Régi igazság, hogy minden kor átmeneti és ellentmondásos. Az utókor majd végleges és megfellebbezhetetlen ítéletek sokaságával gazdagítja e bölcsesség tartalmát, igazolva a történelmi (hatalmi) mozgások és (ellenzéki) másfelé húzások kicsi- és istrángszaggató erőinek nagy veszekedéseit.

Ma, amikor az internet bűvöletében és az információrobbanásról terjedő újkori babona közhelyeiben botorkálunk, már-már észre sem vesszük, hogy nincs bizalmunk a ránk omló adattörmelék fojtogató nyomásában. Olyan ez a ránk kényszerült állapot, mintha egy kikerülhetetlen mulatság meghívója felett azon keseregnénk, van-e az eseményhez megfelelő öltözékünk, baráti asztaltársaságunk, megfelelő mosolyunk. A szervező erők foglyaiként mérlegeljük, hogy képesek leszünk-e megfelelni a várakozásoknak. Legfeljebb valamelyik álarcunkat vehetjük fel farsangi mentségként.

A hely történelme és a történelem helye azonban - éppen történetiségének hatására - megkerülhetetlen munkával bíz meg bennünket. Mögöttünk ott van egy lezárt, megmerevenedett, kicsit elmosódott, helyenként retusált, másutt alul- vagy túlexponált, egészében pontatlanul beállított, hangsúlyaiban is "eltolt" tablókép. E freskó ismeretében - nem élünk a történtek ismeretében. Márpedig egy közösség (család, település, ország stb.) megőrzött és rendbe szedett tényei nélkül csak az anekdoták és legendák felemásságának van ideig-óráig esélye a "hagyományozódásra".

S akkor még egy bevezető megjegyzés: mostanában mifelénk rengeteg "igény van". Néha erősen leszűkítetten az Úr küldetésének prófétálására - könnyen lehet egyébként, hogy éppen az ellenkező oldalról, mint eddig történt. De ettől jobb nem lesz a végeredmény.

Aki figyelmesen körültekint, viszonylag könnyen jut arra a megállapításra, hogy a nagy, összefoglaló monográfiák (településtörténetek) inkább az erőgyűjtés fázisában lappanganak. Egy-egy évfordulós ürügy sem képes mostanában a folyamatok felgyorsítására. Az "igény van" őszinteségét megkérdőjelezi a vélt és valós mentségek áradata: a pénztelenség, a kitartó forrás(újra)kutatás, a "megfelelő ember" megtalálását követő bizalom hiánya, a patópáli erők energiaőrlő mocsara...
     Tatabánya kitüntetett státuszt élvezett mindig az "igény van" kissé átpolitizált hullámverésében. S készült is - kor-szerű - olvasmánygyűjtemény a városhistória akkor kívánatos dogmái szerint.
     A mai "igény van" éppen ennek az egyen- és hangsúlyeltolódásnak a helyreállítását szorgalmazza. Mondjuk ki végre: a majdani monográfiák szöveggyűjteményeit kell előbb rekonstruálni a nagy összefoglalások megalapozásaként.

Tatabányán - így látom - a közös akarat már hozzá izmosodott az igényhez. Van megrendelő (Bencsik János polgármester), vállalkozó filológus (Gyüszi László tanár személyében), felelős kiadó (önkormányzat) és mindehhez hazai könyvsorozat (Castrum-könyvek) koncepciózus sorozatszerkesztővel (Virág Jenő).
     Az a meglepetés sem érhet bennünket, hogy hirtelen kiderül: nincs is elég és eléggé izgalmas ásnivaló a múltban, sőt: a már ismertek is másként-ismertekké válnak egy teljesebb, több oldalú (szöveg- és történet-)összefüggésben.
     Azt a luxust sem engedi meg a válogató fegyelem, hogy szubjektív szelekcióval magozza ki a gyümölcsöskert termését. Egy olvasókönyv minden összeépíthető és elválasztó ténye önmagában és önmagáért nóvum, s csak unikálisabbá válik, ha önmagán túlmutatva az egészhez való kapcsolódási pontjait is megmutatja-feltárja: egymást erősítve igazolják közlésük értelmét.
     A hely története napjainkban (értsd: egy-két évtizede) foglalja el méltó helyét a történelmi vizsgálódások szélesebb összefüggései között. A lebecsült, partikulárisnak gondolt helyi tények a népköltészet erejével ragadják meg koruk eszményét, kicsinyességét, kiemelkedő személyiségeit és anonim epizodistáit. Fel is mutatják a sertéstolvaj csikós, a levelet író bánhidai jobbágy, a segélykérő plébános, a földért könyörgő zsellérek ránk maradt dokumentumaiban. A grófokkal pereskedő Alsógalla egy kor öntudatra ébredésének éppen úgy lehet a kifejezője, mint egy (másik) gróf emberséges döntése, amikor egy - talán jobb - üzlet kecsegtető reményét feláldozza egy özvegyasszony és családja meg- és továbbélhetéséért.
     A hazai helytörténeti kutatások nemcsak haszonnal, de esetenként a jó szándékú dilettánsok tévedéseivel és félreértéseivel is elárasztották a történelem irodalmát. A mindenáron felfedezés, a meglepetés felnagyítása, a terjedelmes és terjengős (ön)igazolások vaskos köntösbe öltöztetése érték és értéktelen menthetetlen összegubancolásaihoz vezet. A jelentőség túlbecsülésének fölfújt léggömbjei eltörpíthetnek szerényebb, de igazabb emlékjeleket a helytörténet-kutatás ingoványos terepén. Megértéssel lehetünk ugyan az elfojtott, lekicsinyelt, leintett és elhallgatott tények ismerői iránt, de nem lehetünk elnézőek az elszaporodott fércmunkákkal szemben. Nem-olvasásuk és nem-méltatásuk csak gyorsítja a zavar és a tévhitek terjedését.
     Gyüszi László új tatabányai olvasókönyve példás alázattal kezeli minden dokumentumát. Magyarázó szövegei sosem megmagyaráznak, lábjegyzetei is elsősorban eligazítanak, a források hitelességét igazolva tájékozódni, továbbolvasni mozgósítanak. Szerző és szerkesztő sosem lépi túl tudatosan választott szerepét, a gyűjtő-válogató-rendszerező krónikás szándékát. Két párhuzamos utat járnak végig. A kronológia nem cél, hanem eszköz a két forrás medrének közelítő, biztos összefolyásához. Ugyanolyan tisztelettel gondozza a tudós elődök, kortársak évezredeket kihantoló munkáit (publikációit) és a halhatatlanok spirituális tudását, mint a levéltárak évszázados ájulatból ébresztett kéziratait. Fényes Elektől Györffy Istvánig, Kézai Simontól Thúróczy Jánosig terjed az első, az oklevelektől a periratokig a második nagy dokumentumköteg.
     Gyüszi két intézmény fellelhető produktumait, mozaikjait teszi az olvasó elé: a levéltárak és a könyvtárak útvesztőiben járja a maga konok, következetes útját. A szemünk láttára rakja össze a képet. Nem teljes egyik oldala sem, de a hiányt tisztességgel üresen is hagyja.
     A publikációk, a történeti (régészeti, egyéb kultúrhistóriai) tanulmányok összerendezése számos válaszút elé állítja a gyűjtőt. A tatabányai történelmi olvasókönyv az ősmagyarokhoz hasonló kalandozásokba "kergeti" a gyanútlan vállalkozót. A lendület számos alkalommal elsodorja (természetes módon) Tatáig, (ugyan elválasztható-e valaha is a függetlenségére mindig rátarti két város földrajzi, gazdasági, történeti sorsának alakulása?). De Vértesszőlőst, Gesztest, Tarjánt is megérinti egy-egy szélfúvása a "tatabányai" viharoknak, miközben nem csorbul általa az adott helységek önazonossága, legfeljebb gazdagodik kapcsolataik története.
     Hogy jobbágy "ügyekben", nemességünk megyei (Tatabánya környéki) históriáiban különösen érzékeny kutatóval állunk szemben, azt a gyűjtemény nagy számú (hangsúlyos) ilyen témájú dokumentuma is igazolja. Úgy dicsérjük a legkorrektebb módon, ha elismerjük: ebbéli korábbi munkái során megtalált értékes tényanyagát kiválóan kamatoztatta ebben az olvasókönyvben. A bányászat megindulásával, a munkásmozgalmi szempontú történetírással homályba veszni látszott egy korábbi, hosszú történeti szakasza a település(ek)nek. A már megemlegetett korábbi tatabányai olvasókönyv is ebben a szellemben lépett át nagyvonalúan olyan évszázadokat, amelyek nélkül a három település ma semmi többre nem emlékezhetne, mint egy várostörténetté összegyúrt utolsó (fél)évszázadára. Gyüszi László érdeme elsősorban, hogy ismét sajátosan háromféle (mert háromgyökerű) ez a história. Szervesen elkülönül, miközben hasonlóságai által össze is tartozik. Bánhida, Alsógalla és Felsőgalla megáll a saját lábán, amikor őseit és őstörténetét kutatja. Ebbe még az az abszurditás is belefér, hogy nemzetiségi telepesi által az "alsó- és felsőgallaság" névcseréjét is megélték - önazonosságuk elveszítése nélkül.

Nem vitás, hogy ezek az olvasókönyvek (Komárom-Esztergom megyében is akad szép számmal társuk a kiadványok sorában) egy hosszú hallgatás (halogatás) és egy még hamisabb próbálkozás (a tények átigazítása) utáni tisztázások szándékával készültek-készülnek. A források azonban közben elkoptak, elöregedtek, jószerével a nagyobb könyvtárak helyben olvasható, de féltett kincseivé váltak. Tudományos igényű, ritkább példányszámú későbbi testvéreik sem szaporítják a házikönyvtárak polcait. S vannak-e még ilyen igénnyel gyarapított házikönyvtárak? S vannak-e a bármit elhinni képes felnövekvő nemzedékeknek kapaszkodói, amikor valamiért mégis kíváncsiak lesznek a település, a telep, az utca, a család valamelyik homályból előkerülő "rémtörténetére"? Mihez nyúlnak a hitelesség megtépázásának elkerülése érdekében az apák, tanárok, könyvtárosok? S netán kíváncsiak lehetnek-e egymásra, egymás provinciáinak határokkal védett tanulságaira?

Gyüszi László az egyik lehetséges úton jár. A föllelt anyag megfontolásra késztette. Amolyan vademecum méretű, könnyű papírra másolt súlyos évszázadokat nyújt át városhatáron belül és kívül a remélt olvasónak... Nem tudom, tényleg messzire juthatnak-e a példányok, a kolofon szerényen hallgat a példányszámról.
     Amúgy is kerüli a látványosságot (mi is? - a szerkesztői szándék?, az anyagi korlát?). A puha fedélen mégis metaforikus sűrítmény foglalja össze a huszadik század kapujában (egyelőre) félbehagyott tanítást: a történelmi turulmadár alatt (nem harci) szekéren, háta mögött honfoglalói múlttal, felénk, utódok felé tekintő várakozással áll a 19. század embercsoportja. Eltakarják félig a gondos, meleg barna színekkel megidézett középkort a maga térképével együtt. Várnak tőlünk valamit? Vagy csak fel akarják hívni magukra a figyelmünket?

A kérdezés joga a könyvcsinálók felelőssége. Ez az olvasókönyv példásan ragaszkodik kitűzött céljaihoz. A megrendelt munka emlékezetes olvasmány a szerénység igényes köntösében (Ölveczky Gábor lassan életművéfejleszti kiadványtervezői munkáit). A lektorok (dr. Fülöp Éva és ifj. Gyüszi László) is nagy részt vállaltak abból, hogy utalásaival, forrásmegjelöléseivel, észrevételeivel korrekt szövegek vezessék az olvasót előre az időben. Ha kifogásunk lehet, az csupán a képanyag egyenetlensége, egyes helyeken a fénymásolatok torzító fénytörése. Kárpótol viszont több jól olvasható, szemet gyönyörködtető kézírás, a tipográfia és a világos szerkezet.

A folytatás ígéretével zárul a befejezetlen munka. Várakozással figyelünk majd ennek meglepetéseire is, amire még mindig "igény van". (Tatabánya történelmi olvasókönyve I. Az elődtelepülések élete a szénbányászat kezdetéig. Összeállította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Gyüszi László. Tatabánya, Castrum-könyvek 11. 2004.)