A könyvbemutató rendkívül hálátlan műfaj. Pusztán érinteni tudja azokat a dilemmákat, melyeket a későbbiekben fog játékba hozni a recepció. Esetleg. Vagy még érinteni sem képes azokat. Éppen ezért lehetséges, hogy az ideális könyvbemutatónak mindössze egyetlen mondatból kellene állnia. Mielőtt ezt a mondatot kiejteném, felvillantanék néhány poétikai kérdésirányt Vida Gergely második verseskötetével kapcsolatban.
     A Sülttel hátrafelé egyik legfeltűnőbb sajátossága a betűk és az írásjelek szintjének reflexiójában jelölhető meg. A versek sűrűn tudatosítják, hogy a költemény mint szöveg hangokból és grafémákból, nem pedig azokon túli tapasztalatokból fejlik ki. Evidens példa erre a Hangszimbolikák című kisciklus, melynek darabjai már címűkkel is a betűk szintjére utalnak. A sorozat ötödik darabjának első két versszaka a következőképpen hangzik:
 

ósdi

Ó apa nemz deli ófit.
Történetük kerekűl.
Unja azt a száj is, Ó.
Olyannyira kerekűl.

Keveredik régi s ó.
Egyik kutya másik eb.
Trópusodnak itten össze.
János Vitéz csupa seb.

Megfigyelhető e részletben, hogy a beszélő kijelentései nemcsak a "történet" kommentálásaként olvashatók, hanem magának az Ó-betűnek a leírásaként, mozgásaként is. Az így keletkező többértelműség minden bizonnyal jelzi, hogy ez az anyagiság nem szimpla járulék; valójában nem más, mint az irodalom feltétele, melyből kibomlik a költemény retorikája, utalásrendje. Ilyen értelemben a líra médiumaként azonosítható. (Mivel a könyvbemutató műfajának lehetőleg kerülnie kell a hosszas elméleti fejtegetéseket, a részletek kibetűzésétől és a hivatkozásoktól kénytelen vagyok eltekinteni.)
     A kötet másik feltűnő jellegzetessége a jelképzés alakítására vonatkoztatható allúziók adagolásában figyelhető meg. Néhány részlet: "kínálkozik az autószimbolika", "A jelző pontatlansága, mindjárt ahogy / meglátjuk, szembeötlő", "Alatta állong az ember a hőségnek, / ami tombol közbe', de ez csak perszonifikáció. / Fel van ruházva mindazzal, / ami a tomboláshoz szükséges" stb. A figurák (allegória, szimbólum, perszonifikáció stb.) önprezentációjának hangsúlyozása mellett a vers bezárására, tágabban a szavak szerepére, illetve a kurziválás gyakorlatára vagy a szünetek előrejelzésére való utalások szintén hozzájárulnak e poétikai hatáskészlet differenciálódásához. A következő vers mintha tárgyává is tenné az ebből adódó feszültséget:
 

(verselmélet)

Jelszerűségemből kifolyólag
lehetnék akár tócsa, aszfaltút-
horpadásban például,

de akkor a mondatot eső kellett
hogy előzze vagy vízözön,
és így viszont elnyúlna a horizont.

A beszélő itt látszólag konkretizálja, hogy a "jelszerűség" visszaalakítása olyan referenciákhoz vezet, melyek nem tartozékai a "mondatok" által strukturált nyelvi térnek. Míg az első sor ténylegesen a nyelvből származó dinamikával indít (kifolyik), addig a víz transzformációi már benyomulnak az eredet helyére, és látszólag kiszorítják a retorikai dimenziót. A zárás ugyanakkor felvillantja, hogy mindez olyan illúzió, amely mégis nyelvi természetű, hiszen az "elnyúlna a horizont" szintagma feltételessége és polivalenciája éppen annak "jelszerűségéből" következik. Ráadásul a vers a pragmatikai és a grammatikai én retorikai kiterjesztéseként, egyben alakzatokba való szétszórásaként is olvasható. (Ezen a ponton világosan látható, hogy az ilyen jellegű dinamika felfejtése alaposabb értelmezői figyelmet követel. Ebből kifolyólag az interpretáció folytatása szétfeszítené a könyvbemutató műfaját.)
     A Sülttel hátrafelé című kompozíció harmadik fontos stratégiája a szonettforma alkalmazása kapcsán merülhet fel. E történeti versforma variábilis felbukkanásai tagoló funkcióval is elláthatók, vagyis mintegy újraszervezik a kötet ciklikusságát. A szabálytalan szonettek (pl. félszonett) ugyanakkor azzal is szembesítik a befogadót, hogy a költői hagyomány nem feltétlenül készletként, sokkal inkább lehetőségként viselkedik. (Szinte bizonyosra vehető, hogy a könyvben szereplő versformák áttekintése és felsorakoztatása olyan eljárás lenne, melynek már formális kivitelezése miatt is könnyen unalomba fulladhatna a könyvbemutató. Éppen ezért ennek a gondolatmenetnek a továbbírását itt kénytelen-kelletlen félbe hagyom.)
     Negyedik, szintén igen fontos poétikai jellemzője a kötetnek a szöveg(ek) határainak problematizálása. Az intertextuális szövedék megközelítésére (legalább) két háromszögelési lehetőség kínálkozik, mely egyben két időintervallumot körvonalaz. A versek többsége 19. századi (Vörösmarty, Petőfi, Arany), másfelől 20. századi (Babits, József Attila, Weöres) szövegtörmelékeket mozgósít, ír újra. A finom, rejtett utalásra igen jó példa a (nyár, délután fél 4 körül) beszédhelyzete, amely a fagylaltozás aktusát Babits In Horatiumának - mely szintén intertextus - felütésével kontaminálja (nyelv rezzentése). Vagy érdemes idézni a P. Rózának udvarol, fordulattal című vers egy részletét, mely így hangzik:
 

legyen rímkényre jelenleg-most Antal,
semmi nagyhal, egy kis hazai Apolló,
de megfakadt kontra most meg a nő, "Torzó!",
biz a csoda műveltségre figyel is a korzó,
a nyílt célzást, mi elbocsátó lenne, félreérti Antal,
visszavon csúnyát, s jön gyorsan a "Megbocsátok, Antal!"

E részletben produktív megoldásnak számít a rímhelyzetben lévő szavak (Apolló-Torzó) által becsempészett Rilke-allúzió, melynek pragmatikája (töredékes idézet) leképezi a híres költemény tematikáját; vagy a szituáción keresztül ide citálható Ady-passzusra (Elbocsátó, szép üzenet) való rájátszás, mely ugyanakkor - éppen csak érintve - megfordítja a klasszikus szöveg alapképletét. (Az olvasófüggő intertextusok "részletekbe menő felfejtésétől azonban azért tartózkodnék, mert - bár egy igen elterjedt kritikusi hozzáállást reprezentálna - kicsit mechanikussá tenné e vállalkozást". Ezt a - sokszor parttalan - katalogizáló manővert pedig szintén nem bírja el a könyvbemutató műfaja.)
     A Sülttel hátrafelé ötödik megkerülhetetlen vonása a szociolektusok és a filozófiai nyelvhasználat keresztezésében jelölhető meg. A szókészlet disszonanciája olyan elidegenítő effektusokat eredményez, melyek garantálják a jelentések egyszólamúsításának hibavalóságát. Biblikus kód, Szókratész alakja, a hegeli "boldogtalan tudat", Heidegger teóriája egyfelől; alulstilizáltság, rétegnyelv, argó, tájnyelv, közmondások másfelől. Bár a nyelvi rétegzettségre, a funkciók torlódására, az ezekből következő disszeminációra sok példa kiragadható volna - pl. a Jegyzőkönyvi kivonat, amelyben visszaköszön a kötet címe is (a "silddel hátrafelé" torzított változataként) -, egy olyan részletet idézek a (nyár, délután 4 óra 30-34)-ből, mely többek között egy filozófus nevét szolgáltatja ki a nyelvek közötti fordítás játékának:
 

itt a hús feszes an sich
hogy-ne idézne meg tengernyi kant
de mily húrokat pendítsen a lant
mert mi a pálya s ki az aki játszik
a dekoltázs az aminek látszik
ő Vad Angyal túlmegy holmi zokon
ó jaj masszív oxymoron

Az "an sich" mint Kant-fogalomra való reflexió és a "kant" szó magyar értelme (hímet) alapján termelődő feszültség itt úgy idézi elő a szó multiplikációját, hogy a cselekvés irányainak és alanyainak cserélhetősége, egymást törlő funkciója mellett írás és hangzás kettősségét is jelöli. A nagybetű/kisbetű oppozíciója ugyanis felszámolódik a kiejtés aktusában. (Mivel elméletileg bármely teória hozzárendelése az adott korpuszhoz könnyedén az önkényesség vádjával illethető - különösen, ha könyvbemutatón hangzik el -, sajnos fel kell függesztenem e - véleményem szerint persze korántsem ad hoc módon történő - eszmefuttatást is.)
     Rövid zárógondolatként talán megengedhető, hogy két olyan fogalomra tereljem a figyelmet, melyekkel ténylegesen rövidre zárható a kötet ismertetése. A feedback a technokultúra, a cut and paste pedig a cyber-művészetek területén használatos. A kompozíció folyamatosan él a retorikai visszacsatolás (feedback) lehetőségével: P. Róza jelölőinek textuális áttűnései aposztrofikusság és narrativitás láncolatában, az eb-szállóigék beíródásai a szintaktikai szerkezetekbe, a sport/foci zsargon múltorientált nyomainak előfordulásai a hasonlatokban (pl. a "mint hold fényében bombagól / ha a fény hálóból volna" sorok diszfigurativitása a háló-metaforikával az utómodern jelhasználatot is feleleveníti) mind-mind olyan jelenség, mely biztosítja a szöveg identitás-elvének felszámolódását. Másfelől a gyűjtött mintákból való reflektált építkezés (cut and paste, azaz vágd ki és ragaszd össze), a kollázs- és dekollázs-technikák alkalmazása éles vágásokat eredményez az időlegesen egységesülni látszó mintázatokban. Ebből a szempontból a kötet olyan térbeliesülő konstrukció képét mutatja, melyben entrópia és extrópia összjátéka érvényesül: a rendezetlenség a spontán renddel és az ön-átalakítás képességével párosul. (Kicsit belegabalyodtam, de egy szimultán ismertetésben nem minden gondolat követhető maradéktalanul.)
     Könnyen lehet, hogy ez a bemutató - a Sülttel hátrafelé című köteté - hátrafelé sült el, mégis elérkezett az ideje, hogy - "vegyünk egy jó mély lélegzetet, / hogy tőlünk telhetőleg hatoljon a levegő" - azt a bizonyos egyetlen, gesztus értékű mondatot megkockáztassam. "Vida Gergely verseskönyvét - a fiatal, szlovákiai magyar líra e kiemelkedő alkotását - lehetetlen elolvasni. Egyszer." (Ja, ez kettő...)