Molnár Albert 1604-ben, Prágában találkozik Rudolf császárral, bemutatja neki latin-magyar szótárát, melyet a császár kegyesen fogad. A császár tanácsosai Molnárt közönséges reformációra való szándékkal gyanúsítják, megvádolják, hogy a vásártári Faustus-ház ördögeivel cimborál, a pápistaságra a bécsi professzorság szép ígéretével intik. A tudóson a kísértés súlyától kitör régi betegsége, az eskór, rohamtól gyötörve álmot lát. - Az álom színtere: a prágai Károly Egyetem rögtönzött színpada. A színen a kórus, tagjai azonosak az első szín diákszínészeivel plusz még néhányan. Később Mefisztó, Faustus (aki az elkárhozása előtti utolsó napjait tölti Prágában), Lucifer, Lilit.
 
 

Kórus
Tisztelt és becsületes férfiak,
magisterek és schola-mesterek,
hív prédikátorok, jó szüleink,
s mindenki, aki kíváncsi reánk!
Nem Bretislaus hercegről regél ma
Múzsánk, nem cseh hősről, kinek szemöldje
rándul, s egész Morvaország leomlik,
s Germánia a lábához terül.
Célunk csak annyi, hogy eljátsszuk itt
Faustus sorsát, a roszat s a jót.
Elnéző ítélet legyen ma tapsuk!
A tudós doktor, Johannes Faustus
Erfurt városából Prágába indul,
ahol Lucifer fekete misére
hívta össze fő-fő ördögeit,
s a gonosz Lilitet, Ádám apánk
első asszonyát, akiről tudott,
elhagyta férjét, s démon lett belőle.
Faustusunk panaszt akar emelni
Mefisztó ellen, mert úgymond:

Egy férfi kórustag
(a kórusból kiemelkedve) Hiába
adtam el neki a lelkem, ha pénzt
keveset és nőt hitványat kapok,
a tudás meg inkább kín, mint gyönyör.

Kórus
Mikor Epikúr újfent így kisérti
hősünket, már fölkomorlik a vég:
a huszonnegyedik év is letelt,
a bűnös szerződés éppen lejár,
s Faustus lelkét várja a pokol.

Faustus

Messze van még Prága, pokolszülötte?
Nem azt igérdted, hogy majd percekig
töri görbe hátad fenekemet!

Mefisztó
(lónak maszkírozva)
Ne siess, Faustus, mert kifelé
sietsz a gyönyör kertjéből, a test
két oldalán a menny s a pokol is
szellem-minőség, s akármerre lépsz,
elhagyod a testet, azaz a kéjt -
A lélek is testen keresztül élvez,
s élvező-orgánuma épp az ember.

Faustus
Mondhattad volna rövidebben is,
minek tartasz! De most még az urad
vagyok, s te szolgám vagy! Parancsolom,
szedd gyorsabban patás lábaidat!
Várnak rám a szilaj cseh succubák,
s csábít a császárudvar fénye is.

Mefisztó
Neked sereg Mefisztó kellene,
hogy fehérnépben kedvedre tegyen.
Hajtottam már szolgálatodra két
hollandus nőt, egy angolt, egy magyart,
továbbá két svábot, s egy frankot is
s mindez kevés, most csehre fáj fogad.
Vagy hát mid is?! Neked csak egy tagod
vágyakozik mohón. Nem így, aki
mindenével szeret, s kapkod keze,
szeme, szája - nem tudja, hogy mihez
érjen előbb, combhoz, csecshez, farához
a szeretett nőnek vagy egyenest
lelkéig hatoljon résein át.
Te jól kitanultad Epikuroszt:
nem szeretsz, hogy halmozhasd a gyönyört -
De ím már a tetthelyen is vagyunk.
Ez itt Prága, Vásártér, ez a ház
egykor rólad lesz neves, mostan a
pincéjében vagyunk, ez Lucifer.
Elkéstünk, épp vége van a misének,
hallod, már zúg az "ite missa est"!

(Mefisztó szövege közben az egész színpad kivilágosodik. A kórus megint látható, énekkarrá alakulva a Carmina burana dallamát zümmögi. Faust és Mefisztó beáll a kórusba. A dallam felerősödik, mezítelen ördögfiak és ördöglányok erotikus táncokat táncolnak. Az előtérben a fekete mise záró aktusa folyik: két magasított trónuson Lucifer és Lilit ül, a két trónus között függőágyszerűen egy nagy tengerikagylóból képzett fekvőalkalmatosság, a fekete mise oltára.)
 

Lucifer (szertartásosan, két kezét oldalsó középtartásba emelve)
Századnyi idő ismét elhanyatlott,
s a világ jár, elnapolva a vég,
de az elmaradt Jahve-nap helyén
a tanácstalanság trónja itél.
Az emberek, pocsolyában varangyok,
elmeredt szemel, tagokkal lapulnak -
az erkölcs pántjai közül kibomlott
pőre test a másik testben keres,
félve-buján, szilárd pontot s gyönyört.
A lélek ilyenkor oly védtelen,
mint a házától megfosztott csiga,
gyámoltalan prédája a gonosznak!
A mi időnk ez, az ördögöké,
a mi játékunkban ez a tetőpont,
az ember, a szegény kontár előtt itt
csak egy út: a hanyatlás útja áll,
s visz új bonyodalom s új vég felé.

Lilit
Föl, üzekedő, sárló had, gyerünk,
oltárunk üres! Friss szüzekre vár!
Zavarjátok föl az emberben a
vackain szunnyadozó állatot,
gyilkoljon parázs ágyéka miatt,
bűnözzön annyit már az elején
drámájának, hogy hübrisze a század
száz felvonásához elég legyen!

Mefisztó (Lucifer elé lép, megcsókolja a bal kezét és bal lábát)
Nagyúr, az új fűtőd van itt, Faustus,
ki üstödet lelkével fűti majd,
azaz egyszerre fűt és fűtözik.
Egyelőre még földi gondja van:
ládájának istállójába több
sárga csikót, s az ágyékába több
tüzet kiván. Szépen kéri, fogadd,
mielőtt a pokol altisztje lesz.

Lucifer
Doktor Faustus, hol vagy, lépj elő!

Faustus
(Lucifer előtt)
Főnök, nyisd meg agyam, zsigereim,
nézz mellem boltjába, s látni fogod,
lelkem valódi áru, nem selejt,
igaz örömből van, s valódi jajból.
Valódi pénzt kérek érte, sokat,
mivel a pénz, ha kevés, az örök
nyomor maga, sok csak sokhoz megyen.
S kérem még, hogy vizsgáld sorsom fölül
a nők ügyében is. Nekem a nő
közeg, élni csak a nőben tudok,
s ha selejt a közeg, életem is
silány: Helénán alább nem adom.
S végül: a tudásom látom hibásnak.
Nemcsak tudni, bírni is akarom,
amit tudok. Azaz ne tett előzze
a tétet, hanem fordítva: a tét
már a tudásával valós legyen.

Lucifer
Földöntúli hatalmat kérsz, de véle
földi módon gazdálkodna eszed,
ábrándozva, jajgatva és örülve.
Három napig még ember, földi lény vagy,
ez alatt az idő alatt tanuld ki
Prágát, a mágia egyetemét,
okulj dördzsölt magistereinél:
a Kénynél, a Pénznél s a Számitásnál,
s tanulj poklot: képzelem nélküli
létet, jövőtlen, néma szenvedést.
S ha mindezzel megvagy, találkozunk
megint. Most: Oszolj! Vége a misének!

Faustus
Ravasz rendelés, fölöttéb ravasz,
sátánhoz illő elmés flosculus:
ismerd föl az ismeretet! Azaz:
amit kérek, szerezzem meg magam.

Mefisztó
Ne félj, én végig melletted vagyok,
elirányítlak rakott fák alá, hogy
leszakaszthasd a kért tapasztalást.
Most például egy tárgyalóterem vár,
bírói talár. - S tallér Lucifertől,
ha ügyesen beszélsz és az eszed
a bekötött szemű Iustitia
méltányos serpenyőjébe teszed.
 

Törvényszéki tárgyalóterem. Hosszú asztal mögött néhány taláros szenátor, városatya és Wolf Unvertzagt tanácsos mint a törvényszék elnöke. Oldalt, egy kisebb asztalnál Faustus mint jogtudós, mellette Mefisztó mint írnok. A fal mellett székek, az egyiken Lobkowitz gróf tüneményesen szép felesége, Marguerite de Mollart grófné ül. (Egykorú források szerint: "La plus belle dame de Bohęme".) A törvényszékkel szemben áll Adam Gal von Lobkovitz gróf, aki hónapok óta vizsgálati fogságban van.
 

Wolf Unvertzagt
Tisztünk az ifjú Schönberg gróf halálát
kifejteni sötét lepleiből.
Én, a jelen törvényszék elnöke
szólítom Adam Gal von Lobkowitz
gróf urat, akinek az udvarában
a gyilkosság történt, mondja el itt,
a törvény előtt, mit tud az esetről!

Lobkowitz
Tisztelt törvényszék, kegyelmes uram!
Ahogy már sokszor elmondtam, tudásom
csak egy kevéssel több a semminél.
Elmondom hát megint e keveset.
Azon a júliusi éjszakán
nem voltam honn, reggel tértem haza,
előbb, mint ahogy terveztem: a gyűrűm,
melynek a köve varázserejű,
fekete színéről vörösre váltott,
jelezve, hogy házamban vér folyik.
Én nőmet véltem halálos veszélyben,
de a fegyverteremben, vérbe fagyva
Hannibal de Schönberg grófot találtam.
Mellette két orvos s egy piktor ült,
mindhárman a várból jöttek, a festő
egyenest a császár úr óhajával,
ki a kegyencéről, a gárdatisztről
festményt parancsolt, így, holtában is.
Mindent, amit ezen felül tudok,
csak mások közléseiből tudom.

Wolf Unvertzagt
Elmondaná a gróf úr, hogy mi az?

Lobkovitz
Akkor éjjel házam arra neszelt,
hogy a kertemet dúlja valaki.
Kifutott négy szolgám: egy idegen
éppen akkor ugrott be a sövényen,
s tisztogatta ruháját a levéltől.
Szolgáim távozásra szólitották,
de ő gorombán fegyverrel felelt,
a tusában pedig alulmaradt -
Ennyi, és nem több, amit én tudok.

Wolf Unvertzagt
(tűnődve, maga elé)
Csak ennyi? Az "ennyi" itt most kevés,
beléndek, gyökere nélkül!, a föld
ilyet is teremhet - ember soha!
(Lobkowitzhoz)
Ismerte gróf úr Schönberg századost?

Lobkovitz
Személyesen nem, de láttam nehányszor.

Wolf Unvertzagt
Tudott róla grófságod, hogy az ifjú
gyengéd érzelemmel viseltetett
grófságod neje, a grófné iránt?

Lobkowitz
(kitörő szenvedéllyel)
Tudtam-e?! Hát lehet nem tudni azt,
ha a féltés kígyóként mar belénk,
ha tolvaj kéz mellünk verő egéből
ki akarja lopni piros napunk?
Igen, tudtam, hogy nőm kerülgetik,
s tudásomnak úgy voltam betege:
azt is tudtam, bajomnak írja nincs.

Wolf Unvertzagt
Nono!, a gróf úr szolgái között
van egy, aki másként vallott az "írról"!
Azt mondta, két nappal a tett előtt
a gróf úr írást adott át neki,
hogy Schönberg századosnak vigye el.
Mi volt ebben a bizonyos levélben?

Lobkowitz
Kegyelmes uram, ezt nem tudhatom!
Én nem írtam s nem küldtem levelet
senkinek. A szolga nem mond valót,
méghozzá más eszével hazudik!

Wolf Unvertzagt
No, majd akkor én megmondom, mi volt
az írásban: találkára-hivás,
s írva az ártatlan grófné nevében.
Csapda annak rendje-módja szerint,
az asszonynak s a gyűlölt ifjunak!

Lobkowitz
Nem és nem!, és nem még harmadszor is!
Nem tagadom, feszített a harag,
sokszor éreztem úgy, hogy eltapodnom
kellett volna a férget a szalonban,
Pernstejnben, hol először fonta rá
nőmre szeme sóvárgó csápjait.
De csapdába csalni?! Mi vagyok én?
Kerítő a halál szolgálatában,
aki maga nem él s nem hal soha?
A tejfölös francúz lángját magam
elfújtam volna, hogyha akarom.

Wolf Unvertzagt
Köszönöm, elég! A gróf úr leülhet!
Tisztelt szenátorok, városatyák,
indítványozom, halgassuk meg az
elhangzottakról a jelenlevő
jogtudort!
(A szenátorok bólintanak.)
               Doctor, iuris peritus,
beszéljen kegyelmed, s szóljon a jog!

Faustus
Kegyelmes úr, tisztelt szenátorok!
Megbomlott a rendünk kívül-belül,
természet s közrend egymást tükrözik.
Évszakok falai beomlanak,
nem különül el az ősz, tél, tavasz, nyár,
s városunkban nincsen nap, nincsen éj:
fényes az éjszaka, sötét a nappal,
nem lát a törvény, pompázhat a bűn
Valós éjjeli párbajok, merények
színházában szorong polgár s nemes,
mordállyal tör anyjára a fiú
nehány dénárért, s apát öl a lány,
s várakat, mit török nem venne be,
kirabolja néhány gonosztevő.
Prágánk száztornyú örömtanya lett,
s megtiport nőölek szája kiált:
ne terekre állítsák a bitót,
hanem hálószobákba egyenest!

Wolf Unvertzagt
Tárgyra, doktor! S a tárgyról, ha lehet!

Faustus
A tárgyról beszélek, nagy jó uram!,
és kérdem (mert törvényünk kérdezi):
ok-e a zűr arra, hogy a sötét
indulat ítéljen bírák helyett?
Tanulmányoztam a Schönberg-ügyet:
rémdráma, amelynek két címe van:
"ármányos tőr" és "önbíráskodás".
S szereplői: egy nő, maga a szépség!,
két szeme két nap a menny homlokán,
s idomai sudaras templomában
a Legfőbb Jó oltára tündököl,
csoda-e, hogyha nem mentes a nők
bocsánatos gyengeségeitől;
mellette a férj: az örök Mohó
Férfi, ki bírni akarja amazt,
s vérrel keríti vélt tulajdonát;
s a harmadik aktor az Ifju Vágy,
a vak nyíl, amit pattanó ideg lök,
mintsem az húz, mit elérni akar.
S a cselekmény kifejlete: a bűn -
E nemes úr itt, előttem azért szólt,
hogy a tettei hallgathassanak.
Elhallgatta, hogy mint egérfogónak
húzta föl házának ádáz csapóit.
Tagadta, hogy hívó levelet írt
asszonya nevében, s szolgáival
agyonverette a fogott vadat.
Nem én vagyok bűnös, a házam az,
mondja, s feledi, hogy ott ő a fej,
s csak kéz, eszköz a csapda s a gyilok.
A törvény nem bünteti a kezet,
nem fenyítheti az éles rapírt,
amellyel a gróf úr az asszonyából
bíbor vért és beismerést csapolt
(tanú a bajor követ levele!) -
a törvény csak a fejet bünteti.
S büntetheti a szolgákat, akik
bűntársak mind! Gyilkoltak, bár parancsra,
s a parancsot bizonyítja e kép,

melyet őfelsége készíttetett
az áldozatról: a bűnrészesek
nem elűzni, agyonverni akarták
az ifjút, a gyilkos csapásokat
már elfelé futva kapta szegény:
hátán s tarkóján van minden sebe.
Magnifice domine, elnök úr,
ennyi, ami a jogból idevág.

Wolf Unvertzagt
Köszönöm, doktor! Schönberg grófja már
nem szólhat, de kiált helyette a
portréja, a corpus delicti: Tettem
nem volt dicső, de érte a halál
szörnyű s igazságtalan büntetés!
S a holt száj után most szóljon megint
eleven ajak -
(félre)
de mily' eleven! -
Lobkowitz gróf úr nemes asszonyáé,
Marguerite de Mollart grófnőé a szó!

Marguerite de Mollart
(az elnöki asztal elé lép)
Tisztelt törvényszék, szenátor urak,
dúlt igazam fojtogató csomóját
veti ki fúló torkom legelőbb:
én írtam azt az átkos levelet!
Én, jaj, én, a megtévedt, gyönge nő,
kinek hízelgett, hogy a férfinép
égi harmóniát lát bájaimban!
Játsztam égi hangzatokkal, vakon, míg
a Nagy Diszharmónia, a Kaszás
föl nem vágta vak szemhéjaimat.
S ó, mi vak a törvény igaza is!
Tévuton jár a jog neves tudója,
s a bírákat is félrevezeti:
a férjem maga az egyenes út,
ármányra nem lenne képes soha.
Ő valóban nem tudott semmiről,
s joggal tette, ha engem vallatott:
házastársak a látásukat is
lakják társként, ne csak lakásukat!
Én eltitkoltam a férjem elől
látásom tudását: hogy másnak is
tetszem - bünöm volt e rejtett öröm.
Zárjátok börtönbe látásomat!
Meg balgaságomat! Hittem: elég
levelet írnom neki, hogy ne jőjjön
(igen, Schönberg grófnak!), hogy a kapunk
férjem távollétében zárva van.
Nem tudtam, hogy ha a Halál elindul,
nem állíthatja meg semmi levél.

Wolf Unvertzagt
Grófnő, ha jól értem nagyságodat,
indulatát, háborgó képeit:
Schönberg grófnak kegyed levelet írt,
melyben kérte: ne látogassa meg!
Hogyan, honnan tudott nagyságod a gróf
ilyen szándékáról? Szintén levélből?

Marguerite de Mollart
Nem, a gróf egy barátjával üzent, hogy
vizitálni s ismerkedni akar.
Én vele szót nem váltottam soha,
legfeljebb ha egy-két tekintetet,
s nem is kívántam a találkozást,
főleg férjem távollétébe' nem.
A férj a családban: törvény, s ha nincs,
jaj!, a család rendje is meginog -
Elnök úr, jogtudók, szenátorok,
a férjemet hagyjátok meg nekem!
Ti az igazságot keresitek,
találjátok meg, s legyen tietek,
nekem könyörületet adjatok:
engedjétek haza a férjemet!

Wolf Unvertzagt
Köszönjük nagyságod közléseit
és a jelenlétét mindenkinek!
Tárgyalásunkat mára berekesztem.
Elrendelem az "üzenethozó
barát" felkutatását s tanuként
való kihallgatását. S most: ite!

Mefisztó
(Faustushoz)
Hát nem mondhatnám, hogy túlságosan
meggyőzted a szenátor urakat
az igazadról! S vajh az igazadról
győzködted őket? A te igazad
láthatóan a bájos Marguerite
szemében s a lába közt tündökölt,
mégis holmi törvényekről szavaltál!
Legalább az ördög ne legyen álnok,
tanuld megvallani önzésedet -
Menjünk!, hív egy foghatóbb Marguerite.