|
MADÁCSY
PIROSKA
Az író felelőssége
Illyés Gyula és Aurélien Sauvageot
"A »magyar sziget« és az európai közösség
ezeréves együttélése ellenére, a magyar lélek soha sem fog igazán azonosulni
a nyugati civilizáció népeinek eszmeiségével, és viszont, a Nyugat nemzetei
sohasem fogják teljesen megérteni a magyar kultúrát..." - írja Zolnai Béla
1938-ban a magyar irodalmat franciául elemző dolgozatában.1
Zolnai Béla e vallomása, úgy tűnik, aktualitását veszti napjainkban. Nemrég
lettünk hivatalosan az Európai Unió tagjai. Valóban, többé már nem vagyunk
"izolált" nemzet Európában, oly messze a Nyugattól? Megéltük a 20. századot,
s részesei vagyunk ennek a talán még bonyolultabb 21.-nek. S tudjuk-e a
választ kérdéseinkre, vajon milyen az aktuális helyzete a nemzeti kultúráknak
és irodalmaknak itt e közös Európában, a globalizáció folyamatában?
Válasszunk
két írót, egy franciát és egy magyart, akiket ezek a problémák foglalkoztattak.
Aurélien Sauvageot (1897-1988) és Illyés Gyula (1902-1983), a 20. század
őszinte tanúságot tevő írói.
Aurélien Sauvageot
általunk felkutatott levelezése (aix-en-provence-i, budapesti archívumok)
egy bizonyos metamorfózist tükröz, mely a fiatalkori évek és életének alkonya
között figyelhető meg. Kezdetben a lelkesedés, bátorság, cselekvésvágy,
azután - dezillúzió, kritikus szellem, miközben hűséges marad a kulturális
dialógus szükségességének hiteléhez.2
Milyen is
volt a fiatal Sauvageot? Ahogyan megállapíthattuk a húszas években írt
leveleinek hangulatából ítélve, szünet nélkül, határoztt céllal dolgozott,
és tele volt tervekkel, elképzelésekkel. A nehézségeken túl tudott lépni,
és képes volt újra talpra állni. Minden érdekelte, miközben állandóan olvasott
és tanult. Megpróbált összekötő kapocs lenni Magyarország és Franciaország
között, a politikai intrikák közepette nem riadt vissza a kényes témáktól.
Nagyon nehéz korszaka volt ez az európai történelemnek, mindenki gyanakodott
mindenkire. De Sauvageot soha sem vesztette el a hitét, az egyetlen megoldást
és talán az orvosságot a nemzetek közötti értelmiségi párbeszédben látja.
A budapesti Eötvös-kollégiumi franciatanítás és magyartanulás után visszatér
Párizsba, hogy az Élő Keleti Nyelvek Főiskoláján 30 éven keresztül oktassa
a magyar és finnugor nyelveket. Azt hinnénk, hogy élete könnyebb lesz,
hiszen otthon van Franciaországban. De Zolnai Bélának írt levelei elárulják
a még több problémát és nehézséget. A háború szörnyű következményeként
a nemzetek méginkább eltávolodnak egymástól. A német megszállás alatt Sauvageot
kénytelen valamennyi számára kompromittálónak tűnhető dokumentumot megsemmisíteni
(levelek, fordítások, kéziratok), de ami megmaradt, azt is elkobozza a
nála házkutatást tartó Gestapo. Miután Sauvageot szocialista és demokratikus
érzelmű volt, a háború alatt és után támadták, akik nem szimpatizáltak
baloldali mentalitásával. Egy 1956-os Guy Turbet-Delof-hoz címzett levelében
keserűen ír arról, hogy a francia Biztonsági Szolgálat megfigyelteti magyarországi
kapcsolatai miatt, de ugyanakkor a hivatalos magyar szervek sem tartják
kívánatos személynek. Tehát elege van az egészből, úgy érzi, pályát kellene
módosítania. "Elhatároztam, hogy másmilyen tanulmányok felé fordulok, és
ha a karrierem folytatása úgy kívánja, szívesen elhagyom tanszékemet, hogy
találjak valami kényelmesebb állást vagy foglalkozást..."3
Ez a levél egy rendkívül érdekes, eddig publikálatlan dokumentum. Guy Turbet-Delof
1947 és 1958 között a budapesti Francia Intézet igazgatója volt, miközben
francia irodalmat tanított az Eötvös-kollégiumban. Sauvageot útját követve
ő is meg akarta ismerni a magyar nyelvet, irodalmat, történelmet, és tanúja
volt 1956-nak. Naplója, amely csak 1996-ban jelenhetett meg magyarul, megrázó
dokumentuma az eseményeknek.4 Guy Turbet-Delof
már október elején megjósolja a forradalmat franciaországi miniszterének.
De senki sem hitt neki.
Tudjuk, Sauvageot
a maga részéről folytatja küzdelmeit a magyar tanszéken, miután soha nem
volt politikus, csupán meg akart maradni becsületes embernek, a jobb és
a baloldal között, valahol középen. De ez volt a legnehezebb.
Bajomi Lázár
Endréhez címzett levelei (1977-1985) halála előtti utolsó éveit mutatják
be Aix-en-Provence-ban. Azt a vágyát, hogy megőrizze függetlenségét, és
távol maradhasson végre a politikai és egyetemi intrikáktól. Meggyőződése,
hogy a nemzetek közötti közeledés legjobb módszere a kulturális dialógus.
Aki a szemére veti, hogy túl sok közeli kapcsolata van a Magyar Népköztársasággal,
annak azt üzeni, "ha a mostani Magyarországgal kontaktusban akarsz maradni,
nem szabad felfedni a kártyáidat..."5 Mindezek
között egyre kevésbé bízik a modern mentalitásban, ez a század végi világ
egyre kevésbé vonzó számára. A médiák uralma, a nyelvi elszegényedés, az
emberi értékek degradálódása, az Amerika-divat - neki idegen marad. Nem
tudja megérteni, hogy nincs többé szükség a hagyományokra, az egyetemes
műveltségre. Egyedül érzi magát a századforduló válsághangulatában, de
nem adja fel, ezért írja meg utolsó üzenetét Magyarországi életutam
címmel, magyaroknak, franciáknak.6 Bajominak
szóló levelei nemcsak ezt a dezillúziót mutatják be nekünk, de önarcképet
is adnak: vallomásait, a magyarok és Magyarország iránti szeretetét és
a fentebb említett könyve előkészületeit. Levelei esszészerűek: intellektuális
elemzések lírai vallomásokkal fűszerezve. Idézzünk egy 1977-es Bajominak
írt levélből: "Nyolc évet töltöttem Önöknél. Életem egytized részét. És
mégis, ez a néhány év megváltoztatott mindent, és mindent meghatározott
azt elkövetkezendőkre[...] Tudja, mennyire együttéreztem és érzek mindig
nemzetükkel[...] Együtt szenmvedek és örülök Önökkel. Félig magyarnak érezhettem
és érzem magam..."7
Talán Illyés
Gyula naplójában olvashatunk egy hasonló, de érdesebb hangvételű vallomást:
"Ha magyarnak születek, francia szeretnék lenni, kényelemszeretetből..."8
Sauvageot számára a magyar írók és költők között Illyés Ady és József Attila
után következik. Sauvageot és Illyés mentalitása valóban közelíthető: precizitás,
észérvek, kritikus humor. Illyés Naplójegyzeteiben őszinte önarcképet
ad, vallomást ars poeticájáról, mely egyben fontos tanúságtétele megélt
múltjának és jelenének.
Ahogyan Sauvageot
fordításai, emlékiratai, levelei szorosan kötődnek a magyar irodalomhoz,
kultúrához, nyelvhez, történelemhez, ugyanúgy Illyés az egyik leghivatottabb
tolmácsolója nálunk a francia irodalomnak, s ha nem magyarul ír, legőszintébb
gondolatai franciául szólalnak meg naplójában, és ha európai irodalmi példát
vagy párhuzamot keres, szinte mindig franciát talál. "A barbár és művelt,
a keleti és a nyugati -, ami a magyarság örök kettőssége is -, sőt a 'népi
és az urbánus' először a franciában került abba az egynesúlyba, amit ma
Európának nevezünk."9 Talán nem hangsúlyozza annyiszor, de szellemében,
intellektuális magatartásában ő is félig francia, mint ahogyan Sauvageot
- magyar. Pedig szinte az egész 20. századot felölelő életüknek tulajdonképpen
csak néhány évét töltötték Párizsban vagy Budapesten (Sauvageot - 1923-31,
Illyés - 1921-26), de ez a néhány év meghatározó volt számukra, végigkísérte
írói pályájukat (levelek, fordítások, esszék, művek - megannyi bizonyíték).
Minderről,
s főleg hivatástudatukról az 1970-es évek közepétől nyilatkoznak legőszintébben.
Illyés főleg az 1975-76-os Naplójegyzeteiben, Sauvageot pedig egyrészt
Bajomi Lázár Endréhez írt leveleiben, valamint egy eddig ismeretlen esszéjében:
A magyar könyv 500 éves címmel, mely saját gépírásával, javításaival
és aláírásával a Petőfi Irodalmi Múzeum irattárában található.10
Lényegében ez az esszé az alapja a később megírandó Souvenirs de ma
vie hongroise-nek, melyet francia olvasóknak szán. "Tervezek egy teljesebb
művet a magyar kultúráról a francia közönség számára. Egy olyan tényanyagot
kell a nyilvánosság elé tárni, mely felébreszti az érdeklődést, és hírül
adja, hogy létezik egy olyan civilizáció, melynek nyelve nem tartozik az
indoeurópai közösséghez, és eredeti színt hozhat az európai kultúrák egyhangúságába..."11
"Hogy válaszoljak Ady kiáltására:
Szeretném
magam megmutatni,
Hogy látva
lássanak,
Hogy látva
lássanak."12 - írja Dobossy Lászlónak 1975.
jan. 11-én.
És ugyanerről
szól az 1974. szept. 13-án Fodor Ilonával folytatott rádióbeszélgetésben,
melyet csak 1984. máj. 5.-én (tehát 10 évvel később, Illyés halála utána)
tűznek műsorra.13 A Puszták népe Párizsban
című riportot 1974-ben a cenzúra még nem találta publikusnak.
Sem Sauvageot,
sem Illyés nem volt politikus vagy történész, mégis hihetetlen racionalitással
veszik észre az összefüggéseket, a tanulságokat, s az író, az irodalmár
elkötelezettségét hangsúlyozzák. S amit legjobban gyűlölnek: a felelőtlen
középszerűség az írói magatartásban. Mindketten baloldaliként indulnak,
de sohasem kommunistaként, inkább ellenállók, a nép pártján állók, a szegényeket,
az igazságtalanul elnyomottakat támogatnák s hisznek a szociális eszmékben.
Mindez a két világháború között - vagy után nem is olyan meglepő. Sauvageot
többször említi baloldaliságát sőt szabadkőműves-tagságát is, Illyés pedig
soha nem titkolja, hová tartozónak érzi magát. De mindez nem zárja ki,
hogy a történelmi tanulságoknak és az élettapasztalatoknak köszönhetően
ne ábránduljanak ki a szocializmusból és ne gyűlöljék még jobban a butaságot,
az erőszakot, a zsarnokságot és a nemzetek eltiprását. "L'écrivain est
témoin de son présent et de son passé, ce qu'ils ont vécu et ont compris,
appliguées á leurs oeuvres." Illyés írja 1942-ben: "Naplót írok - s valójában
életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. Legfeljebb kapcsolódásuk foglalkoztat
néha, illetve mosolyogtat meg. Az, amit én keverek ki belőlük."14
Az összes mű tehát maga az élet, már-már regény az életről,
még az olyan írók esetében is, akiknek nehezükre esik, hogy épp legrejtettebb
érzéseikről nyújtsanak szinte vallatási adatot. Ennek a regénynek a magva
és fedezete az a merőben művészi teljesítmény, amelynek már lehet "sorsa
az alkotó személye nélkül is. Ezt akartam nyújtani." A napló tehát egy
új műfajban, a regény, az önéletrajz és a szociográfia teljességében mondja
el az igazságot.15
Sauvageot
igaz embernek tartja Illyést, mint erről Fodor Ilonának írt levelében vall:
"Nagyon művelt ember, jólértesült és olyan - sajnos ez ritka a magyar íróknál
- valóság és arányérzékkel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a legnagyobb
biztonsággal ítélje meg a dolgokat. Mindenki másnál jobban értette a magyar
fejlődés problémáit, az embereket és nyugati-keleti kapcsolatokat."16
És mindketten jobban értették Magyarországon, de Franciaországban is a
fény mellett az árnyékot, a kiváltságosok mellett a "puszták népét". A
Puszták népének francia fordításához Sauvageot írt előszót, az első fordítás
1943-ban jelent meg, a Gallimard kiadónál.17 Sauvageot
így vall erről: "Illyés művei közül a Puszták népét értékelem a
legtöbbre. Egyébként a francia kiadáshoz, mely a német megszállás alatt
jelent meg, én írtam az előszót, de a könyvet nem fordíthattam én magam,
mert ebben az időben a Vichy-kormány összes állásomtól megfosztott, s csak
egy pillanatra engedték, hogy saját nevemen publikáljak valamit..."18
A fordításról nincs jó véleménye a szigorú kritikus Sauvageot-nak, de Illyés
művét kivételesen értékes tanúvallomásnak érzi.
Bár Sauvageot
is hangsúlyozza, hogy Illyéssel nem volt igazán szoros barátságban, mégis:
"...azt hiszem, én vagyok a hozzá legközelebb álló francia azon egyszerű
oknál fogva, hogy eredetiben olvastam műveit."19
A többiek, akik Illyést fordították, csak Gara László nyersfordítását olvasva
ismerhették Illyést: Eugéne Guillevic, André Frénaud, Jean Rousselot stb.
És Illyés műveit olvasva, megőrzi, sőt önmagában érleli azokat a gondolatokat,
melyeket írótársa ébreszt benne. Melyek a legalapvetőbb gondolatok? 1.
Az anyanyelv, a nyelv hatalma - Illyés nyelvkaraktere az intellektuális
tudás nyelve, a klasszikus műveltség és a szürrealizmus együttes jelenléte.
2. Nemzettudat - magyarságtudat. - "Vajon a gondolkodásmódot megismerve
tudatosodott-e Illyésben oly fájdalmasan magyarsága? Vagy azoknak a magyar
íróknak a hagyományai váltották ki belőle ezt a fájdalmas és tragikus tudatot,
akik előtte jártak: Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi vagy Ady? Hogy Illyést
a nemzet problémája állandóan kínozza, nem meglepő, mert senki sem nyúlhat
úgy a magyar problémákhoz, hogy ezt elkerülje..." Mit is jelent magyarnak
lenni? Teszi fel Sauvageot a kérdést. "Lassan fél évszázada osztozom a
magyar nép minden örömében, reményében, gondja-bajában - teljes együttérzéssel,
- de nem tudom körülhatárolni azt a magyar életet, amely megigézett, ma
is igéz és igézi általam a hozzám közelállókat. Szeretném még hozzáfűzni,
ebben a keresésben Illyés életműve adott számomra felbecsülhetetlen segítséget."20
3. A népek jogai - A népek fennmaradásához meg kell őrizniük egyéniségüket,
személyiségüket, saját nyelvüket és kultúrájukat. A Kosztolányi-Meillet
vitában - és most Sauvageot végre kimondja - Kosztolányinak volt igaza.
Meillet, a Collčge de France híres professzora az egységes európai szellem
érdekében azt kívánta volna, hogy a kis népek nyelvei eltűnjenek. Tudjuk,
Kosztolányi szenvedélyesen vitatta e felfogás jogosságát.21
Sauvageot úgy érzi, a kérdés összefügg minden nép létével. Meillet egységes
civilizációt akart. Úgy vélte, hogy az emberiségnek el kell jutnia arra
a fokra, hogy csak egy nyelvet beszéljen, azért, hogy a lehető legvilágosabban
fejezze ki eszméit. De ez elfogadhatatlan (és ezt Meilletnek meg is mondta).
"Mert a nyelv egyenlő a nemzettel. Nyelvében él a nemzet. Ez az elv érvényes
minden országra, minden népre. Nem tudom, mit gondolna Meillet, ha élne,
de én azt látom, hogy maga Franciaország is éppen ilyen védekező helyzetbe
szorult egy mindent elárasztó világnyelvvel, az angollal szemben. Most
talán kezdjük megérteni Kosztolányit...". És Illyést, tehetjük hozzá.22
4. Magyar sors, amiről Sauvageot annyit beszél emlékirataiban. Sauvageot
magyarul hangsúlyozza - "Ez tény, hogy a magyar sors mindig nagyon foglalkoztatott,
foglalkoztat, sőt megrendített. Mindig, mikor magyar könyveket, verseket
olvasok, akkor az a benyomásom, hogy valami nagyon érdekes és nagyon tragikus
esemény előtt állok. A magyar nép tragikus nép abban a tekintetben, hogy
nagy tragédiákat élt át, és azt remélem, hogy majd jobb időt ismer."23
5. Ugyanakkor, eljut megfogalmazásában a költői ars poetica - a költői
hírnév titkához. Kosztolányit idézi: "az igazi költői dicsőség: a hit.
Hinni valakiben, mint eszmében, érezni, hogy szükségünk van rá, mint regényalakra,
melyet magunk alkotunk, álmodni felőle akkor is, ha művét nem ismerjük,
nem is olvashatjuk, csak tudni, hogy van, hogy lennie kell, mert mindnyájan
akarjuk..."24
A Sauvageot-riport,
és a Sauvageot-esszé a magyar irodalomról szinte ugyanabban az időpontban
készült (1974-1975), mint Illyés Naplójegyzeteinek legérdekesebb
kötete, az 1975-1976-os, az 5. kötet, mely - "egy eleven történelmi fonal
regénye-esszéje", miközben más korabeli műveiben is, versben, prózában,
drámában nemzetféltő költőként küzd.25
A naplót olvasva,
Sauvageot alapvető kérdései merülnek fel, de nem mindig és ugyanúgy. Amit
Sauvageot nem ért, azt a 73 éves Illyés kristálytisztán, Adyt folytatva,
nemzetkritikával, öniróniával és helyzetfelismeréssel közvetíti. Aggódik,
de nem elfogult, félelmetesen pontosak a megérzései. A magyar sorsért nem
tragikus sorstudatunk, hanem mi magunk vagyunk felelősek
Melyek a kor
legfontosabb problémái, melyeket hangsúlyoz?
1. A század
két összefüggő tünete: a közösségek félelmesen bomlanak, de mind félelmesebben
védik kereteiket, határaikat propagandaanyagokkal is. A média nem megbízható,
behatol a szellemi életbe, és átalakítja a közerkölcsöt: népellenség.26
2. És kik a médiák publicistái? A középszerűek, a hatalom talpnyalói, akik
az irodalom által akarnak érvényesülni. Az újságírók a pártapparátus kiszolgálói.27
3. Ugyanakkor Illyés beszél a szocializmusból való kiábrándulásáról.28
A pártlapok irányítói, a pártapparátus bürokrata tagjai népellenesek, ők
a hatalom kiszolgálói, a szellemi élet terrorizálói29,
ők a magasan képzett hazaárulók30, a szocializmus
kompromittálói. Név szerint nem említi őket, kivéve Aczél Györgyöt. Az
MSZMP KB kulturális titkárával ambivalens a viszonya, valahogyan kívülről
szemléli őt, a nagy machinátort, a színészt, aki az asszonyokat, az író-feleségeket
próbálja manipulálni. Ő az, aki mindenről jól értesült, ő a jóbarát, a
bennfentes, ő mindig jót akar, mindent próbál elintézni, de hát a körülmények,
ugye...31 Illyés szerepelteti az események
közvetítésekor, de tudjuk, érezzük, soha nem hisz neki igazán, sőt tisztában
van kétszínűségével.32
Mert az igazán
szociális gondolkodásúak az elnyomottak és a megalázottak pártján állnak.
Hogy a fokozatosan fölmerülő nemzeti és nemzetiségi kérdésekre milyen érzést
tanúsítunk, az a mércéje - néha-néha félelmetes tesztje - a szociális gondolkodásnak,
visszamenőleg és előreláthatólag egyaránt.33
Ma az ellenkezőjét tapasztaljuk, sőt a személyi kultusz, (illetve a személy
diktálta kultusz, vagy a zsarnoki önkultusz) korát éljük, melynek magyar
szállóigéi: ez van, ezt kell szeretni, eszi nem eszi, nem kap mást, minden
tilos, de ami szabad, az kötelező!34 A
zsarnokság elítélése mindenkor Illyés egyik legfontosabb erkölcsi tanúságtétele,
hogy csak az Egy mondat a zsarnokságról című verset említsük; a
Bánk bán átigazítása az 1975-76 évben szinte állandóan visszatérő téma.
Az az ideológia, amely nacionalistának bélyegezi a nemzettudatot képviselő
írót, halálra ítélt. A vádak Illyés ellen: irredenta, antiszemita, fajgyűlölő,
soviniszta.35 4. A válasz: Tudj rendet
című verse! De hogyan? Az európai helyzetben egy új reformkor lehetősége
merül fel számunkra, melynek naprakész programját a következőkben látja.
- A
nemzettudat erősítésével - nyelvvédelemmel. Ezernyi érv szól a nemzeti
irodalmak léte mellett. A világ irodalmában is működhet nemzeti irodalom,
de csak akkor, ha a világban külön helye van. A sorsporblémákról elfeledkező
irodalomnak nincs esélye.36 A magyar népnek
keményen kellett védelmeznie etnikumát, európai műveltségét. Történelme:
védekező háborúk és fölkelések sorozata. Nincs Európában olyan anyanyelvi
egység, amely annyira széttagoltságban védi etnikumát, mint a magyar.37
- Szükséges
tehát az anyanyelv és a nemzeti kultúra - a népművészetek gyökereihez kell
visszamennünk. Népies szellem, ébredő nemzetérzés, a nemzeti függetlenség
vágya38 - az egységes magyar kultúra. A
magyarság szétdarabolt. "Ha a magyar szellemi élet nem mutat sajátos -
vagyis nemzeti - erőt s értéket, mi fogja indokolni az egész nép okát-jogát
a sajátos létkeretre: nemzeti önállóságra?"39
Az etnikai egység - hazaárulás?40
- Illyés
szerint az író felelőssége egy új ars poeticát sugall. "Csak azért
is, szemben a költő, a mindenkori árral, sőt széllel!41
Elveszek, ha nem írok[...] De hisz nem írhatok igazat..."42
Az írói feladat megváltozott. Korunk modernsége nem a stílust, hanem az
írói magatartást, jellemet méri: hűség a föladathoz, amit ránk bízott a
nemzet, a haza. Az írói életmű hatása túllépheti az élet kereteit, legyőzheti
az időt!43 Littérature -, écrivain engagée.
Minden irodalom elkötelezett - a legfontosabb az igazmondás! "On m'accusera
á tort d'étre un écrivain visant á charger le monde. Ce sont les points
de vue que je voulais changer, l'aissant l'es hommes (déjá ceux d'Ozora)
d ans l eur l iberté d'agir pour notre bien-étre commun, c'est á dire le
mien y compris."44 Mindennek érdekében
az írónak műfaji sokszínűségre van szüksége. Hogy hová is juthat, eszközei
forgatása közben fedezi föl az író, és azt is, hogy melyik műfajjal kire
és mikor hathat. Korunkban az esszé megújulása felválthatja az irodalmi
kritikát. Kritikánk fő fogyatékossága, hogy nem segítette, nem szolgálta
a népet. Egy doktrínát szolgálni kevés...45
- A
nemzetmentés útja: Európa. Hazát váltani egyik pillanatról a másikra
nem lehet. Igazi közösséget az anyanyelv teremt46,
a sok-sok nyelv és nemzet - egy magasabb rendű közösséget. A népeket nem
lehet elaltatni, a Duna völgyi népek végzetesen szükséges összebékítése
csak szavakban elképzelhetetlen, sebészként kell beavatkozni, hogy tudjuk
miként alakult a többmilliós magyar anyanyelvűek helyzete.47
Európai gondolatok sora zárja a szilveszteri reménykedést: mégis összeállhat
a nyelvében egységes nemzet - az összefogás lehetséges és a béke.48
(De vigyázat, újra elveszthetjük, mint mindig, történelmünk folyamán.)
E századból emelt fővel kellene kilépni.49
Leszögezhetjük:
egy évszázad tapasztalatai szólalnak meg Sauvageot és Illyés vallomásaiban.
Küzdenek az öregedés és depresszió tüneteivel, átélik az elmagányosodás,
a halálközelség, a betegség állapotát. De miközben Sauvageot főleg az emlékeit
kutatja, Illyés a múltról és a jelenről szólva a jövőre gondol. Nem fogadja
el Sauvageot "tragikus magyar sors" hitét -, úgy látja, a sorsunk csak
tőlünk függ.
Illyés rendkívül
szigorú, amikor a századvég jellemzőit elemzi. Önző anyagi érdek vezeti
a társadalmat, a biztonsághiány, a szorongás uralja a közérzetet, a napi
médiából a nemzetiségi ellentétekről, a magányos, türelmetlen közösségek
szembefordulásáról hallunk - túszszedés, repülőeltérítés, pokolgép, terrorizmus.
Ami elválaszt: az a szokások, a vallás, az anyagi érdek. A nagy nemzetek
birtokon belüli elfogultsága eredményezi a bajt.50
A történelmi események megrázóan ismétlődnek - (a kurd fölkelés leverését,
tegnap még a szovjetek támogatták, ma a szocialista Irán számolja fel őket.
És miért? Az olajért? S a haladó kormányok csak nézik, egyetlen szót sem
szólnak, mint 1848; 1956 forradalmaiban nálunk.51)
Az emberek eltávolodásának következménye a nemzetek eltávolodása is, de
az erőszak erőszakot szül, a nemzetek szembefordulása újabb háborúkat eredményez.
Ugyanakkor
széthullás fenyegeti nemzetünket is, mert a belső viszály, az örökös magyar
bűn, a magyar magyar elleni torzsalkodás pusztít. Az agyonhallgatás azonban
nem visz sehova! Illyés az igazságot kimondó író útját választja, az elkötelezett
író ars poétikáját még néhány évvel halála előtt is. Naplójegyzetei
főleg az 1990-es években jelentek meg, de életének utolsó éveiben írt
művei ugyanezeket a gondolatokat idézik, melyekkel hozzájárult az 1989-es
politikai változásokhoz Magyarországon.
Jegyzetek
1 Béla Zolnai: La littérature
hongroise, in: Visages de la Hongrie, Budapest, 1938. Les Presses
Universitaires de Hongrie, p. 1.
2 Lásd részletesebben:
Piroska Madácsy: Sauvageot d'aprés sa correspondance inédite in:
L'esprit français autour de la revue Nyugat (1925-1935). Lettres
Hongroises, Paris - Antológia Kiadó, Lakitelek, 1998. (397 p.)
3 Aurélien Sauvageot
á Guy Turbet-Delof, Paris, 30 mars 1956, Fond 411. 5. Guy Turbet-Delof,
411/106, Bibliothéque Nationale Széchényi, Budapest.
4 Guy Turbet-Delof: Egy
francia diplomata a forradalomban. Litván György kiadása, 1996. 180
p.
5 24 lettres de Sauvageot
á Endre Bajomi Lázár entre le 31 mars 1977 et le 30 sept. 1985. PIMV. 4750/47.
Petőfi Irodalmi Múzeum archívuma, Budapest.
Bajomi Lázár Endre (1914-1987)
író, fordító, irodalmár. Párizsban élt 1934-1951-ig.
6 Sauvageot, Souvenirs
de ma vie hongroise, Corvina, Bp. 1988. 300 p.
7 Sauvageot á Bajomi,
le 14 octobre 1978.
8 Illyés Gyula: Naplójegyzetek
1975-1976, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, válogatta, szerkesztette
Illyés Gyuláné, Illyés Mária, 1975. május 29. 100. l.
9 Illyés Gy. (szerk.)
A francia irodalom kincsesháza. Bp. Athenaeum, 1942. 1. Idézi Szegedy-Maszák
Mihály: Illyés és a francia irodalom, in Irodalomtörténet,
2002. 5. l.
10 Sauvageot: Le livre
hongrois a cinq cent ans, 1979. fonds fragment. Petőfi Irodalmi Múzeum
Archívuma, Budapest, V. 4545.
11 Sauvageot levele Dobossy
Lászlónak, Petőfi Irodalmi Múzeum, Kézirattár, jelzet: V. 4545/49/2.
12 Petőfi Irodalmi Múzeum,
Kéziratár, jelzet: V. 4545/49/2.
13 A Puszták népe
Párizsban. Vallomások a Puszták népéről és Illyés Gyuláról:
Aurélien Sauvageot, Eugéne Guillevic, André Frénaud, Georges-Emmanuel Clancier,
Jean Rousselot francia írókkal beszélget: Fodor Ilona 1974. szept. 13-án.
(A rádióriport 32 oldalas szövegkönyve megtalálható az MTA Illyés Archívumban.
Köszönet Stauder Mária archívumvezetőnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta
az anyagot.)
14 Idézi Bodnár György:
Az epika poétikai lehetősége Illyés Gyula prózai műveiben. In: Irodalomtörténet,
2002. 26. l.
15 i.m. Bodnár-Illyés.
16 Riport Sauvageot-val,
26. l., idézet Illyés 1972. okt.-ben írt leveléből Fodor Ilonának.
17 Jules Illyés: Ceux
des pusztas. Récit traduit de hongrois par Paul-Eugéne Régnier, Paris,
Gallimard, 1943.
18 I.m. Riport. 4. o.
19 I.m. 5. o.
20 I.m. 27. l.
21 Désiré Kosztolányi:
Défense d'une langue nationale. Trad. László Gara. La Revue Mondiale,
Paris, 15 janvier 1931. Kosztolányi Dezső: A magyar nyelv helyzete a
földgolyón. In: Nyugat, 1930. II. 81. 92. Antoine Meillet: Les
langues dans l'Europe nouvelle, 1918; 1928. Paris.
22 I. m. 30. l. "Meg
kell védeni a mi francia nyelvünket[...]. Alkalmazni, tökéletesíteni kell,
hogy fennmaradhasson a francia nemzet és a francia civilizáció." Erős várunk
a nyelv - mondta Luther.
23 I.m. 31. l.
24 I.m. 32. l.
25 Illyés Gyula: Naplójegyzetek,
1975-1976. Szépirodalmi, Bp. 1991. 1975. július 8. 149. l.
26 1975. júl. 8. 149.
1. I.m.
27 1975. jan. 10. 11.
l.
28 I.m. 1976. aug. 7.
471. l.
29 1976. aug. 7. 470.
l.
30 1976. júl. 29. 458.
l.
31. 1975. júl. 7. 148.
l.
32 1976. jan. 15. 342.
l.
33 Szept. 25. 529. l.
34 1975. jún. 14. 105.
l.
35 1976. febr. 1. 351-352.
l.
36 1976. máj. 18. 403.
l.
37 1976. aug. 22. 489.
l.
38 1975. jún. 14. 113.
l.
39 Aug. 6. 190. l.
40 1976. máj. 18. 420.
l.
41 1976. jan. 30. 350.
l.
42 1976. jan. 15. 335.
l.
43 1975. júl. 15. 155.
l.
44 1976. aug. 2. 462.
l. "Nem igaz az a vád, hogy olyan író vagyok, aki meg akarja változtatni
a világot. A szemléletmódot, a világlátást szeretném megváltoztatni, meghagyván
nekik (már az ozoraiaknak is), hogy szabadon cselekedjenek közös jólétünkért,
beleértve az enyémet is."
45 1975. júl. 19. 162.
l.
46 1975. dec. 25. 304-305.
l.
47 1976. dec. 26. 589.
l.
48 dec. 31. 592. l.
49 nov. 16. 560. l.
50 1975. dec. 25. 303-305.
l.
51 1975. márc. 26. 63.
l. |
|