Úgy volt, Édesanya reggel kivisz magával a mezőre, meg Öcsikét is, csak előbb elmegyünk az erdőbe, gombát szedni. Édesanya vállán átvetett egy kendőt, belefektette Öcsikét, másik vállára kapát tett, én egyik kezemmel a szoknyájába kapaszkodtam, a másikban a kosarat tartottam. Így baktattunk sokáig, be a sűrű erdőbe, ahol már alig láttam mást, mint fákat. Kicsit féltem, mondtam Édesanyának, fáj a lábam, pedig nem is fájt, csak akkor talán megsimogat, kedves lesz énhozzám is, nemcsak Öcsikét babusgatja, de nem hitt nekem. Édesanya mindig átlát rajtam, tudja, mikor mondok igazat. Egyszer csak odaértünk a tisztásra, ahol már olyan szépen sütött a napocska, elhajítottam a kosarat, és a harmatos fűben rohangásztam, és elbújtam a bokrok közé, vártam, hogy Édesanya megkeres. Amikor már nagyon régóta nem keresett, előjöttem magamtól, de nem találtam Édesanyát. Otthagyott a tisztáson? Az nem lehet! Sikítva szaladtam a fák közé, és messze, egészen messze, mintha láttam volna valakit, aki nagyon siet. Utolértem, Édesanya volt, mondta, visszajön majd hamar, csak menjek vissza, üljek le a tisztáson, és várjam meg. El kell mennie gombázni. Különben este nem lesz mit ennünk! Féltem. Nem akartam, hogy elmenjen. Édesanya csak erősködött, hogy így kell lennie, elég neki Öcsikére vigyázni, nehéz kendőbe kötve cipelni. Hiába sírtam, folyt a taknyom is, könyörögtem, ne menjen el, Édesanya, nagyon félek egyedül, jó leszek, ha mehetek vele, jó leszek, mint a kisangyalok. Láttam, majdnem sírt ő is, letörölte szoknyájával az arcom, de maradnom kellett, szigorúan rám parancsolt, hogy irány vissza a tisztásra. Próbáltam én maradni, de a lábam nem engedelmeskedett, szaladt Édesanya után, én nem tehettem róla. Édesanya arca elkomorult, visszafordultunk a tisztásra. Leült egy kőre, megszoptatta Öcsikét, majd letette a kendőt a fűbe, ráfektette a babát, aztán fogta a kapát, ásni kezdett egy kidőlt fa gyökerei között. Kérdeztem, mire kell a gödör? Majd meglátod, mondta. Segítettem én is, egy bottal döfködtem a földet. Kérte, inkább hozzak neki indát. Mikor odavittem zavartan megdicsért, azt mondta, legyek jó kislány, és hátrakötötte vele a kezem, annyira megijedtem, hogy még kérdezni sem mertem. Édesanya erősen megfogott, beleállított a gödörbe, nagy követ rakott a lábamra, a köldökömig betemetett, a földet is jól megtaposta körülöttem, aztán elém térdelt, megpuszilta a homlokom, végigsimított az arcomon és elment. Közben én már sírtam, nem is tudtam beszélni, csak hüppögtem, hogy Édesanya nem szeret, elás engem, nem szeret, itt hagy engem, nem szeret, nem szeret, nem szeret...
     Hideg volt a föld és nyirkos. Féltem, még belém másznak a kukacok. Egyszer láttam egy halott kismadarat, ott feküdt, meg kellett néznem, mert mindig elröpültek, ha észrevettek, és ennek a madárkának színes tollai voltak. Gondoltam, nekem kell egy ilyen kis toll, a hajamba, mint az indiánusoknak. Megfogtam a szárnyát neki, és akkor láttam, hogyan tekergőztek a kukacok a kismadárban, a hangyák is jöttek-mentek ki-be a csőrén. Addig mocorogtam, amíg a kezem sikerült kiszabadítani. Édesanya nem jól kötözött meg az indával, rögtön tudtam, mégis szeret. Kaparni kezdtem a földet. Fájt a körmöm, vérzett, beszakadt, alászorultak a kis kavicsok. Kiáltoztam, szólongattam Édesanyát, várjon, jövök hamar, de csak a kismadarak válaszoltak. Nagyon nehezen kászálódtam ki a földből. Már nem tudtam merre ment el Édesanya, mindenhol eldőlt a fű. Fáradt is voltam. Odaültem, ahol Öcsike feküdt. Eszembe jutott a cicám. Amikor megnőtt a hasa, egyszer eltűnt, aztán megtaláltuk a fészerben a zsákok mögé fészkelte be magát, kibújt belőle három kiscica. Illetve nem is cica, valami nyamvadtságok, és attól kezdve nem törődött velem, csak enni jött elő, amúgy mindig azokat nyalogatta, a nyamvadtságok meg a két kis kezükkel gyömöszölték a hasát és szopizták a ciciket. És ez így ment, azok a kis valamik elkezdtek cicához hasonlítani, kinyílt a szemük, már nem csak nyivákoltak, hanem mászkáltak, játszadoztak is, odadörgölőztek a lábamhoz, az orruk mindig hideg volt, kis mancsukkal lecsaptak, vadásztak a szoknyám szegélyére, néha édesanya lába között futkároztak. Aztán egyik nap eltűntek, mind a hárman. Most értettem meg, Édesanya elvitte őket is az erdőbe. A cicám, az öreg keservesen nyávogott, mindenfelé kereste a kicsi cicákat, én segítettem neki, próbáltam nyugtatgatni, de hiába simogattam, nem akart hozzám dörgölőzni. Most én kerültem sorra. Csupa piszok voltam, ahogy levertem a ruhámról a földet, véres lett az ujjaimtól. A tisztás füvét figyeltem, merre mehetett Édesanya. Nem segített a fű, nem látszottak a nyomok. Reggel még odadobtam egy kis darab sajtot a cicámnak, hagyta leesni, megnyalta az orrát, majd szagolgatta, és bekapta, de egészen furcsán, oldalról rágicsálta, aztán ugyanúgy nézett rám, mint előtte, azt kérdezte, adok-e még egy kicsit. Az előbb korgott a gyomrom, kezdtem sajnálni a sajtot. Mit lehetne itt enni, nézegettem a füvet, nem találtam semmit. Az erdőbe nem mertem bemenni, olyan sötétnek tűnt, pedig ott találhatnék gombákat, attól jól lehet lakni, de az a sok nagy fa egészen eltakarta a napot, féltem bemenni a sűrűbe. És ha nem találok vissza, mikor ideér Édesanya? Hallottam valami gyanús motoszkálást, levélzizegést, gyorsan visszafutottam a gödörhöz, ahová Édesanya beásott, belekucorogtam, egészen összehúztam magam, amilyen picire csak lehet. Még mindig hallottam a mocorgást, a leveleket zörgette valami, de nem tűnt nagynak, hát kilestem. Csak egy rigócska volt. Sárga csőrű, tehát fiú. Kukacokra vadászott, fötört a levelek között. Néha futott is, de amikor észrevett, már csak az árnyékban mert osonni. Később jött egy mókus, fehér foltocska volt a mellényén neki. Nem gondoltam, hogy ekkora sürgés-forgás lehet itt. Kis kék lepkék virágokat kerestek, szöcskék ugráltak, fényes hátú bogarak futkároztak, és volt egy lassú, kövér is köztük, mindig elmaradt tőlük. Három őzike is átvágott a tisztáson, két lány és egy fiú. A mókus valamit gyűjtögetett, egy fűcsomó alá hordta a kincseit. Kifigyeltem, és amikor már nagyon korgott a gyomrom, megnéztem, mit rejt el oda, hátha cukorkát. Csak néhány szem mogyorót találtam és makkokat. A mogyorókat egy nagy kövön összetörtem, megettem, a makk nem ízlett. A tisztáson sétálgattam, találtam egy kidőlt fát, tele volt csiganyomokkal. Megint csak Édesanya jutott eszembe, és megint csak sírni kellett, de nagyon-nagyon, és egészen addig sírtam, amire elfeledtem, miért sírok. Az jó volt, de nem sokáig tartott, és eszembe jutott Édesanya, ráadásul már azt sem tudtam, mondta-e, hogy visszajön, vagy azt, hogy várjak rá a tisztáson, és szidott-e egyáltalán, mert nem fogadtam szót, és csak azért ásott be a gödörbe, hogy javuljak meg. Aztán az jutott eszembe, az is lehet, hogy mégsem jön vissza, mert Édesapa meghalt, és új apukám lett, aki igaziból csak Öcsikét szereti, mert neki Édesapukája, engem csak kapott, anyukámmal együtt, nászajándékba, így mondta a mama, és azt is hallottam, amikor este azt mondja Édesanyának, hogy egy lány, mire jó egy lány? Csak a kenyeret zabálja! Másnap nem akartam kenyeret enni, de odasózott a mama fenekemre, hogy egyem meg, amit elém tettek, mert azt meg kell enni. Megettem. Pisilni is kellett már nagyon. Nem mertem, hátha valaki figyel a fák közül. Már többször is éreztem, hogy valaki néz. Elbújtam, és lestem, de nem sikerült meglátni őt. Már nem bírtam tovább visszatartani a pisilést. Odaguggoltam egy bokor alá, és az összes pisim beitta a föld, de azért kapartam rá egy kis földet, a kutyánk is így szokta. Az egy egészen vicces kutya, olyan, mint egy kis hurka, vidám neki a szeme, és mindig akarja, hogy simogassák, nem olyan vad, mit a többi kutyák. Sokszor elkísér, ha játszani megyek, a kertbe is velem jön, mindig elém fut, lefekszik, és olyan panaszosan nyüszít, hogy őt meg kell simogatni, mert egy kis szomorú. Ezt egészen addig csinálja, amíg valami idegen nem jön, akitől fél, mert akkor hazaszalad, és a másik kutyák előtt is abbahagyja, biztosan szégyelli, hogy ennyire szereti, ha simogatják. De ő egy olyan okos kutya, aki ki tudja szagolni, hol vagyok, egyszer jól elbújtam a pajtában, és ő kiszagolt. Ha Édesanya nem jön értem, majd ő biztosan megkeres engem, mert ő szeret. Egészen vidám lettem, pedig megkarcolta a karom egy ág. Óvatosan körülsétáltam a tisztáson, hátha meglátom, ki az, aki engem les, talán a kutya. Nem láttam senkit sem. Közben találtam egy nagy pocsolyát. Nem akartam inni belőle, de muszáj volt, pedig nem szabad pocsolyából inni, Édesanya mondta, hogy belepisil a béka. Találtam szedret. Néhány félig érett szemet tudtam csak szedni, kiköptem, mert savanyú volt mind. Megint sírnom kellett, de nem jött ki a könny. Lefeküdtem a fűbe, a gödör mellé. Melegen sütött a napocska. Melegítette az éhes pocakom. Nyuszikat láttam, óriási káposztalevelet húztak elém, telis-tele mosolygó málnaszemmel és kövér fekete szederrel. Mindenféle színes madarak is röpültek felém, apró körtéket, almákat ejtettek puhán a fűre, nagy kövér bogarak cukorkagolyóbisokat görgettek elém, mosolyogtam, és amikor a három kiscica is megjelent, már tapsikoltam örömömben, de hirtelen kígyók jöttek és menyétek rohantak meg, nagyon megijedtem, sikítottam, a nyuszik elszaladtak, a madárkák mind elrepültek, a kígyók felfaltak mindent. Aztán felébredtem. Megkarmolt valami belül, a gyomromban. Éhes voltam, papsajtot kerestem a fűben, és megint eszembe jutottak a gombák, hogy azokat meg lehet enni. Óvatosan, lassan bemerészkedtem az erdőbe. Nagyon hűvös volt benn. Mindig vissza-visszapillatgattam a tisztás felé. És találtam is gombákat, két kicsit és egy nagyobbat. Beleharaptam az egyik kicsibe, nem volt valami finom, de lenyeltem. A nagyobbnak nagyon rossz íze volt, de azt is legyűrtem, mondogattam magamnak, a gomba finom, nagyon finom, Édesanya azt szed nekem, de inkább csak a kicsiket ettem meg, édeskés volt az ízűk, és visszaindultam a tisztásra. Ittam a pocsolyából is pár kortyot. Furcsán éreztem magam. A hasamban a gombafalatkák mocorogtak. Inkább leültem a gödörben. Édesanyát vártam. Tüzelt az arcom, aztán fázni kezdtem, és izzadtam is. Nagyon gyengének éreztem magam, a pocakom folyton mocorgott, a nyálam is elkezdett folyni. Még kiáltani sem volt erőm. Egyre változtak a színek. A fű elszürkült, az ég is. Csak szemcséket láttam. Nagyon fáztam...