicatioimat (t.i. a fontosabbakat) előbb átbocsátom a Maga kezén én is. Ez a mostani hozzászólás megint megerősítette bennem az érzést, hogy mennyire közösek, sokban azonosak a témáink, s mennyire rokon ez a forma mentis is, a logikusságnak és végig gondolásnak ez a szenvedélye is.
     Erre persze azt lehetne mondani, hogy a hasonlóság nem jó kritikus; én ellenben azt tartomn, csak a hasonlóság tud termékenyen kritizálni, mert a hasonlóságban mindig van annyi különbség, amennyi a kritikai látáshoz kell, viszont a nagyon különbözőek elmennek egymás mellett. [...] A természettudományi valóságnak - magának a valóságnak - kérlelhetetlen logikája van, amihez alkalmazkodni kell, s az alkalmazkodás kontrollálható; ez a logika nehezebben megfogható a szellemiekben, de léteznie kell, kontrollálhatóan." A levél folytatását célszerű megszakítani a ²-es jegyzet idézésével: "FL hagyatékában 4 db Tábor Béla által küldött hozzászólás ill. előadáskivonat maradt fenn. Tartalma alapján (a hit és hiszékenység mint ellentét, determinizmus-indeterminizmus) megállapítható, hogy ebben a levélben az MTAKK Ms 4603/46. sz. folio terjedelmű gépiratra utal FL."
     A hitet "elegendően definiálóként tételezve" a hiszékenységet ismertként, FL a levelében kiemeli az "ellentét" ismeretlenségét: "Hegel óta, s utána megint Marx óta mindent vele intéznek el, vele, aki nincs is. Mert a valóságban sehol sincs ellentét, csak állítások és akarások, törekvések közt lehetséges ellentmondás, ellenkezésként. Tud nekem a valóságban egyetlen ellentétet mondani? Mert én nem tudok. Csak sokféle, egymástól különböző valóságot. A sociologicumban is csak így: a szocialista társadalmi valóság nem ellentéte a kapitalistának; az ellentét az egymás ellen törésükkel kezdődik, de ez már egészen mást jelent. Ez még nem volna baj; a baj az, hogy az ellentét fogalma ilyesmit involvál: ha ismerem az egyik terminust, könnyű megismernem a másikat, meg kell keresnem auz ellentétet, az ellentét mindig egy! Ez pedig a kérdés megkerülése: mert a hit nem ellentéte e hiszékenységnek, hanem - in ultima analysi - más lelki-szellemi valóság, ilyen pedig, a hiszékenységtől különböző, nem egy van, hanem több. Ezen az úton tehát megtalálni nem lehet etc. etc. Nem folytatom, csak éppen utalni akartam arra, amit majd meg kell vitatnunk, hogy az arcai nagyon messze laknak[...]"
     Tábor Bélát annyira "felvillanyozta FL 'vérszerződés' ajánlata, hogy hosszú értekezésbe kezdett, hogy aztán majd megvitathassák a kész kéziratot. Természetesen nem tudta befejezni, így aztán 1947. III. 15-én előzetest adott fel Zengővárkonyba: "A Professzor Úr levelében érintett elméleti kérdések közül az 'ellentét' fogalmának megtámadása különösen termékeny provokáció volt számomra. A világosság, amellyel levelében kérdésessé tette az 'ellentét' realitását (vagyis a fogalom használhatóságát), arra kényszerített, hogy farkasszemet nézzek a problémával. Ez a kategória valóban a visszaélések melegágya. De - éppen a hit problémájával kapcsolatban mondta egyszer Szabó Lajos - 'általában a jó dolgokkal szoktak visszaélni'. Nincs-e valami hasonlóról szó az ellentét esetében is? Azt kérdezi Professzor Úr, tudok-e a valóságban egyetlen ellentétet mondani? Így a kérdés tisztázásának előfeltétele mindenesetre az, mit fogadunk el valóságnak? Van a levélnek egy pontja, amely bizonytalanná tesz abban, vajjon ezt a kiinduló kérdést egyformán válaszoljuk-e meg? 'A természettudományi valóságnak - magának a valóságnak - kérlelhetetlen logikájáról' beszél itt Professzor Úr és egyelőre nem tudom, milyen szűken vagy milyen tágan kell itt értelmeznem a természettudományra való utalást; vagy pontosabban milyen természet- tudományra vonatkozik ez az utalás? Lehet, hogy ez a kifejezés nem takarja a valóságnak olyan kritériumát, amely eltér a számomra elfogadható kritériumtól; de ebben nem vagyok teljesen bizonyos, mert a 'természettudományi valóság' kifejezést a kor bizonyos előítéletei súlyosan megterhelték. Ha a természettudománynak arra a legformálisabb igényére gondolok, amely jelenségek egyértelmű leírását követeli és a természettudományi valóság rangját csak az egyértelműen leírt jelenségek rendszerének ítéli oda, akkor még közös talajon is állunk. De a természettudományi valóság már matematikai valóság is: annak a szimbólumrendszernek a valósága, amely kezünkbe adja a természet fölötti szellemi és anyagi uralmat és annak a szellemi működésnek a valósága, amely ezt a szimbólumrendszert egyértelműen felépíti. A természettudomány valósága strukturált valóság; és nem beszélhetek a valóság struktúrájáról anélkül, hogy ugyanabban az aktusban, amellyel erről beszélek, ne beszélnék az emberi szellem struktúráló működéséről. [...] Hajlandó volnék elfogadni, hogy valóság az, amin az ember összetörheti magát, ha nem látja meg; de ezzel már az ellentét valóságát is elfogadtam. A legszűkebb értelemben vett természettudományi valóság szabad szemmel is látható előterében is ilyen ellentét áll: a pozitív és negatív elektromosság ellentéte, a vonzás és taszítás ellentéte. De ez csak egy találomra kiragadott példa a lehetségesek közül. Nem arról van szó, hogy 'ha az egyiket ismerjük, a másikat már automatikusan megismerjük' az ellentétpárok közül; hanem arról, hogy egyiket sem ismerhetjük meg a másik nélkül. Megpróbáltam Professzor Úr provokációjának hatása alatt megközelíteni valahogy az ellentét egyértelmű meghatározását. Abba a valóságba itt is bele kellett ütköznöm, hogy dualitások nem határozhatók meg egyértelműen addig, míg nem sikerül kiegészítenünk őket trinitásokká. Ezen az úton kísérletképpen a következő meghatározási lehetőségre bukkantam (ami természetesen nem több, mint javaslat): Ellentétesek azok a különbözők, amelyeknek minden vonatkozásuk egy közös harmadikra azonos, csak irányuk különböző. Egyszerű példa volna rá a matematikai ellentét: +2 és -2. Néhány példán kipróbáltam és bevált; de azért még nem merném véglegesként elfogadni. Annyit kétségtelennek látok, hogy az ellentét csak valami közös harmadiknak két ellentétes iránya lehet; éppen ez a leegyszerűsített tartalma teszi a valóság alapvetően értékes mozzanatává: az ellentétnek csak 'irány'-értelme van, vagyis a tájékozódás alapja. - Mint ilyen, a valóság strukturáltságának előfeltétele. Külön érdekes, sőt alapvető fontosságú kérdés: mit jelent egyáltalában az 'irány'? Azt hiszem, ezt a kérdést csak az alapellentéten: az 'igen' és a 'nem' ellentétén keresztül lehetne megválaszolni. Itt kell elásva lenni magának a nyelvnek, az ellentétnek, az akaratnak, az értelemnek, az egyértelműségnek, a rendszernek, a hitnek, a valóságnak (no, most ezt a mondatot rosszul kezdtem írni: ez a gépírás átka; tehát a 'nak'-okat tessék elhagyni valahogy, mert úgy akarom befejezni:) alapproblémáinak. Az 'igen'-re és a 'nem'-re mint cselekvő aktusokra gondolok; mint ahogy az ellentét lényegéhez is csak úgy juthatunk el, ha deszubsztanciálizáljuk és dinamizáljuk. Például szellem és anyag ellentétéről csak úgy beszélhetünk értelmesen, ha mindkettőt mint ellentétes irányba való 'törekvést' 'tendálást' fogjuk fel." Azzal pedig, hogy beszélünk róla, akaratlanul és tudtunk nélkül strukturáljuk a valóságot."
     Mintha Noam Chomsky kartéziánus nyelvészetéből sejlene fel valami Fülep Lajos és Tábor Béla levelezésében? De hátha különbözőség és hasonlóság trinitásokká kiegészítve értendő? És hátha a gyémánteszű Bretter György (ahogyan Sütő András nevezte) folytatta FL és Tábor Béla vitáját A nyelv és az erkölcs című tanulmányában? "A szó a maga önállóságában: maga a Harmadik. Mint ilyen, modellálja az erkölcsi magatartást. Úgy, abban a formában modellálja, ahogy egy meghatározott formában kimondják. Ez a forma a nyelvi környezetté szublimálódott földrajzi-történelmi-társadalmi környezet kifejeződése.
     De visszatérve Tábor Béla levelére, illő idézni a befejezéséből: "Most még csak a magam részéről is nagyon köszönöm azt a pompás almát⁸, amibe most ünnepélyesen beleharapok, s amelyet Professzor Úr megdöbbentően bőséges csomagjából kaptam. A csomagok nyugtázása a háziasszony dolga és úgy tudom, ma már meg is történt. A magam részéről nem tehetek mást, mint hogy rosszallóan csóválom a fejemet Professzor Úr felé, amiért ilyen költségbe és fáradtságba verte magát és ugyanakkor jóízűen és áhítattal majszolom az almát. Az alma már nem egyszer rontotta meg az emberek erkölcsét: be kell vallanom, hogy az örömöm erősen túlharsogja rosszallásomat. A többiről még nem is számolok be, mert ma még csak épen, hogy belekóstoltam, de az ünnepélyes lakoma holnap vagy holnapután lesz. Sonkaféléknél és hasonlóknál az ember legyen lelkiismeretes empirista. Tehát addig is, míg a hivatalos nyugtázás odaér: hálásan köszönünk mindent és reméljük, hogy nemsokára alkalmunk lesz Professzor Urat újból vendégül látni⁹." A jegyzetekből: "⁸FL almát, sonkát stb. küldött Táboréknak Zengővárkonyból." "⁹FL legközelebb 1947. IV. végén szállt meg Táboréknál.
     Mándy Stefániának 1946. XII. 18-án írt levele mutatja, milyen fontos volt FL-nak ez a csomagküldés: "másfél hónapra válaszolok levelére, amiben csak igen kis része van annak, hogy én is rossz szimultán sakkozó vagyok, mert Magának, úgy emlékszem, mindig hamar szoktam írni, - fő része annak van benne, hogy vártam a ládát, amit kértem, küldjenek, hogy almát, gesztenyét etc. küldhessek benne, s amiről a levélben hallgat, s amely hallgatást azzal magyaráztam, azért nem említi, mert küldik, mikor aztán a láda csak nem jött, megfogadtam, hogy addig pedig nem írok, amíg nem jön, s majd csak meg fogják érteni, mire várok. Most azonban már, a férje levele után, azt látom, hogy Maguk ezt a láda-dolgot bagatellizálták, és teljesen el is felejtették, ami, komolyan mondom, nagyon fáj nekem, mert igen szerettem volna egy s más holmival, ha most másként nem lehet, legaláb távoli conviviumot csinálni. Hát ha nincs láda, legalább írták volna meg, valahol talán mégis tudtam volna keríteni, vagy az itt lévő rissz-rosszakból, fedeletlenekből, feneketlenekből eszkábáltattam volna egyet. Azért is gondoltam a magukéra, mert úgy terveztem, többször jár majd ide-oda, mint a Veráé³ (azt Magukkal körülményes volna használni, mert úgy meg van már címezve, írva), s mint írtam, megtenné egy ócska, nem-kár úti bőrönd is, a kulcsot külön levélben lehetne küldözgetni. Hogy ez a dolog nekem mennyire fontos, láthatja abból, hogy a levelem ezzel kezdem, s jókora része róla szól. Tehát, ha azt akarják, hogy ez a téma eltűnjön, s másról írhassunk, megint kérem, küldjenek valami alkalmatosságot, amibe 20 kilóig való holmi fér, annyit a posta csomagként felvesz. És bérmentetlenül kérem! Nálam ez a törvény." A jegyzet: "³Fülep Veronikára utal. Ld. 1759/3: Fülep Veronika (1918-1950) FL első házasságából született kisebbik, orvosleánya. Anyjánál nevelkedett, apjával inkább levélben érintkezett, ritkán találkoztak. 1946-ban Budapesten kerültek szorosabb személyes kapcsolatba. Fülep Veronika 1946. IX. 18-án ezt írta apjának: 'most csak annyit, hogy levelednek nagyon örültem és köszönöm Neked [...] Hogy nekem mit jelentett a találkozásunk, azt hiszem, megmondtam Neked, és azóta ha csak egy kis időm is van újra és újra átgondolom beszélgetésünket, benyomásaimat és komoly örömet érzek [...] Táborékhoz sem jutottam még föl, de remélem, a jövő héten sor kerül már erre is. Én is nagyon megszerettem őket és szeretnék velük együtt lenni.' (MTAKKMs 4587/58.)"
     A levélből és a vele együtt olvasott jegyzetből minden elemzésnél szebben kiderül a Zengővárkonyi Ládák jelentősége és jelentése. FL maga utal rá a "convivium" szóval. Ahogyan a várkonyi meghívások és látogatások, a ládák kapcsolatot teremtettek és ápolták a barátságot. Így volt ez már régebben is, látható az előző kötetekből. Most, a háború utáni ínséges időkben pedig túl ezen effektív megélhetési segítség gyanánt is szolgáltak, vagy legalább néhány ünnepi jó falatként, mint egy őskeresztyén szeretetvendégség, valamilyen imaginárius agapé, a testtel együtt a hit táplálására. Babus Antal foglalta össze ezt legfrappánsabban a Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett című tanulmányában: "életével tanúsította, hogy az evangélium helytől és időtől függetlenül újraélhető". Meglehet, ugyanezt vagy valami hasonlót fogalmazott meg Bretter György fentebb idézett tanulmányában; világi és filozófiai nyelvre "lefordítva": "A kapocs mint erkölcsi mozzanat, csak akkor pozitív, ha egy konkrét totalitásban mint élő jelenség létezik." Talán azért is érthették meg egymást olyan jól FL és Tábor Béla, mert mindketten egyformán jól "beszéltek" mindkét "nyelven", a teológiain és a világin?
     FL Budapestre költözése után a zengővárkonyi "ládák" nem szüntek meg fordulni, de most már elsősorban az ő saját címére érkeztek. A költözéssel járó rengeteg hercehurca és hivatalos nyűg elintézése után FL várkonyi megbízottjának és barátjának, Császár Jánosnak szakszerűen megírja mit, mennyit, hogyan kér, s aztán értesíti a küldemény megérkeztéről. Mintaként érdemes idézni az 1950. VI. 20-án feladott leveléből (2049. sz.): "Kedves Tanító Úr, küldöm végre az egyik csomagot, Szépék ládikáját s a méznek valót. Szépékét szíveskedjék nekik átadni, de előbb nyissa ki a bontott felét s vegye ki a benne lévőt: küldök egy kis cukrot a lánykáknak. - vagy talán azóta már nagy lányok? A mézes doboz ládikájának hiányzik a fedele, költözéskor elkallódott, nem csoda; ott könnyebb asztalossal megcsináltatni, ,mint itt, ezért így küldöm ahogy van, kérem csináltassa meg hozzávaló vékony deszkából a fedelet, amit máskor is lehessen használni; éppen ezért nem kell a fedelét túlságosan leszögezni (de persze azért jól), s papírba burkolva és jól átkötve küldeni, a ládika egyik sarka könnyen szétválik, azt is jó volna megenyvezni; a doboz fedelét kérem nyomja rá erősen, a 3 pár fület a lukakon át összekötve, dróttal vagy madzaggal.
     Ha a várkonyi valaki méze megbízhatóan érett és tisztán kezelt, akkor abból kérek, ha nem az, a Steindléből.
     Valamit még szíveskedjék mellé tenni. Alkalmilag vettem egy pint törkölyt, (várkonyi szilvórium már kevéske van, külön alkalmakra tartogatom), megjavítására boróka magot tennék bele, de itt az aszfalton nem terem. Egy összmaroknyit kérek belőle (többet fölösleges), legközelebb a sík (nem a telep, hanem az alsó sík) túlsó lejtőjén van nagy bőviben. Ottlétem idején én is használtam, s azon a helyen szedtem." Aztán beszámol saját dolgairól, s vágyakozásáról Várkonyba.
     Császár János gyorsan és hűségesen elintézett mindent, köszönte a kislánykáiknak küldött sok cukorkát, s felajánlotta, hogy mivel ő is, felesége is jól ismeri FL kézírását, szívesen segítenek gépelni neki. FL 1950. VII. 26-án feladott válaszában köszöni a fáradozását, csakhát egy kicsit kárba ment. "Sajnos, én úgy látszik, hibát követtem el. Hat mézes bádog dobozom van, a legrosszabbat választottam ki, és pedig azért, mert ez a legrövidebb, a többi valamelyest fölnyomja a fatok tetejét. Ez azért rossz és azért rövidebb, mert Dezső bácsi egyszer elkérte (vagy még Ilka néni) valakinek mézet küldeni benne, s nagy bölcsességében csak úgy csupaszon küldte el, s persze, aki kapta, ugyanúgy vissza. Nem lehetett ráismerni, olyan volt, mint valami kilőtt akna, ő aztán a bádogossal kikalapáltatta és megforrasztgattatta, azóta küldésre nem is használtam, vagyis nem volt rá próbált bizonyosságom, milyen rossz. Most aztán megmutatta, vagy egy kilónyi méz kifolyt belőle, a méz mindent elárasztott, seholse lehetett hozzányúlni bemaszatolódás nélkül, csuklóig ragadós is lettem, amíg kiszabadítottam." Ez hagyján, de a csupa méz papírossal együtt kidobta a borókát is, amit azonban majd csak Császár János leveléből tudott meg. Kéri hát, hogy alkalomadtán szedjen újra egy maréknyit és küldje el "minta érték nélkül". "S ha a méz elfogy és még egyszer vállalkozik a csomagolás munkájára, jobb edényt küldök.
     Amire levelem elején utaltam: a mindenek megváltozását az Eötvös Collegium se kerülheti el, collegium helyett diáktömegszálló lesz belőle, a mostani 70-80 bennlakó helyett 250-nel, ami lehet, sőt valószínűleg nem fog konveniálni nekem, s ezért házat kerestem s mivel még nem találtam, keresek valahol a környéken." A hozzáolvasandó jegyzet: "³Az Eötvös Kollégium előbb diákszálló lett, könyvtárát átmenetileg az Akadémiai Könyvtárhoz csatolták. Utóbb az Irodalomtörténeti Dokumentációs Központ, majd az MTA Irodalomtörténeti Intézete, végül az MTA Irodalomtudományi Intézete kapott az épületben helyet."
     A részletek megtalálhatók Fodor "Andris" (ahogyan FL szólította) két nagy napló-dokumentumában, az Ezer este Fülep Lajossal-ban (1986) és A Kollégiumban (1991). A Levelezés alig szól róluk. De a sok méz, cseresznye, málna, barack, alma, szilva, pálinka, gesztenye s egyéb földi javak, pontosabban várkonyi javak kérdése-küldése közé beszivárognak, éspedig országos érvénnyel, az Ötvenes Évek helyi lecsapódásai. "Igen nagy baj van itt a falunkban most - írja 1951. VII. 12-én Császár János -, Kócsidi Józsival kapcsolatban. A fiának volt néhány puskája, melyet a felszabadulás alkalmával szerzett. Már le is adott néhányat, de még mindig volt neki 2 db egy veder tölténnyel. Feljelentették őket, s a rendőrök odamentek, s Józsi eleinte azt mondta, hogy nem tud róla, de mikor látta, hogy hiába tagadja, előadta őket. Mindjárt elvitték s magára vállalta, hogy az övéi voltak a fegyverek. Később a fia is jelentette a felettes parancsnokságnak, vagy a rendőrségnek nem tudom, hogy ővé volt a két puska. Szegény Józsi most igen belekeveredett, amint hírlik, politikai vágányra terelődik az ügy és igen félő, ha nem lesz, aki melléálljon, igen súlyos következménye lesz. A községi Tanács és a helyi Párt nem mert tenni az érdekében semmit. Ma egy hete vitték el Pécsváradra, most már Pécsett az ügyészségen van. Marton István az ügyvédje Pécsváradon. Mi írtunk egy kérvényt az érdekében, de a Tanács és Párt nem írta alá, így nem továbbították. Mi nem tehetünk mást, ha Professzor Úr tudna valahol tenni valamit az érdekében, igen nagyon szeretnénk, mert félünk, hogy még valami összeesküvésféle sül majd ki belőle és szegény Józsi, aki soha a légynek sem vétett, a fia iránti szeretet, de egyben gyengeség áldozata lesz. Itt volt Sára néni is, és sírt, ha már évekre elítélnék is, csak ki ne végezzék! Több háznál is volt kutatás, Botykainál egy szuronyt találtak, azt is elvitték, de pár nap múlva hazaengedték. Kedves Professzor Úr! Már csak azért is szeretnénk, ha mielőbb jönne, de egyébként is júliusban szeretnénk, ha jöhetne!" És a jegyzet: "¹Császár János 1951. X. 7-i, e kötetben nem közölt leveléből kiderül, hogy az apát 2 1/2 év börtönre ítélték, mert eltitkolta, hogy fia fegyvert rejtegetett. A büntetést majd a fiú kapja, ha leszerel. A család fellebbezni készül."
     FL az éppen beszerzendő és szállítandó termékek precíz részletezésén túl mindig érdeklődik a várkonyi eseményekről, várja és nyugtázza a híreket, s amiben s akinek tud, segít. Császár Jánosnak például 1954-ben jelentős kölcsönnel az építkezéséhez. Visszatérő állandó téma a Császár Jánossal folytatott levelezésben a várkonyi utak előkészítése-megszervezése, többnyire gesztenyeérés vagy virágzás idején. Egyszer Bernáth Aurél is elkísérte; leginkább azonban Fodor Andrisék és Csanak Dóráék alkották a törzscsapatot, olykor a "péntekesek" egyikével-másikával, Hernádi Gyulával vagy Tüskés Tiborral. Ezeknek a várkonyi hazalátogatásoknak az otthonosságát és szertartásosságát rögzítette Fodor András, két versében is. Az egyik, a Gesztenyeerdő 1976-ból: "...A kisfiú majd emlékezni fog: / akadt fa, melyet nyolc kitárt / karral se tudtunk átalérni. / ...Megállunk némán, mintha a titok / nevét keresnénk. Végre valaki / illendően kimondja rá: sétáló palota! // S már folytatnom se kell a szót, / hogy fenség járt benne valóban, / még itt borzong a nyoma. // Ezen az isten-szőnyegén, / e törzsek oszlopa között / kísértem egy királyt." A másik, a Látogatás 1964-ből: "...Lombkoronák lépcsős teátrumában, / kampósbotjára dőlve, meg-megállva, / helyére bűvöl egy világot, / mely már sohase lesz."
     A Császár Jánossal váltott levelei ezernyi apró élelmiszer- és csemegebeszerző előírásukkal úgy egészítik ki a képet, mint Galilei levelezésében Maria Celeste nővérnek, Galilei nagyobbik leányának a levelei, ahogyan részletesen beszámol az élet mindennapi ezernyi apróságáról, köztük az apjának termelt gyümölcsökről, a neki készített citromszörpről és borokról. A Galilei-levelezésből azonban a minden apróságra gondosan ügyelő Szent Hivatal jóvoltából az apa levelei mind egy szálig eltűntek. Idézzük azért ahogyan Maria Celeste nővér levelei alapján Németh László "idéz" párt sort Galilei-drámájában a tudós római fogságából leányának küldött képzelt leveléből: "Örülök, hogy a birsalmáért negyven krajcárt kaptál, száz birsalmáért szép ár. A mézszüretre, biztosra veszem, én is otthon leszek."
     A levelet Márk mesternek, az írnokként melléültetett besúgónak diktálja. Jó hangosan, hogy kijátsszák a nyilvánvalóan másféle hírekre kíváncsi füleket. Az már a történelem ráadása, hogy a Galilei-drámát épp 1956. október 20-án mutatták be, a Katona József színházban. "Csúcspont volt ez a bemutató Németh életében s a magyar művelődés történetében; hosszú, türelmes munka, sok szenvedés eredménye. Vidámabb s emberibb jövő jelének látszott. A bemutató estéjén el sem lehetett képzelni, hogy három nap múlva itt már az értelmetlen s gyilkos fegyvereké lesz a szó."
     FL levelezésében érthetően kevés nyoma található 56-nak; itt nem holmi derék Márk mesterek ügyeltek a levelezésre. Lassan indult meg a postai forgalom is. Tolnai Károlynak, aki "valószínűleg táviratban érdeklődött FL hogylétéről" de "sürgönye nem maradt fenn", 1956. XII. 4-én ennyit válaszolt: "Thanks all right." (VI. 2298. sz.) De nemsokára, 1957. I. 2-án már valóságos "helyzetjelentést" küld Császár Jánosnak, miután 1956. XII.
13-án a méz, pálinka- és aszaltszilva ügyek hosszas részletezése után röviden beszámolt személyi ügyeiről, a "revolúció" napjaiban otthonában átéltekről. Január 2-án, megint pálinka- és aszaltszilvaügyek után, részletesebben kitér tapasztalataira. "Sajnálom, hogy az idén nem tudtam karácsonyra küldeni a lányoknak - egész Pesten semmi rendes dolgot se lehet kapni - s ami mégis akadt, 100 méteres sorok álltak érte. Kérem, legyen szíves a keresztlánynak és Magyaréknak is megmondani, hogy nem feledkeztem meg róluk, de nem volt mit küldeni.
     Nekem nagyon elkeserítette az ünnepet, hogy közvetlenül előtte bent jártam a városnak olyan részén, ahol nem voltam még (okt.[óber] 23. óta csak kétszer voltam a városban, egyszer az egyetemen, egyszer az Akadémián, azon a tájon nem volt jelentős pusztítás) - a klinikán meglátogattam valakit, s így végig mentem az Üllői úton, ki a Szigony utcáig, hát amit csak a kocsiból láttam a Kálvin tértől kezdve, borzasztó volt. Valósággal belebetegedtem. Attól tartok, az egész ország sokára és nehezen fogja kiheverni ezt a szörnyű megrázkódtatást, következményeit még sokáig fogjuk érezni.
     Egyébként megvagyok a régi állapotban.
     Megígérték, hogy tavasszal egyházi kocsin levisznek, nagyon örülnék neki. Az egyetemen a munka a hónap közepén kezdődik.
     Az új évben mindnyájuknak minden jót kívánok, más ottani barátaimnak is Fülep Lajos
     Ha még nem adták föl a szilvát, lehetne egy kis paprikát mellétenni?"
     FL levelét nyilván keresztezte Császár János másnap, 1957. I. 3-án feladott levele, melyben az aszaltszilva és a pálinka mellett rövid helyzetjelentést is küld: "Az idő nálunk igen lassan múlik és általában eseménytelen. Tekintettel a világpolitikai helyzetre, melyet a magyar nép formál, szeretnénk, ha mérföldekkel haladna az idő, legalább is addig a pontig, amikor az egész nemzet megnyugodva és új munkakedvvel foghatna hozzá az újjáépítéshez. Addig azonban igen sok izgalom és szorongó érzés, a bizonytalanság, aggódás azokért, akik kiálltak a jobb magyar jövőért és pesszimizmus vesz rajtunk erőt. Szeretném hallani Professzor úr véleményét az eseményekkel kapcsolatosan és meglátásait a jövőt illetően. Én ismét kántorizálok okt. 23-a óta.¹ Nagyon jó, hogy ilyen hosszú téli szünet van, így nem kell átjárnom addig Nagypallba.²"
     A levélhez három kortörténeti értékű jegyzet tartozik: "¹korábban azért helyezték át Császár Jánost Nagypallra tanítani, mert mint az államosított zengővárkonyi református iskola tanítója, továbbra is ellátta a templomban a kántori teendőket. ²Nagypall Zengővárkonyhoz közeli község a pécsváradi járásban. ³Császár Jánost nem sokkal ezután letartóztatták és 3 évre ítélték. 1956-ban a falu vezetőségének kérésére nyugalomra szólító beszédet mondott a nyilvánosság előtt, amit utóbb izgatásnak minősítettek."
Alig fél esztendeje, 1956. V. 29-én a következőképpen számolt be Császár János "Professzor urat érdeklő dolgok"-ról: "A múlt héten, úgy látszik a XX. Pártkongresszus hatására az összes várkonyi kulákokat törölték a listáról. Mégiscsak van hatása, s remélhetőleg még több is lesz! Fülöp Józsi a járási Pártbizottság egyik érdemes tagja magának vindikálja az érdemet, mert ő mindig mondta: 'R.[émes] Kurucz János mindig rendes, jóindulatú ember volt'. Ő volt kiküldve a Párt részéről. Most csodálkozik, hogy is lehettek ezek a jó emberek kulákok. No de nem meglepő az ilyen jelenség. Meglepetés is volt a faluban Özv. Bognár Jánosné felakasztotta magát. Igen nagy temetése volt. Meghalt a Resch Liszka is. Csekey professzor úr megnősült. Zengővárkonyban volt a polgári és egyházi is. De csak utólag tudtuk meg, csendben folyt le a szertartás."
     FL Császár János beszámolóiból naprakészen értesült a falu életéről és hangulatáról, míg maga egyetemi és akadémiai tisztségeinek megfelelően igyekezett amennyire lehetőségei engedték vagy gyakran ezeken túl javítani a dolgokon. Így például a Művészettörténeti Bizottság elnökeként 1956. IX. 18-án alapos, tömör, felelősségteljes összegezésével mindannak, amit sürgősen tenni kell "a magyar művészettörténeti tudományt fenyegető veszélyek elhárítása érdekében". A Magyar Tudományos Akadémiának továbbítás és támogatás végett felterjesztett hárompontos összegezésből idézzük legalább a harmadikat: "A Központi Vezetőség említett határozata kitér a külföldi könyvek beszerzésének eddigi nehézségeire is. A művészettörténetet mint elsősorban a látás eszközével dolgozó tudományt, különösen súlyosan érintették ezek a nehézségek, mert a személyes látást jól-rosszul pótló reprodukciók híján semmiképpen nem tudnak korszerű szakmai színvonalon álló munkákat alkotni. A Szépművészeti Múzeumnak évről-évre csökkentett valutakeretet bocsátottak könyvbeszerzésre rendelkezésre, s ebben az évben a forint-keretet is mintegy 40 %-kal csökkentették. Kérjük az Akadémia közbenjárását arra, hogy a külföldi könyvbeszerzések megjavításánál a művészettörténeti szükségletekre is legyenek tekintettel, jelentősen emeljék a ,művészettörténet központi könyvtárának, a Szépművészeti Múzeum könyvtárának valuta- és forintkeretét." A felterjesztés keletkezési körülményeit és az egyéb tudnivalókat közlik a jegyzetek; itt csak figyelmeztetni szeretnék rá, milyen gondokkal küszködött még ezen a magától érthetően elemi szinten, a könyvek területén is a honi művészettörténeti kutatás és felsőoktatás, éppen akkor, amikor az új reprodukcióstechnikák jóvoltából forradalmi minőségi ugrás ment végbe a szépművészeti és kiváltképpen a tudományos és ismeretterjesztő művészettörténeti könyvkiadásban. A könyves szakma persze itthon is szeretett volna fölzárkózni (fölzárkózásról mindig szerettek beszélni Közép-Kelet-Európában), ez azonban még ha időben sikerül is, akkor se pótolhatta volna a recens, kiváló reprodukciókkal teljes nemzetközi irodalmat. Amit bírt, próbált pótolni az Akadémia Könyvtára, a hiátus azonban óriási, és immár végleg pótolhatatlan. És ez csak egyetlen, meglehet pici pont a jóvátehetetlen mulasztások halmazából; országos szinten megfelelője annak a mérhetetlen butaságnak, érzéketlenségnek, embertelenségnek (mert a könyvekkel is lehet embertelenül bánni), amiről Császár János tanító úr tudósít. Rémes Kurucz János kulákká, majd a "kontextus"-változás függvényében nem-kulákká minősítésének történetében.
     Ez a butaság, érzéketlenség, irracionalitás, embertelenség nyilvánul meg az ötvenes évek végének, az ötvenes-hatvanas évek hosszú fordulójának személycseréiben és szervezeti átrendeződéseiben. A Levelezés, kiegészítve az Akadémiai Levéltárból közölt hivatalos iratokkal és jegyzőkönyvekkel mintaszerűen - cseppből a tenger - demonstrálja egy szűk szektorban, a Művészettörténeti Bizottságban és az Akadémia II. osztályában a "módszert". Ez ellen tiltakozott FL, amíg lehetett, ellenkezésével s végül lemondásával a bizottság elnökségéről és a benne való tagságáról, osztályvezetői elnökségi tagságáról, az Acta Historiae Artium és a Művészettörténeti Értesítő főszerkesztői tisztségéről. "A II. osztály vezetőségének 1960. III. 10-én tartott ülésén FL szót kért" és gondosan előkészített-megfogalmazott, érzelemmentes, racionális, ma is, helyesebben ma újra elképzelhetetlenül őszinte beszédben, kérlelhetetlen logikával leplezte le a módszert, amely karrierista, köpenyegforgató, közepes vagy még silányabb, de a pártvonalat hűen követő szakembereket vagy egyenesen dilettánsokat kontraszelektál mind nagyobb számban vezető, sőt kulcspozíciókba. Idézni kéne az egész beszédet, ma épp olyan aktuális mint akkor volt. És ma ugyanúgy nem tanulnának belőle a címzettek, mint akkor. Meg nem állhatom mégis, hogy legalább egy kis gyöngyszemet ne idézzek: "Valaki [Pogány Ö. Gábor] cikket ír művészetről, művészekről 45 előtt és 45 után; 45 után másokat, mint 45 előtt, egyszerre másokat, hirtelen, egy szempillantás alatt; nemcsak másokat, ellentéteseket; ellentéteseket Horthyról és koráról előzőleg publikált véleményével; párttag lesz; pozícióba jut; hatásköre van, befolyása, hatalma, mások sorsáról dönt; aztán kinevezik nagy múzeum igazgatójává [Magyar Nemzeti Galéria]; és a praemissa működik az akadémián fokról-fokra megközelítő, majd az Akadémia életébe belenyúló vonatkozásban: a főigazgatónak nincs tudományos fokozata, valamelyik alárendeltjének pedig lehet, fonák helyzet, de egyébként is illik, hogy legyen neki; ha nem szerezte meg szokásos úton, most már mit lehet tenni, meg kell adni neki; és megadják neki a kandidátusi címet; nem tagja az akadémiai bizottságnak, logikus, hogy állásánál fogva annak kell lennie; és azzá lesz; [...]". Ismerős, nemde?
     Az Akadémián azonban, és általában a honi tudományos életben lassan, bátortalanul, lépésről lépésre érvényesültek sőt olykor egyenesen előtérbe kerültek szakmai szempontok még a társadalomtudományok területén is; felnövekedhetett és alkothatott például egy elsőrendű, a legfontosabb nyugati mnűhelyekével felérő teljesítményű (és szemléletű!) történész generáció. De ez már más történet, itt-ott szóltak is róla, s kritikus pillanatokban olyan nagy szaktekintélyek keltek védelmére, mint Makai László, Benda Kálmán, Kosáry Domokos. Mindebből ide annyi tartozik - de annyi föltétlenül -, hogy ez nem kicsi mértékben FL szigorú, őszinte szavainak és látványos lemondásainak is köszönhető. Ezzel valószínűleg - hiszen nem egyszer említette (félig tréfásan olykor) "próféta" szerepét - ő maga is tisztában volt. Legalábbis erre lehet következtetni abból, ahogyan közli a hírt, mintegy mellékesen, a hűséges "péntekesekkel" 1960. II. 14-én, ahogyan az az Ezer este első kötetének 689. oldalán olvasható: "Fülep soványabb, mint lenni szokott. Izgatja talán a nem múló láz? Fülöpék az otthoni tsz-be lépés történetét mondják el mértéktartóan. Szavaikból az látszik legproblematikusabbnak: mi lesz a 'háztáji' tehenekkel a hideg istállóban? Nekem a kötet körüli huzavonákról kell beszámolnom. Az ügy bosszantó részletei késztetik Fülepet annak elmondására, miként köszönt le az akadémiai művészettörténeti bizottság elnökségéről. Nagy meglepetésére Nemes Dezső volt, aki pártjára állt, sőt igazat adott neki."

Sok évvel később Fülep Lajos dolgozó? fogadó? szobájában (ahová hűvös estéken az átfázott péntekesek "sétáló akadémiája" be szokott engedtetni) föltűnt egy FL-nak ajánlott Kondor Béla kép. A Professzor Úr sorra kérdezte a véleményünket. Akkoriban a SKIRA Le Gout De Notre Temps sorozatának Dufy-kötetétől elbűvölten (máig meghat, ahogyan néhány racionálisan elhelyezett vonallal és pár találó szín takarékosan felvitt árnyalatával elibénk varázsolja a velencei Piazzetta di San Marco-t) nem valami elismerően szóltam Kondor merőben másféle grafikájú fekete-fehér remekéről. A Professzor Úr mérgesen förmedt rám: Hát nem látja, hogy ő Don Quijote? Most már persze láttam, de már késő volt. - A kicsi epizód nagy feltűnést nem kelthetett, mert hiába keresem nyomát az Ezer estében. De tanú lehet rá Csanak Dóra, aki jónéhány hét múlva hozta a felmentő üzenetet: azért járhatok tovább az Estékre.