Kossuth Lajos végrendelete

A világosi napok után a Kossuth-családot elszakította egymástól a sors. Míg a kormányzó felesége, Kossuthné Meszlényi Terézia és három gyermeke az országban bujdostak, addig a kormányzó több ezer társával együtt török földre menekült. Olyan kiválóságok voltak közöttük, mint Battyány Kázmér gr., a magyar kormány debreceni külügyminisztere, Szemere Bertalan miniszterelnök, Mészáros Lázár hadügyminiszter, Kmety György, Guyon Richárd, Perczel Mór, Bem József tábornokok, Dembinszky Henrik altábornagy és Perczel Miklós honvéd ezredes. Kossuth 1849. augusztus 17-én lépte át Orsovánál a török határt Asbóth Sándor és Szőllőssy Ferenc társaságában, és augusztus 22-én érkezett Vidinbe. Ausztria és Oroszország mindent megtett, hogy az emigrációt feloszlassa. Konstantinápolyi követeik által a kormányzó, a miniszterek és hadvezérek kiadatását követelte a Portától, amely azonban, az európai diplomácia által támogatva, visszautasította a követelést. A kiadatást ugyan sikerült elkerülni, de a török kormány kénytelen volt először Sumlába, majd Kiuthaiába internálni Kossuthot és társait. A kormányzó 1850. március 31-én érkezett a kisázsiai városba. Amikor 1851. szeptember 1-jén elhagyta a várost "édes fájdalommal" emlékezett vissza "kényelmes fogságukra és a jó törökökre".
     Végrendeletét Vidinben írta meg 1849. október 8-án, felesége és gyermekei távollétében. Keletkezésének dátuma beszédes, mivel két nappal az aradi vértanúk kivégzése után, és négy nappal Batthyány Lajos kivégzése előtt íródott. Testamentuma megírásának több oka is lehetett. Az egyik az, hogy ebben az időben több merényletet is megkíséreltek Kossuth ellen. Ne feledjük el azt sem, hogy a Portának az osztrák kormány kiadatási követelésére adott válaszáról éppen ezekben a napokban, 1849. szeptember 27-én értesült az általa isztambuli követté kinevezett Andrássy Gyula gróf leveléből. Az események következtében elérhető közelségbe került a háború, melyre Andrássynak, az 1849. október 8-án - a végrendelet megírásának napján - Kossuthhoz írt levele is utalt. A feszültséget az is fokozta, hogy a vidini táborban ekkor ütötte fel a fejét a tífusz és a kolera, melynek számos áldozata volt. Nem véletlen tehát, hogy az öngyilkosság gondolatával már korábban is foglalkozó Kossuth arra a lépésre szánta el magát, hogy 47 évesen megírja végrendeletét. Görgey Artúr említi emlékiratában, hogy a kormányzó utolsó találkozásuk alkalmával, 1849. augusztus 11-én kijelentette előtte, hogyha Görgey leteszi a fegyvert, ő főbe lövi magát, mivel ha Magyarország szolgasorba jut, ő nem tud: "sem a hazán kívül, sem a hazában élni."
     Végrendeletében Kossuth az egyik legkedveltebb és a legbizalmasabb emberét, Guyon tábornokot kérte fel gyermekei gyámjának. Az angol nemes 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez, mint nemzetőrségi őrnagy, és kitüntette magát a pákozdi és a schwechati csatákban, mely meghozta számára az elismerést. 1848. október 31-én Kossuth ezredessé neveztette ki. Guyon vezette a Simunich osztrák tábornok hadosztálya elleni expedíciót is, majd a visszavonulás során a nagyszombati csatában szembeszállt a császáriakkal. A téli hadjáratban a branyiszkói áttörésével - 1849. február 5-én - szabaddá tette a honvédség útját a debreceni kormányhoz. Kossuth ekkor Komárom várparancsnokává nevezte ki tábornoki rangban, Görgey azonban politikai ellentétek miatt leváltotta. Ezután, július 14-én, Vetter Antallal együtt a délvidéki fronton a szabadságharc utolsó győzelmét aratta Kishegyes mellett, majd a súlyosan sebesült Bem vezérkari főnökévé nevezte ki, s rábízta a sereg rendezését. A széthullott hadsereget azonban már nem lehetett rendezni, és 1849. augusztus 9-én, a temesvári csatában súlyos vereséget szenvedett. A vereség után, 1849. augusztus 23-án Bem és Kmety tábornokkal együtt Törökországba menekült. Angol állampolgárként áttért a mohamedán vallásra, és a török hadsereg tábornokaként tovább folytatta a harcot az osztrák-orosz hadsereg ellen. A híres "Kursid pasa", aki tagja volt a török haditanácsnak, altábornagyi rangot töltött be a török hadseregben. A krími háborúban pedig az ázsiai török hadsereg főparancsnoka lett. A török kézen lévő Kars várát Guyon, Kmetyvel és Bystronowskival együtt védte Muravjev tábornokkal szemben. Az aleppói lázadás elfojtása is az ő nevéhez fűződik. Később udvari intrikák következtében leváltották és megmérgezték. 1856 október 12-én hunyt el Konstantinápolyban.
 

Az örökké való Istennek nevében Ámen

Miután kedves hazám szabadságharcának szerencsétlen kimenetele által szeretett hazámból kiszoríttatva hontalanná lenne kényteleníttettem, életemet idegen önkénytől látván függeni, kétszeresen súlyosodik reám a jövendő bizonytalanságának érzete, s kétszeresen kell, hogy érezzem a kötelességét, azon esetre, ha velem valami emberi történnék gondoskodni azokról, kik hazám után földi üdvességemet képezik: kedves szeretett nőmről s gyermekeimről.
     És miután Gróf Guyon Richard tábornok, ki miután a magyar szabadságharcnak rendíthetetlen jellemű hős bajnoka volt, most ugyan számkivettetésemnek részese, de mint született angol, dicső nemzete kormányának pártfogása által jövendőjét az enyimnél biztosítottabbnak érezi: azon megbecsülhetetlen szíves ajánlatot tevé, hogy ha velem valami történnék, s családom ápoló gondoskodásomtól megfosztatnék, gyermekeimről, atyaihoz hasonló indulattal kész lészen gondoskodni.
     Azért is mindenekelőtt őt kedves és kimondhatatlanul szeretett nőmnek bizodalmába ajánlom, mint oly férfiút, kinek jellemére, szavára s lovagias érzelmeire viszontagságok között biztos hittel támaszkodhatik.
     De kétszeres bánattal nehezedik szenvedő lelkemre a gondolat, hogy hűn és forrón szeretett kedves nőm összeroskadhat a tömérdek fájdalmak alatt, és szegény gyermekeim a páratlan anyának gondjaitól is megfosztva egészen árván maradhatnak, mert családi életem példátlan boldogsága, mellyel Isten ekkorig megáldott, azt hiteti el velem, hogy valamint az én életem az övéhez, úgy az övé az enyimhez van kötve.
     Azon szerencsétlen esetre tehát, ha szegény gyermekeim egészen árván maradnának, már most előre gróf Guyon Richard tábornok urat, mindhárom édes gyermekem (Ferenc ésLajos fiam s Vilma leányom) gyámjává s gondviselőjévé kinevezem (miután szegény édesanyámnak, a reá nehezedett tömérdek szerencsétlenség között élemedett beteges koránál fogva magának is ápolóra van szüksége, nőtestvéreim pedig saját családi gondjaik miatt akadályozva vannak), oly kikötéssel, hogy mivel kedves sógorasszonyom, szeretett nőmnek unokatestvére, Marton Antónia kisasszony, mint példátlan hűségű rokon, gyermekeim iránt máris annyi önfeláldozással teljes nemes lelkűséget bizonyított, minél fogva meg vagyok győződve, hogy egy oly anyának, minő kedves drága nőm, anyai gondjait senki e földön oly mértékben nem pótolhatja, mint éppen ő, azért is őt, ha a gyámi kötelességben osztozni körülményei megengedendik, gróf Guyon tábornok úr gyermekeim második anyjának, s ha e szívessége ajánlkozandik, a gyámi jogokban egyenlő részesének tekintse. Kinevezem pedig s felhatalmazom, a mondott kikötéssel fenn tisztelt gróf Guyon tábornok urat, adván nekie úgy gyermekeim személyeinek megmentésére, nevelésére s gondviselésére, mint megmenthető s reájok, mint törvényes és természetes örököseimre szállandó csekély javaim kezelésére nézve mind azon jogot és hatalmat, mellyel a magyar törvény a gyámokat és gondviselőket (tutor & kurátor) felruházza, azon biztos reményben, hogy nemes indulata szerint viszont mindazon gyöngéd kötelességeket híven teljesítendi, melyek e minőségben reá hárulandnak. Szint ezen felhatalmazás azon esetre is ideiglenesen értendő lévén, ha kedves gyermekeim iránti gondoskodásban én és szeretett nőm, hazánktól elrekesztett távollét, vagy a hiteszegett hálátlan ausztriai ház üldöző kegyetlensége következtében fogság által ideiglenesen akadályozva volnánk.
     Isten és szeretett kedves nőm után eszerint gyermekeim sorsát gróf Guyon tábornok úr nemes indulatába helyezvén, mindenek felett megvárom tőle, hogy ha Isten akaratja szerint e megbízatást teljesíteni hivatva leszen, gyermekeimet magyarokká nevelje, s boldogtalan atyjuk tiszta példája után is szíveiket töltse el azon önzéstelen hazaszeretettel, hogy hazájukat imádják, s soha és semmi viszontagságok között annak igazságos jövendője felől kétségbe nem esve, egész életökön át legszentebb s legkedvesebb kötelességöknek ismerjék, hazájuknak élni s annak jogait, szabadságát, törvényes függetlenségét és nemzeti életét védeni, s javát előmozdítani.
     Miről adom ezen saját kéziratú s magánpecsétemnek kéznél nem létében bízva rendes pecsétemmel is megerősített megbízó levelemet. Kelt számkivetésemben Widdinben a török birodalomban október 8-kán 1849.

     Kossuth Lajos 
     Magyarország kormányzója 

     Hogy Kossuth Lajos úr, Magyarország kormányzója ezen levelét előttünk saját kezével írta és aláírta, ezennel bizonyítjuk Asbóth Sándor, alezredes vezérsegéd.
 

Eredeti végrendelet lelőhelye: Magyar Országos Levéltár: Kossuth- gyűjtemény: R 90. I. 549. E 1849:27/1. [1849. IX. 8. Viddini megbízólevél]

Közölve: Új Idők, 1898. 11. sz. 235. oldal; Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története. V. kötet. VI. fejezet: Az emigráczió. (Lampel Róbert [Wodianer F. és fiai] kiadása, Bp., 1894-1898.); Ezernyolcszáznegyvennyolc az 1848-49-iki magyar szabadságharc története képekben. Szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor. (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Bp., 1898. 449. oldal) 
 

Görgey Artúr végrendelete

Görgey Artúr 1849 és 1867 között a karintiai Klagenfurtban élt rendőri felügyelet alatt feleségével, és két gyermekével, Görgey Bertával és Görgey Kornéllal. A tizennyolc évig tartó száműzetéséből 1867 júliusában térhetett vissza hazájába. Előbb különböző munkákat vállalt, majd öccse, Görgey István ügyvédi irodájának lett munkatársa. 1884-től, mint ahogy végrendeletében is utal rá, a Tisza-kormánytól kapott kegydíjából élt. Részben Visegrádon, részben pedig Budapesten élt. A haláleset-felvétel szerint a 99 éves Görgeyt 1916. május 21-én délelőtt két órakor érte a halál budapesti az V. kerületi Mária Valéria utca 17. szám alatti lakásban. Tehát 67 évvel élte túl a világosi eseményeket. Temetésén számos jelentős politikus és tudós jelent meg, valamint a honvédmenház idős honvédei.
     Végrendeletét halála előtt 14 évvel, 1892. május 18-án írta meg. Talán Klapka György 1848-49-iki honvédtábornoknak ez év május 17-én bekövetkezett halála miatt döntött úgy, hogy elkészíti testamentumát. Utolsó akaratát később sem változtatta meg. Egyedüli örökösévé sógornőjét, Görgey Istvánné Dedinszky Arankát tette meg, annak ellenére, hogy Aubouin Adéle-tól született gyermekei még éltek. A haláleset-felvételben törvényes örökösként feltüntetett gyermekei: Gróf Bubna-Litić Ferencné, szül.: Görgey Berta és Görgey Kornél a hagyatéki tárgyalás jegyzőkönyvében foglaltak alapján elfogadták atyjuk végrendeletét, és még a törvényesen nekik járó kötelesrészről is lemondtak, ezért az egész hagyaték, végrendeleti öröklés címén özv. Görgey Istvánné, szül: Dedinszky Arankát illette. A Budapesti Központi Járásbíróság a hagyatékátadó végzést 1916. december 29-én emelte jogerőre.

Szüleim után 1600 p. p. forintot örököltem. Ebből, mint huszárfőhadnagy egyenruhát készítettem, lovat vettem. Vagyont szerezni nem voltam képes, de adósságaim nincsenek. Mikor megöregedve, és azért kereset nélkül maradva testvéröcsémnek, Görgey István kir. közjegyzőnek terhére estem: segített e közös bajunkon az ő nemes lelkű felesége Dedinszky Aranka. Ennek bátor felszólalása meggyőzte Tisza Kálmán, akkori miniszterelnököt, hogy miután életben maradt honvéd tábornokok közül életfenntartási segélyben a magyar kormánytól többen részesültek: azt tőlem végképp megtagadni nem méltányos dolog. Hogy azóta a magyar kormány által nekem az 1880-as évek elejétől kezdve adott évenkénti segély összegből, mely eleinte évi 2400 forintot, később pedig 3000 forintot tett ki, gond nélkül élhetek, azt egyedül csak fent nevezett sógorasszonyomnak köszönhetem. Áldja meg érte a Jó Isten mind a két kezével, kedves gyermekeivel, unokáival együtt.
     Halálom után, ami kevés ingóság marad, melyről nem lehet bebizonyítani, hogy nem az enyém volt életben, azt mind neki, Görgey Istvánné, Dedinszky Arankának hagyom. Úgy szintén neki hagyom azon 41 forint 23 krajcárt, mely összeg 1893. január 2-án lesz esedékes, az "Oesterreichische Allgemeine Versorgungsanstalt" részéről nevemre kiállított 116.432. számú "Rentenschein" [járadéklevél] alapján. Ő is, gyermekei is, időről időre rám szokták bízni készpénzük kezelését, értékpapírjaik, betétkönyveik eltevését. Azon íróasztalnak, melyet sok idő óta én használtam, fiókjában lesz egy nagy tárca. Abban találhatók a reám bízott értékpapírok, kié-kié külön borítékban, mindegyiken tulajdonos neve. Amely borítékra ráírtam "Görgey Istvánné Dedinszky Aranka tulajdona". Abban egyebek közt benne van ama fent említett "Rentenschein" valamint azon 5000 forintról szóló életbiztosítási kötvény is, melynek ő (Görgey Istvánné Dedinszky Aranka) a kedvezményezettje.
     Akadhat eltett leveleim közt feleségem, Aubouin Adélenak egyik levele, melyben ő elismeri, hogy nekem 700 forinttal tartozik, elengedem. Őneki ellenben semmi követelése énrajtam, miután Karintiában bírt és később eladott kis házam, (mint 18 évi közös gazdálkodásunk szerzeménye) eladási árának felét én neki, az eladás után azonnal kiadtam. Megtörtént, hogy alkalmilag, hol az egyik, hol a másik egyet-mást kért tőlem holmim közül, hagynám neki, halálom esetére megtörténhetett az is, hogy megfelelő, szóbeli ígéretet tettem, sőt talán magára a tárgyra reá is jegyeztem, hogy kié legyen halálom után, akárkinek akármit ígértem oda, akármelyik tárgyra akármit odajegyeztem: ezennel mindezt visszavonom, semmisnek nyilvánítom. Végakaratom az, hogy kizárólag sógorasszonyom, Görgey Istvánné, Dedinszky Arankáé legyen mindenem, ami halálomkor tulajdonom volt, és hogy az összes hagyatékom fölötti kizárólagos rendelkezési jog halálom percétől kezdve Görgey Istvánné, Dedinszky Aranka sógorasszonyomat illesse meg.

     Kelt Budapesten 1892. évi május 18-án 

     Görgei Arthur s. k.

     Alulírottak, mint Görgei Arthur tábornok úr által egyenesen felkért végrendeleti tanúk ezennel tanúsítjuk, hogy Görgei Arthur tábornok úr a mi együttes jelenlétünkben magyar nyelven kijelentette, miszerint a jelen akarat az ő végrendeletét tartalmazza, és hogy ezen végrendeletét ő saját kezűleg írta, és aláírta.

Kelt Budapesten 1892. május 18-án, Dr. Szohner Lajos sk., mint végrendeleti tanú, Schifer János s. k., mint végrendeleti tanú.
183834/1916. Kihirdettetett a Budapesti Kir. Központi Járásbíróságnál 1916. május hó 22-én. Dr. Mészáros s. k. jegyző.

Eredeti végrendelet lelőhelye: Budapest Főváros Levéltára: VII. 12. e. Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. Kihirdetett végrendeletek (1916) [ügyszám: V.(I)00628]
     A végrendelethez kapcsolódó hagyatéki ügy jelzete: VII. 12. b. Budapesti Központi Kir. Járásbíróság. Peres és perenkívüli iratok. Hagyatéki ügy (1916) [ügyszám: 183834]