A IV. kötet utolsó levelét Lőrincz Ernő írta. Bp. 1944. XI. 28. keltezéssel. Válasz ez Fülep Lajos Zengővárkonyban 1944. XI. 18-án feladott levelére: "Hát bizony mindenem feldúlásától s elvesztésétől tarthatok. Minden megtörténhet. Két vonal közé kerülhetünk, porrá lőhetnek, égethetnek. De azt ne éljem túl! Az életemmel már nem törődöm, bár nem tudom, élt-e valaha, aki így tudott gyönyörködni a szépben. De még nagyon sok van, amit el kellene mondanom[...]"
     Azért ismételjük az idézést a IV. kötet recenziójának (Új Forrás, 2000. 6. sz. 103. p.) a végéről, hogy érthető legyen Lőrincz Ernő válasza: "kár volna bizony azért a látásért és mindazért, amit még el nem mondott - akárcsak kiadatlan írásaiért. Ökölbeszorul a kezem, ha arra gondolok, hogy élete-munkája megsemmisülhet csak azért, mert ilyen és ilyen körülmények eleve lehetetlenné teszik megmenekítését [...]. Annyi mindent összegondoltam legutóbbi levelem óta is! Rögeszmém, hogy kijuthatna Schweizba, ha akarná[...]. Akármilyen zavarosan írok, azt hiszem, kivehető, hogy mit akarok. Semmiképp se durván beleavatkozni életébe. 'Megmentésével' is úgy vagyok, mint a legelején kis könyvével voltam; érzem, hogy okvetlen tennem kellene valamit, és keresek, tapogatózom, tipródom anélkül, hogy világosan látnám, mit is kellene voltaképpen." (IV. kötet, 1708. sz. 1944. XI. 28.)
     Az V. és VI. kötetből azután pontosan kiderül, mit kellett és miként Lőrincz Ernőnek tennie; itt még csak a levélhez írt jegyzetből ismételjük meg Lőrincz Ernő ezen levélre írt későbbi feljegyzését: "'Levelem akkor már nem juthatott el Várkonyba - a posta visszahozta. Csak négy évvel később olvashatta Fülep, amikor fogságból való visszatérésem után elvittem neki az Eötvös kollégiumba'."
     Az V. kötet első levelét (V. 1709. sz.) is Lőrincz Ernő írta, 1945. III. 14-én, és egy Baranyába kiküldött kollégájára bízta a feladását. "Az itt közölt másodpéldányra - tudjuk meg a jegyzetből - Lőrincz a következőket jegyezte fel: 'Kollégám csak Pécsváradig vitte a levelet, ott bevitte a postára. Ott viszont elkallódhatott, mert Fülep ezt sem kapta meg'."
     De rövidesen, 1945. IV. 18-án írt Fülep Lajos, levél érkezése nélkül is, Lőrincznek: "Kedves Barátom, mi élünk - és Maguk? hogy vannak, milyen állapotban? és a könyvei? Kérem, számoljon be mindenről, s juttassa el levelét:[...]", és itt megadja a Pécsváradi Tejüzem pesti megbízottjának a címét, mert budapesti levelezését ekkor a Tejüzem autójának segítségével bonyolította. "Ha választ kapok - írja - részletesebben írok. Egyébként most már az atrocitásokon túl lévén, sokat dolgozom." A levél azonban ezen a külön megbízhatóbb úton sem érte el a címzettet: "Lőrincz Ernőt - tudjuk meg a jegyzetből - 1945. III. 24-én beidézték a Luther utcába katonai igazoltatásra, ahonnan hadifogságba hurcolták. 1948. októberében tért haza a Szovjetunióból. Csak ekkor olvashatta el az itt közölt lapot mindazokkal együtt, amelyeket FL férje fogsága idején Lőrincz Ernőnének írt. Ld. Lőrincz Ernő: Fülep Lajos szolgálatában. = Ars Hungarica, 2000. 1. sz. 206. p. Lőrincz Pestről Jászberénybe, Máramarosszigetre, majd a szokologorovkai fogolytáborba került."
     Lőrincz Ernőné azonban rendre beszámolt mindenről, amit a férjéről és a férjétől megtudott, Lőrincz pedig hazatérte után FL szerteágazó könyvvásárlásainak és könyvkicseréléseinek szakavatott bonyolítója lesz; meglehet, híres várbeli elit-antikváriumát is elsősorban azért nyitotta, hogy ennek a szolgálatnak a legmagosabb szinten megfelelhessen. A könyvcímek és a könyvlisták - amiket a Jegyzetek a gyakran csak jelzésszerűen közölt utalásokból inkább, mintsem címekből mindenütt pontosan rekonstruálnak - bevilágítanak FL (Németh Lajos kifejezésével) "művészettörténet- filozófiájának" alapvető irodalmi hátterébe, Machiavellitől Wilamowitz-Moellendorffon és (a változatlanul gyakran forgatott) Burckhardton keresztül történészek, művészettörténészek, filozófiatörténészek, filozófusok során át el egészen a recens irodalomig és a legújabbakig. "Nem találom Einstein: Negerplastikot - így a 2147. sorszámú levél - tévedésből mással összefogva, vagy félreértésből nem vitte el? (nem elvivésre készítettem oda, csak megmutatásra). Kérem vissza! Ha ez a missile most nem találja otthon, kérem, telefonáljon d.u. 3 órakor (d.e. nem vagyok itthon). Nagyon nyugtalanít a dolog, mert a könyv ép mostanában kell. F.L." És hozzá persze a jegyzet: "Einstein, Carl: Negerplastik. München, 1920. A könyv megvolt FL könyvtárában." Ugyancsak sokat elárul "könyvészeti" együttműködésükről a 2365. sorszámú levél: "Szeretnék már v[ala]mit a két könyvkupacról hallani - a Harangi-féléből¹ persze csak jegyzékbe-nem-írt részről, a Molnár-féléről általában; mivel ebben láttam egyet-mást, ami érdekelt (pld. láttam egy Alain-kötetet)² - de annyira elcsüggesztett az a szörnyű, idiotikus rendetlenség, hogy már értenyúlni se volt energiám; gondoltam, Maga majd apránként jegyzéket csinál róla, s abból meglátom, mi van. Akadhat ott pd. Alainon kívül Gide,³ Claudel,⁴ Péguy⁵ etc. ami nincs meg. Angol is (kellene: Faulkner: Sanctuary)6. Vagy nem csinált még vele semmit?
     Telefon csak reggel 8-kor, d.u. 3-1/2 9 talál meg egészen bizonyosan, mert vacsora után, ha jó az idő, kimegyek járni. F. L." És következnek 1-6-ig a jegyzetek, a szerző- és címkiegészítésekkel, továbbá hogy mi volt meg, mi nem halálakor FL könyvtárában ezekből: Gide öt, Claude tizennyolc művével, de Péguy nem volt, mert FL "e levél írása után számos művét elajándékozta", így nem volt Faulkner sem.
     A Lőrincz-jegyzékekre egyébként jó példa a 2035. sorszámmal közölt levele, melyben egyúttal egy új munkalehetőség-kereséséről is beszámol (amiből nem lett semmi). "A felsorolt könyvekkel kapcsolatban - tudjuk meg a jegyzetből - Lőrincz Ernő így írt: 'Általam is kerestet könyvet és vásárol, kölcsönöz az én gyűjteményemből is. Sok könyvet eladtam neki. Egy-két alkalommal pedig szorultabb helyzetben, egyszerre többet is elzálogosítottam nála - vagy száz-száztíz kötetet. Ezeket nem is váltottam vissza, haláláig nála maradtak. Ő viszont a rájuk adott pénzről még 1959-ben lemondott, amikor is a vonatkozó megállapodás szövegét is megmásítottuk'. (Fülep Lajos szolgálatában. II. = Ars Hungarica, 2000. 1. sz. 212. p.) A pontos könyvlistát ld. 2037. sz." A levél tartalmazza a Lőrincz említette megállapodás szövegét, a válogatás pedig mutatja FL szakmai érdeklődési körének tágasan húzott határait.
     Szigorú diszciplinaritás és üdítően tágas látóhatár világossága tükröződik FL válogatásában, akárcsak az 1887. sz. 1947. X. 15.-én kelt levelében, melyben Kereszturyt értesíti az Eötvös-kollégiumba történő kinevezése és beköltözése alkalmából két gyűjteménye, a néprajzi és a könyvtár használatának feltételeiről ottani tanárságának idejére. 3000 és 4000 kötet közöttire becsült könyvtárának legértékesebb darabjait külön felsorolja; "a Gigli-féle S.[anta] Caterina da Siena (La vita e le Lettere) 1707"-től "James Joyce: Finnigans Wake 1. kiadás"-áig.
     A gazdag könyvtár gyarapítása hazatérte után elsősorban Lőrincz Ernő feladata volt. Kapcsolatuk "üzleti" oldalára pedig egyebek közt jellemző a 2355. sz. levél: Kedves Felsőmat[ema]tikus - Főszámoló - Főnélkülszámoló Ur, ha megvan még a paperje, amin hétfőn este a könyvek árát összeadta, vegye elő, mélyedjen bele, s ha majd elhozza Rimbaud-t és Windelbandot (s addig tán más is akad), magyarázza meg nekem, hogyan hozott ki hét könyv árából és pénzben adott 94 for.[int]-ból összesen 200 forintnyi javára irandót, mert nekem sehogy se sikerül - de hát én tudvalevően gyöngike vagyok a számolásban. Beigert azonban sikerült megtalálnom. Hozzon minél több szépet-jót, úgyis ki tudja meddig." Vagy "ugyanerről másképpen" a 2367. sz. levél: "Kedves Barátom, ha máskor jön, intézzük el előbb a könyveket, s aztán fecsegjünk, különben a könyvekkel sietni kell, mert későn van, és rendetlenség támad. Most is kettő volt, amire elmenetele után eszméltem:
     1) mondtam, a papírra úgy emlékszem, fizettem, de nem bizonyos - ha tehát egyáltalán bizonytalan, akkor számítsa oda a vételhez; nem tette, s ezzel persze csak bosszúságot szerzett; én nem fogom észben tartani, de szigorúan kérem, legközelebb jusson eszébe, és számítsa oda.
     2) mondtam, nem tetszik a 209 vagy mennyi forint, legyen a vételár kereken 250, valamit mondott rá, amiből azt hittem, úgy lesz, pénzt adott ide stb. - utóbb kiderült, nem az történt, amit kívántam; tehát ezt is említse majd legközelebb, hogy korrigálhassuk.
     Benedek István könyvében látom hirdetni egy másik könyvét: Ösztön és bűnözés, 1943 - ha már az elsőt olyan egy-kettőre előteremtette, nem tudná ezt is? Kérem!"
     A két könyvről a szükségeseket elmondja a jegyzet; itt a kapcsolat "koreográfiája" a lényeg, ami egy kora renaissance itáliai fejedelem és humanista kódexbeszerzője közöttire emlékeztet.
     Csak a véletlen (vagy netán Csanak Dóra?) érthet az olyan találó szerkesztéshez, hogy a VI. kötet utolsó, 1960. XII. 31. keltezésű 2490. sz. levele is Lőrincz Ernőnek szól: "Köszönöm az értesítést a könyvekről - mind kérem! [...] Ahol a levelekben felsoroltak voltak, ott nem akad még nekem való? Várom értesítését. F. L."

Lőrincz Ernő mellett a nehezebben beszerezhető és főleg a drága könyvújdonságok megszerzésében és kölcsönzésében segített az Akadémiai Könyvtár két könyvtárosa: Csanak Dóra és a modern nagykönyvtári szerzeményezés világviszonylatban is első művelőinek egyike: "Kenéz Ernő (1912-1989), francia-magyar szakos tanár, aki a Sorbonne-on tanult. FL-sal mint az Eötvös Kollégium könyvtárosa és francia nyelv tanára kötött ismeretséget. Az Eötvös Könyvtár vezetője, majd 1957-1976-ig az Akadémiai Könyvtár beszerzési osztályának vezetője volt, így ő intézte FL külföldi könyvrendeléseit." (2414. sz., 3. jegyz.)
     De jutott olykor könyvújdonsághoz más úton is. "Carissimo - írja a 2379. sz. levélben Bernáth Aurélnak - ricevetti il fascicolo Heidegger, mille ringraziamenti. Sono in attesa dell'articolo di Sedlmayr.
     In tanto trovo in una rivista: H[ans] Sedlmayr: Kunst u.[nd] Wahrheit. Zur Theorie u.[nd] Methode der Kunstgeschichte. Deutsche Enzyklopedie [...] Rowohlt Taschenbuch Verlag, Hamburg, 221 S.[eiten] 1 90 DM
     Come procurarselo?
     Quando Ti vedo?
     Una stretta di mano da Lodovico."
     És amint a jegyzetekben olvasható: "FL megkapta a könyvet kölcsön Bernáthtól (Bernáth Mária közlése). Utóbb maga is megrendelte, halálakor megvolt a könyvtárában."
     A Levelezés könyvszerzésére vonatkozó adatainak tükrében "tündököl" igazán a FL-t minősítő "illetékesek" bámulatos bornirtsága. A VI. kötet első, 2075. sz. leveléhez, amit FL az MTA II. osztályának írt 1951. I. 6-án, fizetési besorolásában elkövetett méltánytalanság reparálása végett, Csanak Dóra a hosszú 3. jegyzetben teljes egészében közli azt a "jellemzést", amit az egyetem küldött "a Közoktatási Minisztérium felsőoktatási és tudományos főosztálya személyzeti csoportjának". Itt elegendő az utolsó bekezdést idézni: "'A szakmai irodalmat, a felszabadulás előttit és utánit Pogány elvtárs szerint nem kíséri eléggé figyelemmel, mert például legutóbb is sürgette a műemlékek védelmét, holott ezek nálunk viszonylag jól meg vannak szervezve. Felszabadulás után csak Akadémiai előadásának formájában lépett a tudományos nyilvánosság elé. Egyetemi előadásaiban, azok bevezetésében igyekezett marxista alapvetést adni, de a későbbiek folyamán a szakmai anyagot már attól általában függetlenül elemezte, egyébként szellemesen. Nem mutatott rá például az imperializmus művészetében jelentkező dekadens és formalista elemek társadalmi okaira'."
     Egy levelezésre építő életrajz adott szakaszának vázlataként is felfogható hosszú Bevezetésben Csanak Dóra a VI. kötet 15-18. oldalán felvillant "az 1951-1960 közötti kerek tíz esztendő alatt írt és kapott 416 levelet" körülvevő és részben meghatározó itnézményi, oktatás- és tudománypolitikai valamint társadalmi-szellemi légkörből-háttérből annyit, amennyi ezekben a (ma már régmúltnak tűnő) zord időkben keletkezett levelek elhelyezéséhez-megértéséhez okvetlenül szükséges. Arra is figyelmeztet Csanak Dóra, akárcsak egykor a Descartes műveit felülmúlhatatlan szakértelemmel publikáló Paul Tannery, hogy egy ilyen levelezésből kibontakozó arc mennyire különbözhet az általában ismerttől: "Fülep Lajos személyéhez egész életében anekdoták sora tapadt, s alakját legendák övezték. Különösen a professzor Fülepről maradt fenn az utókor emlékezetében valamilyen Jupiter tonans-szerű kép, a szigorú, sokat, olykor lehetetlenül sokat követelő, igényes, s ugyanakkor távolságtartó tanárról. Mindez sok tekintetben valóban jellemezte Fülepet, de a levelezés ezekkel éppen ellenkező tulajdonságokról is tanúskodik: nemcsak szeretett és becsült munkatársainak, tanítványhnak törekedett minden módon segíteni egzisztenciális, tudományos, szakmai, kutatói, sőt egészségi problémáik megoldásában, hanem azok számára is igyekezett humánus megoldást találni ügyeik rendezésére, akikkel se tanulmányi, se magatartásbeli tekintetben nem volt megelégedve, sőt alkalmatlannak tartotta őket a pályára."
     Ugyanez a szigorú szakmai igényesség és mélységes emberi segítőkészség jellemzi akadémiai-tudományszervezői munkásságát, amit a Bevezetés "a kötet leveleinek másik fő témája"-ként szintén összegez: "Az 1949-es átszervezés során újraválasztották, sőt a vezetés tagja lett: bekerült a rokon, történeti tudományokat egybefogó Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának, a II. osztálynak a vezetőségébe, részt vett tehát egy szélesebb körű tudományterület problémáinak megvitatásában, a róluk szóló döntésekben. Ugyanakkor hivatalosan első embere lett saját szaktudományának: az átszervezett Művészettörténeti Bizottság elnöke; utóbb két szakfolyóirat főszerkesztőjeként a szakma nyilvános megjelenésének felügyelője és irányítója. Ezzel a tény szerint pontos összefoglaló mondattal szemben a levelek tartalma másról, sőt sok mindennek gyakran az ellenkezőjéről tanúskodik. Éppen Fülep Lajos személye kapcsán jegyezte fel akadémikus- és professzortársa, a filozófus Mátrai László a presztizs-jelenségről írva önéletírásában: 'A szakma kiválósága, Fülep Lajos már fiatal korában a művészeti és filozófiai mozgalmakban központi szerepet játszott legendás minőségérzéke révén, és bár a hivatalos kultúrpolitika jobbratolódása miatt vidéki magányba (szó szerint szecesszióba) kényszerült, ez nem gyöngítette, sőt inkább növelte a presztizsét a szakma fiataljai és újítói között. De hogy a felszabadulás után, mikor presztizse már szabadon és »hivatalosan« is érvényesülhetett volna (az osztályvezetőség tagja volt és Lukács György, Fogarasi Béla teljes támogatását élvezhette), ennek ellenére mégsem ő lett a szakma irányítója, az külön lélektani tanulmányt igényelne és nagy tanulságokkal járna[...]' (Mátrai László: Műhelyeim története. Bp. 1982. 225.)"
     Az idézet itt is, mint Csanak Dóra tanulmányaiban-jegyzeteiben mindig, pontosan és célba találóan választott (a jó filosz jól idéz), mert mélyen bevilágít a "levelek mögött rejlő események világába, ahol a "presztizs" és az "érvényesülése" (a nagyon okos Mátrai bizonyosan ugyanolyan jól tudta mint Csanak Dóra) mindig az "eseményektől" függően találkozott vagy sem: "Az események szinte összefüggő folyamat részeiként követik a művészettörténet ügyeiben is a politikai helyzet alakulását, változásait, próbálkozásait, rész-sikereit és kudarcait, megszakítás nélkül 1960-ig, amikor Fülep gyors egymásutánban sorra lemond először osztályvezetői tagságáról, aztán a Művészettörténeti Bizottság elnökségéről és tagságáról, végül pedig a két szakfolyóirat főszerkesztőségéről."
     Csanak Dóra azt is megemlíti, hogy mely tekintélyes intézményekből kellett összeszednie a vonatkozó leveleket és iratokat, amelyek nem "maradtak fenn hiánytalanul, de még meglepőbb az a felismerés, hogy bizonyos fontos viták, felszólalások az ülésekről készült jegyzőkönyvekben egyáltalában nem kaptak említést." Ma már, a "szólásszabadság" nevében elkövetett elhallgatások, titkosítások, csúsztatások, rágalmazások, különféle politikai- és presztizsreklámozások ("Piárok") egyre tökéletesebbre csiszolt tökéletlenségeire és módszereire, képeire és nagyképűségeire gondolva tán nem "meglepőbb"; az azonban a hivatalos Fülep-levelek-jelentések és a kapcsolatos - szakszerűen "Csanakjegyzetelt" - iratok "dialogo"-jából világosan látható, hogy ha FL tán nem is naivan, de mindenképpen védtelenül, s mint mélységesen racionális elme olykor tán értetlenül is állott a hivatal - a Mindenkori Hivatal - gyakran saját (párt)érdekei szempontjából is értelmetlen packázásaival szemben.
     Nem "lélektani tanulmányt igényelne" hát, hogy miért nem FL "lett a szakma irányítója", hanem (pace Mátrai) egy olyan komplex filológiai, kortörténeti (és szellemi kórtörténeti), társadalomtörténeti, értelmiségtörténeti, kultúrhistóriai, politikatörténeti (nem politológiai!), irodalomtörténeti, recepciótörténeti analízist (művészettörténetivel kiegészítve), mint amilyent Babus Antal végzett Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett? című (nagy szó, de az "ügy" érdekében vállalom) műfajteremtő tanulmányában. Babus merészen "antidekonstruktív" analízisében egy végletekig öntörvényű Szellem és Jellem ennek az öntörvényűségnek nem ellenére hanem következményeként vállalja egy általánosságban, plána abstracte, soha ki nem mondott, mert adott konkrét helyzetekben mindig magától érthető "ügynek" a szolgálatát, legyen szó egy ország feudális rendiségének a lejáratásáról, a művészet "nagybérlőinek" a kigúnyolásáról, egy rendkívül tehetséges diák megvédéséről a pedagógiai obskurantizmus ellenében, a szellem szabadságának őrzéséről háborús őrület közepette, a Cézanne vagy Ady műveiben jelentkező minőség felismeréséről és hirdetéséről, a magyar művészet helyének kereséséről, a művészet existentiális jelentőségének a megértéséről az emberi lét egyéni és kollektív dimenzióiban, a történetit és tudománytörténetit is ideértve; vagy egy jószerivel reménytelen külpolitikai-diplomáciai kísérletről: megnyerni az első világháborúban elszenvedett szörnyű vereség után itáliai múltja és kapcsolatai révén legalább a győztesek egyikének a jóindulatát; függetlenül attól, hogy Károlyi Mihálytól vagy az ellenforradalmi kormány külügyminisztériumától kapott rá megbízást. "Balázs Béla csípős megjegyzése - 'most Rómában a Horthy-kormány propaganda-lapját szerkeszti' - nem indokolt, mert sokakkal ellentétben Fülep nem a saját bőrét mentette, hanem olaszországi kapcsolatai és barátai révén olyan közhangulatot próbált teremteni, amely javíthatta volna Magyarország esélyeit a béketárgyalásokon." (Babus Antal: Tanulmányok Fülep Lajosról. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár, 2003. 33. p.)
     Mutatis mutandis ugyancsak az ország érdekét - esélyeit - kívánta javítani az ugyancsak szörnyű veszteségekkel elveszített második világháború után. Nem táplált illúziókat. "Hát persze - írja 1946. V. 10-én Tolnay Károlynak - nem képzeli, de nem is képzelheti el az itteni állapotokat. A '19-es és azutáni állapotokra gondol, - hát semmi hasonlóság. Gyökeres pusztítás, az épen maradt gyárak jó része leszerelve, elhurcolva etc. etc. Ma egy tojás 6 millió, holnap talán már 10 -, és így megy minden, napról-napra, sőt óráról-órára. Nem lehet egy könyvet se rendelni Pestről, mert mire a rendelés oda- a könyv ideér, az ára meghúszszorozódik. Így jártam nemrég: rendeltem néhány könyvet, áruk akkor kb. 25-30 mill.[ió] volt, mikor megjöttek, több volt 300 mill.[ió]-nál, mit tehettem, nem váltottam ki, visszaküldtem. De nem folytatom, úgyis hiába. Itt falun legalább az ennivaló s tüzelő megvan, de városban! gondolja el, hogy pl. a szülészeti klinikákon az újszülöttek s az anyák egy csöpp tejet se kapnak; s a betegek csak akkor esznek, ha valakijük visz be nekik, de hát akinek nincs, miből? Lám, nem akartam folytatni, de az ember gondolata csak mindig visszazökken ide, a tömérdek nyomorúságra.
     Mégiscsak hagyom ezt, s áttérek a szellemiekre. Jellemző tünetként elmondom a magam dolgát: tavaly január óta vajúdik az 1940-ben szétszórt pécsi filoz.[ófiai] facultás újra-felállításának a terve, s vele az én levegőre, katedrára, tanítási-nevelési lehetőséghez jutásom, s a dolog ma bizonytalanabb, mint valaha volt, s talán nem is lesz belőle semmi; mikor jan.[uár]-ban (az idén) nálam volt a közokt. min[iszter], úgy beszélt róla, mint hosszú késedelem után végre nagyon hamar elintézendő dologról -, ehelyett az történt, hogy a min.[iszter]-tanács két ízben elutasította a fac.[ultás] felállításának a tervét.- Én már csak egyet szeretnék: kijutni innen valahova! akárhova!"
     Nem látta FL az ország s az országétól mindig elválaszthatatlannak tudott saját helyzetét-sorsát eleitől ilyen sötéten. 1945 tavaszán-nyarán széltében-hosszában érdeklődik barátai, tanítványai, ismerősei iránt; akikkel sikerül, újrakezdi levelezését; új kapcsolatokat teremt, így Füst Milánnak írt vigasztaló levelének köszönhetően Trencsényi-Waldapfel Imrével, aki aztán klasszika-filológiai, ókortudományi és vallástörténeti kérdésekben végig az V. és VI. kötetben megbecsült levelezőtársa marad. Bízik régi Vasárnapi-körös s aztán az őszirózsás- majd proletárforradalomban vezető szerepet vállaló, s ennek bukása után emigrációba kényszerült, most hazatért-hazatérő barátaiban; akár hivatkozik is önként felajánlott segítségükre. Közelebbi barátait, mint Balázs Bélát és Lukács Györgyöt, ismételten hívja Zengővárkonyba, ami, akár az előző kötetekben, a bizalom sőt rokonszenv jele. És fontos problémák-gondok tisztázásának a reménységéé. Gyönyörű szép példája mindennek az 1945. VIII. 19-én írt levele (V. 1732. sz.). "Kedves Béla, nagyon örültem levelednek. Újra hallottam benne a hangodat, láttam a tekinteted -, a régi, de most nekem nagyon új szelet fújtad be mélységes magányomba.
     Annál jobban fájlalom, hogy nem jöhetsz. Nem is úgy gondoltam, hogy látogatásra autót ad a párt, hanem úgy, hogy ha valaki valami párt-ügyben Pécsre jön, vele jönnél Te is -, akár erre menet itt kiszállva, akár Pécsről kijőve, egy ugrás ide. Mert bizony, sok mindenről beszélni volna jó, a levél alkalmatlan rá.
     Így pd. a 'radikalizmus gyermekbetegsége', a 'forradalom és a történelmi continuitas dialektikája', és a többi. Ezekről, azt hiszem, nem lenne köztünk vita. Nem ez az én '19-ességem, és aligha megrekedtség valami elavult dialektikus momentumban. Az elvek megváltozásába - valóságos vagy csak taktikai változásába - szeretnék már belelátni. Ami aggaszt, a nacionalizmus -, nem a patriotizmus, a nacionalizmus, melyről van valami látomásom, hogy milyen sorrendben kapja el a népeket. Beszéltem jó néhány orosszal. Nagyobb rangú tiszttel és közkatonával, a kommunizmusukban a patriotizmus alján én bizony néha nacionalizmust is éreztem. Csalódtam? lehet, nem vitatom, tapasztalataim lehetnek esetlegesek és elégtelenek, a tény, hogy irtózom a nacionalkommunizmus gondolatától. Ha nincs ok aggodalomra, ha rémkép az egész, annál jobb, én örülök neki, de szeretném, ha valaki meggyőzne, akinek látásában, tudásában, őszinteségében megbízhatom. Mert ha a veszekedett anti-nacionalizmus is a 'radikalizmus gyermekbetegsége', akkor én nyakig benne vagyok, gyógyíthatatlanul.[...]
     A másik, lehet, hogy gyermekbetegség, amiben nyakig benne vagyok, a magántulajdon, éppen a parasztsággal nexusban. Ebben az én bőröm sokat forgott a vásáron, egy kicsit agyon is akartak verni, engem másra tanított, s nem látom olyan egyszerűen elintézettnek, hogy 'a föld kell neki' stb. Nem elég azt tudnunk, mi kell neki, azt is kell tudnunk, mi kell másnak, az egésznek. Az egészből kiszakított paraszt veszedelmes absztrakció. Aggódva gondolok annak az elmaradhatatlan következményeire, hogy nálunk a nagybirtokot kolchoz helyett földarabolták -, a magántulajdon dogmája kedvéért. Bár hivatalom a prófétaság, nem akarok prófétálni, de az eljövendő esztendőket még szűkebbnek sejtem a mostaninál s a tavalyinál.
     Végül, hogy velem mi történjék. Tanítanom, nevelnem kell, mert megfulladok, elpusztulok! Kimegyek az erdőbe, és ott bőgök, mint a szarvastehén, akinek tele a tőgye, és elvesztette a fiát. A művészetfilozófiámat kb. 10 évig előadtam a pécsi egyetemen magántanárként, de ez se volt az igazi. Mást is kellene már tanítanom, ethikát, vall.[ás]filozófiát, metafizikát. A művészetfilozófiám lassanként már publikálnom kellene. Mindehhez az kell, hogy kijussak a levegőre, emberek, tanítványok közé. A pécsi filoz.[ófiai] facultást 5 évvel ezelőtt feloszlatták. Most szó van róla, hogy újra felállítják, s engem terjesztettek fel a filoz.[ófiai] tanszékre. Szabadba jutásom első lépése tehát az volna, hogy Pécsett katedrához jussak, - onnan 1-2 év múlva mehetnék tovább, egyetmást még itt kellene elvégeznem, nyugalomban befejeznem. Igen, de a facultás újra felállításának ügye január óta húzódik! s még az se bizonyos, hogy engem neveznek ki, mert úgy hallom, a miniszter előbb a Kolozsvárról menesztett tanárokat akarja elhelyezni. Ez tehát az, amiben értem tenni lehetne - megírom, mert kérdezed. Révai már foglalkozott ezzel az üggyel, írt is nekem, én is neki, nagyon jó volna, ha beszélnél vele s tennétek valamit. Illyés Gy.[ula] hónapokkal ezelőtt írta,hogy a komm.[unista] és a n.[emzeti] parasztpárt egyöntetűen mellettem van; az egész Pécs is; állandóan követelőzik is, - de hogy eredménnyel-e, nem tudom.
     Lukács jövetelének nagyon örülök. Ha megjött, meg fogom tudni mindjárt? s a címét? Mennék én hozzátok azonnal, de nem hagyhatom el a helyem, nincs kire."
     Szól még a levél régi, forradalom bukása utáni és Horthy-korszakbeli dolgokról; 10 tömör jegyzet igazít el a FL. által említettekről, s összegezi egy fontos jegyzet, amiről FL semmit nem tudott: Lukács összekülönbözését és szakítását Balázs Bélával. Kiderül az is, hogy "Lukács György 1945. VIII. 1-jén tért haza az emigrációból"(!) és: "Zengővárkonyi látogatására 1946. IV. 27-én került sor." Egy jóval későbbi levél jegyzetéből azután megtudjuk, hogy biztatásával ellentétben Lukács György sohasem támogatta FL katedrára jutását. Nyilván tudta, hogy FL-ért sohasem kezeskedhet a Pártnál. Vagy egyszerűen úgy gondolta, hogy egy ekkora országban éppen elég bajos egyetlen nagy professzornak is valamirevaló iskolához elegendő számú tanítványt összeverbuválni? Hiszen például Szigeti Józsefet is FL-tól kellett elhódítani; ami persze a (politikai) körülményeket tekintve nem lehetett nehéz. Az is olyan kor volt, mikor minden politikailag posszibilis vagy magát ilyennek képzelő ember elsősorban a saját érvényesülésével volt elfoglalva; s ha maradt szabad vegyértéke, azt kapcsolati tőkéjének növelésére-kamatoztatására fordította. FL katedrára juttatása ezen a nagy kulturális börzén nem tartozott a "húzó részvények" körébe.
     Legtovább és legkitartóbban Illyés Gyula igyekezett FL régről ismert és becsült professzori potenciálját az ország érdekében hasznosítani, a Parasztpárt és a párt által 1945 novemberében vallás- és közoktatásügyi miniszternek delegált Keresztury Dezső segítségével. "A magyar értelem érvényrejuttatása az ő célja is. - írja Illyés FL-nak 1945. XI. 21-én - Ismer téged s programjában benne van, hogy minél előbb személyesen is szót értsen veled. Fogadd majd úgy, mintha én mennék hozzád.
     Most pontosan a te ügyedről.
     Az Eötvös-Kollégium Kereszturynak is fontosabb, mint akár a miniszterség. A kollégium igazgatását megtartja, már csak azért is, mert a miniszterséget is azért vállalta; az intézmény helyreállítását (szét van lőve), csak úgy tudja megcsinálni, ha legalább egy miniszter protezsálja állandóan, a saját bőrében.
     Ezután, leveled értelmében, rólad szólva én először a pécsi filozófiai tanárságról beszéltem neki. Ez igen természetes, ennek semmi akadálya nem lehet. Pécsnek büszkélkednie kell majd veled, ilyesmit mondott. Ha egyszer már ott vagy s közben a megélhetés lehetővé teszi tartózkodásodat Pesten, akkor az is sorra kerülhet -, akármilyen zavaros is most a pesti egyetemen a dolog. (Teleki egész sereg embert kinevezett távozása előtt.)
     Egyszóval a dolog mindenképpen úgy fordul, ahogy várkonyi ottlétemkor megbeszéltük. Merőben adminisztrációs ügy, hogy kinevezésed mikor s milyen formában intéződik el. Ha valami közvetlenebb utat akarsz, írj akár rögtön magának Kereszturynak, rám hivatkozva, mindenről aprólékosan beszéltem neki.
     Magam is szeretném, ha minél előbb helyben lennél. Nem csak terveid megvalósítását tartom fontosnak, hanem magamnak is volnának terveim veled, Keresztury minisztersége csak első lépés abban a terv-sorozatban, amelyet a magyar szellem felemlése és fejlesztése dolgában elképzeltünk. Következnie kell a Magyar Csillagnak, Németh László munkába állításának; egy kisebbfajta renaissance-nak, ha már más téren úgy is mindenhol csökken a naissance. Készülj tehát lassanként a munkára, ha csak terveid pontosabb lerögzítésével is. Szavadon szeretnélek fogni: ügyed, a legkisebb is, közügy. Kötelességed hát, hogy minél hamarabb hozzáláthass."

FL már XI. 29-én ír hosszan Kereszturynak, részletezi kinevezésével s általában a filozófiai fakultás visszaállításával kapcsolatos aggályait, s hangsúlyozza, milyen fontos, hogy már a kezdetekkor ott lehessen. "Egy facultas megszervezése nem pár évre szól, s nem foldozgatható, csereberélhető akármikor akárhogy. Általában az egyetemek minőségét rendkívül fontosnak, s a jövőre nézve döntőnek tartom. Elég sokat foglalkoztam vele, s elég sok a tapasztalatom is ennek a nézetemnek a megérleléséhez. Mind a pécsire, mind bármelyikre nézve, ismétlem, készséggel állok rendelkezésedre." Egyúttal írt Illyésnek is, jelezve, hogy hívta Várkonyba a minisztert. "Ha jön, nagyon szívesen látom. S jó is volna jönnie, mert seregnyi a megbeszélni való. Azt hiszem, itt többet profitálhatna, mint ott mindnyájától együttvéve. Mert a népiskoláról, s az iskolánkívüli népművelésről is volna mondanivalóm. Huszonöt éve foglalkozom vele, nem a pesti hivatalokból látom, hanem vele élek."
     A levelekben, tán mert a pécsi professzorság egyre távolibbnak tűnik, mindinkább erre terelődik a szó. 1946. VI. 18-án írja FL Illyésnek: "Dezsőtől tegnapelőtt levelet kaptam, melyben azt kéri, csináljak tantervet a parasztiskolához, rögtön megcsináltam, s tegnap el is küldtem neki, ma meg Neked küldöm azért nem egyidejűleg a neki küldöttel, mert nem volt itthon annyi milliárdom portóra."
     A parasztságnevelő iskola tantervvázlata 22 §-ból áll, Gazdasági ismeretektől Gyermeknevelésig. Gyakorlati tantárgyak és diszciplináris megalapozások - mint pl. az akkor újdonság, majd nemsokára eretnekség számba menő szociológia - egyaránt találhatók benne. Külön kiemelt tantárgy (17. §) a Magyar nyelv. "A mai nemzedék már falun is a pesti újság-nyelvet beszéli, tehát azt, amely szavaiban részben magyar, szerkezetében merőben német", kezdi a tantárgyismertetést, s racionális javaslatok során át jut el a végkövetkeztetésig: "A falu nyelvének kérdése egész kultúránk nagy kérdése." Hangsúlyosan, a Gyermeknevelés előtt szerepel az Erkölcstan: "A hittantól külön is, mert ha annak nem, ennek kötelezőnek kell lennie mindenkire, s különösehn az egymásra utaltságot, az emberi, nemzeti, egyéni felelősséget kell megértetni és felkelteni. Nem abstracte, hanem hazai példákkal. Beszélgetés formájában."
     Hosszú, precíz jegyzetben tisztázza Csanak Dóra, hogyan keveredett, illetve tévesztődött össze jóval később, a FL-ra emlékező Illyés ünnepi beszéde ennek a "parasztnevelő iskola" számára készült tantervvázlatnak a terve "a Győrffy-kollégiumok, a népi főiskolák egyetemi szintű" egyesítésének a tervével, egy "Népi Művelődési Intézettel", ‘azzal a Népi Művelődési Intézettel, amelynek falvankénti szervezését Németh László s jómagam már meg is kezdhettük. Afféle plebejus Eötvös-kollégium lett volna, de annál is nagyobb, az azénál is hatalmasabb terepen. Ennek részleteivel telt el a délután. [...] Akkor keltünk föl, s indultunk is a faluba, amikor már a tanári névsor is megvolt [...] így a költészettanra Szabó Lőrinc, népismeretre Veres Péter, Tamási Áron, szociográfiára Szabó Zoltán, Boldizsár [Iván], történelemre, irodalomtörténetre Németh, esztétikára Cs. Szabó, világirodalomra maga a miniszter és szerénységem [...]'. (Ld. Az eligazító. = Illyés Gyula naplójegyzetei 1975-1976. Bp., 1991. 33. p.)"
     "FL alább közölt tervezetével kb. egyidejűleg - feltehetőleg ugyancsak Illyés Gyula kezdeményezésére - készült az a Németh László által Hódmezővásárhelyt papírra vetett töredékes tervezet, amely 'a paraszti dolgozók iskolája' tantervének vázlata. Németh 8 osztályos képzést tervezett, amelyben az alsó négy osztályban a magyar és a latin nyelvtan oktatására, a négy felsőben pedig a magyar irodalom a világirodalom-történettel szoros összefüggésben előadott történetére jutott volna a teljes óraszám 40-50 %-a, fele-fele arányban a nyelvtan (latin) és az olvasmányok (magyar nyelven) alapján. Ld. Kristó Nagy István: Németh László ötletei és jegyzetei az oktatásról. = Könevelés, 1985. V. 3. 18. sz. 11. p.)
     A Magyar Népi Művelődési Intézet felállításáról Zengővárkonyban aligha lehetett szó; FL egy konkrét, Illyés javaslata szerint Tihanyban felállítandó iskola számára készítette a tantervét, gondolva esetleg más, hasonló iskolák felállítására is.
     A Népi Művelődési Intézet tervéről FL 1946. VII. 12-i, Illyés Gyulának szóló levele szerint (1782. sz.) Keresztury neki írt VII. 2-án kelt, fenn nem maradt leveléből értesült."
     Mi meg értesülünk a jegyzetből a VKM rendeletéről a Budapesten létesített Intézet céljáról, feladatairól, a kinevezett vezetőségről: "Az Intézet munkáját hat évre kinevezendő elnök, elnöki tanács, szakértői tanács, ügyvezető igazgató, titkár és igazgatási személyzet végzi majd. A miniszter Illyés Gyulát, az Írószövetség elnökét, elnökül, az elnöki tanács tagjaiul pedig FL ny.r. egyetemi tanárt, Kemény Gábor ny. kormánybiztos-főispánt, Kiss Sándort, a Magyar Parasztszövetség igazgatóját és Takács Ferencet, a földművelésügyi minisztérium államtitkárát nevezte ki hat évre." Az Intézet létesítéséről szóló rendelet a Magyar Közlöny 1946. VII. 16-i számában jelent meg. Másnap, VII. 17-én írja Illyés FL-nak: "Dezső már a lemondás előtt állt, mert a párt sem akarta tartani; azt vetve ellene, nem alaptalanul, hogy a parasztság ügyében semmi lényegeset nem tett. De sikerült meggyőzni a vezetőséget, hogy támogassák legalább arra az időre, amíg ebbe a lényegesbe legalább a fejszét belevágja. Így ő a békeszerződésig marad, esetleg tovább is, ha sikerül valami.
     Ez a valami, hogy Dezső a lényeges feladatot, amiről Várkonyban is szó volt, a mi kezünkbe tette avissza, olyan hatalmi körrel, amilyet akarunk s amilyet ő miniszteri rendelettel megadhat. Így született meg, elég lázasan, a Magyar Népi Művelődési Intézet. Mellékelem a rendeletet, amely már a hivatalos lapban is megjelent. [...] Válaszolj sürgősen, vállalod-e, mert a kinevezés sürgős: Rád a népfőiskolák gondját bíznánk[...]."
     FL joggal gondolhatta, hogy Illyés felkérésére válaszolt már jóelőre tantárgy-tervével (amit Illyés és Keresztury külön-külön egyaránt elragadtatással nyugtázott), s válaszolt külön is, VII. 12-i keltezésű levelében: "hogy leveled velején kezdjem: a középosztályi feladatokra nevelésnek már meg kellett volna történnie. A fordulat óta másfél év ha a kezdeti zűrzavart leszámítjuk egy év telt el -, ilyen világban, ilyen sürgősségben egy év elég ahhoz, hogy a hirtelen pótlást a föld alól is előteremtse (mint az utódállamok az előző háború után), s íme, itt vagyunk a b.-listázásban, és nem tudjuk, kit tegyünk a kiseprendők helyére, mert még el se kezdtük, amit mostanra már be kellett volna fejeznünk, s nyomban újra kezdenünk. [...] Meg vagyok róla győződve, hogy az ügyben nem is történt más konkrétum, mint az én tervezetem, s a mi életünkben aligha lesz belőle valami - ilyen tempóban. 2.-i levelében D.[ezső] ezt írja: 'Ami beosztásodat, I.[llyés] Gy.[ulá]-val való megbeszéléseinket illeti, itt a következőket mondhatom: hogy a parasztság kérdéseinek komoly gondviselete legyen, a minisztériumban egy Népi Művelődési Intézetet szervezünk. Ehhez szeretnélek legfőbb munkatársul meghívni. A parasztság-nevelő iskola tantervvázlatát is ezért kértem. Legközelebb majd a részletekről is tájékoztatni foglak'. Érted? ott csinálják a minisztériumban, s ha majd kész, a fait accompliról értesítenek; abban a minisztériumban, amelyik a maximális szabotázst, sötét séget és reactiót jelenti. Vagyis: vagy nem lesz belőle soha semmi, vagy ha igen, arról kódulunk."
     Mintha erről a levélről mit sem tudna, Illyés lelkesen sürgeti VII. 17-én FL-t az Intézet elnöki tanácsában való részvételre. Majd a sürgetést VII. 29-én megismétli: "Németh a dolog kezdetén azt mondta: a magyar majd arról ismerszik, hogy azt keresi, miért is nem lehet itt semmit csinálni. Rám bíztad a döntést, bent vagy a tanácsban. Mi nekimegyünk a partikulának, az internátusoknak. Neked pontosan azt szántuk, amiről Várkonyban annak idején beszéltünk, a népfőiskolás oktatást. [...] A dolognak most te vagy a gazdája, itt a kezdés is a tied s én arról szeretnélek meggyőzni, hogy még az esetleges rossz kezdet is - kezdet [...]".
     Most már azonnal válaszolt FL: "Ha N.[émeth] L.[ászló] azt mondta: 'a magyar majd arról ismerszik, hogy azt keresi, mért nem lehet itt semmit csinálni' -, lehet, hogy igaza van, de most nem foglalkozhatom hungarológiai kérdésekkel, mert én abban se vagyok magyar, hogy ha valamiről beszélek, nem szoktam másról beszélni; s mivel arról nem beszéltem, lehet-e itt valamit csinálni vagy nem, hanem azt mondtam, így nem lehet csinálni, ennélfogva a ki a magyar kérdése nem tartozik ide, tipikusan magyar másról azaz mellé beszélés. [...] És most, sőt most, ha lehet még inkább azt mondom, így nem lehet, vagyis ilyen dilettánsul, összevissza, azt se tudva, mit akarunk. Irtózom a dilettantizmustól. [...] S másfél év óta egyebet se látok, mindenben, politikában, külpolitikában, fináncügyekben, földreformban -, s főképp a tanügyben! [...] Mikor K.[eresztury] D.[ezső] azt a tantervet kérte tőlem, még aznap megírtam, s elküldtem; azt írtad róla: 'a tervezet kitűnő'. Hát mi kell még? adjatok egy helyet ebben a fecsegő országban, egy házat, vagy egy pajtát, ahol dolgozni lehet, - az kezdet; nem pedig a dumálás, irkálás, szervezés etc., ez mind csak menekülés a tulajdonképpeni dolog elől, s önkéntelen megvallása, hogy ott senki se tudja, hol a dolog vége, amit meg kell fogni. [...] Másfél éve (visszahozhatatlan és pótolhatatlan 1 1/2 év!) döglöm már itt a képességeimmel, tudásommal, tapasztalatommal, s a veszett dilettáns handabandázásban, zenebonában, össze-vissza fecsegésben nem férkőztem hozzá a dologhoz, hogy megfogjam és megmozdítsam. [...] (Nem veszed észre, mennyire hasonlít már ez az egész ügy az egyke-ügyhöz, amelyikben mindenki elmondta és megírta az ő eredeti, a másikéhoz világért sem hasonlító véleményét, megalakult 649 bizottság -, az egykézés naponta nőtt? mint ahogy most a kiszoruló parasztság nő naponta. Hát ez a magyar, mon vieux!)
     Ez a megbízólevél nyilván véletlenül került a paksamétába, visszaküldöm."
     Akár egy értelmiségi Tiborc panaszait hallanánk, máig érvényesen. A magyar Bourbonok úgy látszik nem tanulnak, de ellentétben francia mintáikkal, felejtenek. FL nem nagy jövőt jósolt Kereszturynak és a Népi Művelődési Intézetnek. Tudta, hogy a parlamentáris színfalak mögött a leghűségesebb szövetséges, a Parasztpárt önmaga által végrehajtatott feldarabolásáról és betagolásáról van szó? Mindenesetre igyekezett megragadni az egyetlen szalmaszálat, amit Kereszturytól még várhatott: az újrakinevezést a '19-es professzorságra a pesti egyetemen. "Kedves Dezső - írja 1946. VIII. 5-én - nagyon köszönöm a szíves értesítést, s magát az ügy elintézését. Hál' Istennek, meg Neked, így legalább mehetünk egy lépéssel tovább. [...] Az eskütétellel igyekezni fogok [...]". De egyelőre ez is az igyekezetnél maradt. "7.-én az egyetem fil.[ozófiai] dékáni hivatalától táviratot kaptam - írja Kereszturynak 1946. VIII. 16.-án - hogy 9-én jelenjek meg eskütételre. Nem mentem, okul adva (nem ürügyül) egészségi állapotomat (ischiasom kiújult), amitől ugyan most már mehetnék, de nincs annyi pénzem, hogy utazhassam. A term.[észetbeni] lakásra levont 40 %-kal igazságtalanul (mert a congrua megállapításába egyszer már beszámított) megcsonkított, amúgy is csekély congruám oly kevés, hogy adóra, megélésre se elég. Szóval, ebben a circulus vitiosusban vagyok: amíg nincs több pénz, nem mehetek esküdni, s amíg nem mentem esküdni, nem lehet több pénzem. Nem tudnál néhány száz forinttal valamilyen címen - előleg, vagy hasonló - kisegíteni? mert így nem tudom, mikor jutok el az esküvőre."
     Ez idő tájt kaphatta kézhez FL Kerényi Károly VIII. 13-án feladott levelét, melyben FL 1946. VII. 13. keltezésű helyzetbeszámolójára saját baseli gondjait adta elő: "Abban, amit írsz, természetesen nincs sok öröm. Nekem továbbra is az marad a magyarországi színvonal mértéke: hová állították Fülep Lajost. Hát most visszaállították a pesti egyetemre. De hogyan? És odaállították-e valóban? Ezt a se hús se hal helyzetet, amely a kultuszminiszter egyéniségében oly szerencsésen jut kifejezésre - már abban is, hogy (hír szerint) meg is bukott és mégis megvan - látom az otthoni helyzetre általában jellemzőnek. S ezt tükrözi az én helyzetem is. Sehússehal Dezső jellemző módon tett úgy, mintha tájékozatlan volna felőlem. Mintha nem ismertük volna egymást nagyon jól még a Németh Laci-viharok régibb korszakából! S mintha nem kért volna akkoriban cikket tőlem a Pester Lloyd számára, hogy valami humanizmus is legyen az egyébként Németországnak szóló magyar kultúratálalásban! Jóindulat mindig volt benne: lendület a jó ügyért soha. S ezt a jóindulatot is mindig lefokozta nem emberi, hanem diplomatatulajdonsággá".
     Hosszan panaszolja aztán, miként ütötték el a római Magyar Intézet vezetésétől őt, aki az ország érdekében is egyedül alkalmas lenne rá, Sehússehalék, s miként ösztökélik, hogy építse ki a magyar kurzusokat, amiket az egyetemen tart, "'hungarológiai' katedrává, de a baseliak költségén." Elmondja aztán, miért hajlandó még Basel egyáltalában fizetni a magyar órákért "(persze távolról sem annyit, amennyiből megélni lehetne)", de már értésére adták, hogy "Baselben - nem magyar katedra, hanem magyar lektorátus csak akkor lesz a jövőben, ha a magyar állam ad rá pénzt. Egyelőre pénz helyett engem ad, aki azonban szintén nem élhetek meg a baseliek tiszteletdíjából. S közben mint a kultuszban mondják, nyilasok garázdálkodnak a római intézetben, ablakon keresztül viszik éjtszaka eladni az állami holmit (ezt Rómából hallom), pazarolják azt, amink van, mert - se hús, se hal.
     Én meg tartom, amit lehet: Baselt és ezt a gesztenyés házat, ez idő szerint az egyetlen emberi fedelet a gyerekeim feje fölött. Bosszankodom, ha arra gondolok, hogy innen 14 km. az olasz határ s egy átszálással Rómában lehetnék (téli előadások lehetőségét készítik is barátaim), vágyódom Utánad és Carlo után, bizonytalanságban vagyok a világ s a magam közvetlen jövője tekintetében".
     A későbbiekben mind jobban elmélyülő Kerényi-Fülep levelezés úgyszólván minden egyes darabja kitűnő - és fájdalmas - összehasonlítást kínál két nagy tudós életművének publikációkban megnyilvánuló lehetősége között Svájcban illetve Európában és Magyarországon, s legalább ennyire tanulságos az, ahogyan onnét látszik az itthoni világ, az évek múltával mindinkább távolodóban egymástól. Pedig Kerényi egyáltalában nem idealizálja a nyugati körülményeket: "Az egyes szakmákon belül a kenyéririgység már nem is egyéni, hanem intézményes: nincs munkaengedély, nincs még írói honoráriumra se joga idegennek. Az én szerencsém az volt, hogy pozíciót kezdettől fogva nem szaktársaimtól vártam, a klasszikus filológusoktól. Barátaim pszichológusok voltak, akiknek anyagi köreit ittlétem nem zavarta." (V. 133. p.) Eleinte gondol is itthoni katedrára, és kéri FL véleményét, hogyan látja jövőjét. "Hát itthon sehogy" - felel VIII. 28-i levelében FL. "Tudod, hogy mi volt itthon -, nos, az a nagyon kevéske is teljesen megsemmisült. És javulás itt már nem lesz a mi életünkben, meggyőződésem szerint soha; ennek az országnak örökre vége van, ma még virtuálisan, az első konfliktuskor aktuálisan is. Így gondolj a jövődre, s családodéra. Helyzetedben itt érdemleges változás csak akkor történne, ha én lennék a kult.[usz] min.[iszter]."
     Kerényi persze aligha gondolhatott komolyan hazatérésre. A Nyugaton meginduló szellemi s gazdasági föllendüléssel hamarosan megnyíltak előtte a publikálás kapui, s véle a hírnév és az anyagi jólét. Ezután már elsősorban frissen megjelent vagy újrakiadott műveiről szól levelezésük, s csak alkalomadtán csipkedi Kerényi egy-egy itthoni vagy nyugati magyar klasszika-filológus vagy filozófus kollégáját; Szabó Árpádot, Szilasi Vilmost. Gerevich és Kardos Tibor iránt - akiknél ő csakugyan sokkal alkalmasabb lett volna a római intézet vezetésére, érthető a bírálata; de kijut maliciájából Illyésnek, Cs. Szabónak; sőt még Tolnay Károlynak is, akinek szinte felhánytorgatja, hogy apja halálával micsoda nagy vagyont örökölt: "Carlo itt volt a nyáron az Eranoson, de komoly beszélgetésre vele nem került sor, inkább elkerülte. S világért sem beszélt arról sem, amit aztán véletlenül tudtam meg, de okmányszerű bizonyítékokkal, hogy az öröksége, ami az apjáról szállt rá, felér egy Nobel-díjjal, legalábbis összegszerűen . Ne végy úgy tudomást róla, hogy ő is észrevegye, de bizonyosan megnyugtat, ha ezt tőlem hallod." (VI. 30. p.) De Carlo se vélekedett jobban Kerényiről: "A nyáron találkoztam - írja Princetonból 1947. XII. 25-én -, előbb Tegnában azután Rómában Kerényivel; sajnos nagyon kiábrándító volt számomra ez a találkozás. Nyilvánvaló lett számomra, hogy az ő 'humanizmusa' csak külső máz, prétext; ! valójában teljesen anti-humanista karakter. A németes stréberségét sem bírja ki az ember sokáig. De beszéljünk másról." (V. 285. p.)
     Ez a más pedig éppen a Carlo nyakába szakadt anyagi gond: "állásom 1948 júniusában lejár és nem lesz meghosszabbítva, úgy hogy állás nélkül leszek, anyagi gondokkal. A Collčge de France meghívása is csak előadássorozatra szól csupán. Kénytelen leszek bármit elfogadni, amit felkínálnak. Európába szívesen visszamennék. Magyarországba is, ha a munka és szabad gondolkozás lehetséges volna. Erről írjon kérem mihamarább. Érdemes-e látogatóba pár hétre Pestre menni a nyáron, megnézni a helyzetet? beszélni a barátokkal? az Ön tanácsa mérvadó nekem. Elvégre Pesten szívesen tanítanék."
     FL azonnal, szinte ijedten válaszol már 1948. I. 10.-én: "Hogy milyen nagy dolog lenne rám nézve, ha Magával egy városban lehetnék, tán nem kell mondanom; tán újra élednék a már alig tűrt s napról-napra nehezen prolongált élet súlya alatt is; de sokkal jobban szeretem Magát, hogy oly önző tudjak lenni, s ne mondjam ki mindjárt kereken: még a gondolatát is vesse ki a fejéből az idejövetelnek. Mire is jönne?" Utal a pesti művészettörténeti tanszék elnyerésének lehetetlenségére, s ha netán elnyerné is, hogyan élne meg a tanári fizetésből? A levél végén egy rövid mondat: "K.[erényi]-t illetőleg egyezünk."
     Ezzel Tolnay Károly pesti katedrájának a kérdése végleg lezárult. Ugyanakkor viszont állandó tárgya a Levelezésnek a Kerényi Károlyé. "Budapesten állítólag most közli a minisztérium a bölcsészeti karral - írja Kerényi 1948. III. 24.-én -, hogy kap még egy katedrát⁶, küldje ki a bizottságot, kivel akarják betölteni. Ez lenne a nekem szánt katedra. A kar elé a bizottság javaslata legkorábban áprilisban kerülhet, s közben bizonyára engem is meg fognak kérdezni hivatalosan, elfogadnám-e a meghívást. Te addig már otthon leszel s én, azt hiszem, nyugodtan felelhetem: addig, míg Fülep Lajosnak - akinek a művészetfilozófiája a legfontosabb alapvetés a görögség megértésére - nincs Budapesten ennek az előadására való katedrája,⁷ nincs sok értelme annak, hogy én ott a görög kultúrtörténelem előadásával kísérletezzem." A két jegyzet: "⁶Valószínűleg az ókori művelődéstörténeti katedrára utal, amelyet Marót Károllyal töltöttek be." és "⁷FL művészetfilozófiai katedrát szeretett volna kialakítani." Már 1948. IV. 3-án újra ír Kerényi: "Pontos híreim ugyan nincsenek, de annyi elszivárgott ide, hogy a Karban a 'sors embere' - nevezzük így micisapkás ex-esztétánkat² - máris, és döntően, a nekem szánt katedra ellen nyilatkozott. Ezt semmiféle szempontból nem veszem rossz néven tőle, csak azt szeretném remélni, hogy ha a 'kerényizmus' ellen van is, a 'fülepizmus' ellen nincs és ezzel megrövidíti az utat a mindannyiunkat kielégítő megoldások felé." És a jegyzet: "²Talán Lukács Györgyre utal."
     FL IV. 9-én tért haza rövid, alig három hónapos itáliai útjáról, s már 13-án válaszol. A kar csakugyan nagy többséggel elvetette a katedra ügyét, "helyette viszont itt van a másik lehetőség a római intézet igazgatósága; ezt Neked szánják, s a szándékhoz meg van a reális lehetőség is: Kardos Pestre jönne[...]. Téged elvben nem lehet mellőzni; ezt komoly hely nagyon komolyan mondta. Én persze, mint afféle tapasztalat-Kroesus, már csak a meglévőt fogadom el valóságosnak, erre mégis azt mondom: jó okkal lehet bízni benne." (V. 305. p.) És a levél végén: "Nagyobb magányban vagyok itt, mint Várkonyban, ott cinkék voltak."
     Tán ezért tekintette egy kicsit saját ügyének is Kerényi kinevezését a római intézet élére, hisz akkor sokkal könnyebben járhatott volna haza, Itáliába. A levelekből sejthetően amit csak tudott megtett az ügy érdekében. Intette barátját: "Most csak arra kérlek, ne írj, mondj, vagy tégy olyat, amibe valaki beleköthet, s elronthatja a dolgot." S mikor Kerényi aggályait sorolja az itthoni és a római intrikák miatt (1932. sz.), nyugtatja: "ha valami változott volna a tervben, híre eljutott volna hozzám". (1940. sz.) Most valószínűleg Kerényi látott tisztábban, és sürgette a kinevezést, mert ha rövidesen meg nem történik, Kardos és támogatói meg fogják hiúsítani. Mert "ami ma a kultuszban külföldi vonatkozásban történhetik, az csak a már megállapított külpolitika függvénye lehet. Ebben van talán e pillanatban az egyetlen megnyugtató. [...] A döntés most pozitíve történhetnék mg s azért volna jó, ha most történnék meg. Mert abban is Neked van igazad, hogy ami történik, az is ugyan mennyi időre történik? Nekem egy rövid fellélekzés és nyugodt munkalehetőség mindenesetre áldás volna" (V. 323-324. p.)
     FL most, szokása ellenére sokára, csak egy hónap múlva válaszol, 1948. VII. 21-én: "Amit ma itt véglegesnek mondanak az, hogy Téged nem akarnak az igazgatóságra. Nagyon sajnálom, hogy nekem jut a feladat ezt megmondanom, de mit tegyek, ámítsalak? szamárság és erkölcstelenség volna. S elmondom, hogy ma értesültem róla. Kb. 4-5 hete beszélgettem egy kompetens ministeriális úrral az intézet állapotáról, mire ő - egész hirtelen, mert az utódlás kérdéséhez én még el se jutottam - azt nyilatkozta, hogy ők már többször beszéltek az ügyről, s engem szeretnének igazgatónak.² Erre én indulatosan válaszoltam, hogy úgy tudom, Te vagy kiszemelve, ennélfogva rólam szó se legyen -, ostobán tettem, mert utána, indulatom csillapodtával eszembe jutott, hogy tulajdonképpen azt kellett volna tőle tudakolnom, Te komolyan el vagy-e ejtve, de már késő volt, és sokáig nem találkoztam vele. Más helyeken azonban érdeklődtem, s egybehangzóan mindenütt azt mondták, nem leszel igazgató. Grácia³ viszont, aki közben nálam járt, azt mondta, hogy beszélt Alexits-csel, s az, mint előbb is minden alkalommal, kijelentette, hogy semmise változott, Te leszel az igazgató. Így ment ez az utolsó napokig. [...] Én minden helyen megmondtam - amit Nekik meg kellett mondanom, de Neked azt hiszem, felesleges -, hogy nem veszem el Előled a helyet. A felelet mindenütt az volt: Te úgyse leszel.
     Ami engem illet, így gondolkozom a dologról: ha Te csakugyan nem lehetsz, esetleg lemegyek, de még nagyon meggondolom, mert borzadva gondolok a költözésre, még ilyen redukált formában is, s a vele járó rengeteg időveszteségre etc. etc. Ezenkívül az egész nemzetközi állapot igen labilis, ki tudja, mikor nyugszik meg, ha egyáltalán..." (V. 334. p.) És a 11-ből az idézethez tartozó két jegyzet: "²FL nem lett a Magyar Intézet igazgatója. Kardos Tibor hazatérése után mind a Magyar Intézet, mind a római egyetem magyar tanszékének működését felfüggesztették." "³Kerényi Grácia (1925-1965) író, műfordító, Kerényi Károly első házasságából származó ifjabb leánya. Az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt hurcolták el. Auschwitzba, majd Ravensbrückbe került. 1946-tól a budapesti egyetem gyakornoka volt." (V. 85. p.) Alexits György kiváló matematikus volt, professzor, akadémikus, régi, meggyőződéses kommunista. Ahol lehetett, igyekezett segíteni elvátrsai ellenére is.
     Kerényi FL levelével azonos napon, 1948. VII. 28-án írt Rómából: "Kedves Lodovicóm, Grácia írja, hogy járt Nálad s hogy azért nem írsz, mert semmi újat nem tudsz. Mintha ezen az áldatlan római ügyön kívül más nem is volna a világon, ami engem érdekel - például legfontosabb: munkáid állapota. Most, hogy az amsterdami kongresszusra megírom a görög 'ember'-t - 'Der Mensch in griechischer Anschauung' - s le akarom hozni az ideák világából úgy, hogy mégse keverjem össze a jelentéstelen porral, nagy szükségem volna arra, hogy a Te konkrét ontológiád szempontjaira hivatkozzam, amelyeket ezen a példán is beigazolva látok.
     De az az áldatlan ügy is megvan s mind khaotikusabb lesz."
     FL levelének vétele után aztán nyomban újból ír Kerényi Rómából, 1948. VIII. 2-án: "Kedves Lodovicóm, leveleink egy azon napról datálód tak, s most már kezemben van Tőled legalább annyi hír, amennyiről értesítesz. Ebből annyi számomra valóban örömhír, hogy komolyan lehet számítani Reád mint e ház fejére. Arra kérlek, ha azok a kombinációk, amelyekről írsz nemcsak a di nimorum gentium tervei, akik ravaszul ki akarnak játszani bennünket egymás ellen, (és pedig K.[ardos] T.[ibor]-ral egyetértésben, akinek még te is jobb vagy mint én) - mondom, ha azok a kombinációk majd a miniszter és az illetékes államtitkár szándékát is hitelesen ki fogják fejezni, akkor mondj okvetlenül és határozottan - igen-t. Egyúttal azonban - amennyire lehet - ezt a kettőt is kösd ki feltétlenül:
     1) nekem valóban juttassanak fizetést (bármilyen címen) Svájcba;
     2) legyen meg az állandó munkahelyem ebben a házban, hogy ide bármikor átjöhessek dolgozni." (V. 337. p.)
     Kerényinek ugyanis csak meghatározott számú napot adtak a Via Guilia-i Falconieri palotában, minden évben. FL pedig csak egyszer jutott el most nemrégiben, s friss élményei alapján érthetően vágyott vissza. 1948. I. 29-én kicsit még morgolódva írt Basch Lorántnak: "A római szállásommal nem vagyok megelégedve, et puis il y a trop de compatriotes dans cette maison", másfél hónap múltán, 1948. III. 12-én, már Firenzéből, lelkendezve írta Tábor Bélának: "Meg se próbálom, hogy levélben valamit is mondjak eddigi élményeimről, majd otthon élő szóval. Röviden most csak annyit, hogy bár Romát ismerem, háromszor voltam ott, összesen csak két esztendőt töltve benne, tehát sokat vártam, a valóság mégis fölülmúlta minden várakozásomat. Az életnek ez a bősége, áradása, túláradása teljességgel elképzelhetetlen, s így attól tartok, elmondhatatlan, megérzékelhetetlen." (V. 296. p.)
     Tán ezért is emeli ki a VII. 28-i keltezésű, rossz híreket közlő levél végén Kerényiék már Svájcból, 1948. VI. 20-án írt leveléből Kerényiné római beszámolóját: meglehet a rossz hírek ellensúlyozására: "Kedves Magda, nagy élvezettel olvastam, nem is egyszer, hosszú, és mondhatom írásműnek beillő, szemléletes levelét. Sajnos, én nem tudom innen hasonlók leírásával viszonozni - bár tehetném! Igen elszomorított azonban a Giulio-Amadeo affaire s az én trattoriám sorsa - hát ezért fedeztem fel fél évvel ezelőtt? ez csakugyan kegyetlen csapása sorsnak, rám is, aki azóta Rómában valamelyest hontalanná váltam, mert az esti órákban mindig oda gondoltam magam -, most hova legyek? Kérem, tudósítson majd a folytatásról. Bárcsak visszacsinálódna minden, ahogy volt, olyan mint egy rossz álom -, de a tapasztalat szerint az ilyenek meg szoktak maradni." (V. 335. p.)
     Kerényiné remek római és sardíniai beszámolóját idézni kéne egészben; de legalább a Giulio trattoriájára vonatkozó részből annyit, amennyi megérteti FL honvágyát és ártatlan humorát, dehát egy ilyen remek novellából egy rövid részletet kiragadni legalábbis illetlenség (vagy ami még sokkal rosszabb: dekonstrukció), így hát idézzük inkább az 1916. sz. levélből a vonatkozó Csanak-jegyzetet: "Giulio vezetékneve ismeretlen, az Abruzzókból származó vendéglős vendéglője a Campo dei Fiori és a Piazza Farnese között volt. Abruzzói törzsközönsége hazai szokás szerint némely estéken szülőföldjük táncait járta és egymásnak feleselő, rögtönzött verseket énekelt. FL Rómában létekor rendszeresen nála vacsorázott, gyakran baráti társaságban, pl. Kerényiékkel. Kerényi Tegnából 1948. IV. 8-án írt levelében a következőket írja: 'Utólag azt sajnálom csak, hogy bár naponta együtt voltunk s együtt ültünk a Piazza Farnese abruzzói kocsmájában, ahol Fülep pokoli élvezetet talált a dudára táncolt vad salterelloban, a kocsmáros és a vendégek improvizált stanza-recitálásában, sőt a férfiak véres és a nők hajkitépő verekedéseiben is - mondom, sajnálom, hogy ennek ellenére túl keveset beszélgettünk'. = Sziget. Kerényi Károly levelezéséből válogatott Lackó Miklós. 2000. 1992. 12. sz. 52. p. (V. 296. p.)
     Mind minden Csanak-jegyzet, ez is pontosan eligazító, több szempontból is. Kiderül pl., hogy Kerényi és Tolnay FL-nak, és feltehetően csak neki, bevallott kölcsönös (enyhén szólva) rossz véleményük ellenére is láthatóan (vagy látszólag?) jóban maradtak egymással, tudományos munkásságuk nem kis hasznára. Legfeljebb annyit kell még elmondani, hogy a Giulio-Amadeo affaire és trattoria sorsa végül happy enddel végződött: a házaspár látványos összeveszésük után nem sokára visszavásárolta hirtelen mérgükben eladott kocsmáját, s folytatódott minden a régiben, az abruzzói vendégekkel és zenészekkel, saltarelloval és énekléssel, pont úgy, ahogyan Kerényiné élvezte és pompásan elmesélte.
     De FL soha többé nem jutott el se Rómába, se választott Hazájába, Firenzébe. Magyarországon 1948 mindenben, ebben is a fordulat éve volt. Rákosi Mátyás tévesen máig "szalámipolitikának" nevezett, valójában az országot családokig és barátságokig lehatológan kettéosztó és egymással szembeállító pszeudoparlamentális politikája beérett: "baloldaliak" és "reakciósok" állottak szemben egymással, és a "baloldal" minden szervezetét, nemcsak a pártokat, a szakszervezeteket is, a parasztszövetséget is, az MNDSZ-t is, sőt a pártoktól és oldalaktól elvben független szakmai kamarákat is egyetlen nagy erőszakos párt egységes keretébe, illetve fennhatósága alá egyesített. A "Párt" ötletes kommunikációval dolgozott; a hagyományos eszközökön túl a rádió kézbentartásával és ügyes hasznosításával "ellenzékből" is könnyen legyőzte az ország nagyobbik, "kormányzó" felét. S ha valahol mégsem járt sikerrel, ott volt a félelmetes reputációjú ÁVH. Ezentúl ebbe a keretbe illeszkedtek az egyéni karrierek és pályaívek. Parafrazeálva Kerényi megállapítását: ami ezen a téren itt történhetik, az már csak a politika függvényében történhetik. S az így betagolódott érdekek és ambíciók stabilizálják "feed back" reakciójukkal az őket kiválasztó és alkalmazó meghatározott és meghatározó politikát. 1948-ban elkezdődtek az "ötvenes évek", s nem egy vonatkozásukban máig tartanak.
     FL kiterjedt levelezéséből a legszebb tanulságok egyike, hogy az "ötvenes évek szindróma" ellen oltalmazhat, ha meg nem is mindig védhet az értelem, a szolidaritás, a barátság.