ahogy van gogh...
 

verset ideges vonalakkal
ahogy van gogh az őrült
elszórt limlomokból
amint csak a fű sarjad

vibráló kockakövek közt
szétrobbant darabkákat
türelmesen összefércelve
ahogy a napraforgó tágul

a legsűrűbb pont körül
ha beteggé tesznek a színek
verset vírusos lassússággal
szégyenlős rohanásban

akár a pezsgőtabletta
tétován a karsztvízben
bolyhot bolyh után tépni
ki a foszló szövedékből

és mindig árnyékra vetődni
árnyékra a kemény betonon
elhibázott merészséggel
mert verset is versből

verset ahogy van gogh
skizofrén színekkel
a mindennapi levegőért
a széthullás keretébe