Hommage á Paul Celan
 

Mindenki a halálra várt, de nem jött el.
Mindenki félt mindenkitől.
Mindenki bízott mindenkiben, holott tudta mindenki,
hogy mindenki hazudik.
Tán saját maga is.

És voltak, kik papírra karcolták minden erejüket
kétségbeesésükben.
Majd szabadultak.
Futottak a réteken, a földeken,
országokon, földrészeken keresztül.

És egyre feszültebb iramban futottak
fel s alá,
de nyugodalmat nem leltek.

Aki a félholt marionettbábukat igazgatta föntről,
uralma végén vérfürdőt rendezett
önnön vérében.

Aki pedig megmenekült a túlélhetetlenből,
hiába rótta sorait szabadon,
elnyelte a folyó,
pedig nem akart már több halottat sodorni
a messzi végtelenbe.
 

(Budapest, 2003. ápr. 8.)