Átutazóban
 

Szólnak a sanzonok egy szélvédett faluban.
Szétkarcolt lemezen pattog a tű, nyikorog,
sír az avítt bakelit. Meg sem rándul az arc,
nem lesz könnyes a szem, szó sem esik zavaros
hangokról. A világ épp úgy jó, ahogyan
van. Megakadt az idő. Abban az egy faluban
tegnapi dátumot írnak. Magasan, zeniten
lángol a nap. Betonozzák az idült, örökölt
elveket - és bekapálják az öreg temetőt.
- Megmenekülni - idézek valakit - levegőt
venni, csak ennyi. Csak ennyit tudok. Elcsavarog
néhány gondolatom, rejtegetem magamat
más helyeken; s idegen, vándorló idegen
lesz - viselősen - a lélek nyugaton, keleten.