Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2005. 5.sz. 
 
KOVÁCS LAJOS


Gyerekvers-öltők
(paró-dia-képek)


Szerző úgy véli, sokan vannak a meghívottak, de kevesen a gyerekolvasók által választottak.
     Egyébként nem kér elnézést Nemes Nagy Ágnes, Szepesi Attila, Kerék Imre, Veress Miklós és Varró Dániel szerzőktől.

NEMIS VAGY MÁGNES

Lila Milka

Lila réten áll a tehén,
(annak nőtök most a tején).
Lila füvön csokifolt:
ezt kínálja minden bolt.

Íztelen e lila import,
nem találok benne hímport.
Amikor én nagylány lettem,
nem főtt csoki még a tejben.
Én a Tibi csokit szoktam,
(étcsoki volt, hát szorongtam),
nem akartam
vevő lenni,
azt sem akartam
megenni.

Új világ jött, dúl a Milka,
lukas tehén most a minta,
lyukas fogsor, lyukas íny,
(Csukásnak való e rím).
Én mindig csak mérget ettem,
közben klasszikussá lettem.
De látom már, megint lesz ok,
rólam egy nemzedék leszok.
Lila tej,
lila máz,
itt van az új,
csengő frász.


SZÉPES A TILLA

Megint egy gombáról!

Ez aztán a mérges,
még ha nem is férges,
csak a bőrön kérges
rút gombatelevény!

Csinosan kalapos,
illendően lapos,
viszketve alapos
lábujjharapdáló.

Pusztul rajtam a bőr,
s mint a boszorkánykőr,
s mint a dobozos sör,
olyanképpen terjed.

Nincs semmi irgalom
vénülő lábamon;
ettől benyargalom
a magas Parnasszust.


KEREK IMRIK

Barka-előérzet-ciklus
Elő, hang!

Hajaj, megint itt az ősz!
Imrik fiú, hová nősz?
Nem nőszök, csak kinyúlok,
vadásznak ez jó nyúlok.

Megfigyeltem: hajnalban:
kökény kékül a dérban.
Még fülön csíp ez a nagy
talaj menti őszi fagy!

És ha megcsíp, nem ereszt!
Ki olvaszt majd jégereszt?
Új tavaszról ki verselget
könnyes, rügyfakasztó verset?

 

VERSES MIKULÁS

A Világ és Én
vagy
Egész évben Mikulás

Kérdezik a szerkesztők:
Miből van a versVér,
miből van a versTűz,
miből van a versFény?

Kérdezték már gyerekek:
Miből van a SzüliNap,
(legfőképp a decEmber),
miből van a GyerekNap?

Ti milyen tudatlanok!
A Vér, a Tűz, meg a Nap
(hogyha eddig nem tudtátok)
csak csupa Veresből lett.

Továbbá elég közismert:
a Szüli- meg a GyerekNap,
(de legfőképp a decEmber)
tiszta Mikulás ajándék!

 


HÍMZŐ DÁN KIRÁLYFI: EL

Mesésversvesébe látó más

(El/s/őhang)

Ha nincs is történet -
egyszer tán körtérnek
neveznek engem is,
ezt a klasz-szlengem is.
Népszerüségem, nőj, attól lesz gazdag, s persze
oly zamatos és áfás már a honorszámlám, hej!
(Rejtegetem váteszem,
verslábamat ráteszem
öltői (rá)tétnek.
Bárki ellen vétek.
Vagyok költőket oktató,
csecsemen őket szoptató
éték
mérték
Szeretném ha nevetnétek,
nevetném ha szeretnétek
Magamon nagy port verek,
mint öt Harry Potterek,
csak adja kia kia kia dó,
dó ti lá ti fá re mire? dó!
Nem leszek elfáredó,
termékenyen vesébe,
magyar verses mesébe
látó igazlátó,
új égbekiáltó
teheccség, mely ősi - és
ez még csak a be! kezdés.